Vinkler írta: ↑2018.09.22., szomb. 16:42
Szóval a heed-del is lehet kábelezni?
Most vagy félreértettél valamit, vagy cinkelsz bennünket

Mivel virtuálisan meglehetősen jól ismerjük egymást, így tudom, hogy az utóbbi, de ha már felvetetted, akkor erre érdemes kicsit alaposabban és komolyan válaszolni.
Az elmúlt hetek kísérletei nálam egyértelműen azt támasztották alá, hogy a Heed
elektronikákkal továbbra sem érdemes vadul kábelezni. Igaz, most a kumputerzsinór helyett egyeres tápkábel van bekötve, de mint az erről szóló postomban írtam, a különbség árnyalatnyi, a hallgatózások során hol egyik, hol másik tetszett jobban, és nem sok híja volt, hogy nem a pc zsinór maradt. A tesztelésre használt egyes zenék, felvételek és hanghordozók közt jóval nagyobb eltérések adódtak, mint a kábelek közt, és jobban dominált a sodrott vs. egyeres különbség, mint az ár/minőség diffi - főleg ha hozzátesszük, hogy filléres kábelekről volt szó.
Ha a jel útjába bármilyen idegen anyag került, vagy bármilyen módon hangolni akartam a rendszert, azonnal zsákutcába futottam (lásd elosztók) és abban sem vagyok biztos, hogy a pc zsinór nem fog visszakerülni a helyére, ha megtalálom az Enigmához illő hf kábelt.
Ez vonatkozik az elektronikák kábelezésére.
Az Enigma más kávéház!
Mivel saját világa - fogalmazhatok úgy is, lelke - van, ezért valóban fölülír sok mindent, ami korábban a direktsugárzó dobozaimnál működött. Ehhez tegyük hozzá, hogy a viszonylag testes, reflex + padlón álló Enigma egy abszolút értelemben véve is picike, zárt, állványos monitor helyére költözött, ráadásul az egyiket zeneélvezetre a másikat munkaeszköznek tervezték. Különbözőbb felfogás- és hangzásbeli kiindulást el sem tudok képzelni. Nem csoda, hogy az a kábel, ami bevált a monitornál, feje tetejére áll az Enigma esetében.
Bármennyire nem tetszik, tudomásul kell vennem, hogy másik kábelt kell választanom. Már látom, hogy valószínűleg sodrott, közepesen vastag, nem túl drága kábel lesz. Az is biztos, hogy amint megtaláltam, nem játszom tovább, azaz a Heed továbbra sem fog kütyüzésre csábítani, épen ellenkezőleg: alig várom, hogy visszaálljon a rend, és nix többé hifizés, csak a zene
Mellesleg tegnap voltam a MÜPÁ-ban a BFZ Doráti-bérlet nyitókoncertjén, és - bevallom - sok év hifizés után először éreztem azt, hogy mennyire közel került az otthoni zenei hang ahhoz, amit a koncertteremben hallok. Hangulatában, élményben, sőt még hangképben és hangzási ballanszban is ... direktsugárzó hangdoboztól még sosem éreztem ezt!
Kezdem elhinni, hogy az Enigma filozófiájában valóban közelebb áll a hangszerekhez, mint a hifihez
