Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!

Komolyzenei ajánló

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

akkor Budapest ennyivel gazdagabb, részben állami pénzből fenn tudnak tartani kettő operaházat is? Igaz, az Erkel színház nem teljesen önálló társulat.
Ha a gazdagságon múlna, akkor egyet se, illetve más állami támogatásokhoz képest még a magyar ktségvetésben is apró tétel...

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

De hogy valami jó is legyen: vannak zenekarok, akiknek nagyon jól megy. És nem csak mert biztos szerződésük van. Nálam ezek közé tartozik a Café Zimmermann, akiknek már dicsértük itt a J.S. Bach-lemezeit, de szerintem ők jegyzik az általam ismert legihletettebb C. P. E.-interpretációt is. Mondom ezt úgy, hogy mostanában szinte mást sem hallgatok. A lemezükön három szimfónia közé van eldugva a 172. jegyzékszámú concerto, az egyik legszebb, a szinte három korszak stíliusjegyeit viselő, mégis a legidősebb Bach-fiúra aláírásszerűen jellemző darab. Mint a második tétel, pl. És ha valakinek ez nem lenne elég bizonyíték arra, milyen remek zenekarral van dolga, akkor hallgassa meg a legújabb Vivaldi-lemezüket.

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

akkor Budapest ennyivel gazdagabb, részben állami pénzből fenn tudnak tartani kettő operaházat is? Igaz, az Erkel színház nem teljesen önálló társulat.
Gondolom, a kérdés költői. Sokan nem szeretik, ha a zene helyett a zenecsinálás körülményeiről van szó, de hát a kettő nem mindig választható el egymástól. És hogy van miről beszélni, arról tanúskodik a Felvilágosodás Zenekarának blogján megjelent írás is, ami az "egyszer fent, egyszer lent" jelige mentén szemezget a zenekarokkal és más intézményekkel kapcsolatos hírekből, beleértve a gaborka8X8 által említettet is.

Avatar
tollact
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2114
Csatlakozott: 2009.07.14., kedd 18:24
Értékelés: 705

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: tollact »

Egyébként a korábban veszteség szélén táncoló, Blonberg által főtámogatott MET nagyon jó média bevételt csinál ezzel a HD live mozizással, Az USA-ban rengeteg mozi közvetíti, ahogy számoltam 748, és a világ nagyon sok országában is van még közel ennyi, vagy még több.
Szerintem a moziknak is jót tesz az efféle nyitás, ha már egyszer rendelkezésre áll a közvetítéshez szükséges technika ,mert az utóbbi időben a filmek látogatottságára is panaszkodnak, egyre inkább kihasználatlanok a soktermes mozik. De azért messze van még , hogy vidéki városokban is lehessen követni ezeket az előadásokat, mert Pestre azért nem tud mindenki felutazni.
LP:Pink Triangle PT One, Helius Scorpio III kar, Benz Wood SM 0,85mV, AN-V QSSC
CD:Philips CD304 Meridian 203DAC, AN-Vx kábel
Tuner: Kenwood KT8300 analog tuner, AN-V
Erősítő:AN OTO PHONO
Hangfal:AN-E/Hemp+Townshend tweeter, Kondo KSL,AN-SP QSSC
Állványok: Sound Org ZO28,ZO21

Online
Avatar
istvan01
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5055
Csatlakozott: 2007.10.21., vas. 17:39
Értékelés: 3494

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: istvan01 »

Csődöt jelentett New York második számú operaháza
Bezárt és csődvédelmet kért helyi idő szerint október 1-jén a New York City Opera, az amerikai nagyváros második számú operaháza, amelyet az interneten hirdetett adománygyűjtő kampány sem tudott megmenteni.
 
Forrás: fidelio.hu
 
.

akkor Budapest ennyivel gazdagabb, részben állami pénzből fenn tudnak tartani kettő operaházat is? Igaz, az Erkel színház nem teljesen önálló társulat.

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Egyébként a korábban veszteség szélén táncoló, Blonberg által főtámogatott MET nagyon jó média bevételt csinál ezzel a HD live mozizással
 
Csődöt jelentett New York második számú operaháza
Bezárt és csődvédelmet kért helyi idő szerint október 1-jén a New York City Opera, az amerikai nagyváros második számú operaháza, amelyet az interneten hirdetett adománygyűjtő kampány sem tudott megmenteni.
 
Forrás: fidelio.hu
 
.

Online
Avatar
istvan01
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5055
Csatlakozott: 2007.10.21., vas. 17:39
Értékelés: 3494

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: istvan01 »

Sajnálom, hogy a technikai galibák a minőség rovására mennek. Itthon még nem volt szerencsém ilyen közvetítést látni, 2009 őszén viszont a MET-től pár száz mérföldre ültem már ilyen moziban, és ott nem lehetett panasz semmire.
Mint azt egyébként megtudtam, volt róla szó, hogy Pécsett is legyen helyszín, ahol láthatóak az előadások, de a tárgyalások elakadtak, mert teljes évadot kell közvetíteni ahhoz, hogy egy adott település bekerüljön a hálózatba, és ez itt nem volt megoldható. Talán majd jövőre.

Egyébként a korábban veszteség szélén táncoló, Blonberg által főtámogatott MET nagyon jó média bevételt csinál ezzel a HD live mozizással, Az USA-ban rengeteg mozi közvetíti, ahogy számoltam 748, és a világ nagyon sok országában is van még közel ennyi, vagy még több.

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Sajnálom, hogy a technikai galibák a minőség rovására mennek. Itthon még nem volt szerencsém ilyen közvetítést látni, 2009 őszén viszont a MET-től pár száz mérföldre ültem már ilyen moziban, és ott nem lehetett panasz semmire.
Mint azt egyébként megtudtam, volt róla szó, hogy Pécsett is legyen helyszín, ahol láthatóak az előadások, de a tárgyalások elakadtak, mert teljes évadot kell közvetíteni ahhoz, hogy egy adott település bekerüljön a hálózatba, és ez itt nem volt megoldható. Talán majd jövőre.

Avatar
tollact
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2114
Csatlakozott: 2009.07.14., kedd 18:24
Értékelés: 705

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: tollact »

Nem tudom kinek mi a tapasztalata, mi a Kecskeméti Malom moziban néztük több éven át, vettünk több előadásos kedvezményes jegyeket. A jegy ár azért még így is húzós, magasabb mint a legtöbb premier film, de ez még a kisebb baj. A nagyteremben még elfogadható volt a rálátás, de a HD videóvetítőjük annyira gyenge fényerejű, kb mint voltak 45éve a fekete-fehér TV-k tök sötét szobában voltak élvezhetők. Ezenkívül mégis csak zenéről van szó, a vetítő mester a hangerőt tekergeti, hangafalak egy részét alkalom szerűen elfelejti bekapcsolni, aztán az is előfordult, gyakran kimarad a kép több percen át, egy előadás félbe is szakadt vétel hiba miatt.
Tetézte a személyes bajunkat, egyre több vetítést raktak át a kisebb terembe (kevesebb eladott jegy miatt) ahol a böhöm nagy méretű ülések többet takarnak a mögöttes sorok látómezejéből, nejem meg 150cm, a magyar feliratot egyáltalán nem tudta ott olvasni.
Mióta néhány előadás mégis csak letölthető netről, kisebb képernyővel, nem bánya sötétségű szobában jobb képminőséggel lehet nézni (tudom-tudom)
Ezzel szemben a facebookos külföldi ismerőseimből többen évi egy két alkalommal ellátogatnak a MET-be, a világ bármely pontjáról, van egy New-Yorki nyugdíjas anyuka közöttük, aki egy-egy előadást többször is megnéz, valamilyen nyugdíjas bérlettel. Én csak csodálom és irigylem őket.
Hát az adott helyen fellépő technikai hibákról nem a MET tehet. Az elgondolás mégis jó szerintem, a technika fejleszthető, és azért ezzel igazi értékhez juttatják a látogatókat. Az megint más kérdés, hogy a helyszínen lakó nyugdíjas néni milyen feltételekkel tud bemenni az operákra. Nálunk még a pesti Operaház rendszeres látogatása is luxus lenne...
LP:Pink Triangle PT One, Helius Scorpio III kar, Benz Wood SM 0,85mV, AN-V QSSC
CD:Philips CD304 Meridian 203DAC, AN-Vx kábel
Tuner: Kenwood KT8300 analog tuner, AN-V
Erősítő:AN OTO PHONO
Hangfal:AN-E/Hemp+Townshend tweeter, Kondo KSL,AN-SP QSSC
Állványok: Sound Org ZO28,ZO21

Online
Avatar
istvan01
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5055
Csatlakozott: 2007.10.21., vas. 17:39
Értékelés: 3494

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: istvan01 »

Ha valaki moziban szeretne közvetítéseket nézni a MET-ből, akkor itt nézheti meg, hogy hol teheti. Október 5-én kezdenek Csajkovszkij Anyeginjével, ami talán a legkedvesebb modern operám. Netrebko-rajongóknak pedig kötelező.
Nem tudom kinek mi a tapasztalata, mi a Kecskeméti Malom moziban néztük több éven át, vettünk több előadásos kedvezményes jegyeket. A jegy ár azért még így is húzós, magasabb mint a legtöbb premier film, de ez még a kisebb baj. A nagyteremben még elfogadható volt a rálátás, de a HD videóvetítőjük annyira gyenge fényerejű, kb mint voltak 45éve a fekete-fehér TV-k tök sötét szobában voltak élvezhetők. Ezenkívül mégis csak zenéről van szó, a vetítő mester a hangerőt tekergeti, hangafalak egy részét alkalom szerűen elfelejti bekapcsolni, aztán az is előfordult, gyakran kimarad a kép több percen át, egy előadás félbe is szakadt vétel hiba miatt.
 
Tetézte a személyes bajunkat, egyre több vetítést raktak át a kisebb terembe (kevesebb eladott jegy miatt) ahol a böhöm nagy méretű ülések többet takarnak a mögöttes sorok látómezejéből, nejem meg 150cm, a magyar feliratot egyáltalán nem tudta ott olvasni.  
 
Mióta néhány előadás mégis csak letölthető netről, kisebb képernyővel, nem bánya sötétségű szobában jobb képminőséggel lehet nézni (tudom-tudom)
 
Ezzel szemben a facebookos külföldi ismerőseimből többen évi egy két alkalommal ellátogatnak a MET-be, a világ bármely pontjáról, van egy New-Yorki nyugdíjas anyuka közöttük, aki egy-egy előadást többször is megnéz, valamilyen nyugdíjas bérlettel. Én csak csodálom és irigylem őket.

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Ha valaki moziban szeretne közvetítéseket nézni a MET-ből, akkor itt nézheti meg, hogy hol teheti. Október 5-én kezdenek Csajkovszkij Anyeginjével, ami talán a legkedvesebb modern operám. Netrebko-rajongóknak pedig kötelező.

Avatar
teophilus
Kezdő Fórumlakó
Kezdő Fórumlakó
Hozzászólások: 420
Csatlakozott: 2007.12.11., kedd 15:03
Értékelés: 46
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: teophilus »

Üdvözlet!
 
@chord: Köszönjük a valóban felemelő beszámolót.
 
Egy időben, elég hosszasan, napi (!) szintű kis áhítat volt nálam esténként, éjszakánként, mindenen túl, bármilyen későn is, az említett két darabot egymás után meghallgatnom (Adoramus te..., Mille regretz (a la des Prés)). Volt, hogy teljesen sötétben, volt, hogy gyertyákkal, mécsesekkel "támogatva", volt, hogy borral, volt, hogy pőrén. Megtisztulás és kivételes élmény volt minden esetben.
 
Szerencsére ezen a lemezen, több más kincs mellett ott van mindkettő: http://www.alia-vox.com/cataleg.php?id=31
 
Köszönet még egyszer...
 
Minden jót!
- Pro-Ject The Classic SB Super Pack, Goldring G1042, Naim StageLine N
- Naim CD5i
- Synology DS-212j, Naim NAC-N172 XS
- Naim SuperNait mkI, Naim Hi-Cap
- Living Voice Auditorium II, Spendor S6e
- Naim NAC-A5, Naim SNAIC

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »

Ez az Adoramus Te azóta sem megy ki a fejemből, direkt nem néztem utána, melyik lemezen van, és ma rákerült a CD játszóra.
Egészen elképesztő.
És nagyon-nagyon jól szól.
 
Ezen a dupla lemezen van, első lemez, első szám.
 
Inkább ezeket a lemezeket szerezzétek meg; a Borgia albumot én részemről, lehet, hogy furcsa, de nem javaslom.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
Avatar
ajkamici
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1562
Csatlakozott: 2010.04.07., szer. 16:01
Értékelés: 854
Tartózkodási hely: Budapest

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: ajkamici »

Ezzel én is így vagyok.
Köszönjük Chord.
Nehéz lenne a gyönyörű leíráshoz bármit hozzáfűzni.
Nekem is életem egyik legnagyobb élménye és koncertje volt.
 
Igen,a fórum bármely részén is olvasom az írásait-mindig tetszenek.
 
DCS Debussy / Aurender A100 / Leben CS600 / Harbeth M40.2 - Entreq Olympus - Shunyata Research és Radnai kábelezés

Avatar
tonee73
Kiemelt Moderátor
Kiemelt Moderátor
Hozzászólások: 13219
Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
Értékelés: 6224
Tartózkodási hely: SO15 0SB

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: tonee73 »

Nem tudom, kinek tűnt fel, de chord nem csak érzi és érti a zenét (ezt eddig is tudtuk), de egyre jobban ír. 
Igen,a fórum bármely részén is olvasom az írásait-mindig tetszenek.
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII

Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.

Avatar
tonee73
Kiemelt Moderátor
Kiemelt Moderátor
Hozzászólások: 13219
Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
Értékelés: 6224
Tartózkodási hely: SO15 0SB

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: tonee73 »

chord 
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII

Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.

Avatar
Shinagawa
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 536
Csatlakozott: 2011.12.04., vas. 17:39
Értékelés: 359

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Shinagawa »

Nem tudom, kinek tűnt fel, de chord nem csak érzi és érti a zenét (ezt eddig is tudtuk), de egyre jobban ír. 
Igen, tényleg jól ír, akár egy zenei magazinban is olvashatnánk!
 
Chord, ugye fertőtlenítettél, miután Savallal találkoztál, mert azt mindenki tudja, hogy gambás a lába ...

Avatar
gelván
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 472
Csatlakozott: 2009.10.24., szomb. 15:40
Értékelés: 531

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: gelván »

Tegnap Savall koncert; néhány gondolat.
 
A Borgia dinasztia
 
Helyszín. MÜPA.
 
Most is pláza érzés, de kezdem látni, hogy nem olyan vészes. Jó hangulat odaérni, barátokkal kávézni, turkálni/finnyáskodni a lemezek között, várni a kezdést.
Előtte ’Előhang’, egy beszélgetés Savall –lal.
 
Közepesen béna kérdések, tolmácsolás enyhén bonyolult, szerintem rendben volt. Ezektől nem szabad sokat várni. Pár információt megtudunk, látjuk, hogy Savall is hús-vér ember, kicsit behelyezkedünk ebbe a Borgia projectbe. Tehát nem hagyományos koncert, lesz egy narrátor, aki a számok közben mond egy-két évszámot, uralkodót, a zeneszámok címeit, szerzőit, meg főként, hogy mi történt az akkori (valamelyik a sok közül) Borgia –val.
 
Kezdés.
Nagyon-nagyon régi zenék; erős arab befolyás. Gyönyörű hang. És mindvégig ilyen maradt. A MÜPA akusztikája meghökkentő. Nem tudom, jó-e, vagy nem, de ugyanazt hallom, most az 5. sor közepéről,  mint a múltkor. Totál csend-háttér; minden szösszenetet hallatszik, szép, kiegyensúlyozott balansz, és egy picit minden fedett.
Az első részben azért enyhe kavarodás-érzet; sírvers után tánc, utána vers, aztán Flecha ’salátáiból’, utána egy régi többszólamú, utána mór dallam, aztán egy szefárd lament, amit négyen énekeltek, egymásnak fordulva, villany le, pici fény csak rajtuk, hát az valami hátborzongató. A versek nincsenek lefordítva, a narráció kicsit megtördeli az íveket, sok az évszám, meg a Borgia dinasztia tette a dolgát, kavartak ezerrel, de úgy tűnik, nagyon erős mecénások voltak, és egy furcsa, olyan’ kultúraráragadást’ hiszünk el Savall –nak, amivel lassan második helyre szorul vissza a méregkeverő/intrikáló státuszuk.
 
Aztán hirtelen a ’Dindirin’ következik; az a kissé idétlen cím, kb. csengettyűszónak lehetne erőltetni, hát ez valami óriási jó zene!!!, az egész reneszánszon végigmasírozik.
Elöl zenészek, egy sor; mögöttük énekesek, második sor, a híres Capella  Reial de Catalunya, a kórus, heten, egy hölgy csak, hátul a fúvósok, középen a dobbal és egy portatív,  elképesztő, mit csinálnak.
A Dindirin: ének-zenekar-fúvósok belépése zseniális lépcsőzéssel, a ’tutti’ –nál akkora dinamika, hogy majdnem kiesünk a székből. Ez lemezről is döbbenet.
Savall egy kicsi szoprángambán játszott, mármint tenornak kicsi, szopránnak nagy, nem szólózott, finom elegenciával játszott, és figyelte a csapatot, ahol lehetett, adta az ütemet a vonóval vagy a kezével.
 
Szünet.
 
Dumálás az eddigiekről, büfé, újabb ismerősök.
 
Második rész.
Most nem lesz időrend, mert megbillent az idő odabent; gyakorlatilag rekonstruálhatatlan.
Adoramus Te – régi himnusz a Montecassino daloskönyvből. Döbbenet. Kórus annyira finom, hogy sírni kell. Egyik legszebb dallam a reneszánszból. A közepe táján mintha a levegő megváltozna; a rossz molekulákat darabonként teszi rendbe a zene; a közönség eltátja a száját, egy pisszenés sincs.
Aztán a kórusból szólóznak, ismerős darabok szintén, zseniális hangok.
Millió tanács – így mondja a narrátor; igen, a híres Mille Regretz Narvaez –től, aki Arion –tól tanult, akit a delfinek menekítettek meg.
 
V. Károly első számú kedvence; értitek?, egy régi, birodalomépítő nagy királyról,
 
véletlenül pontosan tudjuk, hogy ezzel a zenével kelt meg feküdt, ismerjük, tetszik, de most valami különleges dolog történik. Andrew Lawrence King,
 
egy különlegesen szép barokk hárfán játszik, a többiek nézik. Terembetöltő, tökéletes tónusú hang; lecsengés pont a kisujjunkig ér, mégis csak jó ez a MÜPA, a dallam annyira, de annyira gyönyörű, hogy még Savall is belefeledkezik, mint egy jó közönség; a vihuelás Xavier szeme hunyva, már ott jár a delfinekkel valahol…hirtelen egy akkordváltás, akkora szépség ömlik be, hogy a nagy hatméteres orgonasípok kicsit behajolnak, nézni, hogy mi ez?, az idő leáll, az elektronok elfelejtenek keringeni… tökéletes szupravezetés.….a végén úgy ébredünk, mint valami hibernálásból…mindenki pislog, szipogás, férfiak diszkrét köhintéssel nyelik a könnyeiket, mert ugye nem sírtunk…
Másik zene, törik a varázslat: két török/arab zenész, laud, ill. valami furcsa fúvós, rekonquista, a mórok kiűzése, a laud –os akármennyire mesterien játszik, most ez egy másik világ; tesznek egy félkört a széksorok mellett, kimennek, úgy ténylegiből.
Megint vers-féle, a szöveg katalán vagy spanyol, nem értjük, de alatta a hárfás és a vihuelás elkezd egy gyönyörűséges folia –t, nagyon erős harmónia, elkezdenek kicsit bonyolultabban rögtönözni, sajna véget ér a szöveg, jön a narrátor megint.
Végén egy nagyon szép Cabanilles mise részlete, a gambák hangja elbűvölő.
 
Nagy taps, ráadás, kétszer is; a második igazi, úgy kell megbeszélniük a színpadon, mi is legyen; mexikói/átszármazott régi zenék; ritmus, csörgő, dob, lendület, vidámság, a rezes akkorákat fúj be, hogy szinte beletapsolnak, a közönség eszi, tényleg remek.
Savall mindenkit kiküld meghajolni, őt szinte úgy kell kiráncigálni; finom mosoly, végtelen lelki elegancia, nagyon szerény, de mi tudjuk, hogy a zsinórpadláson nála futnak össze a szálak…
 
Dedikálás, a Cabanilles CD –m, ami a legelső AliaVox, kapott egy szép kacskaringós fekete aláírást, kívülre, mi pedig valami fontosat, oda belülre.

Hát ez nem semmi........nagy kedvet kaptam a CD meghallgatásához.Gratula!!!
LP:VPI HW 19-Jelco TK950S-vdH Frog Gold - ORSO AUDIO MC1 - CJ PV7- CD/SACD/Bluray:OPPO 93 NF Edition Reel: Tandberg TD20a - DAC:M2TECH Two plus/clock/ps Erősítő:Conrad Johnson PV7 / Jeff Rowland 102S Hangfal: Usher MD One - Hifi rack:Pisti80

Avatar
suprnova
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1430
Csatlakozott: 2007.12.05., szer. 20:42
Értékelés: 184

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: suprnova »

Bravo, bravo, bravissimo!
Naim Uniti Nova -> Chord Epic XL -> Spendor A7 (Sennheiser HD600)

OFF...vagy egy linuxos sat beltéri...
Naim Uniti Nova -> Chord Epic XL -> Spendor A7 (Sennheiser HD600)

Avatar
contaxg
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2046
Csatlakozott: 2007.01.30., kedd 19:19
Értékelés: 204

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: contaxg »

Kedves szigetországban tengődő honfitársaim!
Remélem, hogy nézitek, beszámoltok róla, veszitek, osztjátok ezt itten, és nem hagyjátok, hogy egyen minket a sárga irigység.
Üdvözlettel itthonról, hívetek:
Salaca

Azt tedd hozzá, hogy Sky előfizetésük is kell, hogy legyen... kár, hogy nem a BBC sugározza!

hARMoNIkUStoRzitÁs.bLog
 
fül-, és fejhallgató blog

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Kedves szigetországban tengődő honfitársaim!
Remélem, hogy nézitek, beszámoltok róla, veszitek, osztjátok ezt itten, és nem hagyjátok, hogy egyen minket a sárga irigység.
Üdvözlettel itthonról, hívetek:
Salaca

Online
Avatar
istvan01
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5055
Csatlakozott: 2007.10.21., vas. 17:39
Értékelés: 3494

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: istvan01 »

Sosem mondtam, hogy nem attraktív, még így 40 körül is. Szakmai berkekben azt mondják, hogy az énekeseknek a teljes kiteljedéshez szükségük van " corpus"-ra, tehát összefügg az érett hang és a testalkat. Én a magyar szoprán-sztár Lukács Gyöngyivel jártam együtt konziba, kifejezetten vékony csaj volt. Mára már ő sem olyan nádszál. Wiedemann Betti volt a másik, mára szintén befutott énekesnő, bár ő már lánykának sem volt filigrán...
azért ez sem törvényszerű minden énekesre, szopránra, jellemző kivétel Marai Callas, pályafutása során végig sovány, olykor a mostani modellekre jellemző csontsovány volt, és mégis erőteljes "corpus" hangja volt.

Válasz küldése

Vissza: “Zene, amit hallgatunk”