Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kezdő hifi - tanács kéne
Kezdő hifi - tanács kéne
Ebben maximálisan egyetértünk, két kezdő fórumozónak is felajánlottam akik itt tették fel a kérdéseiket, hogyha gondolják jöjjenek el és hallgassanak meg egy-két old hifi összeállítást nálam, szívesen látom Őket, mondták, hogy jönnek csak nem értek ide. Pedig úgy gondolom, hogy a meghallgatás talán segítene Nekik a döntésben, hogy milyen irányban induljanak el. Tény, hogy nem mai úgymond "pláza hifi" cuccaim vannak, de szerintem még ma is megállják a helyüket.
Nem is tudják, mit veszítettek
Egy helyen annyi kuriózumot ritkán látni, hallani, mint nálad
Online
Persze, az alapelv nem változott, mágnes, tekercs, membrán, levegő... az anyagminőség és a számítógépes tervezés viszont változott, változhatott és persze egyáltalán nem biztos, hogy mindig minden előnyére
Fejlődnek a mágnesek (neodímium), javul a műanyag és gumi alkatrészgyártás technológiája ... számítógéppel olyan számításokat csinálnak amit régen nem tudtak, stb. ugyanakkor soha nem látott léptékben nő a spórolás, a tervezett avulás és az ár egyre kevésbé arányos az értékkel, a trendi márkák sokszoros szorzókat használnak.
Tudom, hogy pl. a régi Orion hangfalak annak idején sem vezették a világszínvonalat, de hasonlításképp azt ismerem, a kisebb mostani hangfalak sokkal szebben szólnak, tisztábbak, feszesebbek. Persze másik oldalról meg karcosabbak és lehet, hogy hosszabb távon a hallgatásuk is fárasztóbb
Nehéz ügy. Biztos, hogy nincs egzakt egységes minőségi jellemző, pláne ha a dizájn is szempont.
Nem olyan régen hallottam Contrast kisdobozt. Nem valami olcsó. Nagyon szép ( a saját értékítéletem alapján). De nagyon szomorú voltam amikor megszólalt. Fejlődnek a dolgok? Szerintem az érzékeny , nagy membránfelületű mélysugárzóval szerelt, nagy űrtartalmú hangdobozokat nem fogja semmi kiváltani érdemben. Nagyon régen is alkalmaztak már al-ni-co mágneseket is. De az anyagválasztás összefügg a tervezett hanggal. Van ahova mást kell alkalmazni mert az a jobb.
Lengőcséve tekercselésére is használnak aluminiumot , rezet, ezüstöt is. Ezt nem hinném hogy számítógép fogja eldönteni. A számításokat az adott anyaggal már igen, lehet. A hangszórótervetésben már régóta használt és a fizikában felismert összefüggések képletek alapján.
Régen is gyártottak olyan hangsugárzókat amik ma is élvonalbeliek. Persze nem az Orion dobozaira gondolok. De ott vannak Altecek, Tannoyok, mások is. Tehetsz mellé maiakat, akár Avandgarde-kat is , nem fognak szényent vallani.
Azon persze megint lehet vitatkozni , hogy egy mai műanyagtölcséres szép-e ?
De hogy olcsóbb kategóriában is említsek konkrétumot: a StandArt 2 úgy lemosta a JmLab 710- et, hogy öröm volt hallani.
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290

Hát nem tudom. Nekem az általad említett müanyag előlapos hangsugárzók verik ki a biztosítékot.
Szerinted a hangdobozgyártásban van valami előrelépés a dizájnon kívül az elmúlt mondjuk 30-40 évben? A fizikát nem lehet megerőszakolni.
Ebben maximálisan egyetértünk, két kezdő fórumozónak is felajánlottam akik itt tették fel a kérdéseiket, hogyha gondolják jöjjenek el és hallgassanak meg egy-két old hifi összeállítást nálam, szívesen látom Őket, mondták, hogy jönnek csak nem értek ide. Pedig úgy gondolom, hogy a meghallgatás talán segítene Nekik a döntésben, hogy milyen irányban induljanak el. Tény, hogy nem mai úgymond "pláza hifi" cuccaim vannak, de szerintem még ma is megállják a helyüket.
Sok régi kacat.(Na jó azért van pár új cucc is.) Kár is velük foglalkozni, de én el vagyok velük.
Nem mindig a drágább cucc a jobb, néha vannak kivételek......

- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1753
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kezdő hifi - tanács kéne
Hát nem tudom. Nekem az általad említett müanyag előlapos hangsugárzók verik ki a biztosítékot.
Szerinted a hangdobozgyártásban van valami előrelépés a dizájnon kívül az elmúlt mondjuk 30-40 évben? A fizikát nem lehet megerőszakolni.
Persze, az alapelv nem változott, mágnes, tekercs, membrán, levegő... az anyagminőség és a számítógépes tervezés viszont változott, változhatott és persze egyáltalán nem biztos, hogy mindig minden előnyére
Fejlődnek a mágnesek (neodímium), javul a műanyag és gumi alkatrészgyártás technológiája ... számítógéppel olyan számításokat csinálnak amit régen nem tudtak, stb. ugyanakkor soha nem látott léptékben nő a spórolás, a tervezett avulás és az ár egyre kevésbé arányos az értékkel, a trendi márkák sokszoros szorzókat használnak.
Tudom, hogy pl. a régi Orion hangfalak annak idején sem vezették a világszínvonalat, de hasonlításképp azt ismerem, a kisebb mostani hangfalak sokkal szebben szólnak, tisztábbak, feszesebbek. Persze másik oldalról meg karcosabbak és lehet, hogy hosszabb távon a hallgatásuk is fárasztóbb
Nehéz ügy. Biztos, hogy nincs egzakt egységes minőségi jellemző, pláne ha a dizájn is szempont.
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
Kezdő hifi - tanács kéne
A Tannoy Prestige sorozat dobozai nem éppen műanyag "kinézetűek/előlaposak". De emlìthetném a Klipsch Heritage szériàt is.
Online
Amennyiben a B&W, Focal, Dynaudio, JBL, Monitor Audio, Yamaha, Kef, Klipsch, Bose, Wharfedale, Tannoy és hasonlók az elmúlt 12 évben csak plázadobozokat gyártottak, és csak 20-30-40 éve gyártottak igazi becsületes férfias dobozokat, akkor azt hiszem lebuktam, súlyos plázacicahangfal függőségem van
Hát nem tudom. Nekem az általad említett müanyag előlapos hangsugárzók verik ki a biztosítékot.
Szerinted a hangdobozgyártásban van valami előrelépés a dizájnon kívül az elmúlt mondjuk 30-40 évben? A fizikát nem lehet megerőszakolni.
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290
Kezdő hifi - tanács kéne
Amennyiben a B&W, Focal, Dynaudio, JBL, Monitor Audio, Yamaha, Kef, Klipsch, Bose, Wharfedale, Tannoy és hasonlók az elmúlt 12 évben csak plázadobozokat gyártottak, és csak 20-30-40 éve gyártottak igazi becsületes férfias dobozokat, akkor azt hiszem lebuktam, súlyos plázacicahangfal függőségem van
Hát nem tudom. Nekem az általad említett müanyag előlapos hangsugárzók verik ki a biztosítékot.
Szerinted a hangdobozgyártásban van valami előrelépés a dizájnon kívül az elmúlt mondjuk 30-40 évben? A fizikát nem lehet megerőszakolni.
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1753
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kezdő hifi - tanács kéne
Szóval amolyan pláza Cica helyett , pláza hangdobozokat? Gondolom fiatal lehetsz még, hogy a belbecs helyett a külcsínyt ennyire túlértékeled.
Amennyiben a B&W, Focal, Dynaudio, JBL, Monitor Audio, Yamaha, Kef, Klipsch, Bose, Wharfedale, Tannoy és hasonlók az elmúlt 12 évben csak plázadobozokat gyártottak, és csak 20-30-40 éve gyártottak igazi becsületes férfias dobozokat, akkor azt hiszem lebuktam, súlyos plázacicahangfal függőségem van
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
Online
Látom sikerül teljesen hülyét csinálnom magamból, de azért folytatom a szerepet:)
Szóval nálam modern technikát azok a hangfalak sugallnak, melyek dobozainak és membránjainak megmunkálási és felületi minősége, színe, kezelése letisztult, egyenletesen sima vagy épp rücskös, ha tetszik fényes vagy épp megfelelően matt... a színek választottak és nem sikeredettek.. pl.:
- ha csavarok látszódnak azok díszei a doboznak és nem szükséges rosszat mutatnak. pl. fényes/króm vagy mutatós fekete csavarok előfúrt lyukban. vs. átlagos facsavarok a kosár ovál lyukában nem is szimmetrikusan
- egyenletes ezüst/réz/fehér/sárga kevlár stb. membárnok vs. sejtelmes foltos barna papírmembrán eltérő színű porvédővel és gumiperemmel, hangszórónként más árnyalattal
- gépi megmunkálású mdf vagy rétegelt lemez egyenletes festéssel, fóliázással vs. kisipari megmunkálású lakkozott fa
- összeillő vagy épp jól párosított eltérő megjelenésű hangaszórók vs. picit így barna picit úgy fekete picit krém jelleg
- stílusos hangszóró elhelyezés a dobozon, szimmetrikus vagy arányosan oldalra helyezett vs. alul a mély fölé meg befúrjuk a többit cikkcakkba, vagy ahogy elfér
- arányos doboz felület/hangszóró felület a front oldalon, mélyebb dobozokkal vs. széles lapos doboz, mélynyomó alulra aztán felül keresni kell szinte honnan szól
stb.
Remélem aki akarja az így már érti... és amúgy persze bocs, nem szándékoztam senki lelkébe gázolni
Szóval amolyan pláza Cica helyett , pláza hangdobozokat? Gondolom fiatal lehetsz még, hogy a belbecs helyett a külcsínyt ennyire túlértékeled.
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290
Kezdő hifi - tanács kéne
Látom sikerül teljesen hülyét csinálnom magamból, de azért folytatom a szerepet:)
Szóval nálam modern technikát azok a hangfalak sugallnak, melyek dobozainak és membránjainak megmunkálási és felületi minősége, színe, kezelése letisztult, egyenletesen sima vagy épp rücskös, ha tetszik fényes vagy épp megfelelően matt... a színek választottak és nem sikeredettek.. pl.:
- ha csavarok látszódnak azok díszei a doboznak és nem szükséges rosszat mutatnak. pl. fényes/króm vagy mutatós fekete csavarok előfúrt lyukban. vs. átlagos facsavarok a kosár ovál lyukában nem is szimmetrikusan
- egyenletes ezüst/réz/fehér/sárga kevlár stb. membárnok vs. sejtelmes foltos barna papírmembrán eltérő színű porvédővel és gumiperemmel, hangszórónként más árnyalattal
- gépi megmunkálású mdf vagy rétegelt lemez egyenletes festéssel, fóliázással vs. kisipari megmunkálású lakkozott fa
- összeillő vagy épp jól párosított eltérő megjelenésű hangaszórók vs. picit így barna picit úgy fekete picit krém jelleg
- stílusos hangszóró elhelyezés a dobozon, szimmetrikus vagy arányosan oldalra helyezett vs. alul a mély fölé meg befúrjuk a többit cikkcakkba, vagy ahogy elfér
- arányos doboz felület/hangszóró felület a front oldalon, mélyebb dobozokkal vs. széles lapos doboz, mélynyomó alulra aztán felül keresni kell szinte honnan szól
stb.
Remélem aki akarja az így már érti... és amúgy persze bocs, nem szándékoztam senki lelkébe gázolni
Szóval amolyan pláza Cica helyett , pláza hangdobozokat? Gondolom fiatal lehetsz még, hogy a belbecs helyett a külcsínyt ennyire túlértékeled.
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1753
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kezdő hifi - tanács kéne
Azért arra még rá kérdeznék, mit takar hangsugárzónál a "modern technika" ?
Szerintem ezzel csak további önámítást követsz el.

Sok igazság van ebben is. A modern technika mondjuk a számítógépes tervezésnél, értelmes szimulációknál bejön, meg a minőségellenőrzésnél, de az inkább gyártástechnológia. Meg esetleg a fölhasznált anyagok, pláne a dizájn lehet "modern"!
Hát általában a modern technika pont olyan lózungként használatos, mint a legősibb recept. Távolabbi szemlélők (fülelők) hívószava.
- charlie-obrian
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1271
- Csatlakozott: 2010.05.27., csüt. 09:45
- Értékelés: 366
Kezdő hifi - tanács kéne
Azért arra még rá kérdeznék, mit takar hangsugárzónál a "modern technika" ?
Szerintem ezzel csak további önámítást követsz el.
Sok igazság van ebben is. A modern technika mondjuk a számítógépes tervezésnél, értelmes szimulációknál bejön, meg a minőségellenőrzésnél, de az inkább gyártástechnológia. Meg esetleg a fölhasznált anyagok, pláne a dizájn lehet "modern"!
"Igazán jót sajnos még nem hallottam. A mi hangszóróinknak (a Rádióban is) érdes, kemény hangjuk van. Nem adják vissza a Hi-Fi lényegét." (Varga Ferenc)
"...Hiszen ha a hangot természetes hűségében akarjuk továbbítani, akkor nem csak az alaprezgést kell továbbjuttatni, hanem az összes felhangokat is, mégpedig azzal a viszonylagos erősséggel, amivel az eredeti hangban előfordulnak. Ez roppant nehéz feladat." (Öveges József: Érdekes fizika)
Kezdő hifi - tanács kéne
Sziasztok!
Az alábbi paraméterek mentén keresek kezdő sztereó erősítőt (lehetőleg phono bemenettel):
Hallgatni kívánt zene: Jazz, könnyű elektronika (élőhangszeres kiegészítéssel, nem a szeletelős fajta), ezért úgy gondolom, hogy lágyabb hangzású kombót kell keresnem;
Hangforrás: Lemezjátszó, de valószínűleg meg fogom hajtani PC-ről, vagy final scratch-vel;
Szoba mérete: 20-25 nm;
Keret: 100 ezer Forint (ebben nincs benne a lemezjátszó)
Használt felszerelésben gondolkodom.
Fentiekhez szerintetek egy Denon 720ae és egy Monitor Audio Bronze BX2 megfelel, vagy inkább feszes, mint lágyabb hangzást biztosít?
Ilyen költségvetéssel ennek a megkülönböztetésnek van egyáltalán értelme, vagy ilyen szintű különbség egy magasabb minőség és magasabb ár mellett jön ki?
Előre is köszi a segítséget!
sublett
Szia,
Kenwood KA-3020SE ?
van phonoja is.
sok jo velemeny (nemet, angol - sok erösitö ezen kategoriaban nincs, amelyiket mindket területen dicsertek)
hangsugarzovalasztast nem nagyon korlatozza az alacsony impedanciat meghajto kepessege miatt (nalam Dynaudio A52-vel is meghallgathatod)
en "gátlástalanul" ajanlom amit hirdetek: http://www.avx.hu/forum/index.php?/topi ... -best-buy/
sok sikert !
Kezdő hifi - tanács kéne
http://www.avx.hu/forum/index.php?/topi ... cini-mk-i/
köszi a tippet, sajna a maradék 10k-ba nem fog beleférni a hangfal...
Az általam írt kombóról van valakinek véleménye?
Kezdő hifi - tanács kéne
Sziasztok!
Az alábbi paraméterek mentén keresek kezdő sztereó erősítőt (lehetőleg phono bemenettel):
Hallgatni kívánt zene: Jazz, könnyű elektronika (élőhangszeres kiegészítéssel, nem a szeletelős fajta), ezért úgy gondolom, hogy lágyabb hangzású kombót kell keresnem;
Hangforrás: Lemezjátszó, de valószínűleg meg fogom hajtani PC-ről, vagy final scratch-vel;
Szoba mérete: 20-25 nm;
Keret: 100 ezer Forint
http://www.avx.hu/forum/index.php?/topi ... cini-mk-i/
Thorens 320 MK3 - Jelco 750 D - Denon DL103R
Naim Uniti Atom
AN-E/Snell Type E/III hibrid
Naim Uniti Atom
AN-E/Snell Type E/III hibrid
Online
Na igen és akkor kiegészíteném a "tökéletes hang" elvárást a "modern technikát sugalló, bizalomgerjesztő és egyben megnyugtató esztétikai élmény" szemponttal
Azért arra még rá kérdeznék, mit takar hangsugárzónál a "modern technika" ?
Szerintem ezzel csak további önámítást követsz el.
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290
Kezdő hifi - tanács kéne
Na igen és akkor kiegészíteném a "tökéletes hang" elvárást a "modern technikát sugalló, bizalomgerjesztő és egyben megnyugtató esztétikai élmény" szemponttal
Azért arra még rá kérdeznék, mit takar hangsugárzónál a "modern technika" ?
Szerintem ezzel csak további önámítást követsz el.
Kezdő hifi - tanács kéne
Sziasztok!
Az alábbi paraméterek mentén keresek kezdő sztereó erősítőt (lehetőleg phono bemenettel):
Hallgatni kívánt zene: Jazz, könnyű elektronika (élőhangszeres kiegészítéssel, nem a szeletelős fajta), ezért úgy gondolom, hogy lágyabb hangzású kombót kell keresnem;
Hangforrás: Lemezjátszó, de valószínűleg meg fogom hajtani PC-ről, vagy final scratch-vel;
Szoba mérete: 20-25 nm;
Keret: 100 ezer Forint (ebben nincs benne a lemezjátszó)
Használt felszerelésben gondolkodom.
Fentiekhez szerintetek egy Denon 720ae és egy Monitor Audio Bronze BX2 megfelel, vagy inkább feszes, mint lágyabb hangzást biztosít?
Ilyen költségvetéssel ennek a megkülönböztetésnek van egyáltalán értelme, vagy ilyen szintű különbség egy magasabb minőség és magasabb ár mellett jön ki?
Előre is köszi a segítséget!
sublett
- charlie-obrian
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1271
- Csatlakozott: 2010.05.27., csüt. 09:45
- Értékelés: 366
Kezdő hifi - tanács kéne
"Elvárások? azt hittem egyértelmű! mindenevő nagymonitor tökéletes hanggal, jelentsen ez bármit is"
-Magad is kimondod, hogy nem egyértelmű. A "tökéletes hang", az azért elég erős kijelentés.
Mondjuk 150-200 ért használt nagy monitorok körében eléggé válogathatsz! Ha a B&W602 -t kedveled, akkor lehet érdemes egyel nagyobb kategóriás B&W-t nézegetni, meg fülelni pl CDM1 vagy olyasmit.
-Magad is kimondod, hogy nem egyértelmű. A "tökéletes hang", az azért elég erős kijelentés.
Mondjuk 150-200 ért használt nagy monitorok körében eléggé válogathatsz! Ha a B&W602 -t kedveled, akkor lehet érdemes egyel nagyobb kategóriás B&W-t nézegetni, meg fülelni pl CDM1 vagy olyasmit.
"Igazán jót sajnos még nem hallottam. A mi hangszóróinknak (a Rádióban is) érdes, kemény hangjuk van. Nem adják vissza a Hi-Fi lényegét." (Varga Ferenc)
"...Hiszen ha a hangot természetes hűségében akarjuk továbbítani, akkor nem csak az alaprezgést kell továbbjuttatni, hanem az összes felhangokat is, mégpedig azzal a viszonylagos erősséggel, amivel az eredeti hangban előfordulnak. Ez roppant nehéz feladat." (Öveges József: Érdekes fizika)
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Kezdő hifi - tanács kéne
Elvárások? azt hittem egyértelmű! mindenevő nagymonitor tökéletes hanggal, jelentsen ez bármit is
Fülelni kéne, de mikor hol? Boltokban szerintem két véglet van: az élvezhetetlen háttérzaj és nevetséges elhelyezés meg a "nekem sose lesz" cuccok, tökéletes akusztikában, vastag kárpitos falakkal, bőrfotellel egyik sem mérvadó, ezért próbálkozom mások tapasztalatait megtudni Azért köszi!
Bocsánat hogy számomra nem volt egyértelmű! Mint írták, illúziókat kergetsz!
Manapság elmosódnak ill csökkennek a gyártókra (bizonyos) jellemző karakterek.
Ha tetszik a Focal, B&W vonal akkor ne gondolkozz Dali dobozokban!
Esetleg MA dobozokban még érdemes lehetne nézelődni... hamár a dizájn is ennyire fontos...
Dune HD Smart H1.,Yamaha WXAD-10., NAD C 326BEE., Evidence Audio Siren II., ZsoltAudio StandART Two Pro., Asus K50IJ. (WD 1.5 TB, WD Pasport 250 GB)., Zimonyi Attila Forte IC., Profigold., Gotham., Lapp., Viablue X60 táp, CA. és Profigold HDMI... Samsung UE46EH6030., HiVox Alces.
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Kezdő hifi - tanács kéne
Látom illúziókat kergetsz!
+1

Meg van, köszi. Csak sajnos ez számomra úgy néz ki, mint amit lomtalanításra raktak ki. 200-ért. huh. Ehhez képest a mostani Klipsch RB-81 (amit váltana) vagy a nappalis viszonyítási alap B&W 602S3 csodás szépségek
Na igen és akkor kiegészíteném a "tökéletes hang" elvárást a "modern technikát sugalló, bizalomgerjesztő és egyben megnyugtató esztétikai élmény" szemponttal
Látom illúziókat kergetsz!
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290
Kezdő hifi - tanács kéne
Meg van, köszi. Csak sajnos ez számomra úgy néz ki, mint amit lomtalanításra raktak ki. 200-ért. huh. Ehhez képest a mostani Klipsch RB-81 (amit váltana) vagy a nappalis viszonyítási alap B&W 602S3 csodás szépségek
Na igen és akkor kiegészíteném a "tökéletes hang" elvárást a "modern technikát sugalló, bizalomgerjesztő és egyben megnyugtató esztétikai élmény" szemponttal
Látom illúziókat kergetsz!
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1753
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kezdő hifi - tanács kéne
Másik honlapon ( hfp apro) van egy svéd 3 utas. Azt lehet megérné meghallgatni. De nekem tetszettek régi Cabasse- k is. Csak nem nagyon látni eladókat.
Meg van, köszi. Csak sajnos ez számomra úgy néz ki, mint amit lomtalanításra raktak ki. 200-ért. huh. Ehhez képest a mostani Klipsch RB-81 (amit váltana) vagy a nappalis viszonyítási alap B&W 602S3 csodás szépségek
Na igen és akkor kiegészíteném a "tökéletes hang" elvárást a "modern technikát sugalló, bizalomgerjesztő és egyben megnyugtató esztétikai élmény" szemponttal
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
Online
Elvárások? azt hittem egyértelmű! mindenevő nagymonitor tökéletes hanggal, jelentsen ez bármit is
Fülelni kéne, de mikor hol? Boltokban szerintem két véglet van: az élvezhetetlen háttérzaj és nevetséges elhelyezés meg a "nekem sose lesz" cuccok, tökéletes akusztikában, vastag kárpitos falakkal, bőrfotellel egyik sem mérvadó, ezért próbálkozom mások tapasztalatait megtudni Azért köszi!
Másik honlapon ( hfp apro) van egy svéd 3 utas. Azt lehet megérné meghallgatni. De nekem tetszettek régi Cabasse- k is. Csak nem nagyon látni eladókat.
- SoundMania
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6412
- Csatlakozott: 2011.05.06., pén. 20:57
- Értékelés: 1290
Kezdő hifi - tanács kéne
Elvárások? azt hittem egyértelmű! mindenevő nagymonitor tökéletes hanggal, jelentsen ez bármit is
Fülelni kéne, de mikor hol? Boltokban szerintem két véglet van: az élvezhetetlen háttérzaj és nevetséges elhelyezés meg a "nekem sose lesz" cuccok, tökéletes akusztikában, vastag kárpitos falakkal, bőrfotellel egyik sem mérvadó, ezért próbálkozom mások tapasztalatait megtudni Azért köszi!
Másik honlapon ( hfp apro) van egy svéd 3 utas. Azt lehet megérné meghallgatni. De nekem tetszettek régi Cabasse- k is. Csak nem nagyon látni eladókat.
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1753
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kezdő hifi - tanács kéne
El kellene dönteni mik ez elvárások, igények!
Számomra a Focal, B&W magasai hasonlóan túlzóak (fém ízűek).
Lehet valami kicsit korosabb dobozban kellene gondolkozni... amit még "zenehallgatásra terveztek"!
Elvárások? azt hittem egyértelmű! mindenevő nagymonitor tökéletes hanggal, jelentsen ez bármit is
Fülelni kéne, de mikor hol? Boltokban szerintem két véglet van: az élvezhetetlen háttérzaj és nevetséges elhelyezés meg a "nekem sose lesz" cuccok, tökéletes akusztikában, vastag kárpitos falakkal, bőrfotellel egyik sem mérvadó, ezért próbálkozom mások tapasztalatait megtudni Azért köszi!
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Kezdő hifi - tanács kéne
Szeretném többet fülelt fórumtársaimtól kérdezni, hogy a mostanság hirdetett nagyobb monitorok pl. Focal 806w, dyaudio excite x16 hogyan viszonyulnak egy B&W 602S3-hoz? jobb-e valamelyik érezhetően? ill. mit lenne érdemes 150-200e körüli használt áron megnézni ami érdemi előrelépésnek számítana?
El kellene dönteni mik ez elvárások, igények!Számomra a Focal, B&W magasai hasonlóan túlzóak (fém ízűek).