ETI KRYO ezüstözött tellurium réz banándugók mellé ajánlok egy pár azonos anyagú ezüstözött tellurium réz hangszóró aljzatot. Egy dologban eltér az eredeti kiviteltől. Mivel én ezt a banándugóval és villával is használtam egyidőben és nekem kézzel tekerve nem volt elég tapadás a külső henger paláston a villa stabil rögzítéséhez, csúszott rajta a kezem, ezért húztam rá vastag gyantaragasztós zsugorcsövet. Ez növelte az átmérőt és akár szerszámmal is meg lehet fogni, nem úgy mint a saját festett alumínium hengerét, amit a szerszám könnyen megsértene. Ez a kiegészítés semmit nem változtatott a banánhüvely, villabefogó és kábel rögzítő ezüst bevonatú érintkezőkön. Ahogy képen látható, forrasztva sem volt.
Emiatt a tuning miatt az új ára 1/8ért, 6ezer forintért adom a párat, de kizárólag a 4 banándugóval együtt. Új ára a párnak kb 120EUR lenne.
Ezzel a kiegészítéssel 32+6=38ezer forint a két tétel együtt.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
ETI Kryo banán dugó, ezüst bevonatos tellurium réz
Re: ETI Kryo banán dugó, ezüst bevonatos tellurium réz
Ezüst kábelhez és hasonló anyagú banán aljzathoz kiváló csatlakozó. Forrasztás nélkül optimális.
a 4db-os készlet 32ezerFt+posta, ennél kevesebb már nem lesz.
a 4db-os készlet 32ezerFt+posta, ennél kevesebb már nem lesz.
Re: ETI Kryo banán dugó, ezüst bevonatos tellurium réz
Mai naptól 36ezerFt a 4db-os készlet
ETI Kryo banán dugó, ezüst bevonatos tellurium réz
ETI (Eichmann) banán dugókat ezüst kábelhez ajánlom, én Neotech SOST-vel szereltem. Dupla csavar befogású és extra vastag, 17mm vezeték szigetelés átmérőt is befogad. Sajnos a jóval vékonyabb vezeték szigetelés rögzítéshez vastagabb tömlő kiegészítés kell hozzá, de ez könnyen megoldható.
A használt 4db-os készletet 40000Ft plusz posta költségért kínálom.
Kereskedői új ára 195EUR. (27% ÁFA-val kicsit több)
Nagykőrösön van.
https://www.audiophonics.fr/en/banana-p ... 12788.html
A használt 4db-os készletet 40000Ft plusz posta költségért kínálom.
Kereskedői új ára 195EUR. (27% ÁFA-val kicsit több)
Nagykőrösön van.
https://www.audiophonics.fr/en/banana-p ... 12788.html
