Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kábelezzünk
Kábelezzünk
Hidd el nem kötekedni akarok, de idézlek:
1. Fordítva tetszik a lovon ülni: nem mi nem engedtük be az ALAC-ot a céges rendszerünkbe. A mi kábeleinket szerették volna elvinni, hogy mint véres rongyot lobogtassák - ezt is lesöpörte az ALAC (egál az idézett cég és demó rendszere/honlapja). Mivel a két kérdéses alak-ot sok sok éve ismerem, tudom, hogy semmiféle vételi szándékuk nem volt. A mi kábeleink a saját munkaeszközeink. Azt a célt szolgálják, hogy a saját berendezéseinket demózni tudjuk, a vásárlóinknak be tudjuk mutatni képességeiket. Itt sem vásárlóról, de még csak jelöltről se volt szó, csupán skalpgyűjtőkről.
Azt meg tessék megengedni nekünk, hogy a saját kábeleinket kinek és mi célból adjuk oda.
Én ebből három dolgot olvasok le:
- előre miért kell mindig rosszra gondolni ( itt a megbélyegzésre gondolok)
- miszerint volt pénzük, ergó meg is tudták volna venni, ha jobb az övékénél (mert, ha jól tudom nem kevés pénzt hagyott ott a kereskedésben már az egyik ala-k)
- ha tényleg olyan a hangja a kábeleiknek, mint amilyennek leíród, akkor meg nem lett volna mitől tartani
Tiszteletben tartom a szavaidat most is, mint máskor, csak akkor sem érte(tettem)m, miért történt az ami.
Kábelezzünk
Én erre azt mondom, hogy nagyon sok High-End kereskedő meg nem meri beengedni más gyártó kábelét a rendszerébe.
Ilyen pl. ALAC! Igazam van, nem AA HG?
De oda sem adják, még teljes kp letétele után sem.
Na ezt kellene itthon is megcsinálni!
1. Fordítva tetszik a lovon ülni: nem mi nem engedtük be az ALAC-ot a céges rendszerünkbe. A mi kábeleinket szerették volna elvinni, hogy mint véres rongyot lobogtassák - ezt is lesöpörte az ALAC (egál az idézett cég és demó rendszere/honlapja). Mivel a két kérdéses alak-ot sok sok éve ismerem, tudom, hogy semmiféle vételi szándékuk nem volt. A mi kábeleink a saját munkaeszközeink. Azt a célt szolgálják, hogy a saját berendezéseinket demózni tudjuk, a vásárlóinknak be tudjuk mutatni képességeiket. Itt sem vásárlóról, de még csak jelöltről se volt szó, csupán skalpgyűjtőkről.
Azt meg tessék megengedni nekünk, hogy a saját kábeleinket kinek és mi célból adjuk oda.
2. Összesen 4db ALAC volt egy ideig a birtokomban. Két XLR, egy RCA és most egy hálózati is. Mind a saját rendszeremben, mind a benti rendszerben meghallgattam őket. Az ár/minőség viszonyuk rendben van. Ezt sosem vontam kétségbe (mármint a használtpiaci áruk, mert az esetleges listaárukat sosem látta senki sem, mivel csomagtartóból terjednek, még honlapja sincs a "cégnek"). De semmi több. Nem rúgnak labdába a komolyabb Nordost, Siltech kábelek mellett, de még csak nem is azonos pályán fociznak.
3. Aki komolyan töri a fejét történetesen kábel vásárláson, szerintem minden kereskedőtől tud kapni kipróbálásra kábeleket. És otthon, a SAJÁT rendszerében el tudja dönteni, hogy a SAJÁT rendszerébe a SAJÁT ízlése alapján melyik kábel illik. Nem hagyja lesöpörni magát a nagy hasba akasztós dumáktól és az idegen rendszerbeni mutatott produkciótól.
4. Köszönöm tanácsodat, de a komolyabb honi kereskedők évtizedek óta piacon vannak, aktívak. Ezalatt sok sok milliárd értékű berendezést adtak már el. Nem hinném, hogy egy csomagtartóból házaló üzleti szokásait kéne követniük.
Kábelezzünk
Ha meg valaki utána járna, akkor megtudná, hogy ezek a képek csak a fejlesztő készülékeket mutatja.
Ezeken meg lehet fejleszteni, mert igen komoly produktumok.
A SCHNERZINGER ezeken és még más készülékeken is fejleszt, de az már nem fért bele a képbe.
A gyengébbek kedvéért nem itt és nem így mutatja be a termékeit, csak megmutatta mi is áll rendelkezésre hirtelen.
De, aki nem hiszi járjon utána.
Ja és mielőtt valaki azt hinné, nem vagyok fizetett fórumozó, csak érdekel a SCHNERZINGER.
Kábelezzünk
Látom, nem csak nekem szúrt szemet ez a kupac.
Én erre azt mondom, hogy nagyon sok High-End kereskedő meg nem meri beengedni más gyártó kábelét a rendszerébe.
Ilyen pl. ALAC! Igazam van, nem AA HG?
De oda sem adják, még teljes kp letétele után sem.
Ezzel szemben, mint leírták ott van lehetőség sok nagyon neves és drága kábel meghallgatására, vagy akár sajátot is bekötnek.
De, ha mégsem szimpatikus valakinek a SC kábele, amit nem hiszek, akkor is megveheti jóval olcsóbban azt a kábelt, amit ott jónak vélt.
Na ezt kellene itthon is megcsinálni!
Kábelezzünk
Nos, aki ilyen zsúfolásig telerakott helyiségben demonstrál, az kapásból több súlyos hibát követ el akusztikai szempontból, persze jól mutat a sok méregdrága holmi, de ez inkább markecing szempont.
A tudományosnak tűnő magyarázgatás több eleme is erősen cáfolható, az "én tudom csak, mi a tuti, a többiek mind hibáznak" hozzáállás meg gyomorforgató.
Persze aki beveszi, hát eméssze egészséggel
Látom, nem csak nekem szúrt szemet ez a kupac.
Kábelezzünk
A cég nyitottságát jelzi, hogy előzetes bejelentkezés után bárki tesztelheti az alább látható demo rendszerükön a SCHNERZINGER kábelekkel együtt nagy gyártó cégek csúcs kábeleit, vagy akár a saját otthon használt kábeleit.
Bocs, de egy ilyen szedett vedett készülékkupacban mit lehet meghallani?
Arra kifejezetten kíváncsi lennék, analóg LP-t hogy raknak fel a hátsó sorban.
Parasztvakítás az egész.
Ahogy a fórumok fizetett ömlengői is azok. Elég két három embert megfizetni és tele írják az összes fórumot pozitív hozzászólásokkal.
Kábelezzünk
ennél a polírozásnál a visszalágyítás talán sokkal többet hoz és a felület is ezzel egy kissé kisimul, mondom én ezt úgy hogy nem gyártok kábelt, nem is akarok, ja és nem is értek hozzá
A visszalágyítás mindenféleképpen megtörténik, az ismereteim szerint. Legalábbis én még nem hallottam olyan ipari* kábelhúzási technológiáról, ahol a húzóköveknél ne csorgatták volna hideg vizet a kábelre.
*: Nem tartozik ide az ékszerészek által alkalmazott manufakturális kábelhúzási technológia.
.
Kábelezzünk
Ez nyilvánvalóan így lenne, ha a kábelhúzás 1-2 lépcsőben történne, de mint tudjuk, nem így van. Így a gyártás folyamán az áll elő, hogy az első húzókőnél zömült felületre rákerül a második húzókőnél zömült felület, majd erre a harmadik húzókőnél zömült felület, és így tovább egészen addig, ahány lépésben történt a húzás. Azaz, a kábel keresztmetszetét vizsgálva igen nagy az aránya annak az anyagrésznek, amit ezen zömült húzásrétegek alkotnak, tehát nagy részét el kellene polírozni, hogy a kívánt eredményt kapjuk. (És nem elhanyagolható a kábel közepén található megnyúlt rész sem, ami szintén a kábelhúzás gyártástechnológiájából következik, és legalább annyi kristályhibát tartalmaz.)
Ráadásul nehezen tudom elképzelni (a tévedés jogát fenntartva), hogy a kábelgyártás folyamán mechanikus polírozást alkalmaznának. Sokkal nagyobb az esély az un. elektropolírra.
.
ennél a polírozásnál a visszalágyítás talán sokkal többet hoz és a felület is ezzel egy kissé kisimul, mondom én ezt úgy hogy nem gyártok kábelt, nem is akarok, ja és nem is értek hozzá
Kábelezzünk
A húzás miatt nyilván legtöbb kristályhibát tartalmazó vékony felületi réteg lecsiszolása szerintem előnyös...
Ez nyilvánvalóan így lenne, ha a kábelhúzás 1-2 lépcsőben történne, de mint tudjuk, nem így van. Így a gyártás folyamán az áll elő, hogy az első húzókőnél zömült felületre rákerül a második húzókőnél zömült felület, majd erre a harmadik húzókőnél zömült felület, és így tovább egészen addig, ahány lépésben történt a húzás. Azaz, a kábel keresztmetszetét vizsgálva igen nagy az aránya annak az anyagrésznek, amit ezen zömült húzásrétegek alkotnak, tehát nagy részét el kellene polírozni, hogy a kívánt eredményt kapjuk. (És nem elhanyagolható a kábel közepén található megnyúlt rész sem, ami szintén a kábelhúzás gyártástechnológiájából következik, és legalább annyi kristályhibát tartalmaz.)
Ráadásul nehezen tudom elképzelni (a tévedés jogát fenntartva), hogy a kábelgyártás folyamán mechanikus polírozást alkalmaznának. Sokkal nagyobb az esély az un. elektropolírra.
.
Kábelezzünk
A felületi polírozás hogyan is optimalizálja a fémek kristályszerkezetét?
A húzás miatt nyilván legtöbb kristályhibát tartalmazó vékony felületi réteg lecsiszolása szerintem előnyös...
Kábelezzünk
... elektronáramlási sebességnek milyen jelentősége van 1m körüli kábel esetén, amiben váltóáram folyik?
Ha megzavarhatlak egy kis villamossággal, a kábelben a jel és elektronáramlás nem azonos, az elektronok kvázi meglökik az előttük lévő elektron halmazt, mint a vízvezeték egyik végén hirtelen megnyitjuk a vízcsapot, cső másik végére hang terjedésével ér a jel, a víz majd jóval később. Persze a hasonlat sántít, más a fizika, de első közelítésnek jó.
Kábelezzünk
Nos, aki ilyen zsúfolásig telerakott helyiségben demonstrál, az kapásból több súlyos hibát követ el akusztikai szempontból, persze jól mutat a sok méregdrága holmi, de ez inkább markecing szempont.
A tudományosnak tűnő magyarázgatás több eleme is erősen cáfolható, az "én tudom csak, mi a tuti, a többiek mind hibáznak" hozzáállás meg gyomorforgató.
Persze aki beveszi, hát eméssze egészséggel
a két Wilson és az Avalon hangafal együttes ára közelít a $200.000-hoz ennyire egymásra zsúfolva szólhatnak úgy $1000-os hangfal minőségben, ez így tényleg gáz.
De maradjunk a kábel bulshitnél, például kedvenc területem az árnyékolás "fikázás"
"Az ezüst vagy réz köpenyek használ ata egyszerű és elterjedt meg oldás a zavarelnyomásra. Viszont tesz eredményeink azt mutatták, hogy az ilyen árnyékolt kábelek antennaként szinte vonzzák a nagyfrekvenciás elektromágneses tereket. Majd ezek a terek a készülékekbe és a környezetbe sugárzódnak. Ez a jelenség kiemelten érvényesül WLAN és mobil telefon zónákban.
A SCHNERZINGER gyártmányoknál az árnyékolás nem vesz részt a jelvezetésben, egy speciális NOIZGUARD technológiát dolgoztak ki, amely elválasztja egymástól a külső és belső zavaró tereket "
Hát nem pont az a feladata az árnyékolásnak hogy összeszedje a zavaró jeleket, söntőlje, vezesse le egy hideg-pont felé, azonkívül egy részét disszipálja és reflektálja vissza. És akkor az árnyékolás nem vesz részt a vezetésben? Hú-ha !! Aki az árnyékolást vezetőnek használja az a vezető nem árnyékoló. Belső meg külső zavarok, ez meg a kettős árnyékolás újrafeltalálása, gratula !!!
stb
Erre mondtam én hogy fellengzős dumával meg lehet 10-100szorozni egy kábel $-ban kifejezhető árát a valódi értékéhez.
És akkor itt jöhet gáborka8x8, a termék árát a piac, a vevők árazzák be, de ez csak részben igaz.
Kábelezzünk
Csak egy kerdesem lenne.
Ezt "In theory electrical signal propagates in vacuum with the speed of light ( c )."
hogy sikerult erre leforditani?
"A vákuumban a vezetéken az elektronok a fény sebességével terjednek..."
Számtalan hasonló "érdekességet" találtam.
Pl.: "Ezért világszerte intenzíven foglalkoznak a kristályszerkezet optimalizáló gyártási
eljárásokkal, mint a hosszú, vagy mono kristály gyártással, a cryo hűtéssel, ......... felületi polírozással."
A felületi polírozás hogyan is optimalizálja a fémek kristályszerkezetét? Egyáltalán hogyan változtatja meg azt, még ha nem is az optimális irányba?
Plusz elgondolkodtam azon, hogy ha a dielektrikumok olyan mértékben változtatják meg az elektronáramlás sebességét, mint ahogy az a cikkfordításban szerepel, akkor miért is jelent problémát -szintén a cikkfordítás szerint- , hogy a nem azonos átmérőjű huzalok eltérő átviteli sebességgel rendelkeznek, hiszen ez a probléma könnyen megoldható azzal, hogy különböző dielektrikumokat használunk az eltérő átmérőjű vezeték körül.
Vagy mégsem ilyen egyszerű ez, ahogy ez a tanmese leírja?
Ráadásul, mint nem kábelgyártó azt sem értem, hogy az eltérő elektronáramlási sebességnek milyen jelentősége van 1m körüli kábel esetén, amiben váltóáram folyik?
.
Kábelezzünk
Bocs, de az efféle kinyilatkoztatásokból -ahogy fülelek is mondta- maximum etikátlan marketinget lehet tanulni.
Most megmutathatná,hogy nem csak a saját érdek számít.
Pár dolgot akár fel is rakhatna ide.
Követhetné Fapaci és Fodesz példáját.
Más is.
Jótékonysági Licit!!!
http://www.avx.hu/fo...konysagi-licit/
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kábelezzünk
Természetesen a SCHNERZINGER honlapon sem részletezik a saját technológiai megoldásaikat, viszont leírják azt, hogy mit NEM csinálnak és miért nem. Ebből is lehet tanulni! Külön kiemelik, hogy egyes technológiai megoldások, pl. különböző fémanyagok ötvözése az alapfémbe, vagy eltérő átmérőjű huzalok együttes használata jelvezetékekben színezi a hangzást
Bocs, de az efféle kinyilatkoztatásokból -ahogy fülelek is mondta- maximum etikátlan marketinget lehet tanulni.
- fülelek
- V.I.P.
- Hozzászólások: 7182
- Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
- Értékelés: 5227
- Tartózkodási hely: Csobánka
Kábelezzünk
Jó reggelt, szép hetet mindenkinek!
Ennyi kedves érdeklődésnek nem tudok ellenállni... íme itt az ígért fordítás!
Kábel ismeretek
A Schnerzinger cég fejlesztőinek véleménye kábelekkel kapcsolatos kérdésekről
Persze csak az olvassa el, aki még nem tud mindent a kábelekről …!
Természetesen a SCHNERZINGER honlapon sem részletezik a saját technológiai megoldásaikat, viszont leírják azt, hogy mit NEM csinálnak és miért nem. Ebből is lehet tanulni! Külön kiemelik, hogy egyes technológiai megoldások, pl. különböző fémanyagok ötvözése az alapfémbe, vagy eltérő átmérőjű huzalok együttes használata jelvezetékekben színezi a hangzást, ezeket a megoldásokat marketing okból használják más gyártók!
A cég amúgy valószínűleg jó kábeleket gyárt ez kiderül ebből a tesztből:
http://forum.audiogo...00-Interconnect
A cég nyitottságát jelzi, hogy előzetes bejelentkezés után bárki tesztelheti az alább látható demo rendszerükön a SCHNERZINGER kábelekkel együtt nagy gyártó cégek csúcs kábeleit, vagy akár a saját otthon használt kábeleit.
Nos, aki ilyen zsúfolásig telerakott helyiségben demonstrál, az kapásból több súlyos hibát követ el akusztikai szempontból, persze jól mutat a sok méregdrága holmi, de ez inkább markecing szempont.
A tudományosnak tűnő magyarázgatás több eleme is erősen cáfolható, az "én tudom csak, mi a tuti, a többiek mind hibáznak" hozzáállás meg gyomorforgató.
Persze aki beveszi, hát eméssze egészséggel
Kábelezzünk
... íme itt az ígért fordítás!
Csak egy kerdesem lenne.
Ezt "In theory electrical signal propagates in vacuum with the speed of light ( c )."
hogy sikerult erre leforditani?
"A vákuumban a vezetéken az elektronok a fény sebességével terjednek..."
- hangszórók, hangsugárzók eletro-akusztikai mérése (Thiele/Small paraméterek, átvitel, torzítás, fázis, impedancia)
- aktív / passzív hangváltók, hangsugárzók tervezése, kivitelezése
- meglévő hangsugárzók vizsgálata, esetleges feljavítása
- akusztikai mérések
- esztétikus akusztikai elemek tervezése, kivitelezése
Kábelezzünk
Pár hete beírtak az üzenőfalra valamit a SCHNERZINGER cégről. Én nem hallottam semmit eddig róluk, akkor megnéztem a honlapjukat és láttam, hogy feltettek elég sok kábel háttér info-t német és angol nyelven. Ha valaki olyan gyógyszert vesz, amit két cég is gyárt érdemes elolvasni mindkettő reklámját, abból is főleg azt, hogy milyen mellékhatásai vannak a a konkurens terméknek. Azt ugyanis leírják rendesen. A SCHNERZINGER oldalain sem azt érdemes elolvasni, amit a saját technológiájukról írnak, hanem azt ahol más gyárak technologiájáról írják le a hátrányokat. Ebből lehet tanulni. Ajánlom mindenkinek. Én átrágtam magam rajta, ha többeket érdekel ez magyarul, akkor a hét végén beírom ide a fontosabb tudnivalókat.
Jó reggelt, szép hetet mindenkinek!
Ennyi kedves érdeklődésnek nem tudok ellenállni... íme itt az ígért fordítás!
Kábel ismeretek
A Schnerzinger cég fejlesztőinek véleménye kábelekkel kapcsolatos kérdésekről
Persze csak az olvassa el, aki még nem tud mindent a kábelekről …!
Természetesen a SCHNERZINGER honlapon sem részletezik a saját technológiai megoldásaikat, viszont leírják azt, hogy mit NEM csinálnak és miért nem. Ebből is lehet tanulni! Külön kiemelik, hogy egyes technológiai megoldások, pl. különböző fémanyagok ötvözése az alapfémbe, vagy eltérő átmérőjű huzalok együttes használata jelvezetékekben színezi a hangzást, ezeket a megoldásokat marketing okból használják más gyártók!
A cég amúgy valószínűleg jó kábeleket gyárt ez kiderül ebből a tesztből:
http://forum.audiogo...00-Interconnect
A cég nyitottságát jelzi, hogy előzetes bejelentkezés után bárki tesztelheti az alább látható demo rendszerükön a SCHNERZINGER kábelekkel együtt nagy gyártó cégek csúcs kábeleit, vagy akár a saját otthon használt kábeleit.
Kábelezzünk
A kábeleket zsebre lehet vágni, tucatnyit haza lehet vinni és egy szabad félórában akár 20 példányt is össze lehet vetni
Vicces az efféle kábelteszt. Fél óra esetleg a szemét kiszórásához elégséges...
Kábelezzünk
Visszatérve a digitkábelből-analóg ic témára, itt van egy konkrét példa.
Ebből könnyedén lehetne 50 cm-es analog ic.
http://www.ebay.co.u...d=190771731063
Ó mamám ez nagyon sokba van és még ráadásul csak 1 szál ami max mono jelátvitelre alkalmas
Kábelezzünk
Visszatérve a digitkábelből-analóg ic témára, itt van egy konkrét példa.
Ebből könnyedén lehetne 50 cm-es analog ic.
http://www.ebay.co.uk/itm/Siltech-HF-9G ... 1731063%26
Kábelezzünk
Ha csak a rádiót nem tekintjük annak.
Azért ott volt még Marconi és Popov is, aztán ki kitől lopott az más kérdés
Most hogy ránéztem a wikipedia-ra, ismét megdöbbentem, mi magyarok nagyon is élvonalában voltunk az akkori hight-tech-nek, fejlesztésben, alkalmazásban, pedig akkor az internet nem gyorsította az információ áramlást, meg röpködni-hajózgatni sem volt könnyű Amerika és Európa között.
http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1di%C3%B3
- murasake
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 494
- Csatlakozott: 2012.07.30., hétf. 21:39
- Értékelés: 255
- Tartózkodási hely: Baja
Kábelezzünk
Mottó: "Amiről nem tudunk az nincs."
http://www.youtube.com/watch?v=rzIYRxWbm1g
Úgy látszik a sok sületlenségből néha kigurul egy-egy gyöngyszem a kereskedelmi tévékből is.
Nagyon érdekes és elgondolkodtató cikk volt, köszönöm a linkelőnek.
Kábelezzünk
Tesla egyetlen "forradalmi" találmányát sem tudta sosem megépíteni, másnak sem sikerült. De urbánus legendák születésére jó volt.
Ha csak a rádiót nem tekintjük annak.
- arzachel
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2130
- Csatlakozott: 2006.02.03., pén. 10:49
- Értékelés: 749
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
OFF
Nekem inkább Öveges professzor jut eszembe, Ő a fizika rejtelmeit gyermeki csodálattal mutatta meg, ez a hazug Egely meg egy megélhetési kuruzsló, aki szerint a világ összes fizikusa a CIA és amerikai / orosz hadseregnek dolgozik, a NASA-t már ne is említsük.
ON
A lista nem teljes...A Bilderberg csoportot és az Illuminátusokat valahogy kihagytad.
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28