Komolyzenei ajánló

chord

Jegyek már alig vannak jó helyre.

RÉGI ZENE – A MÚLT IDENTITÁSA

Jordi Savall, La Capella Reial de Calatunya, Hespèrion XXI / szeptember 22.
Joyce DiDonato és a Complesso Barocco / november 9.
Telemann és Bach – Collegium Musicum 90 / december 20.
J. S. Bach: Máté-passió / április 16.

Még odébb van egy kicsit . de nem árt nem elfelejteni a régizene kedvelőinek

chord

El Canconer del Duc de Calabria – Aragóniai Ferdinándról és énekeskönyvéről van szó, Valenciában, aki bő 25 éven át fogta össze az egész Mediterránum politikai rendszerét éppúgy, mint művészeteit, melyek között a zene különösképpen érdekelte.
(Persze hogy nápolyi arisztokrata vér...)
Az évszámok régiek, 1550 előttiek.
Udvarában olyan nevek mozogtak, mint a violajátékos Luis de Milá – a portugál udvar zenéit hozta – vagy Mattheo Flecha, aki az ’ensaladas’ (kb. szabad formájó madrigálok) műfajt nyomta; és még sokan, sokan, az akkori idők legjobbjai.
Több gyűjtemény is fennmaradt ebből a korszakból, az ’Uppsalai’, vagy a ’Cancionero de Palacio’, a ’Canconer de Barcelona’, stb.; a lemez címadó gyűjteménye, az pont nem létezett ilyen néven, ezt Savall –ék találták ki.

A lemez egy remek válogatás, áttekintés - balladák, hangszeres darabok, madrigálok, variációk, ’ős-consortok’, régi himnusz-átiratok, stb..
Belehallgatva, rögtön az első szám, csak tekergetjük a nyakunkat, edzett fülünk sehogyan sem bírja levenni a ritmust….egészen elképesztő, hármas-elcsúsztatott tagolódás…
A hangszerelés finom, ahogyan Savall szereti.
Az énekesek közül Montserrat Figueras szopránja kiragyog; szólóban maga a varázslat.

Sokat dícsérik, jómagam is nagyon erősen kedvelem; itt már 50 fölött, olyan hangot produkál, ami egészen ritka tünemény.
A lemez 1996 –os Astrée, 1998 –ban az Év Régizene Lemeze díjat nyerte, úgy vélem, okkal.
A hangminőség fenomenális; kezemben a 2. kiadás eredeti,

de furcsa módon az első kiadásról készült tizenéves másolat mintha jobban szólna….pedig nem volt újrakeverés….ez már paranoia…
Figueras hangjához kell a jó rendszer; sok nagy/drága rendszeren hallottam nagyon rosszul szólni. Mikor viszont életre kel, akkor olyan, mint amikor a tündérek leszállnak. Érzéki, igazi ’nagy hang’; van rajta egy finom lebegés, egy hajszálvékony hhhhhh, és amikor igazán kiereszti, tiszta ragyogás lesz a szoba. Komolyan.

chord

Marin Marais – nagy kedvenc, sokaknak, nekem is.
Párizsban tanult Lully –nél, majd Sainte-Colombe tanítványa volt, aztán 1676 –tól királyi muzsikus volt. Megteremtette a „viola de gamba császárságát”; gyakorlatilag hihetetlenül népszerűvé tette, annyira, hogy a hangszer fénykora szinte az ő működése alatt volt. Tény, hogy a zenei kultúra olyan virágkora volt, ekkoriban Párizsban, mely azóta sem tért vissza.
Lully, Marais, Versaille, a Napkirály, pompa, fényűzés – sok minden olvasható; itt is esett pár szó már.
Inkább néhány érdekesség.
A legenda szerint Sainte-Colombe lányait elszerette, ráadásul az öreg (akit hiába csábítottak a királyi zenekarba), gyakorlópavilonjának padlója alatt rejtőzve felszívott pár dallamot, mellyel utána tarolt az udvarban.

(S.C. mondja a fiatal Marais -nak, aki tanulni akar nála, hogy játsszon valamit a portugál Folia dallamára)
A gambára rátett egy hetedik húrt, ami egy sor új lehetőséget teremtett.

Talán leghíresebb műve, ami tényleg halhatatlan lett, a ’Les Voix Humaines’, (a Savall-féle itt) az ’emberi hang’. Már a régiek pontosan tudták, amit a mai frekvenciaanalízis is mutat: a viola de gamba átlag hangfekvése/hangszíne szinte pontosan fedi az emberi hangét. Később a cselló sokat nyert hangerőben, óriásit vesztett felharmonikusokban. Ugye emlékeztek, egyik alma, másik körte; a cselló a karviolából jött, vonós hangszer, a gamba a spanyol gitárból, ami pengetős, persze így a gamba egy olyan pengetős, ami most épp vonós…

Lemezek.
A felhozatal pazar, pár nagy név körül érdemes kavarni: Savall, Pandolfo, Hille Perl, Mariann Muller és Sophie Watillon.
Utóbbi lemeze:

Rajta van a Voix Humaines, és még sok más, egyik gyönyörűbb, mint a másik.
Amiről még pár szót. A portugál ’Folia’ – Marais és Watillon is adózott ennek a témának egy jó hosszú variációsorozattal. Hosszú, mert ugyan pár akkord az egész, gitáron kb 5 perc kitalálni, de van egy lassú rész, meg egy gyorsabb; a lassú egyre lassul, a gyors egyre gyorsul, óriási divergencia lesz a ritmusban, egy növekvő széttartás, ami miatt gyakorlatilag befejezhetetlen, a végső zárás mindig is művi, kissé erőltetett. A régi portugál táncosoknál egy vödör hideg víz jelentette a végét; nemhiába a ’folly/folie’ annyi, mint bolond, őrült, még angolul is.
Meghallgatva lemezről is egészen elképesztő. Finom, leheletfinom, ráadásul egy olyan szép csembalókísérettel, hogy ritkaság, melodikus, dallamos, becsapós, ugyanakkor erős, sőt, van benne valami barbár erő, ami nem hagy nyugton. Valószínűleg a megöröklött kollektív tudattalanunkkal komoly rezonencia lesz valahol jó mélyen, kivételesen itt nem ’mennyei’, inkább valami erősebb ’nem-tudom-én-honnan’ dolgokkal, a régi Egyház kapásból be is tiltotta.

, 20'50'' -től.
Sophie Watillon, ahogyan játszik, az egy csoda. Kár, hogy nagyon fiatalon meghalt.

A hangminőség brilliáns; az egy hangszer szélesebb spektrumon dolgoztatja hifinket, mint a legtöbb, jóféle jazz CD…
Feltétlen ajánlott.

A koncert az előzetes szkepticizmusom ellenére nagyon jó volt.
Nehéz felállásban voltak a "versenyzők" : Müpa nagy orgona, 1 db hegedű ( Lajkó 1/2X), 1 db nagybőgő, 1 szóló énekes Hölgy, 1 dob.
Ez így nagyon furcsának tűnik, de Johann Sebastian toccata és fuga alaptétele köré Jazz ,-és népzenei motívumokkal sűrűn teleszőtt körülbelül két órás produkció
egyszerűen remek volt.
Meglehetősen nehéz lehet egy ekkora orgonával a hegedűt is hallatni, de sikerült nekik, nem is akárhogyan.
Teltház volt a nagyteremben és háromszor visszatapsolták a művészeket egy kis ráadásra, na és persze Xavér brilliiáns zenei anekdótáira.
( Egyre jobban tetszik a Müpa nagyterem akusztikája. Most nem éreztem túlságosan lefojtottnak, nagyon jól szólt minden )

Ma este MÜPA koncert.,Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenye .
Ajándékba kaptam a jegyet, kíváncsi vagyok milyen lesz..

Ma este MÜPA koncert.,Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenye .
Ajándékba kaptam a jegyet, kíváncsi vagyok milyen lesz..

Ebbe nem akartam belemenni, hátha valaki nem tudja mi az a Bartók Rádió
Bár ebben a komolyzenei topicban illene.

Én szívesebben hallgatok Bartókot, mint rádiót.

Ivökrat?
(Mindketten - Velencei Tamással reklámozzák a Bartókot.)

Ebbe nem akartam belemenni, hátha valaki nem tudja mi az a Bartók Rádió
Bár ebben a komolyzenei topicban illene.

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.
Ivökrat?
(Mindketten - Velencei Tamással reklámozzák a Bartókot.)

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.
A Berlinieknél mindkét első trombitás - Velencei Tamás a másik - valamint a szólóbrácsásuk, Szűcs Máté is hazánk fia.
Nagyszerű muzsikusok!

Akkoriban sokkal többen indultak neki a komolyzenei pályának, ma már vadászni kell a növendékeket.
De, hogy ne offoljak annyit, linkelek valamit a kedvenc trombitásomtól.

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.

Sajnos már nem. Pályaelhagyó vagyok, már teljesen mással foglalkozom. A zene jelenleg a zenehallgatás és gyüjtés formájában van jelen az életemben, megjegyzem nagyon előkelő helyen.
Akkoriban sokkal többen indultak neki a komolyzenei pályának, ma már vadászni kell a növendékeket.
De, hogy ne offoljak annyit, linkelek valamit a kedvenc trombitásomtól.

Köszi!
Jelenleg is aktív trombitás?

Sajnos már nem. Pályaelhagyó vagyok, már teljesen mással foglalkozom. A zene jelenleg a zenehallgatás és gyüjtés formájában van jelen az életemben, megjegyzem nagyon előkelő helyen.

Én trombitás vagyok.

Köszi!
Jelenleg is aktív trombitás?

Te milyen hangszeren tanultál?
Én trombitás vagyok.

Haha! A Kalló Zsolti osztálytársam volt a konziban...
Te milyen hangszeren tanultál?

.

Bartók Rádió, ma 13 óra 52 perc:

Soproni Régi Zenei Napok - 2012
A Capella Savaria Bach hangversenye, művészeti vezető a hangversenymester: Kalló Zsolt Km. Prehoffer Gábor, Cziczer Viktória - furulya, Bertalan Andrea - fuvola, Szekendy Tamás - csembaló 1. IV. brandenburgi verseny (Prehoffer, Cziczer, Kalló), 2. V. brandenburgi verseny (Bertalan, Kalló, Szekendy), (Sopron, Szent Mihály templom, június 22.)

.
Haha! A Kalló Zsolti osztálytársam volt a konziban...

chord

Constanzo Festa, reneszánsz szerző, 1485 –ös születésű, Torinó környékén nevelkedett. 1514 –ben, Bretagne –i Anna királyné temetésére írt motettája nagy hírnevet szerzett neki; élt Nápoly környékén, majd Rómában, a Pápai Kórusban énekelt, ill. néhány évig vezette.
Rengeteg mindent írt, nagyrészt motettákat, egyházi műveket, és különféle hangszeres zenéket, - mindezek közül most minket a La Spagna érdekel.

A ’La Spagna’ egy népszerű reneszánsz oszcinátó, egy tánc, akkoriban legismertebb verziója a ’Bassadanza’ lehetett, valószínűleg Spanyolországi eredettel. Közkedveltsége mai szemszögből egészen hihetetlen volt; egyike a legnagyobb reneszánsz ’slágereknek’.
Festa erre a dallamra, mint cantus firmusra, 125 variációt írt. Egyfajta skolasztikus mű, az akkori ellenpont-tecnika bravúrjait mutatja meg, végighaladva a lehetőségeken, mint a kánon, tripla-kánon, imitáció, szabad/kötött ellenpont, quodlibet, stb…stb..
Egészen monumentális munka; teljesen meghökkentő, ha ránézünk a naptárra. Ráadásul teli keresztény és antik számelméleti/matematikai spekulációkkal.

Aki fáradt ma, a dőlt betűket átugorhatja, nincs harag.

Akarva/akaratlanul ide kívánkozik a bő 200 év eltelte utáni ’Fúga művészete’ Bach –tól. A hasonlóság kézenfekvő; mindkettő erősen spekulatív, művi, hangelmélet-fegyvertárt felsorakoztató mű, szándékolt tanító/bemutató jelleggel.
Meghallgatva azonban erősen eltérnek. Vigyázat, innentől szubjektív…
Bach –nál egy óriási erőlködés zajlik; egy aránylag/közepesen szép alapdallam totális kifordítása/kibelezése zajlik; pazar matematikai megoldásokkal és valóban akrobatikus technikával; atomokra esik szét a harmónia, lemezről hallgatva inkább haladó zeneiskolai melléklet íze van. Csak úgy hallgatni élvezetből…ritkaság, inkább hozzáértők örvendeznek, amikor a kettős tükörkánon fordított alapformájából ismét valami hallgatható születik…
Most jön az érdekes.
Ezt a lemezt hallgatva egészen különös dolgokat figyelhetünk meg. Már az alapdallam, a ’Cantus firmus’ – lélegzetelállítóan gyönyörű. Réges-régi fúvósok és violon –ok hangszíne ezt erősen fokozza. Aztán kezdődnek a variációk. Egyik szépségből a másikba esünk. Mindegyik megtartja a harmóniát. Laikus füllel hallgatjuk, nem vagyunk szakértők, de feltűnik mindenhol az alapdallam, vagy legalább az árnyéka, íze. Különböző ritmusok, más szerkezetek, de lényeg átragyog. Aztán valami furcsaság. Megy a dallam, nagyfokú ’kidíszítettség’, felbomlik sok kicsi ritmusra, a kis ritmusok dallamában ráismerünk az alapmotívumra.
Értitek? Egy egységet úgy bontunk fel, hogy a kis részek megtartják az egység alaptulajdonságait (itt ez a dallam). Kicsit érdemes ezen agyalni. Akinek megy a felső matek, rögtön rávágja, hogy mint a fraktál.
Visszafelé, ’felfelé’ gondolkodva: vajon a variációk összeválogatása, sorrendje is kiad egy szisztémát, ami az alapdallammal kapcsolatos? Mivel a reneszánszban vagyunk, a válasz 99%, hogy igen. Ismét flfelé egy lépés, és akkor úgy kellene hallgatni, bizonyos órákban/napokban, ugyanezen rendszer szerint…(enyhe diliház-íz…)
Na, ennyi matek mára talán elég.
A lemez enélkül is teljesen élvezhető. Mert pl. az összes variáció ’szép’. A gondolatok nem direkte jönnek, mint a későbbi zenében, hanem sokkal diszkrétebben, rejtettebben, itt, a variációk mikéntje adja őket. Mint egy kód. A Festa-kód.J
Irj variációkat egy dallamra, megmondom milyen ember vagy és mit gondolsz…

A hangminóség: mint egy hifis álom. A lemez SACD; nálam a Naim a sima CD réteget imádja.
Hallgassátok meg.
Csak simán is finom; kis gondolkodással igazi csemege.

Vendég

.

Bartók Rádió, ma 13 óra 52 perc:

Soproni Régi Zenei Napok - 2012
A Capella Savaria Bach hangversenye, művészeti vezető a hangversenymester: Kalló Zsolt Km. Prehoffer Gábor, Cziczer Viktória - furulya, Bertalan Andrea - fuvola, Szekendy Tamás - csembaló 1. IV. brandenburgi verseny (Prehoffer, Cziczer, Kalló), 2. V. brandenburgi verseny (Bertalan, Kalló, Szekendy), (Sopron, Szent Mihály templom, június 22.)

.

chord

Girolamo Frescobaldi – ferrarai származású, zenész családban nőtt fel, ki sem kerülhette, hogy orgonista legyen apja nyomdokán...
Monteverdi; Lassus; Merulo; Gesualdo; Dowland – ilyen nevek kavartak a régi Ferrarában, ő meg afféle csodagyerekként ügyesen tanult, és egyre ismertebb lett. Huszonpárévesen Rómába került, egy rövid Flandriai kitérő után, 25 évesen a Szent-Péter Katedrális orgonistája lett. Az évszám 1608.
Rengeteg műve van, sokat publikált, főleg régi billentyűs körökben neve sarokpont. A szokásos ’legnagyobb Bach előfutár’ szöveg legalább ötezerszer leírva mindenhol – felejtsétek el, most rögtön. Jómagam erős kedvelője vagyok csembalóműveinek, erről egyszer majd máskor, tény, hogy Bach is és sokan mások sokat szívtak ki ezekből, de hasonlóság kb. mint alma a körtéhez, zenéje teljesen más.

Tisztségénél fogva nyilván sok az egyházi műve, de nem sok utánajárással kiderül, hogy ’világi’ zenéi is nagyon híresek, sőt, igen népszerűek voltak; annyira, hogy néhány fennmaradt canzoná –ja ma is jobban ismert, mint bármelyik szakrális műve.
A mai korban ez köszönhető a lemezeknek is; ezekből van aránylag sok, ezek két csoportra oszthatók. Az egyik, az egy 1993 –as Astrée kiadás, a másik, az összes többi…

Meghallgatva/belehallgatva, néhány dolog rögtön világos.

Óriási jó zene; majdhogynem az Early Music ’mozgalom’ egyik legjobbja. Benne van minden, amit a ’80 –as években Harnoncourték meg a többiek beleálmodtak ebbe az egész dologba.
Szakít minden akkori avítt hagyománnyal. Friss, szabad, virtuóz és hihetetlenül élő, ugyanakkor azért teljesen ’szellemi’ zene, mert régizene, marad a keretben, szigorúan. Már a kezdés furcsa, fél perc után meg valami egészen érdekes indul el. Futamok, hangnemváltások, pazar ritmus – még ma is, 20 év után, kapkodjuk a fejünket. Annyira szabad zene, hogy néhányan már megették nálam a ’mutatok egy tök jó új jazz-felvételt’ tréfát.
Mindez Frescobaldi furcsa harmóniáival. Mert azért erősen furcsa, finoman egyensúlyoz a disszonancia határmezsgyéjén, mégis dallamos, gördülős, néha simán reneszánsz tánc, néha egy kis Stockhausen –es feeling…enyhén őrjítő, amúgy kellemes…
A belinkelten kívül sok a furulya/fuvola, de nem úgy, mint megszoktuk.
Az előadók később egyenként is híresek lettek, gondoljatok Bruno Cocset –re, (csellón nyomja) aki olykor a L’Arpeggiata –val játszik.
A felvétel nagyon-nagyon jó; mindenen jól szól, nagy rendszereken gyakorlatilag fizikai gyönyörűség hallgatni.
Nem is írom, hogy ’feltétlen ajánlott’, inkább azt, hogy aki véletlenül elkövette azt a hibát, hogy nincs meg, az pótolja. Még ma.

Még annyi, hogy 20 év után 'itt tartunk':

Az új generáció, épp egy vizsga-féle, Bázel, több, mint rendben. Brutál jó.
Ez is Frescobaldi.

chord

Igazából a dolog szubjektív is, meg vitatkozni sem szeretek, inkább még egy lemez, ami rávilágít, mennyire élet-halál kérdése a kor és a hely kérdése, pont ennél a Stabat Mater -nél.

Dumestre továbbgondolta a dolgot; nem csak a 'korhű előadás' érdekelte, hanem az, hogy úgy igazából mi is volt a helyzet ezzel a művel akkoriban Nápolyban.
Mert higgyétek el, Nápoly egy furcsa/különleges hely; pl. az a k.... verőfény, mindig, egész évben, még a színek is mások, az a hihetetlen kosz és rumli, a közönség meg messze nem az volt, mint pl. Bach Abendmusik -jánál, vagy akár Vivaldi Velencéjénél. A Salve Regina gyönyörűen ráépült, ill. beépült az emberek lelkébe, úgy igazából. Hogyan is? Hát pl. így, ahogyan a lemezen a 'keret', amibe illeszkedik Pergolesi műve.

Furcsa, de ez pont így elhangozhatott bármelyik Nápoly környéki templomban.
Aztán ahogyan a Poeme Harmonique gondolja:

Talán még egyenesebb előadás. A gyermekkórus-rész mint egy finom hártya, szétterül, gyakorlatilag a megvalósult varázslat, de a hegedűk kemények, szinte vadak. A szólisták zseniálisak; direkt-hangok, díszítettek, ha kell, nagyon, de az érzelgősségnek nyoma sincs; (szinte nem szép...)az Abbado -félén, ahogyan tremolóznak (rezegtetik a hangjukat), az ide nem illene (pedig nagyon szép), más szavakkal, a nápolyi közönség megdobálná őket valami zöldség/halpiac maradékkal...
Annyira direkt és egyenes és olykor kiabálós, hogy a Naim -eknek össze kell kapni magukat, hogy ne legyen éles a hang.
Ebből kitaláltátok, hogy kicsi rendszerekkel ez a lemez szinte hallgathatatlan..
Ahol viszont sikerül a (hifis) csoda, hát, ott szem nem marad szárazon - komolyan. Valami igen mélyet érint, ami mélyebben van a szép/nem szép kategóriánál.

Még egyszer. Ismerek nem egy olyan embert, akinek az Abbado féle az etalon; soha nem vitázom velük, mert az ízlésük rendben van, nagyon is, de azért megmutatom nekik ezeket is...

Vendég

A kettő közül én csak az Abbado-félét ismerem, de szvsz a lényeg stimmel, s talán még világiasabb is a kelleténél. Ha valahol, akkor éppen egyházi zenében nem gondolom fontosnak az interpretáció valamiféle helyszínhez és korhoz kötött, következetesen realista hitelességét. Persze mindenki valamelyest másképp hallgatja, másképpen "értelmezi"... mindenesetre kíváncsivá tettél:)

De.

Valami nem stimmel mégsem.

Szép-szép, de a lényeg kivételesen valahol máshol van.
A kulcs: Nápoly. Megint. Ahol Pergolesi élt, ahol kinyitotta az ablakot a szobájában. Mert milyen is igazából? Nem lassú, nem hömpölygős és nem finom.
...

A második ajánlott verzió nekem sokkal jobban tetszik!

Chord fültársat nagyon élvezetes olvasni, sok nagyszerű művet leltem az ajánlásai alapján!

chord

Pergolesi – ismét Nápolyban járunk.
A nápolyi Konzervatórium szopránja, majd elsőhegedűse 1729 –től; pár évre rá megjelentek első oratóriumai és operái; a ’Salustia’ 1731 – kezdetét vette az ’opera Seria’.
Karrierje szépen ívelt fölfelé; hercegi karmester lett, sok operáját mutatták be.
Az a vicces dolog is megtörtént, hogy a hosszú, sokfelvonásos operák szüneteibe beiktatott ’intermezzo musicale’ –k sikeresek lettek, sőt, elkezdtek jobban tetszeni a közönségnek…
Uralkodóváltás (Bourbon Károly 1735), pártfogók helyzete változott, ezért egy rövid kitérő Rómába, ahol szintén nagy sikerei voltak.
Beteg lett – tuberkolózis – visszatért Nápolyba, majd Pozzuoli –ban egy kapucinus kolostorban folytatta életét, itt kezdte el írni a Stabat Mater –t, amelyet halála napján fejezett be, 1736 –ban. Nagyon fiatal volt, alig 26 éves.

Ez a Stabat Mater nagyon híres lett; minket is most ez érdekel.
Lemezek terén jó a helyzet; most kettőt mutatnék, az elsőért köszönet Speedy kollégának, a másodikért meg valamelyikőtöknek, nem emlékszem, aki megtalált egy eladó eredetit számomra. (Kínából...!!!)

Ennek komoly rajongótábora van:

Abbado remek zenekarral és pazar énekesekkel vette fel; az egyik közülük kedvencem, itt is kitárgyaltuk, Sara Mingardo.
Finom, nagyívű sodrás, gyönyörű continuo orgona kitámasztás, szépen hallatszik a lant is. Lassú hömpölygés, kissé olyan gyászmisés; a belinkelt rész egy szép Bach kantáta részlete is lehetne. A vonósok, a zenekar finoman, gyönyörűen játszik.
A két énekes külön-külön és együtt is gyönyörű, Sara Mingardo hangja itt is igazi borzongás.
Ünnepélyesség, finomság, hihetetlen beleérzés.

Stabat Mater Dolorosa - Abbado

A felvétel nagyon jó, kissé sötét színezet, pont, mint a zene, jó láncon megtekeri az ember lelkét.
Feltétlen ajánlott.

De.

Valami nem stimmel mégsem.

Szép-szép, de a lényeg kivételesen valahol máshol van.
A kulcs: Nápoly. Megint. Ahol Pergolesi élt, ahol kinyitotta az ablakot a szobájában. Mert milyen is igazából? Nem lassú, nem hömpölygős és nem finom.
Itt jön be a másik lemez.

A Dantone –féle részletet meghallgatva szerintem teljesen világos lesz, mire gondolok.

Stabat Mater Dolorosa - Dantone

Napsütés, ragyogás, tenger. Nincs finomkodás. Az ünnep másmilyen.Az utcák koszosak, de a lelkek világosabbak. Sokkal-sokkal, még akár halál előtt is, 26 évesen.
Dráma van, a zenekar nem pattog, de úgy játszik, mint az Vezúv kitörés előtt.
Nyers. A vonósok húzása néhol gyakorlatilag barbár. Ösztönből. A tempó állandóan forrong, változik. Nem az, hogy nincs nyál, de olyan feszültség van, hogy az ember akaratlanul valami menedék után néz, hogy mentse az irháját.
Sonja Prina és Roberta Invernizzi (a milánói szoprán, emlékszünk?) úgy énekel, mint ahogyan ritkán hallani lemezről; szinte kivetkőznek magukból, kicsúsznak a szép katolikus ünnepi máz alól…amilyen igazából Dél.
Ahogy Don Corleone mondta a Keresztapában, amikor felszedett egy nedves kavicsot, kettétörte, és mutatta, hogy csak kívül vizes, vékonyan, de belül marad olyan, amilyen volt, soha nem fog megváltozni; a katolicizmus, a vallás, háborúk, akármi jöhet…
Ezt az ízt erősen érezni a lemezen; mezítlábas koszos gyerekek hófehér ruhában Mária zászlóval, és igazi nagy hittel, lelkükben pompával.
Néhány rész – ez az első szám is - nagyobb hangerőn teljesen szíven üt.
A hangminőség parádés.
Feltétlen ajánlott.

Hogy akkor most melyik? Mindkettő. Úgy, belül meg, mindenki megérzi, melyik kell neki igazán.

alfaati

Daniel Hope - Spheres

A Német Barokk darab a kedvencem errol a lemezrol Johann Paul von Westhofftól!

D. Hope játszik Westhoffot!

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.