Társalgó-avagy-a-béke-szigete

[L5S1]

https://hu.wikipedia.org/wiki/3._szimf% ... Beethoven)
Érdemes elolvasni a fenti infót mert szépen össze van foglalva a lényeg - persze csak annak aki még nem ismerné a művet. Az első és a második szimfónia egy lemezre ráfér, a harmadik már önmaga egy teljes lemezt kíván. Ez a méretbeli növekedés nagyon látványos bár Mahler Titánjához képest még ez is egy rövidke mű. De ha pl. összehasonlítjuk egy három nyúlfarknyi tételes C.P. E. Bach szimfóniával ahol a 2. tétel inkább csak egy átvezetés semmint teljes értékű tétel akkor hirtelen megérteni azt az őrületes változást amin a szimfónia műfaja végbement Beethoven koráig és hol van még ekkor a fejlődés vége...Az megvan hogy J.S Bach két és háromszólamú invencióinak igazi neve: Inventionen und Sinfonien? Hát persze hogy meg.

Szóval itt van ez az 1964-es felvétel remastered kiadásban 24/192-es felbontásban:

cover.jpg (545.62 KiB) Megtekintve 3285 alkalommal

A borító elég igénytelen. Beethoven portréja rasztás rajzolatú mintha valami valutaváltó kézikönyből származna a kép, Bernstein meg olyan szomorú arcot vág hogy szinte sajnálom. Nem volt ő ilyen soha. Ellenkezőleg, nagyon megérte a pénzét. Emlékszem ahogyan a West Side Story stúdió felvételén valósággal a tenyerén hordozta Kiri Te Kanawát csóri Carrerast meg majd idegösszeomlásba kergette az állandó baszogatásaival. Bernstein nem szerette a szöszmötölést, azt mindig ráhagyta a segédeire, viszont bármilyen ócska zenekart egy pillanat alatt fel tudott támasztani haló poraiból és mivel borzasztóan jó keze és megnyerő személyisége volt akár egy próbával is lenyűgöző teljesítményt volt képes elérni. Nagyon tudta hogy mi mivel van összefüggésben és ez a magabiztossága és brilliáns felkészültsége a zenekar felé is egyértelműen átment. Zseni volt.

A Sony már az összes saját kiadású, Bernstein vezényelte szimfóniáját leporolta és 60 lemezes formában 2010-óta árulja. Ez itt most egy Columbia lemez és nagyon brutál. Már az első két akkordtól valósággal lefordultam a székről és ahogyan ment előre a zene egyre több és több részletre lettem figyelmes amelyek más kiadványokon a háttérbe szorultak. Mintha egy javított kiadású partitúra lett volna a kezemben. Rém izgalmas volt.

55 éves a felvétel. Nem kevés. A zenészek valószínűleg már nem is élnek. És engem nagyon érdekelt hogy hogyan szólhatott hajdanán ez a zenekar. Sőt, kimondottan ez motivált a meghallgatásra. Hogyan játszottak? Pazarul, lenyűgözően. Olyan az oboistájuk hogy ma is bárhol megállná a helyét mind hangilag mind stílusban. Egyedül a fuvolánál éreztem azt hogy bárcsak James Galway játszana de aztán hamar beláttam hogy kár számon kérni a berliniek szólófuvolásának a félreismerhetetlen hangját egy más kontinensen élő, nála idősebb és más iskolát követő előadótól. A kiadvány külön érdekessége hogy az első és második tétel megformálása kísértetiesen hasonlít Karajan 1977-es verziójához. Ezzel nem azt akarom mondani hogy Bernsteinné a dicsőség csupán csak jelezném hogy vannak "együttlátó" karmesterek akik eltérő helyen eltérő időben ugyanarra az eredményre tudnak jutni egy mű kapcsán mint a másik miközben nem is beszéltek össze. A negyedik tétel itt is fergeteges akárcsak Manfred Honeck lemezén, a trombiták is úgy szólnak a vége felé mint a fene csak kevésbé fényesen dicsőségesen. Nem panaszkodom. Ez a lemez is bombasztikus és hibátlan. Talán ha a székek recsegését és a vad kottalapozások hangjait jobban mellőzné...de pár audiofil pont erre gerjed. Meglesz az örömük.

youtu.be/0AQ4ATAvAcU

[fülelek]

Jól tettem, hogy nem tegnap hallgattam meg, biztos, hogy fura álmaim lettek volna, már jártam párszor így zenékkel.
Igen érdekes a mű, megnézném a partitúráját

[L5S1]

De Tijd (Time) · Louis Andriessen. Ez a mű 1980-81-es keltezésű de ha ma adnák ki akkor is jócskán megelőzné a korát.

Andriessen-De-Tijd-Nonesuch.jpg (80.76 KiB) Megtekintve 3352 alkalommal

A felvétel 1993-as és 12 énekessel kiegészített 45 fős szimfóniku zenekar adja elő. Az egész mű csupán egy gigantikus tétel, hossza 42:56. Morton Feldman szokott ilyen méretekben komponálni de ennek a zenének semmi köze az ő művészetéhez szóval no para. ( Én amúgy szeretem Morton Feldmant ). Sőt, nem hogy az ő művészetéhez nincs köze hanem magához az emberiséghez sem. A kompozíció lenyűgözően lebilincselő olyannyira, hogy kétszer hallgattam meg egymás után. Egyszerűen nem akartam elhinni hogy valami ennyire jó tudjon lenni annak ellenére hogy még egy aprócska dallamfoszlány sincs benne. Igen, ez a mű totálisan nélkülözi a dallamot. Aki meghallgatja az tutira nem fogja másnap önfeledten fütyörészni a buszon sem pedig szórakozottan a ritmusát dobolni a konyhaasztal lapján miközben jólesően kortyolgatja az instant kávéját. Ez egy elvetemült számolós darab. Ízzadva számol a zenekar, ízzadva számol a karmester. Szív itt mindenki de legjobban a nyájas közönség mert soha nem tudhatja hogy éppen milyen lüktetésben van írva az aktuális ütem. 2/4, 3/4, 4/4, 6/8 5/4? Egy partitúra nagy segítség volna, enélkül sajna úgy bolyongunk a hangok erdejében mint vak Pista Brassóban. A zeneszerzői koncepció látszólag rém egyszerű. Végy egy zenekart, szóljon mindvégig valamilyen kitartott hang szerű nehezen beazonosítható akkord diszkrét vokállal megtámogatva, időnként szúrj be egy két éles akkordot hogy megtörd a monotonitást majd ahogy telik az idő egyre több hangszert szerepeltess de ennek ellenére maradjon minden statikus és tömegéből adódóan kimozdíthatatlan. És az akkordok jönnek is szépen látszólag minden logikát nélkülözve ugyanakkor bár elsőre toálisan disszonánsnak hatnak az alapmorajláshoz viszonyítva összességében konszonáns érzetet keltenek.

Az idő. Csak hát ez nem az ember által ismert és megélt idő hanem az emberen kívüli, az ősi, a világegyetem keletkezésével egyidős idő. A darab a kozmikus léptéket igyekszik megragadni ezért nem is siet sehová. Nincs dolga, nincs feladata. Még csak nem is halad. Az idő itt Casa sui mondhatnánk. Ha van is történés a tételen belül az nagyon rövid ideig tart és jelentéktelennek tűnik a darab időtartamának és kisugárzásának egészéhez képest. Csak az utolsó 5 másodpercben hallani a másodperc imitációját két ritmusfa összeütögetésének eredményeként. Fantasztikus zene fantasztikus előadásban.

youtu.be/E_TSYGpshf8

[L5S1]

A 32.szonáta nekem Kissin előadásában tetszik a legjobban (2013. Verbier fesztivál koncert rögzítése), amúgy a kedvenc beethoven szonátám ( No 13-sal egyetemben), tele újdonságokkal a klasszicista stílushoz képest.

Kissin? Nem rossz. De amikor belehallgattam nekem egyből Pashchenko ugrott be. Előkotortam a 2013-as Fuga Libera kiadású lemezét és detto ugyanaz a kettő. És ő ezt a szonátát 2011-ben (!) rögzítette fel egy 1826-os Conrad Graff fortepianon.


youtu.be/cVMnlbb7TU0

[L5S1]

https://www.hdtracks.de/tchaikovsky-sym ... 1-remaster
Ez a 3 Csajkovszkij szimfónia pláne így egyben kiadva nagyon kívánatos. Kár hogy a 4. első tételében a trombiták vállalhatatlanul torzítanak -remastered ide vagy oda -, emiatt is tértem át az 1978-as 16 bites verzióra, viszont az 5. és 6-at szigorúan innen hallgatom. Ha valaki még nem ismerné a műveket én azt javaslom hogy kezdjen a negyedikkel, utána az ötödikkel, hatodikkal majd a végén a Manfréddal. Az első hármat még soha nem hallottam, majd egyszer annak is eljön az ideje.

Ez az 5. itt valami elképesztően nagyot szól. Olyan mint egy földről elrugaszkodó Saturn hordozórakéta. Ma miután ismét meghallgattam arra jutottam hogy idén nem lesz ranglista szimfóniákból. Annyi nagyszerű előadásba futottam már eddig is bele hogy egyszerűen méltánytalanság volna közöttük szelektálni, de ha egyet mégis meg kellene jelölnöm, csak egyet akkor az tutira ez volna. Egyszerűen lehengerlően tökéletes. Egy újabb hifis grál. Mondanám hogy demózásra is jó de aki elindítja 1 perc után már nem a hangzással fog törődni csak a mindent beborító zenével. Mondjuk ehhez azért kell egy-két jó vas otthon. Ha a hifizésnek van értelme akkor ez most az az eset.

youtu.be/NeNeQrUXymg

[fülelek]

Inkább ezt a Tom Jones-ot ajánlom, igaz, ezt nem hallgatni kell, hanem olvasni, vagy filmen nézni.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tom_Jones_(reg%C3%A9ny)

[L5S1]

Max Raabe elég zsenge ürge, nem is értem, hogy került látó/hallókörödbe

Raabe csak egy gyenge ok volt hogy betoljam ide Tom Jonest a tigrist.

[fülelek]

A 32.szonáta nekem Kissin előadásában tetszik a legjobban (2013. Verbier fesztivál koncert rögzítése), amúgy a kedvenc beethoven szonátám ( No 13-sal egyetemben), tele újdonságokkal a klasszicista stílushoz képest.

Max Raabe elég zsenge ürge, nem is értem, hogy került látó/hallókörödbe

Az Emperor zongoraversenyek szép példák, nekem más előadóktól van meg, de ezek is kitűnő előadások.

[L5S1]

youtu.be/QMoXON7k--c

youtu.be/67QfJMBBNWY

Csak én érzem gáznak Raabe előadását? Képzetlen, vékony orrhangja van, hamis, összevissza ugrál a hangokon mert nem bírja a magasakat, inkább elmondja a nótát semmint énekli. A MüPa teltházas volt vele. Itt is jól szórakozik a közönség. Remélem a következő X-Faktorba meghívják sztárfellépőnek.

[L5S1]

Kell egy Emperor! Aki kicsit is ád magára az tart belőle otthon egyet-kettőt. Az egyik kedvencem ez itt:
https://www.amazon.com/Leonard-Shure-Le ... B000QU3NE4
Koncertfelvétel. Nem könnyű hozzájutni de aki ügyes az csak megoldja valahogy. Hiánypótlóként addig ez is megteszi:

Cover.jpg (741.82 KiB) Megtekintve 3392 alkalommal

2014-es felvétel...stúdiós...a zongoraversenyt 4 napig vették fel, a szonátát háromig. A hangszer egy Steinway, az előadó 70 éves. Elmondása szerint ezt a zongoraversenyt először 12 évesen játszotta el. Nem a kedvence, inkább a negyediket szereti de szerinte ez sem rossz. Én 15 évesen hallottam először a darabot, egy Karajan felvétel volt ha jól emlékszem és sokáig azt sem tudtam hogy ki szerezte. Azt hittem hogy valamelyik romantikus szerző műve, volt is meglepetés mikor kiderült hogy Beethoven. Hát nem egy tipikus bécsi klasszikus versenyműről van szó, jóval túlmutat Haydn és Mozart stílusán.

Az előadás nem histórikus. Ezt mindig fontosnak tartom megemlíteni mert a komolyzenei előadások hatalmas eltérést mutatnak ha korhű hangszerekről és felfogásról van szó. Egy Beethoven korabeli hammerklavier teljesen más hangot produkált mint egy mai hangversenyzongora és a játékmód is eltért rajta a billentyűzet kialakítása miatt. Beethoven egy kecses angol mechanikás Broadwoodon játszott, olyanon mint ez itt,
https://www.youtube.com/watch?v=XVqVs_eAN5k
Freire meg egy baszom nagy állat bécsi mechanikáson csapatja. Melyik a jobb? Jelen esetben szerintem a Broadwood. Mert bár egy Steinway nagyon hangos tud lenni és a nagy koncerttermek meg is követelik ezt a nagy hangot, sokszor a finomságok elvesznek a térben és emiatt egy modern felvétel rendszerint két dinamikát mutat: pianot és fortét. Egy kópia hangszer sokkalta árnyaltabb előadást tesz lehetővé.
https://www.youtube.com/watch?v=hBAcK7dPoTI
https://www.youtube.com/watch?v=EHyL3XPL_XY
Freire a dinamikussága ellenére is nagyon másként játszik mint Beghin viszont a 2. tételben ő is rátapasztja a fülét a hangszerre és úgy élvezkedik a felhangokban, zengetésekben és a csilingelő pianókban mint annak idején a süketülő Beethoven. Ezért megérdemel egy kurva nagy yesst.

Az Emperor nagyon fekszik neki, elsőre lejött hogy már régóta ismeri a darabot. A belépő tulképpen 3 névjegy amely a visszatérésben megismétlődik és Freire mind a hatot hatféleképpen játsza. De szeretem az ilyet! És ami különösen nagy értéke a zongoraversenynek az az arányosság. A reflektor fénye itt mindenkire egyformán vetül. Feltétlen ajánlott a meghallgatása.

youtu.be/1d6txL1mkvw

[L5S1]

Anne Akiko Meyers és a csodahegedű. A felvétel 2013-as a megjelentetés 2014-es, a kiadó az eOne Music, a hangmérnök Phil Rowlands, a rendelkezésre álló felvétel felbontása 24/96. Ennyit a száraz tényekről.

Sleeve.jpg (1.7 MiB) Megtekintve 3394 alkalommal

Nem semmi egy kép. Az a tekintet és az a hangszer ahogyan magához szorítja... Hja kérem ez valaha Vieuxtempsé volt, tanítványának Eugène Ysaÿenak is piszkosul fájt rá a foga de nem tudta kicsengetni érte a vételárat ezért be kellett érnie egy másik Guarneri del Gesùval, Anne Akiko Meyers meg pár évvel ezelőtt megkapta élethosszig tartó használatra...

Ezt a hangszert csak élőben lehetett hallani, felvétel korábban egyáltalán nem készült vele. Ez a Vivaldi album tulajdonképpen a hangszer debütáló albuma nem pedig Meyers kisasszonyé hiszen neki ez már a 29. kiadványa. 1986-óta tolja az ipart mondhatjuk hogy régi motoros a szakmában. A műsorválasztás prózai. A hangszer keltezése 1741, ez az az év amikor Vivaldi meghalt. Guarnieri és Vivaldi kortársak voltak, a műsorfüzet szerint mindketten koruk kiemelkedő alkotói voltak ugyanakkor csórón haltak meg és ahogy kell el is feledték őket. Paganini volt az aki visszahozta a köztudatba Guarnieri nevét, Vivaldit pedig csak az 1920-as években fedezték fel ismét és egészen az 1950-es évekig kellett várni hogy végre lemezre is felvegyék a műveit. Az életműve töredékes, nagyon sok operája elveszett, napjainkban is sok kutató dolgozik azon hogy újabb és újabb versenyműveket ássanak elő tőle. Zenész körökben ez triviális infó de talán akad aki eddig nem hallott róla. A kiadványról itt lehet tájékozódni bővebben:
https://www.discogs.com/Anne-Akiko-Meye ... se/7617280

Az előadás bár nem histórikus - a nyaktartó a hangszeren azért elég nyilvánvaló - mégis nagyon szerethető. Meyers gyönyörű hangon játszik, nagyon szép a vibrátója, kifejezetten természetesnek hat az amplitudója és noha a vibrátónak vajmi köze a barokkhoz kár lenne lemondani róla hiszen itt nem a darab korhű restaurálásáról van szó hanem a szólista és hangszerének összeszokottságáról, harmóniájáról és kettejük képességéről.

youtu.be/MGUW_oT9xU4
Szép. Dantonéék kicsit másként csinálják. 03:38-tól érdemes belehallgatni egy kicsit.
https://www.youtube.com/watch?v=TxOLBbfU04I
Viszont ha meghallgatjuk a tél első tételét egy másik világ tárul elénk.

youtu.be/rNWOfwF1KYo
Bizony sok meglepetést tartogat a lemez és nem is lőném le a poénokat, inkább meghagynám a felfedezés örömét a Négy évszak és a Guarnieri hangszerek rajongóinak. Ami a hangzást illeti nagyon profi. Néha olvasgatom a Hifiről általában topikot és az az érzésem hogy az ott megszólalók többsége egyszerűen nem érti a zenei felvételek lényegét. Van akiken már nem lehet segíteni de remélem lesz aki meghallgatja ezt a lemezt és érteni fogja hogy miről is beszélek valójában. Nagy köszönet mindenkinek aki részt vett az album megszületésében. Iszonyat jóra sikerült. Feltétlen ajánlott a meghallgatása.

[L5S1]

https://www.allmusic.com/album/georg-dr ... 24/credits
Nehéz szavakba önteni az élményt. Kb ilyen lehet az amikor Vettel alá egy velorexet tesznek az istállóban és azzal kell kigurulnia a nürburgringre. S bár kicserélnek rajta minden csavart titánra, még át is fúrják őket hosszában a súlycsökkentés miatt, a legjobb olajat és üzemanyagot öntik a tankba és a motorba, de a motor, az a fránya motor csak marad a régi gyári vacak.
https://bringatrailer.com/listing/1966-velorex-16-350/
Tisztelettel érdeklődnék hogy ki hallott már Georg Druschetzkyről? A Wikipédia szerint – nem röhög ! – egy Mozart kortárs cseh zeneszerző aki mellesleg tudott timpanizni és oboázni is. Jó kis párosítás, nem? Kb annyira mint az órás és kazánkovács diploma. Írt 27 szimfóniát, egy rakat concertot és ő is ott van azon pionírok között aki előszeretettel használták műveikben a B-A-C-H témát. Na ne gondolja senki hogy liszti magaslatokba tudta emelni ezt az ötletet. Aki nem hiszi hallgasson bele 04:10-től:
https://www.youtube.com/watch?v=CMbezsueFqs
Ugye milyen gáz? Rendesen primitív. Az ember nem is érti hogy hogyan lehet ennyire gyenge zenét írni. És ez az ihletettlenség, ez a zenei fantáziátlanság, ez a Z kategóriás tehetségtelenség sajnos végigvonul az egész lemezen és mindenütt otthagyja a lábnyomát. Bárcsak írhatnám azt hogy itt-ott egy pillanatra azért hallunk egy kis dallamtöredéket amelyet pár percre emlékezetünkbe véshetünk és megőrizhetünk de nem. Ezekben a nótákban nincs semmi megkapó. Hihetetlen de így van. Hofi azt mondaná rá hogy a szerző biztosan fogalmazásgátlót szedett előtte. Én nem tudom hogy mit csinált. Lehet hogy jó oboista volt meg jó timpanis is, de hogy zeneszerzőnek pocsék volt az is biztos. Telemann is megkapja időnként a hifis B középtől hogy mennyire unalmas szerző és inkább egy csőre húzott Smith & Wesson mint egy gambás lemez vele és Pandolfóval, na de azért álljunk már meg egy pillanatra! Egyből átértékelődnek majd a vélemények ha meghallgatják ezt itt.
Ugyanakkor az előadás vérlázítóan jó. Bernardinit még soha nem hallottam ilyen letisztultan játszani. Olyan finom hangon fúj, olyan puha tenutókkal dolgozik, olyan leheletfinom díszítéseket alkalmaz a tételekben hogy eláll a szavam. És a többiek is mind-mind a legnagyszerűbb formájukat mutatják. Még hifis szempontból is parádés a lemez, kifejezetten kellemes a fülnek ez a puha hangzás na de a zene…Egyszerűen nincs egyensúlyban az elképesztően jó előadás ezzekkel a vérszegény nótákkal.
Eleinte azt hittem hogy csak velem van a baj, hogy én vagyok az aki nem tudja értékelni a kismesterek munkásságát de nem. Ötször szenvedtem végig a lemezt, ennyi esélyt még senkinek nem adtam és most elég volt. Eddig és ne tovább!
Hogy ajánlom-e a meghallgatását? Elrettentő példaként feltétlen, amúgy meg…Csak erős idegzetűeknek!

[L5S1]

Nyálcsorgatós jó estét kívánok! Ezt a kiadványt itt nem is olyan könnyű beszerezni de akinek van számítógépe, internet kapcsolata és kevéske orosz nyelvtudása az akár már ma este is nekiugorhat. Persze a kártyás vásárlás is egy opció.
Szóval mit eszünk ma? Ezt:

Sleeve.jpg (107.83 KiB) Megtekintve 3450 alkalommal

Ugye milyen guszta? Akiben van bátorság elmozdulni a Bach-Mozart-Brahms-Bartók tengelyről az tutira értékelni fogja ezt a két 1959-es egzotikus felvételt, persze remastered kiadásban 24/96-os felbontásban. Nem sistereg, Scriabin sem elborult (még) - régi Tarzan film alá simán betenném - Amirov meg a népzenei betéteivel és a zongorával a végén egyszerűen óriási. Annyira kellemes hallgatni ezt a 60 éves felvételt, szinte cirógatja a hallójáratot. Dorombol, kényeztet nem úgy mint Biondi legújabb lemeze. Az egyszerűen mellément pedig Glossa kiadvány. Ki érti?
https://www.prestomusic.com/classical/p ... stradivari


youtu.be/2GooNhLsyu0

[L5S1]

youtu.be/0g4FrGcRAIs
Az angol Tafelmusik 1962-ből. Ülnek egy rosszul megvilágított szűk csehóban, alig férnek egymástól, az asztalok keskenyek, aki éppen eszik csoda hogy el tudja nyiszatolni a húst úgy be kell húznia a karját, levegő jóformán semmi de azért a cigi az ott figyel mindenki kezében. Sok jó ember kis helyen is elfér tartja a mondás de ha az idős fater rágyújtana a szivarjára akkor ott tutira megfulladna mindenki. Azt nem tudni hogy akik megrendelték Bachot túl vannak-e már a fogásaikon, tányért nem nagyon látni előttük, lehet hogy a szakács éppen az ő mártásukat kevergeti oly serényen kis lábaskájában. Szakmámból kifolyólag ismerek pár szakácsot de nekik soha nem volt ennyire tiszta a ruhájuk és ilyen tornyos süveget sem hordtak főzés közben. ( És a komolyzenét se szereték, a tequilát sóval és citrommal annál inkább ). Azért ez nem lehet egy nagy forgalmú hely ha egy ember is el tudja vinni a placcot és még kijárkálni is van ideje a vendégtérbe. Azok a híres 60-as évek, a lázadás kora. Pár év és a beat zene minden kontinenst meghódít de itt, ebben a kis zúgban még tartja magát a magasművészet és a kisestélyibe és sötét öltönybe öltözött kamasznak legjobb indulattal sem mondható közönség elégedetten, értően és mosollyal az arcán hallgatja a gitármuzsikát. Végre hazaérkeztünk, végre egy kis Bach mintha a friss levegőt engedték volna be vele a terembe. Gombolyaggal játszik a hattyú, szarvas iszik a patakból. Írtam volna már ezt valahol?
Igen, ez a rövidke snitt itt csak egy idillikus életkép soha országból, kár is túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki viszont a zene amit hozzá kölcsönöznek erősen propagandisztikus színezettel bír. Mintha a felnőttek világa ilyen lenne. Munka után a középkorúék hanyagul és jól öltözötten beülnek egy vendéglőbe és szétcsapassák magukat cigarettával, borral és komolyzenével. "Induljon a banzáj essen szét a ház"! Hát nem is tudom. Ha elfogadom azt a gondolatot hogy minden kosz ami nem a maga helyén van akkor Bach zenéje itt bizony kosz ahogyan a sivatag homokja is kosz ha belekerül a szendvicsünkbe. Ezeknek az asztal melletti zenéléseknek soha nem voltam a híve. Hát mire jó az? Miközben rágok mozog a fülem, olyankor a hallásom sem az igazi. A Halál és a lánykát kimondottan nem szeretem hallgatni miközben csörög a kanál a töltöttkáposztával teli porcelánedényben ahogyan semmilyen komolyzenei produkcót nem szívelek amelyet egy koszos aluljáróban adnak elő két vérköpet társaságában legyen akár Joshua Bell az előadó. A mulatós az más. Azt azért hívják annak mert lehet rá jó nagyokat mulatni. Kifejezetten üdítőleg hat rám ha a kurta bajszú, csikósruhába öltözött jó Laci betyár toszítsa Pityu haverja társaságában a disznótoros muzsikát, ha kell pajkosan meg is táncoltatják egymást a búboskemence előtt, olyankor az asszonynak is kurjantok hogy meginnék már vagy fél liter jó bort. Viszont Bachra sajna nem lehet mulatni. Bachra sem a káposztás cvekedli sem a homoki bor nem csúszik jobban. Ellenkezőleg, ha rosszul játszák az kifejezetten elkedvtelenít, az aranygaluska megkeseredik a számban és utána már sem a scsí sem a borscs nem vidít többé. És biz az a Bach előadás amit itt hallunk Bream előadásában hagy némi kivánnivalót maga után. Dara-dara-dara. Egy tempóban lefut akár az imamalom csak éppen semmi értelme. Nincs belső központozás, nincs indító hang, nincs lélegzetvétel, nincs lüktetés, nincs semmi csak üres hangok és reménytelen kapirgálás a húrokon. Ha Bach zenéje beszédszerű akkor ez itt maga a hadarás. Ezt a kis prelúdiumot nagyon szeretem és billentyűs hangszeren előadva nagyon pofásan mutat. Kifelé virtuóznak hat de aki játszotta az tudja jól hogy a hangok a két kézre nagyon kényelmesen vannak elosztva ami miatt már a pocosok is simán elklimpírozzák egy tanszaki hangversenyen ha egy kicsit is gyakorolnak rá és utána be van igérve a sarokház a cukiban. Egyszerű de nagyszerű az egész pedig hát mi ez valójában? Egy nem túl komplikált összhangzattanpélda. Akkordok egymás hegyén hátán, a Keszler könyv ilyenekkel van tele. Szarul eljátszva nem is működik a dolog de ha Hopkinson Smith fut neki akkor hirtelenjében az egész darab élettel, értelemmel és lélekkel telik meg és egyből kiderül hogy nem is a felső hanem az alsó szólam ( zongorán a bal kéz ) a lényeges, azt kell rendesen artikulálni a többit meg lazábbra venni.
Hát ezért nem mindegy hogy ki és hol ül a gitár vagy a lant mögött.

youtu.be/LzVEe0ObiLE

[L5S1]

New World Jazz – Michael Tylson Thomas.
https://www.discogs.com/Michael-Tilson- ... se/8856201
Egy döbbenetesen jó lemez 1998-ból. A jazz és a klasszikus zene találkozása 8 ikonikus darabban egy elképesztően tehetséges fiatal zenekar előadásában. Én konkrétan seggre ültem a hangminőségtől és a művészi színvonal ennyire eget nyaldosó szintjétől pedig hallottam már egy-két lemezt életemben. Ha azt az utolsó nótát, azt a rémes musiceles nyávogást lehagyták volna akkor azt mondanám hogy itt van minden idők egyik legkívánatosabb hifis grálja de azért így sem rossz.
Anno emiatt a számolós John Adams darabért szereztem be a kiadványt:

youtu.be/qs0RZRre83U
A New World Symphony Orchestrát Michael Tylson Thomas alapította 1987-ben azzal a céllal hogy a húszas éveiben járó ifjú zenészeknek lehetőséget adjon a profi zenekari munkára való felkészülésre. Ehhez három szemesztert kell lehúzni, ez idő alatt az ifjú titánok megismerkedhetnek egy csomó művel, a hazai és külföldi koncerteken megcsillogtathatják tudásukat plusz egyéb hasznos financiális és management ismeretre is szert tehetnek. Bevallom először meg sem néztem kik az előadók, alapból azt hittem hogy a San Franciscói Szimfónikusok, csak akkor kezdtem el gyanakodni amikor az oboa a Milhaud műben egyszer csak nem volt a helyzet magaslatán. Félreértés ne essék nem fúj rosszúl a szólista de azért lehet hallani hogy erősen küzd a 3 vonalas hangok kötéseivel és ettől az intonáció is egy kicsit sérül. Mondjuk ember legyen a talpán aki ezt a genya részt hibátlanul eljátsza. 12:20-tól meg lehet hallgatni az állást.
https://www.youtube.com/watch?v=foCW6JzyJic
Viszont a klarinétosok és trombitások eszméletlen jók meg úgy általában mindenki. Ez itt maga a Fame c. film csak éppen élesben és nem a táncosok játszák a főszerepet hanem a zenészek. A társaság nagyon hajtós és őszintén szólva nem hibáznak. Lehengerlő a zenekari hangzás, 100%-on ég és dolgozik mindenki. Ezt a csapatot bizony bármikor meghallgatnám és ha lehetne pont ezzel a szettel szeretném. Mondjuk én meg a jazz nem vagyunk kibékíthetetlen ellentétek de ha választani lehet akkor ezerszer inkább a komolyzene. Viszont most valami történt ami felkeltette a figyelmemet eme kevésbé kötött műfaj iránt. Ez első körben a zeneszerzőknek köszönhető akik fantasztikusan ötletesen, ízlésesesen és nem kevés humoral borzolták össze a zenei határokat, másodsorban a karmesternek aki kitalálta ezt a projektet és lehetővé tette hogy ilyen virtuóz formában hallhassam vissza a darabokat. Itt most tényleg kapunk valamit ami jóval több annál mint amit úgy általában egy kiadványtól elvárhatunk. Sok értelmét nem látom hogy végigvegyem minden egyes mű legszebb pillanatát, tessenek inkább meghallgatni őket! Koppra tekerni a hangerőt és gyerünk, hadd szóljon!
https://www.youtube.com/watch?v=SNEUI5MaGEo
https://www.youtube.com/watch?v=e58Yr642gl4

[tottyi]

Sajnos vagy nem sajnos, egy ilyen múltú üzem is egyszer csak lehúzza a rolót
https://fidelio.hu/klasszikus/a-pleyel- ... 46681.html

De az nem 2013-as cikk? Egyebkent miert gondolod ugy, hogy "nem sajnos"?

[fülelek]

Sajnos vagy nem sajnos, egy ilyen múltú üzem is egyszer csak lehúzza a rolót
https://fidelio.hu/klasszikus/a-pleyel- ... 46681.html

[L5S1]

Egy 1836-os Ignace Pleyel zongorán előadva. Kicsit másabb hangja van mint a mai zongoráknak. Az album 2009-es kiadású Alpha.

youtu.be/d5MZAqXShdk

youtu.be/VeDaF5u5qzE

[L5S1]

A lányok szorgalmasabbak, a fiúknak meg csak késöbb jön meg a kedvük a gyakorláshoz.
Ezen az oldalon találni egy-két egész jól sikerült életképet.
http://www.oboa.hu/tabor.html
Innen is látszik hogy a hangszertanulás sokkal többet ad mint pár hang lefogásának sikerét. Zeneiskolába járni egy életreszóló közösségi élmény.

[O_S]

Az oboa hangját a fiam zeneiskolai próbálkozásai szerettették meg velem. Sokat küzdött vele, de sajnos messze nem jutott. Abban az időben sokszor voltam osztályhangversenyeken, és ott mindig a lányok voltak a legjobbak. Egész vékony kislányok tudtak hangokat kicsiholni ebből a nehéz hangszerből.
A lemezről megszólaló oboahang csodálatos, tiszta, erős, mindenhol szépen szól.
A darabok is tetszenek, bár a 'bogaras' rész nem lesz a kedvencem.
Köszönöm az ajánlást L5S1-nek, Zolinak pedig a dobozokat, amin hallgathatom az ilyen magas színvonalú felvételeket.

BIS-CD-737.jpg

[L5S1]

Van hogy valami annyira tetszik hogy újra és újra előveszem. Ilyen ez a Savall lemez is. Ma ismét meghallgattam.

Front.jpg (438.67 KiB) Megtekintve 3403 alkalommal

youtu.be/2euDITVUlsM

youtu.be/reGLpc3b7m4
Irány a bolt!

[L5S1]

Nálam nincs etalon Rachmaninovból. Van még kb. egy tucat másik verzióm is belőlük és hát zongorából sem vagyok valami über penge de legalább próbálkozom. Legfeljebb csak összehasonlítani tudom ezeket a felvételeket és az általam leginkább tetszőhöz tudom viszonyítani a következő találkozást. Persze jó volna ha lenne valaki aki egyből rámutatna a legtutibbra, ezzel azért jelentős időt tudnék megspórolni, ugyanakkor a tanulás szakasza sem elhanyagolandó ahhoz hogy a végén valami mellett le tudjuk tenni a voksunkat. Ilyenkor legalább el tudom mondani hogy mi mért vagy éppen miért nem tetszik nekem.

[avl2]

....a képen látható hangsugárzóval, valamint saját erősítővel, dac-kal és AP Linux op. rendszerű audio pécével. Nemcsak zene, hanem szakmai és általános diskurzus, szakmai tanácsadás. Hozott (pendrájvon) zenéket is szívesen hallgatunk. ...

Tegnap voltam Zolinál elöször az új helyen: igencsak meggyözö volt a hangzás, nagy tér, nagy hangtömeg. köszönöm !

aki nem volt még, annak ajánlom !!

[L5S1]

[/quote]

Ne csodálkoz a varjú nem énekes madár.(crow)
[/quote]

Gusztáv se tudta megtanítani énekelni.

[bodzso]

https://edu.bluecoastrecords.com/san-fr ... UV5Aogza9K

Azért az a borító így kinézetre nagyon tekintélyparancsoló. 3 kortárs mű 13 tételben, a San Francisco SO játszik, vezényel Michael Tilson Thomas mindez 2016-ból...huh. A zenekar nagyon jó és én már régen megbocsátottam nekik a metallicás mellényúlásukat. Itt még a harmadik pultos brácsás is ezerszer képzettebb zenész mint napjaink pop ikonjai.

youtu.be/P627lL09hwg
Köszönöm Sheryl Crownak ezt a nagy semmi éneklést és Pavarottinak is hogy kibírta grimaszok nélkül. Az azért elég látványos hogy a duett alatt végig félrenéz. Erre azért sztem ő sem számított.

De vissza a lemezhez! Ő a zeneszerző.
https://www.youtube.com/watch?v=qRM7Go8O1PE
Arcátlanul fiatal. Próbáltam megfejteni hogy Tilson Thomas miért mozdult rá ennyire ezekre a darabokra de passzolom a kérdést. Nekem alapvetően nem tetszenek. Érdekesnek érdekes az album és mindenképpen érdemes meghallgatni ha másért nem hogy képünk legyen egy nagyon egyéni zeneszerzői próbálkozásról. A zenekar a zenei anyagnak kb 50%-át játsza, a többi szintetizátorról jön + még dögivel van hangi effekt, torzítás és elektromos dob. Valamelyik fórumtárs egyszer felvetette hogy ha évszázadokkal ezelőtt lettek volna elektromos hangszerek akkor a zeneszerzők sokkal inkább arra írtak volna zenét és nem a nyamvadt kis vonószenekarra. Tessék, itt a puding, most jó nagyot bele lehet harapni majd elgondolkodni azon hogy tényleg veszítettünk-e valamit a múltban a digitális technika hiánya miatt. Szerintem nem mert ez a trendi módon felturbózott nagyzenekari hangzás kb úgy hat egy Brahms vagy Csajkovszkij szimfónia hangszerelése mellett mint a Pokoyo rajzfilm képi világa egy Rembrandt grafikai kiállításon.


youtu.be/-cyg_4byDjU

Én nagyon nem örülnék ha mások is ebbe az irányba mozdulnának el. A klasszikus hangszerek vibrálását, ezerféle hangszínét nem lehet szintetikus úton visszaadni legyen az a technika bármennyire is fejlett, és azzal hogy pluszban még erőszakosan rájuk is keverik ezeket a white sensation partik hangulatát árasztó hangi effekteket csak tovább miskárolják vele az amúgy is megtépázott zsíros nagyzenekari hangzást amely innentől kezdve inkább kívánkozik egy multiplex mozi nagytermébe mint egy szép koncertterembe. A komolyzene története mindig is az igényességről és a közönség felemeléséről szólt még akkor is ha éppen egyértelmű anyagi érdekek motiválták egy mű megszületését.Viszont az ami itt hallható egyértelműen a művelt nagyközönség ízlésének kiszolgálását célozza és szégyentelenül hajol le hozzá. Pfúj.

Ne csodálkoz a varjú nem énekes madár.(crow)