Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kábelezzünk
Kábelezzünk
Azt hiszem, az igazán jó kábelezés mindenhol jó eredményt hoz.
Ilyen csak a mesékben van. (A mindenhol kb. közepes eredményt hozó kábelezés más tészta!)
Amikor a kábel-mizéria elindult, a hifis kábeleket speciálkábelnek nevezték, és ez azért jó, mert világosan rámutat, hogy milyen célra készültek. A világ legjobb erősítői a legritkább esetben szólnak jól "közepes" minőségű hangdobozokkal, hiába jó az elektronikus illeszkedésük. Egy 150-300 ezer forintos, a saját szintjén kiváló ezüstkábelnél vajon lényeges elvárás, hogy ne visítsanak vele a belépő szintű kütyük? Nyilván nem az.
A lineáris gondolkodás jellemző emberi tulajdonság, sokan a hallható torzításokat, hangzási hibákat, sajáthangot is eszerint próbálják magyarázgatni, miközben a vélhetően általuk is észlelt jelenségek teljesen másról árulkodnak. Bizonyos torzítások mintha valami furcsa szisztéma szerint hatványoznák egymást. Sok esetben nyilvánvaló, hogy önmagában mélyen a hallásküszöb alatti dolgok nagyítódnak magasan ingerküszöb felettivé. Ki, és milyen műszerrel képes elektronikusan megmérni a padlón futtatott / kábeltartó bakokon át vezetett hangszórókábel mechanikai visszahatását? Mennyi lehet, talán -160dB? Bejáratott illetve új kábel között van egyáltalán elektronikusan mérhető különbség? ...
Kábelezzünk
Próbálom megfejteni, de nem értem.
Sztem senki, legalábbis ketten tuti nem:))
Kábelezzünk
Nakamichi banándugó tulajoknak egy kis figyelem felhívó infó.Piacra került az utóbbi időben egy borzasztóan pocsék minőségű széria ezekből.Más gépsoron készült mint a régebbi,és sem a kivitel minősége,sem a hangminősége nem olyan mint a régebbi tipusnak.
Röviden a jó és a sz@r méret infói.
A jó 4mm-es,a sz@r 5mm-es belső furattal rendelkezik
A jó hossza 4.cm,a sz@r 3.8cm
A jó többször használható,a sz@r csak egyszer,mert kiszedi a menetet a csavar.
A jó gazdagabban aranyozott,és szebben kivitelezett,a szaron alig van aranyozás,és hogy mi lehet alatta csak a jó ég tudja.
Van még más külömbség is,de ennyiből már be lehet azonosítani.
Annyit azért tudni illik, amit már pár éve árulgatnak az ebayon és itt-ott a fórumokon, az is mind kamu. Csak ez most akkor még rosszabb minőség.
Talán úgy is mondhatnánk mióta a Nakamichi Kínai tulajdon lett, a minőség meredeken zuhant a béka segge felé.
Kábelezzünk
Nakamichi banándugó tulajoknak egy kis figyelem felhívó infó.Piacra került az utóbbi időben egy borzasztóan pocsék minőségű széria ezekből.Más gépsoron készült mint a régebbi,és sem a kivitel minősége,sem a hangminősége nem olyan mint a régebbi tipusnak.
Röviden a jó és a sz@r méret infói.
A jó 4mm-es,a sz@r 5mm-es belső furattal rendelkezik
A jó hossza 4.cm,a sz@r 3.8cm
A jó többször használható,a sz@r csak egyszer,mert kiszedi a menetet a csavar.
A jó gazdagabban aranyozott,és szebben kivitelezett,a szaron alig van aranyozás,és hogy mi lehet alatta csak a jó ég tudja.
Van még más külömbség is,de ennyiből már be lehet azonosítani.
Kábelezzünk
Próbálom megfejteni, de nem értem.
Kábelezzünk
Ha tudnád, hogy meghálálja a Heed a jó kábelezést...
Bizony, nálam pl. nagyon szerette a ValhallA kábeleket.
"Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni,és a hangszer magától játszik." /Bach/
Kábelezzünk
Ne offoljunk, kérem, pláne ne ezen a SZENT HELYEN!
OFF:
Ha már így kikéééényszerítik belőlem a fiatal fórumozók, leírom biza, hogy nincsen semmi baj a Heeddel, sőt. Kora nyáron magam is kiszolgáltam egy Obelisk Pro-t, és egy gyenge pillanatomban még arra is gondoltam, hogy megvegyem, de 1 hónap együttélés után mégis a meglévő rendszer mellett döntöttem.
ON:
Ha tudnád, hogy meghálálja a Heed a jó kábelezést...
Kábelezzünk
"Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni,és a hangszer magától játszik." /Bach/
Kábelezzünk
...
Inkább azt hogy miként működik a rendszer az adott kábellel, nem? (megint sarkosan fogalmazol). Tényleg, ha valaki ennyire kábelellenes, az miért itt postol? Én sem szoktam általam trének tartott márka-témakörökbe járni, hogy az hülyeség.
...
Erre adnék tíz azaz 10 pontot.
- donignatio
- Nincs visszaút
- Hozzászólások: 226
- Csatlakozott: 2009.02.25., szer. 06:47
- Értékelés: 99
Kábelezzünk
Egyetértek, erre szoktam azt írni, hogy ahány fajta fülkagyló, fejforma és ember annyi fajta hallás és szűrőtag.
A Sennheiser Lucas DPL processor pl. 15 variációban állítható, a fülformának megfelelően.
Manley Labs muse electronics Von Schweikert Audio Kimber Kable Astell&Kern Meze Cl
Kábelezzünk
Ha összeadom a hangstúdió és a jobb hangosított koncert élményeimet, soha egyetlen egy alkalommal nem voltak olyan érzéseim, hogy az olcsó de tisztességes minőségű és jól illesztett kábelezés miatt bármi is bent ragadt volna akár abból amit a rendszer tud, akár abból ami a zenei, hangzási tartalom.
ZZ7, én jellemzően egyetértek veled, azt sem vitatom, hogy neked több ilyen jellegű tapasztalatod van, de én már hallottam stúdióban is, és koncerten is rosszul (értsd: nekem nem tetsző módon)szólni zenét.
Valamint a hifizés egy hobbi, ahol nem 100 métert, hanem csak 4-5 métert kell venni, így mások az arányok is kábelben is, meg a hozzáállás is más - mivel ez nem munka, amit meg kell csinálni, hanem hobbi. Szal a párhuzam nekem nem jön be. De lehet, hogy rosszul látom.
Ezért nehéz nekem elhinnem, hogy úgy kell ezt a dolgot a hifiknél értelmezni, hogy a spéci, drága stb. kábelezéssel majd több kijön a rendszerből vagy a zenéből.
Ki beszélt itt drága kábelről? Én nem.
A jó kábel fogalma is nehezen definiálható. Ahány rendszer, hely és ember annyiféle lesz a jó kábel megítélése.Ami egyik helyen jó lesz a másik helyen nem.
Én ezt nem sarkítanám ki így. A hifiben nincsenek örökérvényű szabályok, de azért minden rendszer nem kíván más kábelt, tapasztalataim alapján. Gondolom nem is gyártanak annyi félét.
Mi alapján tudhatjuk melyik a jó kábel.
Ami sok rendszerben helytáll, és megéri az árát, a felhasználók megítélése szerint. És rendszerbe is illik, amibe szánják. Meg a felhasználónak. Főleg az utsó kettő lényeg. Ennyi ismérv teljes?
Amúgy meg egy kábel sem szól magában, ahogy egyetlen egy hifi komponens sem. Zenélni csak együtt képesek.
Minden szavad arany!
Nekem elég furának tűnik mindig, mikor arról szólnak a dolgok hogy "halgassuk a drót hangját".
Inkább azt hogy miként működik a rendszer az adott kábellel, nem? (megint sarkosan fogalmazol). Tényleg, ha valaki ennyire kábelellenes, az miért itt postol? Én sem szoktam általam trének tartott márka-témakörökbe járni, hogy az hülyeség.
Olyan ez mint hallgatni egy gitárhúr hangját, miközben a gitár csak együtt képes szólni gitárként, minden elemével, alkatrészével együtt ami a hangkeltésben részt vesz. Lesz is olyan gitár húr ami az egyik gitáron jobban beválik, jobban tetszik és lesz olyan ami meg a másikon. Az viszont tény, hogy mindegyik változtat az egész hangzásán. Na de melyik a tökéletes, a többitől jobb minőségű gitár húr, ami majd jól megmutatja mit tud annak a gitárnak a többi része. Gondolom érződik hogy ez így kissé butaságnak hangzik.
Az a tökéletes, ami a felhasználónak a legjobban tetszik. Ezt nyomjuk egy ideje. Én legalábbis ezt gondolom. A többihez nem tudok hozzászólni, a gitárhoz hülye vagyok.
Meg még sok minden máshoz is.
A magam részéről kiszállok ebből a hitvitából. Aki nem akar kábelre költeni, ne tegye. Koptatja az ember a pofáját, de mindenki elbeszél a másik mellett. Hetente leírni ugyanazt, már kissé lapos.
Kábelezzünk
Csűrés-csavarás ide vagy oda, még hozzátennék 1-2 gondolatot az alábbiakhoz.
Tapasztalatom szerint megfelelő kábelek nélkül nem lehet kiaknázni a "motyó-k" valódi tudását. Bár jómagam is tudatosan törekszem arra, hogy a zenehallgatás örömeire koncentráljak az állandó fejlesztgetés helyett, de azért arról ne feledkezzünk meg, hogy az ízlésünkhöz és rendszerünkhöz leginkább megfelelő kábelek megtalálása igen jelentősen hozzá tud járulni az előbb említett megelégedettséghez. Ennek a topicnak a témája gondolom nem véletlenül az, hogy "kábelezzünk". Aki szerint ennek nincs akkora jelentősége, az szerintem - bocsánat - de olvasgasson más témát...
Tény, hogy a kábelek szerepe nincs akkora (lehet vitatni), mint annak, hogy a készülékek milyenek, vagyis egy hitvány elektronikát valóban nem egyszerű kábelezni. Viszont kérdem Én, hányan tehetik meg, hogy olyan összeget költsenek el minden egyes láncszemre, hogy a kábelnek már csak tényleg annyi szerepe maradjon, hogy minél kevesebbet tartson vissza a készülékek hangjából? Szerintem sokan vagyunk itt ezen a Fórumon olyanok, akiknek jól jött (vagy jól jönne) egy pici kozmetika a kábelnek köszönhetően, talán pont azért, hogy az akusztika, vagy a lánc gyenge pontját egy kicsit korrigáljuk, fülhöz csiszoljuk. Csak irigyelni tudom azokat, akiknek 0%-ban sincs erre szükségük, mert annyira tutti minden, ill. annyira tudnak csak a zenére figyelni, hogy a hibákat közben elfelejtik.
Én örülök annak, hogy több kábelt is kipróbáltam, és nem váltam túl hamar megelégedett hifistává, mert most jobb hangot hallgatok ennek köszönhetően, mint mondjuk 2 évvel ezelőtt.
Kábelezzünk
Régi vesszőparipám az anatómia kérdése a zenehallgatásban. Lassan ott tartunk, hogy a hallgatóhelyiségben már a szőnyeg szálíránya sem mindegy, miközben magával a hangot befogadó személlyel (saját magunk) nem foglalkozunk. Egy egyszerű kisérletet ajánlok a figyelmetekbe. Üljetek le a hallgatási pozícióba és zenehallgatás közben a kezetekkel változtassátok a fülkagylótok koponyával bezárodó szögét! Milyen kábel képes ilyen drasztikus változások előidézésére?
Egyetértek, erre szoktam azt írni, hogy ahány fajta fülkagyló, fejforma és ember annyi fajta hallás és szűrőtag.
SYNOLOGY|ZIDOO X20|METRUM OCTAVE NOS|MUSICAL FIDELITY F19+F22|MAGNEPLANAR 2.7|REL S3 SHO
Kábelezzünk
Régi vesszőparipám az anatómia kérdése a zenehallgatásban. Lassan ott tartunk, hogy a hallgatóhelyiségben már a szőnyeg szálíránya sem mindegy, miközben magával a hangot befogadó személlyel (saját magunk) nem foglalkozunk. Egy egyszerű kisérletet ajánlok a figyelmetekbe. Üljetek le a hallgatási pozícióba és zenehallgatás közben a kezetekkel változtassátok a fülkagylótok koponyával bezárodó szögét! Milyen kábel képes ilyen drasztikus változások előidézésére?
Ragasszuk félre a fülünket?
r2r 11 - Hypex UcD180HG - ASE Gleden
Kábelezzünk
Tisztán látás (hallás) végett: abszolút hallás

- fülelek
- V.I.P.
- Hozzászólások: 7158
- Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
- Értékelés: 5149
- Tartózkodási hely: Csobánka
Kábelezzünk
Az abszolút hallást én nem keverném a hifizés témakörébe, mert annak csak a zenészeknél van jelentősége, ráadásul nem is adottság, hanem tanulható képesség.
Tisztán látás (hallás) végett: abszolút hallás
Kábelezzünk
Az abszolút hallást én nem keverném a hifizés témakörébe, mert annak csak a zenészeknél van jelentősége, ráadásul nem is adottság, hanem tanulható képesség.
Akkor hivjuk KIVALLO HALLASNAK.
NAD T778
- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15724
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11003
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Kábelezzünk
Ahhoz, hogy valaki egyaltalan hallja a kabelek kozotti kulonbseget elsosorban abszolut hallas kell es egy olyan ALLANDO RENDSZER
amit evek ota hallgat es minden teren precizen, a leheto legjobb minosegben dolgozik. A tobbi csak azon mulik, hogy mennyire akarod bekepzelni
magadnak a kulonbseget. Mar magaval a kulalakjaval es a nevvel eladjak a kabelt. Ilyen-olyan csicsas, emelett tenyleg szep es minosegi
kidolgozas mellett mar eleve impozans latvanyt nyujt ami a szobank es rendszerunk disze lehet. Minden esetben olyan tesztek alapjan kellene velemenyt mondani a kabelekrol ahol azok a teszt elott es alatt nem lathatoak (kulso design es brand alapjan mar eloitelettel ulnenek le a kedves tesztelok). Azt sem kellene elore bejelenteni, hogy kik hoznak es milyen kabeleket. Szandekosan bele kellene tenni pl. sima villanyvezetekbol es mas nem hifi-re keszult kabeleket is a tesztbe. Hatalmas meglepetes lenne a teszt vegeredmenye.
Az abszolút hallást én nem keverném a hifizés témakörébe, mert annak csak a zenészeknél van jelentősége, ráadásul nem is adottság, hanem tanulható képesség.
Kábelezzünk
Én is vettem ugyanilyen kábelt. Több mint elég a vastagsága belső kábelezéshez & rövid hangfalkábelt is szereltem belőle. Az egész 20 méteres köteg DC ellenállása is kiemelkedően alacsony a vastagságához képest, nem aggódnék emiatt.
Köszi.
Lehet a mélyekhez összesodrunk 3 kábelt.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kábelezzünk
Most vettem 20 méter Habia kábelt belső kábelezéshez,da nagyon vékonynak tűnik.
Lehet máshoz fogom felhasználni.
Használt már valaki ilyen kábelt?
http://www.avx.hu/forum/index.php?/topi ... lso-kabel/
Én is vettem ugyanilyen kábelt. Több mint elég a vastagsága belső kábelezéshez & rövid hangfalkábelt is szereltem belőle. Az egész 20 méteres köteg DC ellenállása is kiemelkedően alacsony a vastagságához képest, nem aggódnék emiatt.
r2r 11 - Hypex UcD180HG - ASE Gleden
Kábelezzünk
Ahhoz, hogy valaki egyaltalan hallja a kabelek kozotti kulonbseget elsosorban abszolut hallas kell es egy olyan ALLANDO RENDSZER
amit evek ota hallgat es minden teren precizen, a leheto legjobb minosegben dolgozik. A tobbi csak azon mulik, hogy mennyire akarod bekepzelni
magadnak a kulonbseget. Mar magaval a kulalakjaval es a nevvel eladjak a kabelt. Ilyen-olyan csicsas, emelett tenyleg szep es minosegi
kidolgozas mellett mar eleve impozans latvanyt nyujt ami a szobank es rendszerunk disze lehet. Minden esetben olyan tesztek alapjan kellene velemenyt mondani a kabelekrol ahol azok a teszt elott es alatt nem lathatoak (kulso design es brand alapjan mar eloitelettel ulnenek le a kedves tesztelok). Azt sem kellene elore bejelenteni, hogy kik hoznak es milyen kabeleket. Szandekosan bele kellene tenni pl. sima villanyvezetekbol es mas nem hifi-re keszult kabeleket is a tesztbe. Hatalmas meglepetes lenne a teszt vegeredmenye.
NAD T778
- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15724
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11003
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Kábelezzünk
A hifik nem jobbak a pro holmiknál, főleg nem ilyen irányban és nem ennyivel, csak valamennyire más fajta elvárásokra készültek, hangolódtak.
A Pro és a Home cuccok közötti legnagyobb különbség nem a hangzásban keresendő, hanem hogy a Pro készülékek képesek ellátni a feladatukat nem otthoni körülmények között is.
A jó kábel fogalma is nehezen definiálható. Ahány rendszer, hely és ember annyiféle lesz a jó kábel megítélése. Ami egyik helyen jó lesz a másik helyen nem.
Sokáig én is így gondoltam, de már megváltozott a véleményem. A nagyon rendszerfüggő kábeles produkció annak a jele, hogy az a kábel hazudik, ami néhol szerethető, máshol nehezen elviselhető eredményt ad, de egyik sem lesz igaz. Azt hiszem, az igazán jó kábelezés mindenhol jó eredményt hoz. Abban viszont igazad van, hogy nem mindenki ezt keresi, tehát a produkció megítélése más lehet.
Kábelezzünk
Természetesen igazad van, valóban nemes a szándékod, amiért köszönettel tartozunk. No de én sem írtam olyant, hogy valamit rosszul csinálnál, hiszen valóban megtapasztaltam már, hogy Nálatok hogyan is működnek ezek a nagyszerű rendezvények. Csak annyit észleltem, hogy rengeteg kábelt szeretnél összevetni viszonylag rövid időn belül, amire nem nagyon tudtam más módszert elképzelni, mint a rapid tesztelést, amit én nem sokra tartok. Szerintem a témában eddig ennyi kommunikáció zajlott köztünk, a többi gondolat félreértés eredménye lehet.
Ha elolvastad,akkor már az elején leszögeztem,hogy ez egy zártkörű rendezvény,alsősorban szakembereknek.
Mivel a szándék is más volt,ezért csak 12 embert szerveztünk be.
A múltkorinál volt egy csoport délelőtt és egy délután.
Kb 40-en voltak.Most eleve csak két szobában lennénk és egy laza egésznapos programot szerveztem.Mindenre bőven van idő.Szerinted miért kellene kapkodnunk?
A régi tesztelések másról szóltak,így igazat adok neked,ha arra gondoltál,hogy lehet ez is ilyen lesz,de én már az első pillanatban másról beszéltem.
Szerintem Kalmi is átgondolja és lehet ő is hoz kábeleket.
Rád és rá gondoltam,mikor azt írtam,hogy kihátráltak páran.
Néhai egyértelműen leírta,hogy mit szeretne, én meg azt válaszoltam,hogy rendben,de ő sem azt írta,hogy mi másként akartuk volna.Ezért kell mindent előre leegyeztetni.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15724
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11003
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Kábelezzünk
Szerintem én a kábeltesztelésről egy mukkot sem írtam,hogyan akartuk megcsinálni.
Ilyen tesztelés sosem volt még nálunk,tehát még arra sem lehet hívatkozni,hogy máskor hogyan csináltuk.Szerettem volna segíteni abban,hogy sokunk számára ismeretlen kábeleket bemutatunk és kipróbálunk.
Ez egy konkurrens cégtől szerintem eléggé nemes gesztus.
Akit ez nem érdekel,az nem él a lehetőséggel.
Mivel te többször is voltál már nálunk,így tudhatod,hogy a teszteléseket nem én szoktam teljes mértékben levezényelni.Én a múltkor is a belső szobában voltam és a hangsugárzókat mutattam be.3-4 féle doboz volt,amit megfüleltünk.
A másik szobánam Kalmi volt a főnök.Azt sem tudtam,hogy mit mivel fog bemutatni.Semmilyen egyeztetés nem volt.A harmadik szobában a Heed rendszer volt.Átadtam a legjobb szobánkat.
Baromi nagy érdekem fűződhetett ehhez is.Nem is forgalmazzuk.
Szóval ennyit arról,hogy kihátráltam valamiből.Egyébként meg azért vagyunk itt,hogy megvitassuk mit hogyan érdemes tenni.Jelenleg még bőven van idő mindenre.
Valhalla is fog adni kábeleket,pedig volt aki fogadást is kötött volna,hogy nem így lesz.
Természetesen igazad van, valóban nemes a szándékod, amiért köszönettel tartozunk. No de én sem írtam olyant, hogy valamit rosszul csinálnál, hiszen valóban megtapasztaltam már, hogy Nálatok hogyan is működnek ezek a nagyszerű rendezvények. Csak annyit észleltem, hogy rengeteg kábelt szeretnél összevetni viszonylag rövid időn belül, amire nem nagyon tudtam más módszert elképzelni, mint a rapid tesztelést, amit én nem sokra tartok. Szerintem a témában eddig ennyi kommunikáció zajlott köztünk, a többi gondolat félreértés eredménye lehet.
Kábelezzünk
A hifik nem jobbak a pro holmiknál, főleg nem ilyen irányban és nem ennyivel, csak valamennyire más fajta elvárásokra készültek, hangolódtak.
Nekem elég furának tűnik mindig, mikor arról szólnak a dolgok hogy "halgassuk a drót hangját".
Erre azért nagy összegben ne fogadj.
Azért azt definiálni kéne ám, hogy mit értesz "pro holminak". A a pár tízezer(százezer) forintos Behringer és társait, akkor el kell keserítselek. Ezekben a legprimitívebb eszközök és gyári ajánlások alapján megépített alapkapcsolások vannak.
Az emberek gyakorlatilag 100%-a soha az életben nem találkozik olyan valóban "pro holmikkal", amik a jobb stúdiókban vannak, amikkel a valóban jó minőségű felvételek készülnek. De ezek ára is messze meghaladja a legdrágább hifi komponensek árát is.
A másik dolog, mit értesz "hifik" alatt. De manapság már a közepes szintű "hifik" is messze túlmutatnak a kommersz "pro"-nak csúfolt eszközökön.
A "hallgasuk meg a drót hangját" márpedig létezik. A "drótnak" van saját hangja, melyet tökéletesen függetleníteni lehet attól, hogy milyen rendszerbe kötjük. Egy Transparent, Nordost, Siltech, Kubala minden rendszerben úgy szól, mint egy Transparent, Nordost, Siltech, Kubala. Az egy más kérdés, hogy az adott rendszerbe és az adott személynek melyik felel meg legjobban. De a kábeleknek van rendszer független saját hangjuk. A jobbaknak kevesebb, a gyengébbeknek több.
Ezért is van az, ahogy közelítünk az egyes gyártók csúcstermékeihez, annál közelebb kerül azok "hangja" egymáshoz, vagyis tűnik el a "saját hangjuk" egyre jobban.