A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kérlek fejezd be Bach, és a zenéjét kedvelők folyamatos csipkelődését. Nem hiszem el, hogy értelmes emberek ne tudnának normális hangnemben csevegni, és azt sem értem, hogy milyen alapon kritizálod mások zenei ízlését. Leírtad már ezerszer, hogy te nem kedveled Bach muzsikáját, OK, rendben, mindenki tiszteletben tartja, de ne ezzel kezdődjön már minden ajánlód, hogy belerúgsz egyet Bachba, és a kedvelőibe.
Sajnos független vagyok.
Ha nem tetszik, zárj ki, te vagy a moderátor. Nekem van hol folytatni, elhiszed? Rajta, lássuk, mered-e...:)
Le fogom írni, amit gondolok, akkor is.
Nem hinném, hogy ez akkora belerúgás volt; és ha nem jó az a zene, vagy az az előadás, szerintem, akkor nem fogom azt írni, hogy jó, a te kedvedért sem, sem más kedvéért sem.
Tehát, vagy elfogadsz így, ebben a formámban, vagy kizársz a fórumról.
Ha nem zársz ki, ugyanígy fogom folytatni, ezt most megmondom, mert szerintem így korrekt.
Na ez tényleg jó csembaló felvétel, minden összejött, szerző-előadó-hangszer-felvétel.
Szerintem is a hölgyek játéka egész más, a jobb nem jó kifejezés, inkább emocionális többletet ad, és kerüli a túlzott dinamika hangsúlyozást. persze oda-vissza van kivétel, de így érdekes...
Igen, majdnem, a szerző, igen, vagyis nem, az nekem azért nem tartozik ide, valahogy a régi billentyűsöknél elsöprő többségű olyan volt, aki teljesen mást gondolt a planéták forgásáról; ezek tükrében a felvétel tényleg jó, de nagyon 'csinált' zene, olyan akadémikus, és végletesen struktúra-orientált...
Aki esetleg tovább akar lépni, annak már ez az Alpha kiadó is egy kincsesbánya.
Fogták ezt a régi karmestert, aki, korát illetően gyakorlatilag egy vénember volt, már akkor, és felvettek vele egy lemezt, ami egyszerűen zseniális. Tökéletes, érzékeny játék, olyan dolgot ad át, hogy utána rá lehet tapadni a netre, hogy miez, miez, ki is volt ez a Byrd? Azt képzelem, hogy ő, aki millió koncertet adott, ill. végigvezényelt, és igazi hardcore Bach szakértő volt, aki az 1950-es években már nyomult a csembalóműveivel, ő valami fontosat át tud adni ezen a lemezen.
Az új kiadás. Jaj, az az artwork, jó lenne szegényem, ha nem lenne a kezünkben a régi...
Aki meg Bachot isteníti, meg 99%, meg ilyesmi, azzal sincs semmi gond, hiszen igaza van, hallgassa a kedvencét énfelőlem, ő már úgy marad.
Aki viszont most ismerkedik a régi billentyűsökkel, az nézelődjön minél szélesebb sávban, van miből, a felhozatal csodás, aztán majd kialakul a személyes preferencia, elég hamar saját lábra fog állni ízlésileg.
A hifivel meg ügyesen, ennél a műfajnál nagyon fontos.
Na ez tényleg jó csembaló felvétel, minden összejött, szerző-előadó-hangszer-felvétel.
Szerintem is a hölgyek játéka egész más, a jobb nem jó kifejezés, inkább emocionális többletet ad, és kerüli a túlzott dinamika hangsúlyozást. persze oda-vissza van kivétel, de így érdekes...
Tegnap, még előttetek, hangsúlyozom, tehát önszántamból, ez a lemez bekerült a lejátszóba, mert pont régi billentyűsöket mutogattunk egymásnak valakivel,
de jó a felvétel, szerintem.
Aztán haladtunk tovább, és érdekes volt megfigyelni, hogy pl. a hölgyek játéka mennyivel másabb, általában, majdhogynem szerzőtől függetlenül.
Az ajánlott zene kitűnő -nem lehetne ezt szurkálások nélkül ajánlani? Muszáj sértegetni, Bachra utalásokat tenni negatív értelemben? Bach műveinek 99%-ba nem lehet belekötni, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között, milyen céllal írta. Te csakazértis dafkeseegroß belekötsz,
Hát a qrva életbe bele, csak ezt tudom mondani. Így, kijelentő módban. Te az egyetemes zene egy keskeny szeletét ismered jól, miért kell piszkálni, amihez nem értesz? Ráadásul amit ajánlasz, abba is bele lehetne kötni elég gyakran, mert süt a zsenge amatőr hozzáállásod, ami a struktúrákat illeti. De nem tesszük, mert a lényeg, hogy érdekes zenéket ajánlasz, ami mellett legtöbbünk simán elsiklana. Semmit nem szólnék, ha csak a blogod hangvételét ismételnéd, de valahogy az avx közönség minden egyes alkalommal kap még egy taslit, hogy tudja, hol a helye, milyen fajankó társaság.
Hát bassza meg a jegesmedve a Horn-fokon, ha értem, hogy miért kell ezt csinálni!
Amúgy meg peace, vagy mia lóf@ß...
Úgy hiányoztatok, jóreggelt, BÚÉK, meg minden...:)
Jót nevettem rajtad, ne haragudj.
Fú-de-komolyan-veszünk-mindent.
Mondtam, hogy bemenekültök, meg hogy hová, futva, vágtázva a Solage elől...:))
Idei első ajánlat.
Valami kedves dolog kellene.
Tessék, itt van.:)
Amúgy sem 'követő' az ajánló, tehát közönségigény, az nem lesz most sem, mint ahogyan eddig sem volt, amit mások írásaitól én szintúgy nem várok.
Akkor mi jön?, hát, valami, ami, garantálom, a legtöbbeteknek tortúra lesz, igazi gyötrelem és hangi perverzitás, a sok rossz hifi rendszer összeomlásának robajával fűszerezve... És pusztulás lesz, és átgörgetés, és fejcsóválás, és visszamenekülés lesz valamelyik biztonságos szonáta vagy szimfónia szárnyai alá, de minimum a lipcsei Mester szépenszerkesztett mű-műveihez…
A kevés számú túlélő viszont imádni fogja, ez egészen és teljességgel és valósággal bizonyos.
Középkor.
Ars Subtilior.
Ahol a harmóniaépítkezés teljesen más irányú volt.
Ahol a ritmikai és a polifóniai alkalmazások a végleteket kerülgették. Annyira, hogy 100 évvel később, a többszólamúság mesterei is erősen leegyszerűsített zenei világban találták magukat. A szerzők, Avignon, Foix és Berry udvarainak komponistái, akik simán ledobták magukról a régi skolasztikus karaktert, és mindenfajta akadémiai kötöttséget, tudatában voltak különleges helyzetüknek, minden álszerénységet félretéve, így hívták magukat, ill. a zenéjüket, hogy Ars Subtilitatis, amely célzottan a legjobb művészek által hangolt finomság volt a magas elitnek; a képzetlen közönséget nem is negligálták, hanem egyszerűen átnéztek rajta, levegőnek, semminek, nemlétezőnek tekintették.
A uralkodó, ill. az akkor divatos, de inkább kötelező egyházi módusokból simán kiléptek a kromatikus építkezés szabadságába.
Én azt mondom, hogy egy igazi, teljes és totális zenei avantgarde volt.
A lemez egy nagyon jó Sony felvétel, 1991-ből. Igen-igen jó hanggal.
A Solage-féle Fumeux Fume kapcsán már egyszer szóba került.
Ide az kicsit erős lenne, azt majd otthon, biztonságos körülmények között, szóval, elég most az 5. szám.
Ismeretlen lejegyzés, egy izoritmikus micsoda-csoda, óda, vagy motetta, vagy mi, két cantussal. (olyan ima-féle, célzottan Gaston Phoebus politikai sikereit elősegítendő.:)) Mit is jelent ez?, hát, egy egészen meghökkentő dolog: két szólam, két hang, és egyszerre, totálisan különböző szöveggel, egymás alatt, fölött, közben, és, ráadásul, különböző ritmussal, de úgy különböző, hogy nem egymásból képződnek, nem egymás törtjei vagy többszörösei, hanem igazi önmaguk….csak úgy, mennek bele a Világba... azt már alig merem említeni, hogy teli kromatikus oldalazásokkal…
És akkor, ebből, egy hatalmas zagyvaság kerekedik ki?, hát nem, nagyon nem. Egy különleges egész épül fel, nagyon merész ívekkel, és, ami a meglepő, hatalmas-óriási harmóniaérzettel.
Az előadás egyszerűen tökéletes.
Az ajánlott zene kitűnő -nem lehetne ezt szurkálások nélkül ajánlani? Muszáj sértegetni, Bachra utalásokat tenni negatív értelemben? Bach műveinek 99%-ba nem lehet belekötni, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között, milyen céllal írta. Te csakazértis dafkeseegroß belekötsz,
Hát a qrva életbe bele, csak ezt tudom mondani. Így, kijelentő módban. Te az egyetemes zene egy keskeny szeletét ismered jól, miért kell piszkálni, amihez nem értesz? Ráadásul amit ajánlasz, abba is bele lehetne kötni elég gyakran, mert süt a zsenge amatőr hozzáállásod, ami a struktúrákat illeti. De nem tesszük, mert a lényeg, hogy érdekes zenéket ajánlasz, ami mellett legtöbbünk simán elsiklana. Semmit nem szólnék, ha csak a blogod hangvételét ismételnéd, de valahogy az avx közönség minden egyes alkalommal kap még egy taslit, hogy tudja, hol a helye, milyen fajankó társaság.
Hát bassza meg a jegesmedve a Horn-fokon, ha értem, hogy miért kell ezt csinálni!
Amúgy meg peace, vagy mia lóf@ß...
ÉS csakazértis Bach:
Idei első ajánlat.
Valami kedves dolog kellene.
Tessék, itt van.:)
Amúgy sem 'követő' az ajánló, tehát közönségigény, az nem lesz most sem, mint ahogyan eddig sem volt, amit mások írásaitól én szintúgy nem várok.
Akkor mi jön?, hát, valami, ami, garantálom, a legtöbbeteknek tortúra lesz, igazi gyötrelem és hangi perverzitás, a sok rossz hifi rendszer összeomlásának robajával fűszerezve... És pusztulás lesz, és átgörgetés, és fejcsóválás, és visszamenekülés lesz valamelyik biztonságos szonáta vagy szimfónia szárnyai alá, de minimum a lipcsei Mester szépenszerkesztett mű-műveihez…
A kevés számú túlélő viszont imádni fogja, ez egészen és teljességgel és valósággal bizonyos.
Középkor.
Ars Subtilior.
Ahol a harmóniaépítkezés teljesen más irányú volt.
Ahol a ritmikai és a polifóniai alkalmazások a végleteket kerülgették. Annyira, hogy 100 évvel később, a többszólamúság mesterei is erősen leegyszerűsített zenei világban találták magukat. A szerzők, Avignon, Foix és Berry udvarainak komponistái, akik simán ledobták magukról a régi skolasztikus karaktert, és mindenfajta akadémiai kötöttséget, tudatában voltak különleges helyzetüknek, minden álszerénységet félretéve, így hívták magukat, ill. a zenéjüket, hogy Ars Subtilitatis, amely célzottan a legjobb művészek által hangolt finomság volt a magas elitnek; a képzetlen közönséget nem is negligálták, hanem egyszerűen átnéztek rajta, levegőnek, semminek, nemlétezőnek tekintették.
A uralkodó, ill. az akkor divatos, de inkább kötelező egyházi módusokból simán kiléptek a kromatikus építkezés szabadságába.
Én azt mondom, hogy egy igazi, teljes és totális zenei avantgarde volt.
A lemez egy nagyon jó Sony felvétel, 1991-ből. Igen-igen jó hanggal.
A Solage-féle Fumeux Fume kapcsán már egyszer szóba került.
Ide az kicsit erős lenne, azt majd otthon, biztonságos körülmények között, szóval, elég most az 5. szám.
Ismeretlen lejegyzés, egy izoritmikus micsoda-csoda, óda, vagy motetta, vagy mi, két cantussal. (olyan ima-féle, célzottan Gaston Phoebus politikai sikereit elősegítendő.:)) Mit is jelent ez?, hát, egy egészen meghökkentő dolog: két szólam, két hang, és egyszerre, totálisan különböző szöveggel, egymás alatt, fölött, közben, és, ráadásul, különböző ritmussal, de úgy különböző, hogy nem egymásból képződnek, nem egymás törtjei vagy többszörösei, hanem igazi önmaguk….csak úgy, mennek bele a Világba... azt már alig merem említeni, hogy teli kromatikus oldalazásokkal…
És akkor, ebből, egy hatalmas zagyvaság kerekedik ki?, hát nem, nagyon nem. Egy különleges egész épül fel, nagyon merész ívekkel, és, ami a meglepő, hatalmas-óriási harmóniaérzettel.
A hangminőség pont olyan, mint amilyen a zene, meg az előadás. Michel Bernstein hifis gondolatai, 1990-ből...:)
Van rendes áron is.
Meg rendetlen áron is.
Így karácsonyi időben nekem mindig a Harmonia Caelestis jut eszembe. A Capella Savaria kettő karácsonyi LP-n, és a néhány éve készült CD-n is közöl részleteket. Az inkább érdekes, mint zeneileg különlegesen értékes gyűjteményt teljes egészében 1969-ben vették fel lemezre, Pannonhalmán a Boldogasszony kápolnában. Nekem is van belőle egy példány, de annyira görbék a lemezek (mintha felhajtották volna a szélüket), hogy nem lehet lejátszani.
R-7457643-1441883277-9142.jpeg.jpg (67.93 KiB) Megtekintve 3499 alkalommal
A Hungaroton 1991-ben készített egy teljes kiadást, szintén a Capella Savaria előadásában. Ma délután meghallgattam a birtokomban lévő CD verziót és bevallom, hogy kellemes időtöltés volt. A zene kellemesen hangszerelt, nem virtuóz darabok gyűjteménye, hanem inkább a népénekek köszönnek vissza belőle, egyik dallamot pl. tegnap is hallottam magyar szöveggel nálunk. A hangzás nem rossz, a Savaria Múzeum nagyterme szép templomi atmoszférát teremt, csak valahogy a szólisták vesznek el a térben és Zádori Mária tudása mögött...
Csatolmányok
3078-500px.jpg (144.43 KiB) Megtekintve 3499 alkalommal
Szóval, híres darab, a lefejezős király VIII. Henrik remekműve, aki maga is lantos volt.
Ez most egy Alpha lemez címe. Ami egy válogatás.
Nem szeretem a válogatásokat. Ezt meg nagyon.
Hogy miért?, mert ez a kiadó 5. évfordulója volt, és csak erre alkottak a zenészek, csak erre a lemezre. Így pl. az első kettő, az két L'Arpeggiata szám, amelyik sehol máshol, egyetlen lemezükön sem fellelhető. És hihetetlenül jók, és úgy szól, hogy Úristen, demennyirejó...
Meg főleg azért, mert Jean-Paul Combet, aki az egész kiadót kitalálta, írt bele egy jó hosszú szöveget, a bookletbe. Amit a sztrímelők megint nem olvashatnak... vagy hátha.... pedig lényeges. Mármint, van, akinek, jópárunknak biztosan, a többieknek most kispad, mert ez rémuncsi lesz nekik,..., ők görgessenek... :)
2003-ban írta.
Az Alpha kiadó, hogy hogyan is alakult.
Kinek az ötlete volt.
Hogy mekkora szorítás volt '97-ben a konvencionális lemezkiadás.
Hogy jött egy fiatal lantos/theorbajátékos, hogy lenne egy anyaga, egy Castaldi nevű ismeretlen 17.sz-i szerző, és szerinte nagyon jó, meg kellene csinálni, ő volt Vincent Dumestre, és Jean Paul azt mondta. OK, akkor legyen ez az Alpha001,
Hogy mennyire zavarta a CD tok plexije, amibe a booklet beszorul, és cibálni kell, és eltépi... és hogyan találta ki azt, amit ma úgy hívunk, hogy 'digipack',
hogy van egy művészettörténész barátja, aki azt mondta, hogy legyen kép is, de ne úgy, hogy csak illusztráció, hanem valami több, sokkal több,
hogy jött egy fiatal hangmérnök barát, és boroztak, és aki azt mondta, hogy egyetlen pár mikrofonnal akarja felvenni majd, és nem lesz 'mixing', és mindenki az mondta, hogy ez baromság, ő meg két napig csak üldögélt a templomban, ahol fel akarták majd venni, és nem csinált semmit, csak ült...
és ő Hugues Deschaux, és megcsinálta, és azóta is így veszi fel, és Franciaországban csak úgy mondják most, hogy 'Alpha-hang', és elismerően csettintenek, mint a legfinomabb boroknál...,
hogy egy párizsi lakás volt évekig a kiadó irodája, és volt úgy, hogy 15e lemez volt ott halomban,
meg jött egy hosszúhajú nő, úgy hívták, hogy Christina, és azt mondta, hogy csak bátran, szerinte jó lesz,
meg hogy Leonhardt, az micsoda kifogástalan úriember,
meg a fotósuk hogy került be a körbe, mert a borok,
meg, hogy 'zongora' és az Alpha, az egy külön sztori,
meg 'Bach' és az Alpha, az is,
és még sok-sok minden,
és azzal zárta, hogy ki tudja, mit hoz a jövő, lehet, az emberek majd nem hallgatnak CD-t, csak szg-ről, és az Alpha-t meg majd egyszer megeszi valami nagyvállalat...
Erről még annyit, hogy 2005-ben jelent meg, Norvégiában, én akkor kaptam, Karácsonykor, norvég baráttól.
Booklet csak norvégul, semmilyen más élő vagy holt nyelven semmi, pár évig nem is bukkant fel külföldön, Lislevand ezt amolyan szülőföldnek-ajándéknak tekintette...
Különleges improvizációk sora, karácsonyi protestáns korál-népénektől pár laza akkordigazítással olasz reneszánsz táncig eljutni, úgy, hogy alig vesszük észre...
zeneileg lehetne mondani még sok-sok dolgot, de most hifizés jön.
Miért szól ez ennyire brutál jól?
A Naxos sok fájdalmasan sz@r dolgot kiadott, jó zenéket azért lehet találni, csak-csak, de hogy a hangminőségen megakadjunk, úgy, hogy ott vannak az SACD-k meg a hangmérnök-zsenik műalkotásai a polcon, az majdnem érthetetlen.
A videón nálam, laptopról kb. semmi sem hallatszik, mire fel ez a lelkesedés.
A hangszer egy lantcsembaló, új építés, semmi sokszázév beszívódott zene. Hogy mennyire közelmikrofonozott, azt én nem tudom, sem azt, hogy a felvevőoldali elektronikák milyenek voltak.
A 'nagy' rendszeren aztán jön a csodálkozás.
Az hallatszik, hogy szép a tónus, rengeteg felhang, igen komoly basszushúrok, az egész finom, telt, gördülős. És ahogyan kissé odafigyelünk, a legtetején a hangnak, a leges-legtetején, valami alig hallható ciripelés, ici-pici kattogással, de tényleg alig hallható, ahogyan a mechanika dolgozik - ez egy egészen hihetetlen életszerűséget kölcsönöz az egész megszólalásnak.
Szóval, sok helyen jól szól; a BBC monitorok itt, meg ebben a csembaló műfajban általában, egészen zseniálisak.
A hangzás nyomán simán bele lehet szeretni ebbe a zenébe.:)
L'Homme Arme misék, kórusra, a Reneszánsz 'nagyjai' közül konkrétan mindenki komponált erre a dallamra; ez az enyhén militáns majdnem induló-féle, nyilván, belebonyolítva a polifónia szövevényébe, mint Cantus Firmus, azért nagyon nehezen bogozható ki, de érdekes volt hallani, hogy ki mit csinált ebből a témából.
Nekem különösen tanulságos volt Palestrina és Josquin egymásutánisága. Palestrina, ő az igazi szupersztár a Reneszánszban, lenyomata a mai napig él a zenész- meg a komponista fejekben, a létező összes tankönyv őt harsogja, nyilván nem ok nélkül.
Aztán, ahogy megszólalt Josquin, 70 évvel korábbról, egy perc alatt kiderült, hogy egy teljesen más minőség, egy másik zenei galaxis, egy sokkal mélyebb és bonyolultabb és gyönyörűbb dolog.
(Nekem, szigorúan csak nekem, óhatatlanul Bach és Monteverdi jutott az eszembe...:))
Ez nem egy 'követő' ajánló, mint nagyban a fidelio vagy a Bartók. Itt nem kell a közönségre tekintettel lenni. Én sem teszem.
Én pl. nagyon gyorsan tudok olvasni.
(:))
Persze, jól látod, direkt hergelés is volt, ennyi szórakozás csak kijárt...
Mindenki pont úgy reagált erre a provokáció-sorozatra, olyan színvonallal, stílusban, ahogyan személyisége engedte; ki így, ki úgy.... mondjuk sok újdonság ilyen téren nem jött le.
A tesztsorozat számítógépes kiértékelése folyamatban... kellett egy study-hoz...:)
...mindenki annyit és akkor ír ide, amikor akar...
Szerintem is, és ha valaki máshova akar írni, írhasson oda. Mindenki oda ír, ahova szeretne.
Egyrészt felesleges itt beidézni, mert igen-igen kicsi esélyü, hogy az érdeklödö nem találja meg ott.
Söt: talán tapintatlanság, hergelés, ilyesmi is folyton itt beidézni (ha akarna ide [is] írna, tehát valószínü szándéka nem ez)
Most látom csak, hogy nélkülem is milyen szépen ment itt az aratás.
1) Én viszont most Chorddal értek egyet. Ahogyan korábban írtam: nyugodtan írhat és idézhet ide bárkitől bármit, amíg nem durva a dolog (felőlem durva is lehet, de azt a házőrzőkutyák úgyis gyorsan anullálják.), csak ne pipiskedjen ha néha beszól neki valaki, bár persze akár pipiskedhet is, az sem baj egy fórumon. Rossz lenne, ha bárki, bármiről csak úgy letiltana itt bárkit is.
Viszont most, hogy átestem megint néhány zenével komolyan foglalkozó emberrel való társalgáson, hirtelen ide tévedve elég világos lett, hogy nekem mi is a problémám ezekkel a tömeges, elnyújtott bejegyzésekkel (már azon felül, hogy a hosszukhoz képest elég gyenge írások, (ami persze egy efféle topikban, ízlésesen kimért mennyiség és hossz esetén nem lenne amúgy probléma)). Szal az én fő gondom velük, szemben a többiekkel, hogy valamiért porrá unom/unnám magam rajtuk, ha végigolvasnám őket. Ezzel persze nyilván jórészt egyedül vagyok.
2) Ja, és visszaolvasva, abban is egyetértek Chorddal (ezek szerint Péter), hogy a teuton Brünnhilde sokkal jobban pikulál, mint a másik. Lehet, hogy az barokkosabb, ezt én nem tudom megítélni, de hát mit bánom én, hogy a barokk hogy csinálta, hogy tempóz Arany, s Petőfi hogy istenül...
Az új lemezükről már lehet olvasni a "zenei élet" ben. :
Nagyon jó lemez. Teljesen odavagyok.
Persze, a korai barokk opera szeretete, az itt előny.:)
Az artwork is szóba kerül a bookletben, Domenico Zampieri képe, aki maga is készített hárfákat; ezen pont egy három húrsoros 'kromatikus' hárfa látható.
Christina is hárfás, persze.
És hogy Luigi Rossi is az volt, ez még szorosabbá szövi a szálakat.
Christina egy lemezen három kontratenor nagyágyút is szerepeltet: Jaroussky, Orlinski és Sabadus.
Tökfura, ahogy így nézem a képeket, a hangjuk pont ilyen, mint amilyenek a képeken...
A hifis szempontok is felmerülhetnek; három CD, három különböző felvétel, három helyszín, két hangmérnök.
Minden hallatszik szépen, nyilván, ki-ki megtalálja majd, melyiken mi az ábra.
Hétvégén voltam egy amolyan 'workshop' szerűségen, a századforduló szellemi életéről voltak előadások, festészet, zene, filozófia. (Persze s XIX-XX-ról van szó, akkor jóval érdekesebb dolgok történtek, mint a legutóbbin.) Zenéről egy nagyon szimpatikus fiatal zongorista beszélt, tök érdekes volt pl., amit Szkrjabin-ról mondott. Nála lépésenként követhető, miként fordul át a dolog az 'új zenébe' (nem olyan hirtelen váltással, mint mondjuk Scönbergnél vagy más kortársaknál.)
Érdemes végigkövetni a műveit.
Van ilyen is:
