Általában a hifiről

[Luxor Audio]

E topikban gyakran került szóba, de mostantól sajnos csak múlt időben beszélhetünk róla. A mai napon elhunyt Ujházy László hangmérnök.

[Luxor Audio]

Arra bátorítanálak, hogy fókuszálj arra, hogy átéld a zenét, ahogy és ahol éppen van.

Nem megy már neki, a mérnökök már nem a zenére koncentrálnak, hanem a logaritmikus alapú számításokra koncentrálnak.

Zavarba hozol, mert régebben vagyok zenész, mint mérnök.

[mgus]

Nem megy már neki, a mérnökök már nem a zenére koncentrálnak, hanem a logaritmikus alapú számításokra koncentrálnak.

Hálát mondhatsz a mérnököknek, hogy biztosítják számodra, hogy csak a zenére koncentrálhatsz.
A mérnökök logaritmikus számításaik alapján megtervezett és felépített világban élsz, használod mindazt, amit ők hoztak létre NEKED. Biztosítva ezzel a túlélésedet a természetben.
A mérnökök nélkül ma is a barlangban retteghetnél mindentől és hallgathatnád a szél susogását hifi minőségben.
Ma egy hetet nem élnél túl a természetben, ha nem venne körbe mindaz, amit a mérnökök terveztek logaritmikus számításokkal NEKED évezredek alatt.

A 20. századik előtt is éltek emberek, azt se tudták hogy mi a mérnök, kicsit túl van spilázva ez a kifejezés, előtte is építettek, zenéltek mulattak az emberek nem is akárhogyan.

Itt azt írják földmérők voltak.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9rn%C3%B6k
Úgyhogy a barlang az egy kicsit erős túlzás.

[LIMAR]

Nem megy már neki, a mérnökök már nem a zenére koncentrálnak, hanem a logaritmikus alapú számításokra koncentrálnak.

Hálát mondhatsz a mérnököknek, hogy biztosítják számodra, hogy csak a zenére koncentrálhatsz.
A mérnökök logaritmikus számításaik alapján megtervezett és felépített világban élsz, használod mindazt, amit ők hoztak létre NEKED. Biztosítva ezzel a túlélésedet a természetben.
A mérnökök nélkül ma is a barlangban retteghetnél mindentől és hallgathatnád a szél susogását hifi minőségben.
Ma egy hetet nem élnél túl a természetben, ha nem venne körbe mindaz, amit a mérnökök terveztek logaritmikus számításokkal NEKED évezredek alatt.

[chord]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

Nem annyira bonyolult dolog. Alapvetően a 'harmónia' hallása kapcsán fedezték fel. PL. laikus kíésrleti alanyok simán mindenféle környezetben azonosítani tudnak egy harmóniát (ez itt az "egész"), a nélkül, hogy bármelyik benne "részként" szereplő hangot fel tudnák ismerni. Az egész tehát itt olyan elem, ami ebben az értelemben megelőzi a részeit, így nem azokból épül fel. Ugyanilyen a látás: pl. a híres "nyúl-kacsa" alakzat esetében, az hogy az ábra egy részét a nyúl fülének látod, vagy a kacsa csőrének, attól függ, hogy az egészet nyúlnak vagy kacsának látod. Itt is az egész határozza meg a részt és így tovább.

Még pici kiegészítés.
Ez egy régi teória, aztán sok dologra próbálták kiterjeszteni, de ők vitték be igazából a pszichológiába azt a (ma már) tényt, hogy a teljes észlelés az nem egyenlő a szenzoros érzetek összegével.
A hifisek ezt miért nem hiszik el, az egy kérdőjel.

Csak egy gyors példa. Elég elképzelni. Teáscsészébe teszünk három kanál cukrot, felkavarjuk, megkóstoljuk, fú, de édes, meg elég forró.
A fantomérzetek sora egészen pontosan kimérhető, bárkinél, aki teázott már életében. Ha élőben megy a mérés, mármint, ott a tea meg a cukor a laborban, annyira erős fantomérzet lehet az igazi előtt, hogy a levett két EEG/egyéb mintázat olykor alig-alig megkülönböztethető.

Na, a hifizés közben, el lehet képzelni, mik történnek. Sablon?, abból aztán van mindegyikünk fejében egy kevés..
Szinte csoda, hogy egymás zenéit felismerjük... legalább a hangszereket.... jobb esetben....:))

És ez az oka, hogy pl. a teszteknél, érdemesebb valami jó régen hallgatott lemezt betenni, ahol a generálódó fantom-érzetek jóval gyengébbek, mint azon a lemezen, amelyet állandóan nyúzunk, és kívülről tudjuk az összes zörejt rajta.

[Sonny]

Elnézést a bocsánatért, de ez egy rossz kérdés.
Vajon te meghallod a 20 méterre éneklő pacsirta hangját, amikor a melletted álló haverod épp ordítva meséli kalandját?

Ott a piros pont

[Klaca]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

Nem annyira bonyolult dolog. Alapvetően a 'harmónia' hallása kapcsán fedezték fel. PL. laikus kíésrleti alanyok simán mindenféle környezetben azonosítani tudnak egy harmóniát (ez itt az "egész"), a nélkül, hogy bármelyik benne "részként" szereplő hangot fel tudnák ismerni. Az egész tehát itt olyan elem, ami ebben az értelemben megelőzi a részeit, így nem azokból épül fel. Ugyanilyen a látás: pl. a híres "nyúl-kacsa" alakzat esetében, az hogy az ábra egy részét a nyúl fülének látod, vagy a kacsa csőrének, attól függ, hogy az egészet nyúlnak vagy kacsának látod. Itt is az egész határozza meg a részt és így tovább.

[Klaca]

Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg.

Érvelésedben az élő és a reprodukált zenét ruházod fel a "Gestalt koherenciával", illetve annak hiányával, holott a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre, ha jól értem. A kérdés ebből a szemszögből már az, hogy a műszaki eszközeinkkel reprodukált zene kevésbé alkalmas-e a "Gestalt koherenciával" jellemezhető élmény kiváltására, mint az élő.
De lehet hogy tévedek.

Igazad van: az észlelés az, ami alapvetően gestalt-szerű egységeket ad, így elvileg a hifi hangját is így észleljük. (És persze nem is csak a hallás, hanem bármelyik érzéki modalitás észlelése ilyen, de érdekes módon történetileg ezt a hallással kapcsolatban kezdték el felfedezni (az ún. hangpszichológia). Ennek elsődlegesen egyébként nem az agykutatáshoz van köze, de elég sokat tudunk már a dolog agyi hátteréről is.) Valamiért mégis van olyan hifis hang (és persze ahogyan Chord mondja nem mindegyik hifi ilyen), amit mintha nem így fognánk fel. Hm... Ezen még gondolkodnom kell...

[mgus]

Arra bátorítanálak, hogy fókuszálj arra, hogy átéld a zenét, ahogy és ahol éppen van.

Nem megy már neki, a mérnökök már nem a zenére koncentrálnak, hanem a logaritmikus alapú számításokra koncentrálnak.

[fülelek]

Elnézést a bocsánatért, de ez egy rossz kérdés.
Vajon te meghallod a 20 méterre éneklő pacsirta hangját, amikor a melletted álló haverod épp ordítva meséli kalandját?
A pszichoakusztikában komoly jelentősége van a hangelfedésnek (maszkolás), nézz utána, ha ismeretlen a téma.
Amúgy meg a mikrofonok sokat kibírnak kis torzítással, a mikrofon előerősítők szoktak "kiakadni", azaz durván betorzítani nem várt durván nagy hangnyomásra, de egy zongora felvételnél ez nem fordulhat elő, mert az hatalmas felvételkészítői bakinak számít.
A mikrofon felvesz mindent, ami a saját (és az előerősítő)zajánál hangosabb, de hogy mit lehet ebből meghallani, az egy csomó egyéb tényezőtől függ.

[lehoako]

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

Konkrétan így van. Mit nem értesz ezzel kapcsolatban? Húzzuk alá az ismeretlen szavakat?

"hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat?" - ez volt a kérdés, nem az egyik kiragadott és félreértelmezett része.

Arra bátorítanálak, hogy fókuszálj arra, hogy átéld a zenét, ahogy és ahol éppen van.

[lehoako]

Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg.

Érvelésedben az élő és a reprodukált zenét ruházod fel a "Gestalt koherenciával", illetve annak hiányával, holott a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre, ha jól értem. A kérdés ebből a szemszögből már az, hogy a műszaki eszközeinkkel reprodukált zene kevésbé alkalmas-e a "Gestalt koherenciával" jellemezhető élmény kiváltására, mint az élő.
De lehet hogy tévedek.

Cher Julien,

Kontribúcióját köszönöm, inger helyett ingerület, amennyiben túllépi az ingerküszöböt, de egyébként 10/10.

A folyamatban pedig nemcsak tévedhető érzékszerveink, hanem néha határozottan önbecsapásérdekelt pszichénk/agyunk is benne van...

Legyen a skála egyik oldalán a belső hallás, minden külső zenei élmény nélkül, másik oldalán pedig mondjuk egy először hallott, magas színvonalú zene (hogy élő vagy konzerv, jelenleg mindegy). Van, akinél a belső hallás is összeáll a pszichében/fantáziában zenei élménnyé, és van, akinél a 2148 csatornás felvétel is kevesebb lesz, mint a részei összege, mert akármi miatt fákat fog látni és nem az erdőt.

Sokmindentől függ szvsz, hogy kinél hogy van ez odabent, de azt gyanítom, messze nemcsak a lejátszórendszer meg a felvétel sajátosságai a mérvadók.

Még egyszer köszönöm, ez nagyon értékes volt nekem.

[Robici]

Értem, amit mondasz. De ezzel felborítják az előadásban kialakított belső egyensúlyát a zenének, belenyúlnak az értelmezésbe, ha teszik. Én ezt azért nem szeretem/pártolom, mert ezt a zenészek dolga megoldani. Nem azt akarom hallani, ami a kottában van (vagy éppen nincs, mint a romantika előtt), hanem amit a zenekar játszik.

Egy karmester ugyanezt csinálja a próbán és az előadáson. Ez az én fogalmi körömben nem "felborítás", hanem "kialakítás", mivel a kotta képtelen megszólalni, azt muszáj értelmezni és előadni valahogyan. Nem létezik olyan, hogy az az "etalon" ahogyan annak szólnia kell. A könnyűzene persze más.

Igen, legitimek az interpretációs, a megszólalást mikéntjét és hogyanját érintő megjegyzéseid, és ezek hallatszanak is a felvételen, már ha a "hetedik sor közepe" koncepció a cél. Ha nem, akkor meg ne korrigáljon a keverés. Én ebben konzervatív vagyok, és tartom a hierarchiát.

Elfogadom, ez egy másféle megközelítés mint az enyém. Számomra az enyém eddig bevált és nekem ennyi tulajdonképpen elég. Ha az lenne a célom, hogy a koncerten hallható egy adott auditív lenyomatot halljak otthon is, akkor eljutnék oda, hogy a felvételek 99%-a szar, szar a hangmérnök, meg hasonlók amiket láttam már hifistáknál és szerintem az nagyon nem jó út.

És végül persze az ízlésbeli különbségek, melyek persze jó lenne, ha az interpretációra vonatkoznának, és nem a keverésre. Ahogy a legjobb hifi is az, amikor nincs hifi. Nem pedig az, amikor ízfokozó.

Szerintem itt óvatlanul különválasztottad a felvételt (keverés) és a lejátszást (hifi). Engem a zene mellett ami nagyon érdekel az a különböző felvételek, felfogások, felvételi korszakok közötti különbségek. Ezért én a magam számára olyan hifit szeretnék ami lehetőleg eléggé transzparens és ami minél jobban megmutatja pontosan, precízen és tisztán azt ami a felvételen van. Persze nincs olyan ami tökéletes, és itt jön be szubjektív választás lehetősége, de azért szeretném ha a hifi technikailag is viszonylag korrekt lenne. Volt itt korábban az AN-ről szó. Én csak a bemutatótermükben hallottam, és bár azok már érteni vélem hogy vannak akiknek az a hangzás jön be, de azt is láttam, hogy az nem az én világom. Mert az lehet, hogy high-end, de nem high fidelity. Szóval az ízfokozó nekem se jön be a hifiben.

[Robici]

Jó a téma és jó az észrevétel. Valóban nagyok a különbségek. Vajon miért van ez?

Azt én nem tudom, gyanítom hogy részben a hangszeres iskolák különbsége is közrejátszik (ahonnan kikerülnek a zenekari zenészek), szerintem ebben te vagy inkább otthon. Van valami elképzelésed? Illetve a bécsiekről úgy tudom, eleve picit magasabbra hangolnak illetve másabbak a hangszereik is. Én szeretném ha ezek a különbségek megmaradnának, de a globálissá vált zeneiparban szerintem inkább el fognak tűnni.

[Robici]

Talán ugyanarra az előadásra gondolunk, én is jól emlékszem a szólamok definiáltságára, illetve igen nagy különbség volt dinamikában is a hazai zenekarokhoz képest.

Ha jól emlékszem Schubert "Befejezetlen" volt és Mahler 1. Daniel Hardinggal.

[pärt]

Kezdem nem "érteni" a zenét.
Pár poszt után talán majd megérkezünk oda, hogy a zenei történés eleve megismerhetetlen, értelmezhetetlen, leírhatatlan, önmagába zárt jelenség, mely reménytelenül el van zárva létrehozójától és befogadójától.
A nők végletes tévedésben vannak a férfiperverziók természetével kapcsolatban.

[LIMAR]

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

Csodálom a türelmedet, hogy képes vagy reagálni a beteges szereplési vágyban szenvedők hülyeségeire.

[chord]

Szerintem annál "részletezőbb" hang, mint egy koncertteremben - mondjuk a Kodály Központban - van, egyszerűen nem kell. Egy nagyzenekar esetén pedig az az igazi különbség a koncert- és a konzervhang között, hogy az előbbi annyira komplex, hogy agyban kell összerakni. A legtöbb rendszer csak szeretne ezért a komplexitásért a "felbontással" kárpótolni. Amikor azt mondom itt, hogy elég a "hetedik sor közepe" élménye, akkor erre (is) gondolok, meg arra, hogy nem kellene a részletek, a felbontás, meg a lélegzetvétel, meg a tér, meg a mit-tudom-én-még-mi felvételszinten való kidomborításával a zenei komplexitás mutogatását erőltetni.

Szerintem meg az igazi finom felbontás az soha nem 'kárpótol' vagy erőltet.
Vagy, ha igen, akkor az egész hifis létezés a 'komplexitás mutogatásával erőltet', és akkor helyesebb Sokol rádión hallgatni, és az egész hangzáskultúrát meg elfelejteni. A pesszimistább nézőpontok szerint amúgy is ide tart a világ....

Én érteni vélem, amit bitrograde ír, talán csak kicsit másfelől fogalmaznám meg. Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg. Én mindig úgy értettem a "jó felbontást" a hifiben, hogy ez annál jobb, minél több ilyen kis részt tud elkülöníteni a rendszer. Ez elsőre érdekes, mert nem az egészt látjuk, hanem mindenféle külön erőfeszítés és fókuszálás nélkül hozzáférünk a számunkra fontos részekhez. Ha pl. valakinek nagyon fontosak a 'hangok', a szép felharmónikusok meg ilyesmik, az nagyon fogja szeretni az ilyen nagy felbontást. Általában és szükségszerűen viszont egy ilyen prezentáció esetében viszont ahhoz kell külön erőfeszítés, hogy a zene élő előadásban szokásos Gestlat koherencáját előállítsa az agy a részletekből, ezért ha ilyen hangzást hallgat az, aki az élő zenéhez van hozzászokva vagy egyszerűen csak pihentetésként szeret zenét hallgatni, akkor az ezt a fajta hangzást hosszú távon fárasztónak fogja érezni.éppen fordítva, mint a másikfajta hangzás kedvelői.

Nem arról van tehát szó, hogy bármelyikben si több részlet lenne, csak másként férünk hozzájuk )és ez csak hifiskülönbség, nem azzal függ össze, hoyg a zene szólamait egy zenekar hogyan poentírozza.)

Az igazi jó rendszerek pontosan az általad említett koherenciát képesek közvetíteni.
Valamiféle 'hangtér'-nek nevezném.

És a tónusnak szabad helyesnek és felhangdúsnak maradni, tehát nem egymást kizáró opciók.
De az igaz, hogy nem mozognak együtt mindig és mindenhol.

Ha Gestal elméletét ide kell keverni, akkor a hifizés szerintem ezerrel benne van.
Lehet még bonyolítani...:)
pl Gombrich 'fantomérzetei' ... benyomod a playt, és a tudatod már előrevetít dolgokat, pedig el sem indult a zene...

[L5S1]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

Hát hogyne. De előtte az agy működését kellene tudni modellezni. A tudomány jelen állása szerint ez nem lehetséges.

[Aszpirin]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

[juliush]

Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg.

Érvelésedben az élő és a reprodukált zenét ruházod fel a "Gestalt koherenciával", illetve annak hiányával, holott a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre, ha jól értem. A kérdés ebből a szemszögből már az, hogy a műszaki eszközeinkkel reprodukált zene kevésbé alkalmas-e a "Gestalt koherenciával" jellemezhető élmény kiváltására, mint az élő.
De lehet hogy tévedek.

[Luxor Audio]

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

[lehoako]

Felvenni se tudom, hogy lehet, hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat? Biztosis. Vagy hangszerenként, sávonként veszik fel a nagyzenekart?

Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba.

Ajánlom figyelmedbe a hallgatás és a bölcsesség összefüggését. A zenei felvételeknél használatos mikrofonok 140 dB SPL hangnyomást is elviselnek, a speciálisan közeltéri feladatra szánt példányok 150-160 dB SPL szintet is képesek magas torzítás nélkül feldolgozni, átalakítani. Melyik zenei előadás lóg túl ezen a határon?

Nem az átalakítási és felvételi dinamika átfogással van baj, az nem különösebben nagy probléma a digitális világban. A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el.

Lepereg, Faló, aquila non captat muscas.

"Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba." -írtam

"A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el." -írtad te, utánam.

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

[Klaca]

A múltkor már L5S1 leírta, hogy az nem baj, ha a felvétel egy nagyzenekari mű esetében, jobb, részletezőbb, mint amit a valóságban a helyszínen (bárhol ülve) hallasz.

Szerintem annál "részletezőbb" hang, mint egy koncertteremben - mondjuk a Kodály Központban - van, egyszerűen nem kell. Egy nagyzenekar esetén pedig az az igazi különbség a koncert- és a konzervhang között, hogy az előbbi annyira komplex, hogy agyban kell összerakni. A legtöbb rendszer csak szeretne ezért a komplexitásért a "felbontással" kárpótolni. Amikor azt mondom itt, hogy elég a "hetedik sor közepe" élménye, akkor erre (is) gondolok, meg arra, hogy nem kellene a részletek, a felbontás, meg a lélegzetvétel, meg a tér, meg a mit-tudom-én-még-mi felvételszinten való kidomborításával a zenei komplexitás mutogatását erőltetni.

Szerintem meg az igazi finom felbontás az soha nem 'kárpótol' vagy erőltet.
Vagy, ha igen, akkor az egész hifis létezés a 'komplexitás mutogatásával erőltet', és akkor helyesebb Sokol rádión hallgatni, és az egész hangzáskultúrát meg elfelejteni. A pesszimistább nézőpontok szerint amúgy is ide tart a világ....

Én érteni vélem, amit bitrograde ír, talán csak kicsit másfelől fogalmaznám meg. Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg. Én mindig úgy értettem a "jó felbontást" a hifiben, hogy ez annál jobb, minél több ilyen kis részt tud elkülöníteni a rendszer. Ez elsőre érdekes, mert nem az egészt látjuk, hanem mindenféle külön erőfeszítés és fókuszálás nélkül hozzáférünk a számunkra fontos részekhez. Ha pl. valakinek nagyon fontosak a 'hangok', a szép felharmónikusok meg ilyesmik, az nagyon fogja szeretni az ilyen nagy felbontást. Általában és szükségszerűen viszont egy ilyen prezentáció esetében viszont ahhoz kell külön erőfeszítés, hogy a zene élő előadásban szokásos Gestlat koherencáját előállítsa az agy a részletekből, ezért ha ilyen hangzást hallgat az, aki az élő zenéhez van hozzászokva vagy egyszerűen csak pihentetésként szeret zenét hallgatni, akkor az ezt a fajta hangzást hosszú távon fárasztónak fogja érezni.éppen fordítva, mint a másikfajta hangzás kedvelői.

Nem arról van tehát szó, hogy bármelyikben si több részlet lenne, csak másként férünk hozzájuk )és ez csak hifiskülönbség, nem azzal függ össze, hoyg a zene szólamait egy zenekar hogyan poentírozza.)

[Luxor Audio]

Felvenni se tudom, hogy lehet, hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat? Biztosis. Vagy hangszerenként, sávonként veszik fel a nagyzenekart?

Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba.

Ajánlom figyelmedbe a hallgatás és a bölcsesség összefüggését. A zenei felvételeknél használatos mikrofonok 140 dB SPL hangnyomást is elviselnek, a speciálisan közeltéri feladatra szánt példányok 150-160 dB SPL szintet is képesek magas torzítás nélkül feldolgozni, átalakítani. Melyik zenei előadás lóg túl ezen a határon?

Nem az átalakítási és felvételi dinamika átfogással van baj, az nem különösebben nagy probléma a digitális világban. A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el.