Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kávéházi csevegő
Kávéházi csevegő
Én mindenkivel szeretek jóban lenni.
A Kapucziner a legnagyobb konkurrenciánk, mégis vele a legjobb a kapcsolatom.
Nagyon tisztelem Jánost.
Blaze-zel a tesztelések miatt volt nézeteltérésünk.
Mindketten másként csinálnánk.
Ebben most sem értünk egyet, de becsülöm, hogy sokat melóztak ezen.
Én nem tenném be a tesztelés során a kávé árát, ők meg igen.
Szerintem megtévesztő, hogy pl a Pacific Rome 27/30 pontot kapott. Számomra ez egy ihatatlan kávé.
Beszélgettünk sokmindenről.
A komolyabb kávékhoz az ő gépparkjuk nem megfelelő, tehát emiatt is lehetnek furák a tesztelés pontszámai.
A Casino Mocca egyetlen kávéjukat sem tesztelte az új csapat.
Lehet nem véletlenül.
Szóval ez az a pont, amit én másként csinálnék, de sok másban meg nagyon együtt gondolkodtunk.
Fontos, hogy összetartsuk ezt a maréknyi csapatot.
Boldog Születésnapot !
Ez korrekt,tényleg : mindkettőtök előtt le a kalappal,hogy megbeszéltétek a dolgokat személyesen !
Én ismerem a Casino Mocca-t is, és Pall & Yotz-hoz is volt szerencsém, őt is ismerősnek mondanám.
Olvasom amit írsz.
Idézlek "A komolyabb kávékhoz az ő gépparkjuk nem megfelelő, tehát emiatt is lehetnek furák a tesztelés pontszámai.
A Casino Mocca egyetlen kávéjukat sem tesztelte az új csapat.
Lehet nem véletlenül."
Az első részével teljesen nem értek egyet. Az említett Pál József (paljoc) gépe a hőcserélős Magister Stella bőven felső kategóriás, a Mazzer őrlője sem vall szégyent. Az említett Blaze is egy hőcserélős géppel tesztelt ahogy visszanéztem,a Grimac is egy nagyon jó Olasz gép,és csak úgy mint Pál Józsefnek az Ő gépen is volt fejhőmérő. (indexen fotók is voltak mindkét gépről emlékszem jól a fejhőmérőkre)
A Weinmaker tag is egy hőcserélős géppel tesztel,és az őrlő is rendben. A két átlag gép a Monyesz plusz Lorien. 5-ből 3 komoly gép elég jó referencia alapnak,bőven az átlag használó feletti gépek az én,és más szakmai fórumon mércéje szerint is úgy vélem.
A második részének is ellent kell mondjak így ismeretlenül is ATC : ahogy mondtam ismerem a Casino Mocca srácokat,és a termékeiket is, többet kóstoltam, vásároltam már.
A Kávékorzó magazin tesztjeinek elmaradására én is rákérdeztem még tavaly és teljesen logikusan azt válaszolták,hogy már az elváláskor (két alapító teszt csapat tagja volt) tisztán megbeszélték, hogy nem fognak tesztelni, mivel évekig egy csapat voltak,így nincsen szükség adott esetben arra,hogy kigyót békát kiáltsanak rá azaz elfogultsággal vádolják meg a magazin tesztjét. Én ezt teljes mértékben elfogadtam, megértettem sőt nagyon korrekt és kulturált dolognak tartom.
Igaz sosem kérdeztem rá,de gondolom ezért nem volt soha Pall & Yotz mikropörkölő kávéja sem tesztelve.
A Casino Mocca kávékat egy Gaggia Baby , Classic géppel is kiválóan el lehet készíteni,nem a gép lenne ott sarkalatos pont,hanem a felhasználó. (barista tudás,érzék stb.)
A mai adatgyűjtésemkor nézegettem a Kávékorzót a gépek miatt és a most tesztelt kávé csúnyán leszerepelt úgy néztem.
Ennyit akartam csak leírni,és tényleg maximális riszpekt Nektek,hogy személyesen lebeszéltétek a dolgaitokat.
Kávéházi csevegő
Ma megjött a rendelésem az új karton csomagolásban. Elég jól néz ki, mindenképpen igényesebb, mint a korábbi buborékfóliás csomag.
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Nem lenne nehéz kitalálni, hogy a feleségem milyen sütivel lepett meg ma a szülinapomon:
Isten éltessen!
Kávéházi csevegő
Nem lenne nehéz kitalálni, hogy a feleségem milyen sütivel lepett meg ma a szülinapomon:
Boldog születésnapot! :happy bday:
Kávéházi csevegő
Nem lenne nehéz kitalálni, hogy a feleségem milyen sütivel lepett meg ma a szülinapomon:
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kávéházi csevegő
A megrendelő igénye szent dolog :-) Kétségtelenül figyelemfelkeltőbb
Igazából az volt a cél, hogy odafigyeljenek rá.
Nekem sem tetszik az a zöld rész, de a barna nagyon nyugis volt.
Szegény Misi rengeteget melózott az új cimkékkel.
300 db cimkét csinált meg pár nap alatt.
Szép teljesítmény.
Emelett bannereket, nyomdát is alkotott seperc alatt.
Lehet, hogy még kérek erre a reklám részre egy variációt.
Ez úgysem annyira fontos, mert erre csak a fórumról kattintanak. Ők meg már tudják hol van a shop.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Ez nem a shopban lenne, hanem az AVX-en felül.
Az nekem is tetszik, csak nagyon unalmas.
Kell bele egy kis élénkebb szín.
A shopban lévő nem ilyen.
A megrendelő igénye szent dolog :-) Kétségtelenül figyelemfelkeltőbb
Kávéházi csevegő
Sajnos elég csúnya :-( A régi egységesebb, elegánsabb volt.
Ez nem a shopban lenne, hanem az AVX-en felül.
Az nekem is tetszik, csak nagyon unalmas.
Kell bele egy kis élénkebb szín.
A shopban lévő nem ilyen.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
-
Vendég
Kávéházi csevegő
új banner
Sajnos elég csúnya :-( A régi egységesebb, elegánsabb volt.
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Sajnos egyenlőre nincs eszközöm lemérni a kazán hőmérsékletét mással, de mostmár kíváncsi vagyok mennyire valós a pid-en jelzett érték. Szintén ebay-ről van minden. Én K típusú szenzort használok (-40 től 400C fokig mér), a termosztátom is ehhez való, modellszám alapján, és így is van beállítva.
Ami érdekes számomra, hogy a pontos modellszám tartalmazza melyik szenzorhoz való, az én esetemben K02 a szám vége, a leírás szerint ez azt jelenti 0-400 fokig mérő K szenzorhoz való. De a pid beállításainál mégis meg lehet adni más féle szenzort (pl. J, R, PT100 stb..) .
Vigyázni kell ezekkel a szenzorokkal, mert például a 10kohm-os NTC-ből is van több különböző karakterisztikájú, amelyek szobahőmérséklet közelében (25 C) mind ugyanazt mutatják, de 100 fokon 10-20 C fok különbség is lehet. Én is megjártam, az Ebay-en rendelt digitális termosztáthoz nem a hozzá való karakterisztikájú szenzort küldték. Vagy inkább fordítva volt, a leírásban szereplő szenzor stimmelt, de a termosztát más szenzorhoz volt programozva. 100 fokon 88-at mutatott...
Kávéházi csevegő
Automatikus kalibrálást csináltam rajta(auto-tuning), ami szerintem a hőmérséklet stabilan tartásához kell neki.
Valószinűleg pontos értéket mutat, mert szoba hőmérsékletűre hülve, ugyan azt mutatja mint a falon található hőmérőm.
Vigyázni kell ezekkel a szenzorokkal, mert például a 10kohm-os NTC-ből is van több különböző karakterisztikájú, amelyek szobahőmérséklet közelében (25 C) mind ugyanazt mutatják, de 100 fokon 10-20 C fok különbség is lehet. Én is megjártam, az Ebay-en rendelt digitális termosztáthoz nem a hozzá való karakterisztikájú szenzort küldték. Vagy inkább fordítva volt, a leírásban szereplő szenzor stimmelt, de a termosztát más szenzorhoz volt programozva. 100 fokon 88-at mutatott...
Kávéházi csevegő
Új fejrész!
Kávéházi csevegő
Az indexes fórumon történt előzmények után nem kicsit döbbentem le ezen a híren. De egyet értek veled, hogy becsülendő, hogy hajlandó volt félretenni a régi dolgokat. Hogy őszinte legyek én az elejétől fogva nem értettem ezt az egész ellenségeskedést. A lényeg, hogy jó irányt vett a dolog.
Én mindenkivel szeretek jóban lenni.
A Kapucziner a legnagyobb konkurrenciánk, mégis vele a legjobb a kapcsolatom.
Nagyon tisztelem Jánost.
Blaze-zel a tesztelések miatt volt nézeteltérésünk.
Mindketten másként csinálnánk.
Ebben most sem értünk egyet, de becsülöm, hogy sokat melóztak ezen.
Én nem tenném be a tesztelés során a kávé árát, ők meg igen.
Szerintem megtévesztő, hogy pl a Pacific Rome 27/30 pontot kapott. Számomra ez egy ihatatlan kávé.
Beszélgettünk sokmindenről.
A komolyabb kávékhoz az ő gépparkjuk nem megfelelő, tehát emiatt is lehetnek furák a tesztelés pontszámai.
A Casino Mocca egyetlen kávéjukat sem tesztelte az új csapat.
Lehet nem véletlenül.
Szóval ez az a pont, amit én másként csinálnék, de sok másban meg nagyon együtt gondolkodtunk.
Fontos, hogy összetartsuk ezt a maréknyi csapatot.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kávéházi csevegő
Én meg azt mondom, hogy becsülendő, ha valaki személyesen is hajlandó megbeszélni, ha valami gond van.
Tényleg jót dumáltunk.
Paljoc lesz a következő srác, akivel szintén szeretnék találkozni. Állítólag nagyon rendes fickó ő is.
Félre kell tenni minden régi sérelmet.
Láthatod mennyi sok szutyok kávét árulnak mindenhol. Mi apró titánok vagyunk csupán, de engem ez nem zavar.
A jó kis Brando kávét is "picit " túl pörkölhették, ha begyulladt.
http://somogy.katasztrofavedelem.hu/hir ... adt-a-kave
Az indexes fórumon történt előzmények után nem kicsit döbbentem le ezen a híren. De egyet értek veled, hogy becsülendő, hogy hajlandó volt félretenni a régi dolgokat. Hogy őszinte legyek én az elejétől fogva nem értettem ezt az egész ellenségeskedést. A lényeg, hogy jó irányt vett a dolog.
Nuova Simonelli Mac Cup, Quamar M80E
Saját pörkölésű kávék: Ethiopia-BWF, India Monsooned Malabar
Saját pörkölésű kávék: Ethiopia-BWF, India Monsooned Malabar
Kávéházi csevegő
Én is 100 fokos értéken tolom a Kuba Crystal Mountain-t és emelni is fogok rajta. Ez teljesen normális ennél a rendszernél.
Én meg levittem 86 fokra 90-ről.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kávéházi csevegő
Még mielőtt szegény kukacmolnar szívrohamot kapna és megívelné a gépét a kukába, hadd nyugtassam meg hogy semmi gáz nincs a gépével.
Pidelt Gaggián nem ritka a 104 fok sem, ez bőven nem a kávépogácsát érő víz hőmérsékletét mutatja. Lassan megcsinálom a scace kart, és akkor le tudom nagyjából mérni milyen víz éri a pogácsát egy pid szabályozóval ellátott Gaggián.
Én is 100 fokos értéken tolom a Kuba Crystal Mountain-t és emelni is fogok rajta. Ez teljesen normális ennél a rendszernél.
Nuova Simonelli Mac Cup, Quamar M80E
Saját pörkölésű kávék: Ethiopia-BWF, India Monsooned Malabar
Saját pörkölésű kávék: Ethiopia-BWF, India Monsooned Malabar
Kávéházi csevegő
Úgy tudom a szimplához létezik valami tölcséres megoldás is.
A kísérletezgetésről jut eszembe: Létezik, hogy a 100% brazil arabikában (corsini pod és omnia reserve is) kékszőlő ízt érzek?
Még nem olvastam sehol hasonló tapasztalatot..
Értékelhető szimpla csak a LaMarzocco féle egyenes oldalfalú szűrővel érhető el, ehhez jó dolog a tölcsér, mert azzal lehet kellő mennyiségű kávét a szűrőbe juttatni és tamperelni is.
Erről lenne szó: http://www.1st-line.com/store/pc/catalo ... detail.jpg
Ami neked van szűrő, azzal is lehet próbálkozni, azt a világot nem ismerem, de a LM szimpla szűrő jól bevált az biztos.
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Úgy tudom a szimplához létezik valami tölcséres megoldás is.
A kísérletezgetésről jut eszembe: Létezik, hogy a 100% brazil arabikában (corsini pod és omnia reserve is) kékszőlő ízt érzek?
Még nem olvastam sehol hasonló tapasztalatot..
Ha kísérletezgetni akarsz, akkor azt duplával tedd.
A szimplához elvileg kétféle tamper kell.
Sokkal nehezebb jó kávét húzni szimpla szűrőkkel.
Kávéházi csevegő
Nem, ez a szimpla.
Természetesen azt is veszek majd, csak duplát úgy is ritkán készítek!
Ha kísérletezgetni akarsz, akkor azt duplával tedd.
A szimplához elvileg kétféle tamper kell.
Sokkal nehezebb jó kávét húzni szimpla szűrőkkel.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Nem, ez a szimpla.
Természetesen azt is veszek majd, csak duplát úgy is ritkán készítek!
Köszönöm mindenkinek a segítséget!
Ez dupla?
Feltétlenül vegyél duplához is.
Kávéházi csevegő
Az enyémnek sík a pereme, a Spaziale úgy tűnik íves peremű.
Talán a Delonghi bar14 szűrője lesz a befutó:
Ez dupla?
Feltétlenül vegyél duplához is.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Az enyémnek sík a pereme, a Spaziale úgy tűnik íves peremű.
Talán a Delonghi bar14 szűrője lesz a befutó:
A La Spaziale is 53 mm-es, de ahogy elnézem eléggé egyedi a szűrő tetejének kiképzése.
Kávéházi csevegő
Szerintem 53, sajnos nincs itthon tolómérőm.
Külföldi oldalon 52mm-es tamper méretet írtak, ezért csináltattam is ismerőssel 52-est, de marad még egy minimális hely a tamper és a szűrő fala közt!
A La Spaziale is 53 mm-es, de ahogy elnézem eléggé egyedi a szűrő tetejének kiképzése.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
-
Vendég
Kávéházi csevegő
Szerintem 53, sajnos nincs itthon tolómérőm.
Külföldi oldalon 52mm-es tamper méretet írtak, ezért csináltattam is ismerőssel 52-est, de marad még egy minimális hely a tamper és a szűrő fala közt!
Hány mm-es kell hozzá?




