Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Ahogyan az várható volt, az olasz és német F4-es bajnokságok idei második helyezettje, Mick Schumacher jövőre szintet lép, és az F3-as Európa-bajnokságon fog versenyezni a Prema csapatával. A közelmúlt tapasztalatai alapján innen már csak egy ugrás a Forma-1, hiszen Max Verstappen és Lance Stroll is ebből a kategóriából tudott fellépni a legnagyobbak közé. Persze hiába a név, ha nem teljesít az elvárások szerint, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy német pilótának kikövezett útja van a száguldó cirkuszig – sajtóhírek szerint a Mercedes már le is csapott rá.
A 17 éves pilóta Bildnek adott nyilatkozatában nem okozott nagy meglepetést azzal, hogy elmondta: a Forma-1 szerepel elsődleges céljai között. „Egyértelműen ez a célom” – mondta a német. „Minden versenyzőnek ez a célja.” Max Verstappen debütálása komoly nyomást helyezett a pilótákra, hiszen a holland 17 évesen már a Toro Rossónál versenyzett, de Schumacher nem érzi, hogy emiatt nehezebb helyzetben van. „Majd akkor érek oda, amikor úgy érzem, hogy készen állok a továbblépésre. Ezt viszont csak akkor fogom tudni, amikor eljön a megfelelő pillanat számomra.”
Bár a német csodálattal tekint az F1-es pilótákra, nincs kimondott kedvence: „Nagyon szűkek a lehetőségek, csak 22 pilóta kap esélyt egy-egy ülésre” – mondta Schumacher, aki nem figyeli az F1-ben nemrég debütált, vagy jövőre bemutatkozó fiatal pilótákat, hanem a saját útját szeretné járni. „Úgy fogom csinálni, ahogyan nekem jó” – tette hozzá. Bár nem nyújtott egészen kiemelkedő teljesítményt első két formulaautós szezonjában, kitűnt, hogy van helye az autósport elitjében, és az is biztos, hogy édesapjától is örökölt némi tehetséget. „Ez természetes számomra, sőt, még meg is könnyíti a dolgom” – mondta a 17 éves versenyző, aki édesapja eredményei előtt tisztelegve szintén hét csillagot visel sisakján.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14895
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10153
- Tartózkodási hely: Szentendre
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Egyértelműen Max kellene Hamilton mellé. Lenne hiszti utána rendesen.
Szerintem meg nem.
Pont az lenne a lényeg, hogy ne egyetlen csapat legyen domináns.
Remélem jövőre a Ferka és a Red Bull is jó autót készít, akkor lesz majd puskapor ropogtatás.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Az tuti. Max nagyon jó. Ha kap egy jó autót akkor nagy meglepetéseket fog okozni. Bár kétlem, hogy váltana csapatot.
Állítólag jövőre újra nagyon jók lesznek a vörös bikák.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- Robertó77
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1283
- Csatlakozott: 2013.05.31., pén. 16:29
- Értékelés: 440
- Tartózkodási hely: Sándorfalva
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Egyértelműen Max kellene Hamilton mellé. Lenne hiszti utána rendesen.
Az tuti. Max nagyon jó. Ha kap egy jó autót akkor nagy meglepetéseket fog okozni. Bár kétlem, hogy váltana csapatot.
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Na most aztán megint indul majd a spekuláció, hogy ezért lett neki VB címe. Én nem kedvelem és nem szeretem az ilyen típusú versenyzőket, de sajnálom, hogy 2017-ben nem lesz adok kapok a Mercinél.
Nem tudom elhinni amit nyilatkozott, hogy erről a tervéről nem tudott a Merci. Lehet amúgy, hogy 2018-tól tényleg lelép a Merci is
Egyértelműen Max kellene Hamilton mellé. Lenne hiszti utána rendesen.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- Robertó77
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1283
- Csatlakozott: 2013.05.31., pén. 16:29
- Értékelés: 440
- Tartózkodási hely: Sándorfalva
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Na most aztán megint indul majd a spekuláció, hogy ezért lett neki VB címe. Én nem kedvelem és nem szeretem az ilyen típusú versenyzőket, de sajnálom, hogy 2017-ben nem lesz adok kapok a Mercinél.
Nem tudom elhinni amit nyilatkozott, hogy erről a tervéről nem tudott a Merci. Lehet amúgy, hogy 2018-tól tényleg lelép a Merci is
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Ez besokkolt,de megértem, nem akar mindenki majd negyven évesen versenyezni.Mekkora lenne megkapná Alonso kollégát....remélem nem 1 másodhegedűs lesz a csapattársa a balerinának...
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Rosberg meg visszavonul.mekkora beszari egy csóka.
25 évi versenyzés után ezt nem mondanán.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- bendeguz76
- Nincs visszaút

- Hozzászólások: 154
- Csatlakozott: 2006.12.01., pén. 18:53
- Értékelés: 10
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Rosberg meg visszavonul.mekkora beszari egy csóka.
- Robertó77
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1283
- Csatlakozott: 2013.05.31., pén. 16:29
- Értékelés: 440
- Tartózkodási hely: Sándorfalva
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mercedes csapat is érdekes brigád.Konstruktőri vb már zsebben van.Egyéni vb is csak csapaton belül dől el.még véletlenül sem engedik egymásnak két primadonnájukat.Hamilton megnyeri az utolsó négy futamot Rosberg bekocsikázik mögötte egy 2. Egy 3. Hellyel vb.nagyon akarják szerintem rosbergnek ezt a vbt,mégiscsak német gyerek.
Ez így van. Nem Rosberg nyeri a VB-t a Merci intézett neki egy VB címet. Tisztában voltak vele, hogy az új változások után már nem biztos, hogy garantálni tudják neki a lehetőséget.
Így idén biztosra mentek.
- bendeguz76
- Nincs visszaút

- Hozzászólások: 154
- Csatlakozott: 2006.12.01., pén. 18:53
- Értékelés: 10
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mercedes csapat is érdekes brigád.Konstruktőri vb már zsebben van.Egyéni vb is csak csapaton belül dől el.még véletlenül sem engedik egymásnak két primadonnájukat.Hamilton megnyeri az utolsó négy futamot Rosberg bekocsikázik mögötte egy 2. Egy 3. Hellyel vb.nagyon akarják szerintem rosbergnek ezt a vbt,mégiscsak német gyerek.
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Ez a mostani balhé legalább tartott valami érdekességet a futamon ,mert amúgy 1 nagy 0 volt .Amit birok mikor Hamilton v. Nico nyer 1 futamot úgy pattognak mintha élete futamát húzta volna be.....Hamilton az elején 1 utcányi előnyt szerzett legalább a kicsúszással, őt miért nem szankcionálták? A Verstappent előbb v. utóbb megleckézteti valaki....
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14895
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10153
- Tartózkodási hely: Szentendre
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
hááát,van is alapja szerintem.FIA egy elöregedett intézmény.nem konzekvensek,kapkodnak,visszavonják,teljes káosz.igy senki nem tudja mi fér bele mi nem.bár ha igazak a pletykák talán Bernie papa utódja Ross Brawn lesz,talán más lesz a kapcsolat.
Totál looser brigád. Nem is értem mit keres ott a csücsöri törpe. Brown remélem jót fog tenni!
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
hááát,van is alapja szerintem.FIA egy elöregedett intézmény.nem konzekvensek,kapkodnak,visszavonják,teljes káosz.igy senki nem tudja mi fér bele mi nem.bár ha igazak a pletykák talán Bernie papa utódja Ross Brawn lesz,talán más lesz a kapcsolat.
Ja ja F1: Nagyfőnökként tér vissza Ross Brawn?http://www.vezess.hu/forma-1/2016/11/01 ... oss-brawn/
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mekkora hiszti van Mexico után...
Érdekes volt a vége.
Vettel meg egyre tahóbb.
Én már nem drukkolok neki többet.
Számomra kampec ez a búnkó.
Nálam Verstappan a nyerő.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- bendeguz76
- Nincs visszaút

- Hozzászólások: 154
- Csatlakozott: 2006.12.01., pén. 18:53
- Értékelés: 10
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mekkora hiszti van Mexico után...
hááát,van is alapja szerintem.FIA egy elöregedett intézmény.nem konzekvensek,kapkodnak,visszavonják,teljes káosz.igy senki nem tudja mi fér bele mi nem.bár ha igazak a pletykák talán Bernie papa utódja Ross Brawn lesz,talán más lesz a kapcsolat.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14895
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10153
- Tartózkodási hely: Szentendre
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mekkora hiszti van Mexico után...
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Hivatalos: Hülkenberg távozik a Force Indiától 2016. október 14. 11:17, péntek
A német vélhetően a Renault-nál folytatja 2017-ben.© Sahara Force India
(f1világ.hu) - A 2016-os szezon végén távozik a Force India csapatától Nico Hülkenberg – erősítette meg a silverstone-i istálló pénteken. A német versenyző minden bizonnyal a Renault színeiben áll rajthoz jövőre.
A német és brit sajtó a minap számolt be arról, Hülkenberg 2+1 évre szóló szerződést írt alá a Renault-val, a három év alatt pedig mintegy 18 millió eurót tesz zsebre. Hülkenberg szerződtetését a Renault még nem jelentette be hivatalosan, a Force India csapata azonban péntek délelőtt megerősítette a 29 esztendős versenyző távozását.
„A Force India csapatánál mindenki a legjobbakat kívánja Nicónak, aki egy másik utat választott a Forma-1-ben” – mondta Vijay Mallya csapatfőnök.
„A velünk eltöltött 5 éve alatt Nico igazi barát lett, és nagyban hozzájárult a csapat sikereihez. Ő egy kiemelkedő versenyző, aki több pontot szerzett csapatunknak, mint bárki más. Bár hiányozni fog Nico, tiszteletben tartjuk azon döntését, miszerint egy új lehetőséget választott – hiba volna az útjába állni.”
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Remélem Rosberg behúzza a bajnokságot" Ha nem a Mercibe ülne sehol nem lenne. Nem tartom jó versenyzőnek. Idén csináltak neki egy vb címet.
Hát lehet nem Top 5 pilóta, de amit fejben letett idén az azért kemény szerintem. 2 éven keresztül ugyanazzal az autóval a csapattárs nyert, ezek után még csodálom hogy nem esett szét, idén is volt olyan helyzet hogy ő volt nyomás alatt és mentálisan hátrányban mégis jól tudott menni. Ha más miatt nem is, de szerintem a feje miatt ott van a top pilóták között.
(ha nem is top 5 a vezetése alapján azért mégiscsak itt van az F1-ben egy ideje, ha "sehol se lenne", meg "nem lenne jó versenyző" akkor nem férne be ide. És azért mondjuk Top 10-ben Top 15 ben lenni valamiből a világon olyan dolog amit gondolom itt nem sokan tudnánk elmondani magunkról)
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14895
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10153
- Tartózkodási hely: Szentendre
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Mondjuk, hogy Kimi nem előzött semmit... Mindazonáltal övé lett a nap előzése már megint!
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14895
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10153
- Tartózkodási hely: Szentendre
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Remélem Rosberg behúzza a bajnokságot" Ha nem a Mercibe ülne sehol nem lenne. Nem tartom jó versenyzőnek. Idén csináltak neki egy vb címet.
Az idén kiegyelnlített, jó formát mutat. Én is remélem, hogy Nico behúzza.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Remélem Rosberg behúzza a bajnokságot" Ha nem a Mercibe ülne sehol nem lenne. Nem tartom jó versenyzőnek. Idén csináltak neki egy vb címet.
Remélem Rosberg behúzza a bajnokságot" Ha nem a Mercibe ülne sehol nem lenne. Nem tartom jó versenyzőnek. Idén csináltak neki egy vb címet.
Inkább Ő mint Hamilton, ráfér a kudarc,ezt mi úgysem tudjuk ki kiből mikor csinál csinált bajnokot.Ez pusztán csak okoskodás mi rajongók részêről......
- Robertó77
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1283
- Csatlakozott: 2013.05.31., pén. 16:29
- Értékelés: 440
- Tartózkodási hely: Sándorfalva
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Remélem Rosberg behúzza a bajnokságot" Ha nem a Mercibe ülne sehol nem lenne. Nem tartom jó versenyzőnek. Idén csináltak neki egy vb címet.
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Reméljük azért,hogy jövőre többen a Merci közelében lesznek és látunk 1 jó szezont.A Verstappen meg minél több nagyágyút fog etetni ha jó lesz az autó na meg egy Alonso is jól jönne az élmezőnybe.
F1 - Motogp - Wrc és egyéb motorsport
Ebben most nem láttam semmi durvát, csak a szokásos. Ellenben volt már olyan megmozdulása, pl Kimi ellen, amit büntetni kellett volna. Valamikor nyakon kell vágni, mert elszalad vele a ló. Ellenben ő végre csinál is valamit, szóval nehéz ügy...
Visszavonták a fellebbezést a mercinél.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
