A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Nem értek egyet, szerintem a Witcher nagyon jó lett a saját stílusában, műfajában... Nyilván van hova fejlődni, de a későbbi regények is sokkal jobbak. Az idei fantasyk közül - Carnival Row, His Dark Materials - szerintem ez sikerült a legjobban.
Abban minden bizonnyal igazad van, hogy ez a mezőny valóban nem túl erős. Én nagyon vártam Az Úr sötét anyagai-t, de a végére valahogy kihűlt, és nem sikerült megfelelnie a vélhetőleg a várakozásból adódó túlzott elvárásoknak. A Carnival Row-t még nem láttam. Viszont a Vaják minősége leginkább a GoT első évadáéval vetekszik. A lehetőség benne volt/van, de az első évad soványra sikeredett, úgy képileg, mint hangulatát és dramaturgiáját, dialógusait illetően. Pedig azt is nagyon akartam, éppen a játék miatt (képes vagyok komplett végigjátszásokat megtekinteni a tubuson, ha egy játék olyan, hogy megéri, de nem akarom, hogy a szenvedélybetegségem kiújuljon ).
Tessék csak belenézni, hogy kell ezt csinálni.
Nem értek egyet, szerintem a Witcher nagyon jó lett a saját stílusában, műfajában... Nyilván van hova fejlődni, de a későbbi regények is sokkal jobbak. Az idei fantasyk közül - Carnival Row, His Dark Materials - szerintem ez sikerült a legjobban.
A Witcher számomra egy nagy katyvasz, a túlzásba vitt fantasy... Valamit nagyon akartak, nagy volt az igyekezet, ez jól látható, de ebből nem lesz egy Trónok harca 2.0, az tuti. 3 vagy 4 részt sikerült végignéznem (azért nem vagyok biztos benne, mertaz utolsót már félálomban), de keresek valami jobbat...
A Witcher első szezon a "Witcher - The Last Wish" című novellásköteten alapul, ami 1993-ban jelent meg és sosem akart GOT lenni. Nem is lehet az írókat egy lapon említeni (mondom ezt úgy, hogy GOT-ból az első regény sem bírtam elolvasni, a witcherből meg az összeset).
Ha valamihez hasonlítani érdemes a sorozatot, akkor az a Witcher 3 játék... ami szerintem jobb mint a sorozat és/vagy a regények.
Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering.
Hihetetlen, de mégis: úgy tűnik, mi is végre piacot jelentünk a Netflixnek, mert elkezdte szinkronizálni a saját gyártású sorozatait. A friss dolgok, Lost In Space legújabb évadja, a The Witcher (Vaják), és a Messiah (Messiás) is magyar szinkronnal van fenn. Még az is lehet, hogy egyebek is...
Ha már itt tartunk, mivel pár napja dögrováson vagyok, és otthon kell fetrengenem, megnéztem egy-két sorozatot a Netflixen:
A Messiás egy teljesen nézhető (és valószínűleg sokakszámára élvezhető) sorozat B kategóriás szereplőkkel, ahol a történet az érdekes, csak kicsit el van nyújtva az egész, elég lassan történnek a dolgok. Hollywoodi stílusban ebbős simán lehetett volna egy kétórás egyestés film. De én végig tudtam nézni, és lekötött.
A Witcher számomra egy nagy katyvasz, a túlzásba vitt fantasy... Valamit nagyon akartak, nagy volt az igyekezet, ez jól látható, de ebből nem lesz egy Trónok harca 2.0, az tuti. 3 vagy 4 részt sikerült végignéznem (azért nem vagyok biztos benne, mertaz utolsót már félálomban), de keresek valami jobbat...
Ha valaki felhőtlen szórakozásra vágyik a tévé előtt, intelligens és nagyon ütős humorral teli sorozat formájában, akkor NAGYON ajánlom figyelmébe a The Norsemen (A Norheim-i vikingek) c. sorozatot, amelyből több évad van, én a második közepénél tartok, de nem akar gyengülni, egyre csak jönnek a poénok. Egymás után.
Netflixre fel!
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Ezzel csak az fog kiveszni belőle ami emberivé teszi.A művészet azért magasabb kategória,mint amit gépek létre tudnak hozni!
Persze! De nem is azért írtam mert ez így rendben van! Meg sarkítás is. De e fele haladunk, szabvanyosítas, egységesítés, komformizálas... egyen izlés...legalábbis ezt akarják ránk eröltetni.
Mint a seregben a hajvágó gépet hogy bevezetik hogy gyorsabb legyen a hajvágás.
Megjegyzi az egyik katona::
- Hadnyagy úr! Nincs mindenkinek azonos formájú feje!
Ezzel csak az fog kiveszni belőle ami emberivé teszi.A művészet azért magasabb kategória,mint amit gépek létre tudnak hozni!
Valóban, de a mainstream filmek gyártásáról eddig sem művészek, hanem gazdasági szempontok alapján és ennek megfelelő eszközökkel operáló pénzemberek döntöttek. Ha a folyamatot egy algoritmus vezérli majd, nem okoz nagy különbséget, sőt pénzügyileg még hatékonyabb lesz. Lásd a versenysportot, ahol szintén minimális szerepe van már az egyéniségnek, tisztán a számok döntenek. Művészfilmek ezután is születnek majd és ezután is meg kell értük küzdenie a nézőnek.
Ahogy zenet is komponálnak már számítógépek, lassan filmet is "leforgatnak". Jó esetben meg annyi beleszólás lesz hogy bepipalnak egy ket támpontot hogy mi szerepeljen benne, a stílust, stb. és megkapjuk a filmet..
Ezzel csak az fog kiveszni belőle ami emberivé teszi.A művészet azért magasabb kategória,mint amit gépek létre tudnak hozni!
Ahogy zenet is komponálnak már számítógépek, lassan filmet is "leforgatnak". Jó esetben meg annyi beleszólás lesz hogy bepipalnak egy ket támpontot hogy mi szerepeljen benne, a stílust, stb. és megkapjuk a filmet..
A mesterséges intelligencia átveszi az uralmat a filmipar felett, már ami a piaci döntések meghozatalát - leforgassunk-e egy filmet, ki legyen a főszereplő, hány moziban mutassuk be és hol, st. - illeti. Szép új világ. A falkát nézzük. Kicsit ügyetlen, rettenetes a magyar fordítás és helyenként a magyar szinkron is (pedig arra oda szokott figyelni az HBO), de elképzelem, mit hoztak volna ki a témából kis hazánkban, és érdekel, hogyan folytatják tovább.
Ha egy film bluray kiadásán az szerepel, hogy "4K UHD+BD", az mit jelent?
Hogy a film 4K UHD formátumban és "sima" bluray formátumban is benne van (azaz NEM UHD lejátszóval is nézhető), vagy
a film 4K UHD, az extrák meg sima blurayek?
Vagy ez így nem eldönthető?
"4K UHD+BD": ez minden esetben azt jelenti, hogy legalább két korong van a dobozban: az egyik az UHD korong, a másik "normál" BD. Mindkettő tartalmazza a magát filmet (plusz esetleges extrákat), az UHD korong értelemszerűen csak UHD lejátszóban játszjható le, a BD korong bármilyen bluray-lejátszóban.
A "komolyabb" kiadványokon (pl. a Mátrix-trilógia vagy pl. a Harmadik típusú találkozások) az UHD mellé csomagolt BD korong nem azonos a korábban már megjelent BD-változatokkal, hanem teljesen újradigitalizált, és a hangsávok is azonosak az UHD-korongéval (pl. a mátrix esetében pl. Dolby Atmos is van az UHD mellé csomagolt BD korongon is). Ezek azok a kiadványok, amelyek általában meg is érik a (borsos) árukat. Ez sajnos nem általános, van, hogy csak egyszerűen az UHD korong mellé csomagolják a korábban már megjelent BD korongot.
Az extrák sokszor egy harmadik korongon vannak, de ez nem általános.
UHD kiadványok korongok vásárlása előtt érdemes tájékozódni, hogy az UHD az valóban 4K vagy "fake 4K" (kisebb felbontásról felskálázott), mondanom sem kell, hogy az utóbbi jóval kevesebbet ér valójában, de ezt a kiadók nem szokták közölni. Vannak "félig fake-ek is, ez több dolgot is jelenthet, pl. azt, hogy a CGI rajtuk nem igazi 4K-ban készült anno, így hiába digitalizálták úket 4K-ban filmről, helyenként nem úgy fognak ki nézni mintha 4K-sok lennének. Az interneten több szájt is van, ahol hosszú listákban sorolják fel, hogy mely kiadványok valódiak, melyek "fake"-ek.
A legnagyobb élvezetet a celluloid filmről digitalizált valódi 4K kiadványok nyújtják, tehát ezek szvsz jobbak, mint a digitális kamerákkal forgatottak. A több mint 50 éve 70 mm-es (!!!) filmre forgatott 2001: Űrodüsszeia 4K-s kiadása kép szempontjából pl. abszolút referencia anyag!
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
1.) Az HBO GO kínálatába bekerült Az új pápa sorozat, egyelőre az első két rész érhető el, holnap már a harmadik is.
Ha valaki nem követte volna, a provokatív és szürreális, de egyben nagyon szórakoztató Az ifjú pápa sorozat folytatása (ha úgy tetszik 2. évada, bár önálló címet kapott, nem évad számot).
2.) Egy teljesen más kérdés. Ha egy film bluray kiadásán az szerepel, hogy "4K UHD+BD", az mit jelent?
Hogy a film 4K UHD formátumban és "sima" bluray formátumban is benne van (azaz NEM UHD lejátszóval is nézhető), vagy
a film 4K UHD, az extrák meg sima blurayek?
Vagy ez így nem eldönthető?
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Én most a Line of Duty című sorozatot kezdtem el. Egyelőre 2 évadot néztem meg. Ezt bárkinek merem ajánlani,tök mindegy hogy 80 centis tv-n vagy 3 méteres vásznon nézi. Tipikus példa arra, hogy valami úgy is lehet jó, hogy nincs benne csimbumm cirkusz meg cgi, mert egyszerűen van története, vannak jól kitalált és megírt karakterei és a színészek teszik a dolgukat.
Érdekesség, a nemrég szintén hatalmas sikert aratott Bodyguard című sorozat is ugyanezen író keze alól látott napvilágot.
Már jó ideje fent van a radaromon, és most bánom, hogy nem álltam neki jóval hamarabb.
Trailert nem rakok be, mert elég spoileres... Az első résznél még néztem, hogy mi a franc, ez nem egy nagy szám, aztán nem is tévedhettem volna nagyobbat. Szóval scauruson kívül mindenkinek ajánlom.
Rotten értékelés:
97%
AVERAGE TOMATOMETER
94%
AVERAGE AUDIENCE SCORE
Ez egy remek film,igazi felüdülés a sok középszerű,semmiről szóló értéktelen vacak között.Tényleg valami emberi!
Vizuális élmény milyen?
"Érdemes" projektort kapcsolni érte, vagy hozza az élményt TV (65") képméret esetén is? Tudom, hogy nagyban szinte minden jobb
Köszi A.
[/quote]
Nem én kaptam a kérdést, de reagálnék rá.
A hobbi kapcsán értelemszerűen szeretem és díjazom a jó képminőséget és hangot.A vizuális élmény sokféle lehet.A nagy kép nem csak akkor emeli a filmélményt ha űrhajók röpködnek meg szuperhősök.Egy szereplő érzelmei, mimikája premier plánban a vásznon nekem többet adnak.Egy sima enteriőr berendezési tárgyai a háttérben, a térben való jelenlét érzése, vásznon szintén sokkal jobb mint akár 65"-os tv-n.A másik pedig az lcd tv-k képi világa (már ha lcd tv-ről beszélünk ) és mozgásmegjenítése.Lehet hogy csak én nem láttam még jót de nálam az akváriumszerű kép a higanymozgással a legrosszab tv-s szappanoperákat idéző látvány kiveri a biztosítékot.
A másik a filmek valós értéke.Ez pont az a film amiért soha nem sajnálnám bekapcsolni a vetítőt, ellenben némely üres és agyatlan akcióorgia megtekintése után volt már, hogy azt mondtam ezért kár volt a villanyórát pörgetni a rendszerrrel.
[/quote]
Megnéztük egyébként este a filmet:
- maga a film is tetszett mindkettőnknek
- jó képminőségű volt az anyag is - nincs képzaj, éles, szaturált, stb.
- szerintem szépen is van fényképezve - több nagyon jó részlet van benne - amikor fiatalkorában ül a hegycsúcson, bemennek a bazilikába és nézik a freskókat, vagy ahogy írtad is - közelről mutatják az szereplők arcát. stb.
Határozottan megérdemli ez a film a vásznat! Aki esetleg még megtekintés előtt áll. ne sajnálja bekapcsolni - 16:9-es vásznak előnyben.
Mi tévén (Plazma) néztük végül is, viszont nálam minden algoritmus ami kapcsolható, szigorúan ki van kapcsolva ami beleszól a képbe - pont azért amit írsz. Hülyét kapok tőle
Egyébként teljesen igazad van, sokszor sajnálja az ember az izzó üzemórát amit a "filmbe" fektet...
Ez egy remek film,igazi felüdülés a sok középszerű,semmiről szóló értéktelen vacak között.Tényleg valami emberi!
[/quote]
Vizuális élmény milyen?
"Érdemes" projektort kapcsolni érte, vagy hozza az élményt TV (65") képméret esetén is? Tudom, hogy nagyban szinte minden jobb
Köszi A.
[/quote]
Nem én kaptam a kérdést, de reagálnék rá.
A hobbi kapcsán értelemszerűen szeretem és díjazom a jó képminőséget és hangot.A vizuális élmény sokféle lehet.A nagy kép nem csak akkor emeli a filmélményt ha űrhajók röpködnek meg szuperhősök.Egy szereplő érzelmei, mimikája premier plánban a vásznon nekem többet adnak.Egy sima enteriőr berendezési tárgyai a háttérben, a térben való jelenlét érzése, vásznon szintén sokkal jobb mint akár 65"-os tv-n.A másik pedig az lcd tv-k képi világa (már ha lcd tv-ről beszélünk ) és mozgásmegjenítése.Lehet hogy csak én nem láttam még jót de nálam az akváriumszerű kép a higanymozgással a legrosszab tv-s szappanoperákat idéző látvány kiveri a biztosítékot.
A másik a filmek valós értéke.Ez pont az a film amiért soha nem sajnálnám bekapcsolni a vetítőt, ellenben némely üres és agyatlan akcióorgia megtekintése után volt már, hogy azt mondtam ezért kár volt a villanyórát pörgetni a rendszerrrel.
A 2002-es Oscar jelölt Isten városát rendező Fernando Meirelles új filmje.
Vannak filmek amik tudnak "adni", amiktől egy kicsit többnek érezzük magunkat.Számomra ez is egy ilyen alkotás.Írom ezt úgy, hogy megvan a magánvéleményem a katolikus egyház intézményesített rendszeréről és a napvilágot látott visszásságairól.
Vigyorogva néztem végig az Ifjú pápa sorozatot, ami rendes fricskát mutatott az egyháznak.
Ha továbblépünk ezeken és tudunk a sorok közt olvasni akkor kapunk egy korántsem unalmas teológiai vitát két remek színész alakításában és olyasmit ami vallásosság nélkül is mindenkinek követendő példa lehetne: EMBER-nek lenni.Nehéz de nem lehetetlen.
510.jpg
Ez egy remek film,igazi felüdülés a sok középszerű,semmiről szóló értéktelen vacak között.Tényleg valami emberi!
Vizuális élmény milyen?
"Érdemes" projektort kapcsolni érte, vagy hozza az élményt TV (65") képméret esetén is? Tudom, hogy nagyban szinte minden jobb
Köszi A.
Már nincs projektorom csak 65”-os tv-m ,de igazából beszippantott a film,nem figyeltem a vizuális élményre.Amióta leépítettem a mozit szerényebbre,inkább a filmre koncentrálok.
A 2002-es Oscar jelölt Isten városát rendező Fernando Meirelles új filmje.
Vannak filmek amik tudnak "adni", amiktől egy kicsit többnek érezzük magunkat.Számomra ez is egy ilyen alkotás.Írom ezt úgy, hogy megvan a magánvéleményem a katolikus egyház intézményesített rendszeréről és a napvilágot látott visszásságairól.
Vigyorogva néztem végig az Ifjú pápa sorozatot, ami rendes fricskát mutatott az egyháznak.
Ha továbblépünk ezeken és tudunk a sorok közt olvasni akkor kapunk egy korántsem unalmas teológiai vitát két remek színész alakításában és olyasmit ami vallásosság nélkül is mindenkinek követendő példa lehetne: EMBER-nek lenni.Nehéz de nem lehetetlen.
510.jpg
Ez egy remek film,igazi felüdülés a sok középszerű,semmiről szóló értéktelen vacak között.Tényleg valami emberi!
Vizuális élmény milyen?
"Érdemes" projektort kapcsolni érte, vagy hozza az élményt TV (65") képméret esetén is? Tudom, hogy nagyban szinte minden jobb
Köszi A.
A 2002-es Oscar jelölt Isten városát rendező Fernando Meirelles új filmje.
Vannak filmek amik tudnak "adni", amiktől egy kicsit többnek érezzük magunkat.Számomra ez is egy ilyen alkotás.Írom ezt úgy, hogy megvan a magánvéleményem a katolikus egyház intézményesített rendszeréről és a napvilágot látott visszásságairól.
Vigyorogva néztem végig az Ifjú pápa sorozatot, ami rendes fricskát mutatott az egyháznak.
Ha továbblépünk ezeken és tudunk a sorok közt olvasni akkor kapunk egy korántsem unalmas teológiai vitát két remek színész alakításában és olyasmit ami vallásosság nélkül is mindenkinek követendő példa lehetne: EMBER-nek lenni.Nehéz de nem lehetetlen.
510.jpg
Ez egy remek film,igazi felüdülés a sok középszerű,semmiről szóló értéktelen vacak között.Tényleg valami emberi!
Megnéztem a Gemini Man-t. Maga a film nem egy nagy szám, elég sablonos, ezerszer látott "fordulatokkal". Viszont a technika amivel csinálták, eléggé tetszett. Ugyanis maga a film 60fps. Kapásból szembetűnő volt, mennyivel simább, folyamatosabb a mozgás, mint egy 24fps-es filmnél. Persze biztosan lesznek olyanok, akiknek ez furcsa lesz, hogy majd jönni páran, hogy ez eretnekség, a film 24fps és kész. De cseszek rá. Nekem nagyon tetszett és elnéznék még filmeket ilyen technikával. Pl. egy Alien igen ütős lehetne
Stan Laurel és Oliver Hardy: nehezen hinném, hogy akad valaki az én korosztályomból és bármelyik korábbi korosztályból, aki ne ismerné őket, a világ leghíresebb komédiás-párosát. Bár fénykoruk és filmjeik nagy részének elkészülte a múlt század 30-as éveinek második felére tehető, a hetvenes es nyolcvanas években gyermekként és tinédzserként még ugyanúgy nevettem őszintén, térdcsapkodósan, a csetlés-botlásaikon fejvakarásaikon, grimaszaikon, groteszk mozdulataikon, vicces tánclépéseiken. Sok szó nem kellett hozzá, sem színek a vászonra vagy tévére, elegek voltak ők ketten a vasárnap délutáni vidámsághoz és szívből jövő kacajhoz.
De a két komédiásról - a színészekről, magánéletükről, való világbeli kapcsolatukról lényegében semmit nem tudtunk. Ez a film pedig nem a bohóckodásaikról szól, hanem Stan Laurelről es Oliver Hardyról az emberről.
A meglepetés az, hogy nincs meglepetés: Stan és Pan, ahogyan a második nagy világégés utáni Magyarországon ismerték őket (vagy Stan és Bran, ahogyan az én szülőföldemen, Erdélyben), vagyis Laurel és Hardy - a valóságban BARÁTOK voltak. Így, nagybetűsen. Olyan barátság volt ez, ami a facebook-generáció számára már anakronisztikus, ezért nekik nyálasnak tűnhet a film: olyan barátságról van itt szó, ami áldozatot követel mindkét részről, ami pótolhatatlan, ami a nehéz helyzetekben is barátság marad, ami nem hagy cserben, és ami sírig tart. A film erről szól.
Nem Laurel és Hardy élettörténete ez, nem a felemelkedésükről szól, inkább a “végjátékról”, és arról, ahogyan kitartottak egymás mellett már idősen, kissé már megkopott népszerűségben és anyagi nehézségektől terhelten is.
A Hardyt (John C. Reilly) és Laurelt (Steve Coogan) alakító két színész egészen egyszerűen fenomenális. A maszkmester előtt le az összes kalappal, a 2018-as filmben szereplő alakok komolyan összetéveszthetőek a valódi Stan-nal és Pan-nal. Különösen Steve Coogan alakítása lenyűgöző.
Nem mindenkinek való ez a film. De akiknek a valódi barátság még valódi értéket jelent, és akik kellemes emlékeket őriznek még fiatalabb korukból eme két nagy komédiás filmjeiről, azoknak kötelező darab.
.