A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Csak azért, hogy elképzelhető legye, hogy miről beszélek.
Kemény, ha ennyi kell a művésszé váláshoz, holnap kimegyek hasonlókat forgatni. Éjszakai üres vágánnyal fogok kezdeni, aztán fél órás varjú megfigyelés lesz a földeken. Újabb félórát szánok a szél által mozgatott falevélre. Meg is lesz a másfél órás filmem.
Amúgy most vagyok túl a két órás Egy szent szarvas meggyilkolásán. Angol Ír thriller, hát vannak benne művészi pillanatok. Ezt abból vontam le, h pislogtam lezúzott aggyal üres tekintettel, és bámultam értetlenül magam elé. Esetleg látta valaki, a szakértők hogyan vélekednek róla?
Csak azért, hogy elképzelhető legye, hogy miről beszélek.
Megnéztem ezt a remek jelenetsort.
Most már értem is a művészetet.
Nagyon mély tartalom. A sáros Tsz udvaron össze-vissza mászkáló tehenek, néhány a közerkölcsökhöz nem méltón, mindenki szeme láttára üzekedik / bemutatva az azonos nemüek kapcsolatának szépségét /. Mind közül a legokosabb felfedezi a valamit..............
és megközelíti. Ekkor látszik a tisztes távolságtartás és szinte kézzel fogható az interperszonalitás a valami és a marha közt.
Néhány perc múlva /csordaszellem bemutatása/ még egy -két tejtermelő érkezik a csodálkozásra.
Egy búcsúüzekedés után szemmel láthatóan felvérteződve a valami által közvetített tudással az egész csorda elindul, hogy maga mögött hagyja az unalmas sártengert, a lemálló vakolatú házakat, a törött palás , lyukas tetőket, a kidőlt ajtajú budikat.
Szemmel láthatóan megvetően elfordulnak a film által érzékeltetett munkavédelmi és közegészségügyi hiányosságok mocskától.
Majd eljutnak a tudatosság egy másik szintjéhez: találkoznak néhány baromfival, és látszik, hogy a találkozás érdemtelen,
mert a szabad világ hívogató messzesége csak a barmok számára csábító így a baromfik maradnak a mocsokban.
........a barmok pedig nekiindulnak a szabadságnak.........
Ajánlottam itt nem olyan régen az Egy nap című új, szerintem zseniális magyar filmet. Meglehetősen visszhangtalanul egyébként. Ahhoz, hogy az ember (lánya) egy olyan filmet tudjon csinálni, rengeteg dolgot kell tudnia arról, hogy hogyan működik a film(b)en az idő. Ezt többek között Tarrtól lehet megtanulni. Aki nem hiszi, csinálja Szilágyi Zsófi után. Arról meg, hogy a kortárs magyar film sz@r, nem Tarr tehet, hanem többen, mások.
A még mindig véleményformáló tévébe ne hívják már a hülyéket. A híroldalak ne emelejenek már ki blogokat, blogbejegyzéseket hülyéktől.
Igen. 25 médiában töltött év után azt gondolom, a sokat hangoztatott mondat, hogy "A TV-k azt adnak, amit a polgár nézni akar." csak az érem egyik oldala. A másik oldalon a tartalomért felelős szerkesztőknek igen komoly közízlés formáló szerepük van, amivel az elmúlt 2 évtizedben igen félénken és tudatlanul bántak. Az igénytelen, valódi szakmai zsűrizést nélkülöző tehetségkutatók és a Megasztár jelenség tökéletesen modellezik azt, ami a közízléssel történt. No de nem akarok ez itt keseregni.
Tarr esetében még kevésbé történetszerű a kitartott jelenet, amikor pedig mégis, mint a Werckmeister harmóniák elején, akkor iszonyúan szájbarágósnak hat. Szerintem az alig hét és fél órás Sátántangó ezért sokkal nézhetőbb film, mint a rövidebb alkotásai.
Ebben nem értek egyet, de nem is vagyok annyira képzett a témában. Én mindenkinek a Werckmeister Harmóniák első tízperces kocsmai snittjét szoktam javasolni, ha kérdik hogy hogyan definiálom a filmművészetet. Definíció helyett nézd meg. Tíz perc, ennyit kibírsz, oszt’ vagy tetszik, vagy nem. Ennyi. Számomra az a jelenet maga a művészet. Szájbarágós vagy sem. Én így határozom meg a művészfilmet.
Egyébként a Sátántangót is végignéztem (igaz, nem együltemben, hanem még anno megvettem DVD-n, és kb 3 részletben néztem meg.). Valósidejű cselekmény, több szemszögből, nekem tetszett, engem beszippantott. De megértem azokat, aki egy mozifilmtől nem ezt várják el.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
A francokat, baromság az egész, amikről itt társalogtok ...
Tarr B. meg aki kitalálta, hogy ezt kell tanulni meg mutogatni az iskolában, bekap...
Ettől lesznek olyan frankó f.o.s. magyar művészlelkek/művészfilmek/filmek, amik semmit nem érnek, persze a sok okos meg ajnározza, hűűűáááá, mennyire jó. Bazz, besz.rás. Bazz...ááááhúúúúú
Más:
Den skyldige 2018
(A bűnös)
színes, dán film
"Főszereplőnk Asger Holme (Jakob Cedergren az első perctől az utolsóig teljesen hiteles alakítást nyújt) egy lefokozott, sértődött rendőr, aki a fegyelmi tárgyalása előtti éjszakáján az utolsó szolgálatát látja el a segélyhívó központban. A nyugodt, de a hívókat mégis lenéző férfit az zökkenti ki unalmából, amikor egy nő azt állítja, hogy a volt férje elrabolta."
Nem hiszem, hogy Tarr Bélát itt kellene megvédeni...
Nem is kell, pont azt írtad le, amivel nem értek egyet.
Megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant, piedesztálra emelünk olyan dolgokat, amik förtelmesek.
Utána pedig azt tekintjük etalonnak és mintának.
Számomra ez szörnyű, de valóban így működik sok minden, a filmművészet is.
Valóban, bár a szólásszabadságot fontosnak tartó énem azt mondja, hadd mondhassa el bárki a saját véleményét, az olvasó/zenehallgató/filmnéző meg legyen képes szelektálni, kire hallgat. Inkább utóbbi lépés siklott ki mostanság durva módon.
Ezzel egyetértek.
Mindenki blogoljon, fórumozzon, közösségi médiázzon, ahogy akar.
DE
A még mindig véleményformáló tévébe ne hívják már a hülyéket.
A híroldalak ne emelejenek már ki blogokat, blogbejegyzéseket hülyéktől.
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Nem hiszem, hogy Tarr Bélát itt kellene megvédeni, de szerintem néhány apróság azért tisztázandó. A legtöbb nézőt az érdekli, mit lát, és a legkevésbé sem az, hogy hogyan van az neki megmutatva, hogyan van az láttatva. Persze egészen addig, amíg az a filmes konvenciókba belefér. A legtöbben a klasszikus hollywoodi elbeszélés- és képszerkesztői technikák modern, némileg kibővített és felgyorsított változatát fogadják el - hallgatólagosan - konvencióként. Ez néhány egyszerű szabály: a történet terének és idejének, illetve ezek egységének fenntartása az elbeszélésben (nem ugrálunk megmagyarázatlanul előre, hátra, vagy egyik helyről a másikra), 180 fokos szabály betartása, a kamera "láthatatlansága", vágások sűrűsége korrelál az akció sebességével, nézőpont mozgatásának fizikája illetve virtuális kamera, stb. Ez a játékfilmes látásmód merőben eltér attól, ahogyan mi egyébként a világot látjuk, vagy megtapasztaljuk a "valóságot". Aztán vannak filmrendezők, akik szeretnék a nézőt megtanítani látni, az elbeszéléstől visszahódítani a szemlélődéshez való jogot, hogy a történetben való elmerülést ne pusztán a technika vagy annak bravúrjai, hanem a látás és a vizuális fiziológia és pszichológiai sajátosságainak (újra)felfedezése irányítsa. Ebben Tarr még csak nem is úttörő, hanem inkább következetes radikális. A hosszú snitteket Kurosawa vagy Tarkovszkij ugyanúgy használják, csak persze más kontextusban. Tarr esetében még kevésbé történetszerű a kitartott jelenet, amikor pedig mégis, mint a Werckmeister harmóniák elején, akkor iszonyúan szájbarágósnak hat. Szerintem az alig hét és fél órás Sátántangó ezért sokkal nézhetőbb film, mint a rövidebb alkotásai. És nem azért tanítják a filmeseknek, hogy így kell, hanem hogy így is lehet hatást előidézni. Méghozzá elég szuggesztívet. Ha valaki őszintén képes rászánni az időt, az a film valóban képes elvinni magával egy másik világba.
Bocs a Tarr kisesszéért, nem én vagyok a tanár, akinek ő a legnagyobb kedvence, de az ő és a "fekete széria" nemzetközi hatása tagadhatatlan, még ha zárványok is a magyar filmművészet történetében. Ahogyan, gondolom, aki filmmel foglalkozik készítőként vagy akár kritikusként is, nem ússza meg a filmtörténeti áttekintést a Lumiere-fivérektől Mélièsen, az expresszionizmuson, neorealizmuson és újhullámon, az új Hollywoodon át és tovább a legújabb televíziós fejleményekig.
És ez szerintem jól is van így. Aki csinálja, az értsen hozzá.
Ahhoz, hogy valami hasson nem kell maradandónak lennie.Ahogy írtam még értékkel sem kell rendelkeznie.
Valamire (Tar Béla - Sátántangó) ráfogjuk, rákényszerítjük, hogy az legyen és egy idő után kötelező az egyetemen és nem mondhatod, hogy az egy szar kérem szépen, mert akkor bye lesz neked.
Biztos vagyok benne, hogy ha valamilyen alkotás működik, akkor abban valamilyen érték is van. Ez nem szimpátia kérdése.
Bármelyik filmet le lehet szarozni, de akkor tegyük úgy, hogy a "nem tetszett", "nem fogott meg" és hasonló érdektelen érvek mellé valami nyomósabbat is teszünk!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Luxor Audio 2018.12.09., vas. 18:29-kor.
A mai világ relativizálódása abból is fakad, hogy mindenki oszthatja következmények nélkül az észt, a hülyék teret kapnak a médiában (lásd a "tehetségkutatók" válogató összeállításait, érdekes módon, a Ki mit tudban nem mutatattak ilyeneket és a zsűriben is komoly emberek ültek, nem celebek) és esetenként hangadóvá válnak. Egy Pumped Gabó képernyőre kerül, b@ssza meg, egy ilyen idióta?
Valóban, bár a szólásszabadságot fontosnak tartó énem azt mondja, hadd mondhassa el bárki a saját véleményét, az olvasó/zenehallgató/filmnéző meg legyen képes szelektálni, kire hallgat. Inkább utóbbi lépés siklott ki mostanság durva módon.
Szerintem nem OFF, hanem a csevegő rész.
De nem igazán érted a lényeget.
Ahhoz, hogy valami hasson nem kell maradandónak lennie.
Ahogy írtam még értékkel sem kell rendelkeznie.
Sokszor véletlen, de sokszor persze az ízlés formálásának eredménye.
Ez a nagy művészetre is fordítottan jellemző.
Valamire (Tar Béla - Sátántangó) ráfogjuk, rákényszerítjük, hogy az legyen és egy idő után kötelező az egyetemen és nem mondhatod, hogy az egy szar kérem szépen, mert akkor bye lesz neked.
Megvan a jelenet, Tarr több filmjében is van hasonló (lásd pl. A torinói ló, amiben ráadásul gyakorlatilag nincs is párbeszéd), valóban más idegzet kell hozzá, mint a Transformers valamelyik korai epizódjához (ami a maga nemében szintén mestermű, ám az egyetemen valamiért mégis Tarr filmjeit tanítják). De "falusi drámából" is láttunk már könnyedebb élvezettel operáló színvonalat (pl. Ábel a rengetegben, Porcelánbaba, de talán még a Tüskevár is ide sorolható) és szörnyen gagyit is, szóval ezeket a jellegzetességeket ismét nem tekinthetjük a műfaj sajátosságainak. A filmeket érő negatív kritikák többsége mégis leginkább az adott filmes műfaj elítéléséről szól, ami butaságnak tűnik.
Kemény mindenesetre.
Ez a tanár kedvence. 8 órás mindössze és sok hasonló jelenet van benne.
Hosszú-hosszú perceken keresztül házakat, lányt ahogy sétál, stb...
Tonykának - egy mai kötelező film van az egyetemen (eddig) - a Deadpool. Yesss!!
...
Ezzel nem értek egyet.
Mitől jó, vagy rossz valami? Ki állapítja meg?
Exact módon mérhető és besorolható valami ebbe a két kategóriába?
Áááá, ez távolról sem ilyen egyszerű és nem fekete-fehér a világ.
...
Sosem volt fekete-fehér a világ.
Ugyanakkor van, ami felismerhető, hogy közhelyes legyek: az erotikától fűtött művészfilm és a pornográfia elhatárolására is nehéz definíciót adni, oszt' mégis felismeri az ember, hogy mit lát.
Valahogy eldőlt az is, hogy milyen képek kerülnek kiállításra a híres múzeumokban.
Érdekes módon, pl. amire, anno, Babits Mihály vagy Szerb Antal azt mondta, hogy jó, az jellemzően jó volt.
(Nyilván, ők is tévedhettek, ők is emberek voltak.)
A mai világ relativizálódása abból is fakad, hogy mindenki oszthatja következmények nélkül az észt, a hülyék teret kapnak a médiában (lásd a "tehetségkutatók" válogató összeállításait, érdekes módon, a Ki mit tudban nem mutatattak ilyeneket és a zsűriben is komoly emberek ültek, nem celebek) és esetenként hangadóvá válnak.
Egy Pumped Gabó képernyőre kerül, b@ssza meg, egy ilyen idióta?
Ahogy a napi politika sem intézhető városi szinten sem cserpészavazással, hanem rábízzuk politikusokra a döntéseket, ugyanígy az értékítéletet is rá kellene bízni alkalmas társaságra (művészeti akadémia, akármi.
Akiknek a véleményével lehet vitatkozni, de mégiscsak egy fogódzót jelent.
Mert abból ezen a fórumon sincs semmi, hogy mindenki hajtogatja a magáét.
Nyilván, nem normális dolog, hogy az Indexen egymás alatt jelenik meg két cikk/blogbejegyzés ugyanarról a filmről, és az egyik szerint az "évtized filmje, mindenkinek lárnia kell", a másik szerint "az évtized bukása, senmi meg ne nézze".
Ezzel az érdeklődő nincs kisegítve, marad az, hogy megnézi maga és eldönti, de b@ssza meg, azér' olvasnék filmes rovatot, hogy ne kelljen mindent magamnak megnéznem.
A konkrét példáidról személyes véleményem:
- Majka hivatkozott "zenéje" simán pénzért összerakott kereskedelmi termék (iparosmunka), én semmilyen maradandó értéket nem látok benne, engem nem igazán szólít meg és nem hat rám,
- a Bosszúállók 1. része a saját keretei között működképes, izzadtságszagú erőlködés nélküli szórakoztató képregényfilm, de hatása rám ennek sincs (nem igazán van benne semmilyen jelenet, vagy mondat, ami olyan nyomot hagyott volna bennem, hogy rendszeresen felidézném, talán a zúzás utáni néma shawarma(?) eszegetést említeném, ha valamit ki akarnék emelni - természetesen S.J. testfelépítésén kívül...).
Hogy ON is legyek.
Ha sokéves is, de megnéztem a Szégyentelenek (Shameless) (US) 1. évadát.
(Az eredeti angolba is belenéztem, de azt 5 perc után elkapcsoltam, szerintem egyedül az akcentus miatt érdemes néznie annak, akit az érdekel.)
Az alapszitáció érdekes.
A karakterek nagyon jók.
(Pl. amikor kiderül, hogy a kb. 13 éves Ethelnek van egy gyereke, akkor Kevin azon reakciója, hogy "bővül a család", az rám nagyobb hatással volt mint en bloc a Bosszúállók 1. egésze, a jelenet rendszeresen eszembe jut, hogy egy ennyire faékegyszerűségű figura ennyire, feltétel nélkül szeresse a gyerekeket!)
A színészek remekelnek.
Ugyanakkor a fránya forgatókönyvvel nem igazán voltam kibékülve, esetenként olyan problémákon vergődnek egy epizódban, amit valós időben 5 perc alatt meg lehetne oldani - még nekik is.
Úgyhogy érdemei elismerése mellett, az 1. évaddal be is fejeztem a sorozatot.
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Tar Béla Sátántangó filmje kötelező, minden részletre rákérdezhetnek a vizsgán. A film baromi hosszú. Nekem nem tisztem minősíteni, de van olyan jelenet, amikor 10 percen keresztül teheneket mutatnak. Sétálnak, bandukolnak a romos istálló, vagy pajta előtt, ha jól emlékszem.
Ez művészet és ez kötelező és nagyon nagy dolog, stb...
Megvan a jelenet, Tarr több filmjében is van hasonló (lásd pl. A torinói ló, amiben ráadásul gyakorlatilag nincs is párbeszéd), valóban más idegzet kell hozzá, mint a Transformers valamelyik korai epizódjához (ami a maga nemében szintén mestermű, ám az egyetemen valamiért mégis Tarr filmjeit tanítják). De "falusi drámából" is láttunk már könnyedebb élvezettel operáló színvonalat (pl. Ábel a rengetegben, Porcelánbaba, de talán még a Tüskevár is ide sorolható) és szörnyen gagyit is, szóval ezeket a jellegzetességeket ismét nem tekinthetjük a műfaj sajátosságainak. A filmeket érő negatív kritikák többsége mégis leginkább az adott filmes műfaj elítéléséről szól, ami butaságnak tűnik.
Szóval megint ott tartunk, hogy nem a sportág neve dönti el a szórakozás értékét, hanem a tálalás.
Ez sem biztos.
Filmeknél más szempontok is képbe jönnek.
A lányom egyetemen filmesnek tanul.
Tar Béla Sátántangó filmje kötelező, minden részletre rákérdezhetnek a vizsgán.
A film baromi hosszú. Nekem nem tisztem minősíteni, de van olyan jelenet, amikor 10 percen keresztül teheneket mutatnak. Sétálnak, bandukolnak a romos istálló, vagy pajta előtt, ha jól emlékszem.
Ez művészet és ez kötelező és nagyon nagy dolog, stb...
Egyszerűen vannak jó és rossz filmek, jó és rossz zenék.[/b]
(Az meg már ízlés kérdése, hogy kinek mi tetszik.
Ezzel nem értek egyet.
Mitől jó, vagy rossz valami? Ki állapítja meg?
Exact módon mérhető és besorolható valami ebbe a két kategóriába?
Áááá, ez távolról sem ilyen egyszerű és nem fekete-fehér a világ.
Ráadásul érdekes lehet a végeredmény, még a részek külön elemzésével sem lehet megmondani, hogy valami jó, vagy rossz.
Egyszerű példa Majka Belehalok száma. Nagyon jó és nagyon üt, pedig énekelni nem tudnak, rappelni nem tudnak, a zene sem az igazi, mégis hat.
Egy Bosszúállók film hasonló. A hatásnak meg kellene lennie. Nálam megvan.
Valami akkor nagyon félrement. Annyit akartam csupán jelezni (immáron sokadszorra), hogy hóóóóóót felesleges itt ezen csámcsogni és a fingot reszelni ismét. Egyetértek az előttem szólóval, hogy mindenkinek a saját maga által tetszett alkotásról kéne írnia. Legyen az magyar, mongol, ománi vagy új-zélandi film. Az ízlést hagyjuk meg egymásnak, amelyet tiszteletben kell tartani s nem róla vitázni.
Igen, félrement valami!
Nem az ízlésről van szó és nem arról, hogy ki mit szeret.
A tiszteletről már igen és azzal volt bajom mondjuk nekem.
Annyit akartam csupán jelezni (immáron sokadszorra), hogy hóóóóóót felesleges itt ezen csámcsogni és a fingot reszelni ismét. Egyetértek az előttem szólóval, hogy mindenkinek a saját maga által tetszett alkotásról kéne írnia. Legyen az magyar, mongol, ománi vagy új-zélandi film. Az ízlést hagyjuk meg egymásnak, amelyet tiszteletben kell tartani s nem róla vitázni.
Egymás ízlését megkérdőjelezni és mások beszélgetését fingreszelésnek nyilvánítani nagyjából ugyanabba a viselkedési kategóriába sorolható.
(lásd pl. A torinói ló, amiben ráadásul gyakorlatilag nincs is párbeszéd), valóban más idegzet kell hozzá, mint a Transformers valamelyik korai epizódjához (ami a maga nemében szintén mestermű, ám az egyetemen valamiért mégis Tarr filmjeit tanítják). De "falusi drámából" is láttunk már könnyedebb élvezettel operáló színvonalat (pl. Ábel a rengetegben, Porcelánbaba, de talán még a Tüskevár is ide sorolható) és szörnyen gagyit is, szóval ezeket a jellegzetességeket ismét nem tekinthetjük a műfaj sajátosságainak. A filmeket érő negatív kritikák többsége mégis leginkább az adott filmes műfaj elítéléséről szól, ami butaságnak tűnik.
