Nekem lehet fontosabb Patrícia Barber hangja mint a kábel ellenállása ha szebben énekel 1 Ohm helyett 50ohm-
on.
Nyugodtan, be lehet sértődni, főleg azon, hogy veszélyes is lehet, amit csinálsz és gondolod másnak megépíteni. Képzeld, én ezt a győkkaparó rézbevonatost megépítettem biztonságosan, nem egy példányban, jól szigetelve, 50-100A zárlati áramot bőven elbír addig amíg a lakás elosztó túláramvédői megszólalnak.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 10:41Bocsi, de valamit félreértettél, azzal hogy ezt közzé tettem nem tanácsot akartam kérni a megépítésére vagy kijavíttatni a hibákat hozzáértők részéről, megkaptam a tanácsot a megfelelő embertől, köszönet neki.istvan01 írta: ↑2020.03.18., szer. 08:12Semmilyen machanikus befogás sem ad biztonságos kontaktot a rézmentes felületen, ezt én végig játszottam. A rézbevonat az galvanikus, az teljesen ok. Meg kell fordítani. Rézbevonatos végeken kell megfogni, akár forrasztani, a rúd közepén 1/2 részben lefejteni a galvanikusan felvitt rézfóliát. De a 10mm átmérőnél nagyobbat válassz.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 06:26
Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.
Szén rudak, hegesztés technikában használják, 10mm átmérő és 30cm hosszú. A kontakt a biztosíték foglalat elvén működik, nem tudok jobb rögzítési módszert, a csavaros bilincs összeroppantja a rudat.
Ellenállást nem mértem, nem is fontos, a hangra gyakorolt hatására voltam kíváncsi, nálam a cd transzport és a dac tápkábel szénszálas, a végfokhoz nem elegendő az átmérője ezért találtam ki ezt a megoldást.
A hangról csak annyit hogy megérte a fáradság, használni fogom.![]()
Ha valakinek felkeltette a figyelmét az építse meg a saját tudása, lehetősége vagy hozzáértők segítségével, nem kerül egy vagyonba, de véleményt csak az mondjon róla aki már kipróbálta és hallotta.
Bocsi, de valamit félreértettél, azzal hogy ezt közzé tettem nem tanácsot akartam kérni a megépítésére vagy kijavíttatni a hibákat hozzáértők részéről, megkaptam a tanácsot a megfelelő embertől, köszönet neki.istvan01 írta: ↑2020.03.18., szer. 08:12Semmilyen machanikus befogás sem ad biztonságos kontaktot a rézmentes felületen, ezt én végig játszottam. A rézbevonat az galvanikus, az teljesen ok. Meg kell fordítani. Rézbevonatos végeken kell megfogni, akár forrasztani, a rúd közepén 1/2 részben lefejteni a galvanikusan felvitt rézfóliát. De a 10mm átmérőnél nagyobbat válassz.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 06:26Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.
Szén rudak, hegesztés technikában használják, 10mm átmérő és 30cm hosszú. A kontakt a biztosíték foglalat elvén működik, nem tudok jobb rögzítési módszert, a csavaros bilincs összeroppantja a rudat.
Ellenállást nem mértem, nem is fontos, a hangra gyakorolt hatására voltam kíváncsi, nálam a cd transzport és a dac tápkábel szénszálas, a végfokhoz nem elegendő az átmérője ezért találtam ki ezt a megoldást.
A hangról csak annyit hogy megérte a fáradság, használni fogom.![]()
Ha te mondod? 13mm, 16mm átmérő szokásos még.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 09:32Nincs belőle nagyobb átmérő, ez van, ezzel kell gazdálkodni, az első próba 1-1rúddal volt, de nem tetszett, hát azért van belőle oldalanként kettő.istvan01 írta: ↑2020.03.18., szer. 08:12Semmilyen machanikus befogás sem ad biztonságos kontaktot a rézmentes felületen, ezt én végig játszottam. A rézbevonat az galvanikus, az teljesen ok. Meg kell fordítani. Rézbevonatos végeken kell megfogni, akár forrasztani, a rúd közepén 1/2 részben lefejteni a galvanikusan felvitt rézfóliát. De a 10mm átmérőnél nagyobbat válassz.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 06:26
Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.
Szén rudak, hegesztés technikában használják, 10mm átmérő és 30cm hosszú. A kontakt a biztosíték foglalat elvén működik, nem tudok jobb rögzítési módszert, a csavaros bilincs összeroppantja a rudat.
Ellenállást nem mértem, nem is fontos, a hangra gyakorolt hatására voltam kíváncsi, nálam a cd transzport és a dac tápkábel szénszálas, a végfokhoz nem elegendő az átmérője ezért találtam ki ezt a megoldást.
A hangról csak annyit hogy megérte a fáradság, használni fogom.![]()
A réz bevonat sem érintkezik jobban a csiptetős megoldásnál, más kontakt meg nem ismert.
Egy biztosíték sem érintkezik jobban a foglalattal.
Nincs belőle nagyobb átmérő, ez van, ezzel kell gazdálkodni, az első próba 1-1rúddal volt, de nem tetszett, hát azért van belőle oldalanként kettő.istvan01 írta: ↑2020.03.18., szer. 08:12Semmilyen machanikus befogás sem ad biztonságos kontaktot a rézmentes felületen, ezt én végig játszottam. A rézbevonat az galvanikus, az teljesen ok. Meg kell fordítani. Rézbevonatos végeken kell megfogni, akár forrasztani, a rúd közepén 1/2 részben lefejteni a galvanikusan felvitt rézfóliát. De a 10mm átmérőnél nagyobbat válassz.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 06:26Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.
Szén rudak, hegesztés technikában használják, 10mm átmérő és 30cm hosszú. A kontakt a biztosíték foglalat elvén működik, nem tudok jobb rögzítési módszert, a csavaros bilincs összeroppantja a rudat.
Ellenállást nem mértem, nem is fontos, a hangra gyakorolt hatására voltam kíváncsi, nálam a cd transzport és a dac tápkábel szénszálas, a végfokhoz nem elegendő az átmérője ezért találtam ki ezt a megoldást.
A hangról csak annyit hogy megérte a fáradság, használni fogom.![]()
Semmilyen machanikus befogás sem ad biztonságos kontaktot a rézmentes felületen, ezt én végig játszottam. A rézbevonat az galvanikus, az teljesen ok. Meg kell fordítani. Rézbevonatos végeken kell megfogni, akár forrasztani, a rúd közepén 1/2 részben lefejteni a galvanikusan felvitt rézfóliát. De a 10mm átmérőnél nagyobbat válassz.xilop írta: ↑2020.03.18., szer. 06:26Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.
Szén rudak, hegesztés technikában használják, 10mm átmérő és 30cm hosszú. A kontakt a biztosíték foglalat elvén működik, nem tudok jobb rögzítési módszert, a csavaros bilincs összeroppantja a rudat.
Ellenállást nem mértem, nem is fontos, a hangra gyakorolt hatására voltam kíváncsi, nálam a cd transzport és a dac tápkábel szénszálas, a végfokhoz nem elegendő az átmérője ezért találtam ki ezt a megoldást.
A hangról csak annyit hogy megérte a fáradság, használni fogom.![]()
Ezt a valamit a végfok előtt használom, az ösvény vége és a tápkábel közé van bekötve.


Elárulod, hogy mi ez és mire jó?
Na ez már döfi
kipróbáltam, és tényleg :) köszi!hifitibi írta: ↑2020.03.03., kedd 17:52Hogyne számítana! Ugyanúgy, mint máshol.greenbio írta: ↑2020.03.03., kedd 16:41sziasztok!
úgy alakult, hogy sorolnom kell 2 db passzív szűrős elosztót. magyarul az egyiket a másikba kell csatlakoztatnom sztenderd dugvillás-IEC kábelell. a 100 forintos kérdés: számít két passzív szűrős elosztó között a tápkábel minősége, vagy mehet a sima fekete derót? köszönöm előre is a válaszokat!
Hogyne számítana! Ugyanúgy, mint máshol.greenbio írta: ↑2020.03.03., kedd 16:41sziasztok!
úgy alakult, hogy sorolnom kell 2 db passzív szűrős elosztót. magyarul az egyiket a másikba kell csatlakoztatnom sztenderd dugvillás-IEC kábelell. a 100 forintos kérdés: számít két passzív szűrős elosztó között a tápkábel minősége, vagy mehet a sima fekete derót? köszönöm előre is a válaszokat!

Teljesen egymás mellett van a két óra, ez társbérlet volt régen és most a válaszod alapján világos, hogy a szerelő azt mondta külön-külön fázis jön az órákhoz, melyek egyfázisúak.istvan01 írta: ↑2020.03.02., hétf. 10:51Ha egyfázisú mindkét óra és a két óra nem azonos fázist kap, akkor durva fázis zárlatot csinálsz. Az áramszolgáltató mindig igyekszik az egyes fázisokat cserélgetve egyfázissú fogyasztóhoz-órához vinni a fázisokat, a minél egyenletesebb terhelés miatt. Két egymás közeli óránál szinte biztos, hogy nem azonos a fázis. De ezt te magad is megtudod mérni. Ha két óra utáni fázis között 400V-ot mérsz, akkor nem azonos a fázis, ha csak 1-2V-ot, akkor vélhetően azonos fázis.prando írta: ↑2020.03.02., hétf. 07:22Sziasztok!
Két villanyóránk van, két biztosítéktáblával. A tábláknál ősszekötném a két fázist egynek, UTÁNA lekapcsolnám az egyik órát. Lesz ebből csitt-csatt? Mindezt azért, hogy ne kelljen a tv beltériket újraindítani. Még annyit, hogy a napokban volt az órák cseréje és csak megütötte a fülemet, de az agyamat nem fogta meg egészen a szerelő szövege: azt mondta külön fázis jön a két órához. Ez egy régi pesti bérház, a 80-as évek végén cserélték újra a lakásokig a kábeleket.
Köszi!
Viszont ha egy regisztrált villanyszerelőt kérdezel, az egészen biztos nem engedi ezt az órák utáni összekötést, kivéve, ha végleg le van kötve az egyik mérő. De ha lekötöd, akkor nincs visszakapcsolás, visszakötés, vagyis az egyik óra megszűnik. A lényeg, nem megengedett hogy egy adott belső mért oldali vezetékre kettő árammérő kapcsolódjon, adja az áramot befelé.
De van még ehhez egy szigorú biztonsági dolog. Az egyes órák mellett ott van a nullázó sín, amiről szétválasztva megy a N és PE vezeték. A mindkét óra mellett kell hogy legyen ilyen nullázó sín-kötés. Viszont az órák után a két óra elmenő vezetékeinél a nulla vezetőket nem kötheted össze, ebből további bajok származnának. A PE védővezetők talán összeköthető, de ha van ÁVK (FI-relé) főleg azokat fogja megbolondítani..
Ha egyfázisú mindkét óra és a két óra nem azonos fázist kap, akkor durva fázis zárlatot csinálsz. Az áramszolgáltató mindig igyekszik az egyes fázisokat cserélgetve egyfázissú fogyasztóhoz-órához vinni a fázisokat, a minél egyenletesebb terhelés miatt. Két egymás közeli óránál szinte biztos, hogy nem azonos a fázis. De ezt te magad is megtudod mérni. Ha két óra utáni fázis között 400V-ot mérsz, akkor nem azonos a fázis, ha csak 1-2V-ot, akkor vélhetően azonos fázis.prando írta: ↑2020.03.02., hétf. 07:22Sziasztok!
Két villanyóránk van, két biztosítéktáblával. A tábláknál ősszekötném a két fázist egynek, UTÁNA lekapcsolnám az egyik órát. Lesz ebből csitt-csatt? Mindezt azért, hogy ne kelljen a tv beltériket újraindítani. Még annyit, hogy a napokban volt az órák cseréje és csak megütötte a fülemet, de az agyamat nem fogta meg egészen a szerelő szövege: azt mondta külön fázis jön a két órához. Ez egy régi pesti bérház, a 80-as évek végén cserélték újra a lakásokig a kábeleket.
Köszi!


Az elágazásokat, kötéseket hogyan, milyen eszközökkel oldottad meg? Köszönöm!xilop írta: ↑2020.03.01., vas. 18:20Nálam egy másik variációban van kiépítve az ösvény, villanyórától a szobáig a padláson keresztül 5x4m2-es tömör réz 10m, 2x fázis +2x null és föld, ebből egy ágon csak a végfok, a másik három felé elágazik, cd-dac-lp analóg és ML sugárzók,
az elágazástól már 10x1,5m2 földkábellel megy tovább 5m/készülék, bekötése 5 ér fázis, 4 ér 0, 1 ér föld.
előtte szobán belül végfokon 3x6m2, többin 3x4m2 tömör réz.
kb50 órája van használatban, még bejáratós de jobb, mélyek feszesebbek lettek, térben és magasban is jobb lett.
Nálam egy másik variációban van kiépítve az ösvény, villanyórától a szobáig a padláson keresztül 5x4m2-es tömör réz 10m, 2x fázis +2x null és föld, ebből egy ágon csak a végfok, a másik három felé elágazik, cd-dac-lp analóg és ML sugárzók,

Én igen és nagyon tetszik, meglepő dolgokra képes ez a vékony kis drót.
Na ez jó hír nekem is!

Csatlakozom, egy hét fülelés után nagy köszönet Füleleknek, hogy megosztotta a tippet. Szuper fejlesztési lehetőség - gombokért!
Aszpirin írta: ↑2020.02.23., vas. 12:12Az tiszta ügy, hogy kívülről is jön egy jó adag hálózati zaj (jól megfigyelhető, hogy akkor a legnagyobb, amikor tipikusan mindenki használja a hálózatot, pl. hétköznap este, szombat délelőtt (mosógépek, elektromos fűnyírók, stb), de pl. vasárnap reggel nagyon nyugodt szokott lenni. A tegnap délután is az volt, sötétedésig. Akkor beindult a zaj.hollohazi írta: ↑2020.02.23., vas. 11:51A hálózat zaját én egy Stetzerizer mikrosebesség mérővel figyelem, elég elszomorító, hogy ugrál 40Gs és 1940 GS között úgy, hogy a házban semmi nem változik/nem kapcsol ki,be/. Ezért az a valószínű, hogy az épületben a bejövő áram hordozza, hozza be ezeket az információkat.
Ettől függetlenül, a közeli zajforrások erősebben hatnak, ezért ha azokat kiiktatja az ember, segít magán valamelyest. Ahol van három fázis, úgy gondolom, az sokat segíthet, ha a hifi és a háztartási nagyfogyasztók nem ugyanazon a fázison vannak, illetve az audiofil tápösvény, és annak dedikált ("baáldozott") külön fázis legalább a házon belüli (= nagyon közeli) hálózati zajforrások hatását az audio rendszerre minimalizálja (legalábbis azt gondolom, de majd az okosabbak megmondják, én nem vagyok ezen a téren szakember).