Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Lcd, Led, Oled TV-k
Lcd, Led, Oled TV-k
Hello Fórumozók!
Tegnap előtt boldog tulajdonosa lettem egy Samsung LE 40M61B LCD tévének.
Rövid értékelésem:
A vásárlás témája kicsit kalandosra sikeredett. Először vettem egy LG 42PX4RV Plazmát, mert valahogy az tetszett az adott pillantaban a legjobban a sok kütyü között a falon (EW Budaörs). (sajnos nem igazán volt előre kiszemelt alany)
Hétfőn hazavittem és majdnem sírva fakadtam, olyan szar volt a képe, ráadásul volt rajta egy pixel hiba, néha (elég sűrűn) a hibás pixel elkezdett rózsaszínben rikítani és rohadtul zavart, állandóan magára vonta a figyelmem. Próbáltam TV jellel (UPC) DVD-vel component csatlakozáson keresztül meghajtani, de egyszerűen szánalmas volt amit produkálni tudott. Nagyon zavart a dithering is, pedig valami elborzasztó sok színt írtak rá a marketingesek. Másnap visszavittem és elsírtam a vevőszolgálaton, hogy jajaj deszar meg minden, meg pixelhibás is. Megnézték, O.K., csere. Mondom akkor hadd legyen már másik kütyü, mert ez amúgy is nagyon gáz volt. Hát jól körülnézve ezt választottam (nem kis ráfizetéssel...) és nem bántam meg. Eddig nagyon szuper, távirányítója, menüje SOKKAL jobb, mint amit az LG-nél tapasztaltam (azalatt az egy este alatt, amíg megvolt), a fényszenzor láthatóan működik, nemúgy mint az LG-nél, ahol semmit se érzékeltem a működéséből. Eddig egyedüli bajom vele, hogy nincs DNIe kikapcs gomb benne, csak DNIe demo. Demo módban látszik, néha hogy elcseszi a sötét jelenetek részletgazdagságát, túl sokat okoskodik, de nem mindig. Lehet tudnék javítani kalibrációval (sőt biztos vagyok benne, hogy sokat jelentene amúgy is), avforums.com-on mindenki a DVE ( Digital Video Essentials) lemezt emlegeti. Beszerezhető ez itthon valahol? Vagy esetleg másfajta beállítási methódust tudtok javasolni? A DVD playám egy CA Azur 540D. Előre is köszi a tanácsokat.
LCD: Samsung LE 40M61B | amp: CA 540R | DVD: CA 540D | spk: M-S Premiere 302, Premiere 304C, Premiere 308W
Lcd, Led, Oled TV-k
27" T-s Samsungom van, a gyáriak közül nekem megfelel a kiemelt, de a normál opcionális beállitás is, dinamikus kontraszt, digitális szürő be, mivel sötétben tul fényes nekem ezért este az energiagazdálkodás magasra, amugy világosban alacsony vagy ki. Szinhőmérséklet normálon. Általában ezekkel nézem.
Nagyon zsir kis tv, max. elégedett vagyok vele.
Lcd, Led, Oled TV-k
Ez a tévé monitorként is kiválóan használható, eszméletlenül éles képet ad pc-re kötve d-subon keresztül. Az egyetlen negatívuma, hogy nem lehet teljesen kikapcsolni, bár lehet, hogy csak én vagyok béna.
Másik hátránya, hogy a 800:1 kontrasztot is csak dinamikus módban tudja, és borzalmasan rossz feketéje van. Szomszédnak van ilyen TV-je és szoktam nála néha TV-t nézni és komoly felüdülés hazajönni és bekapcsolni itthon a Loewe-t. HD jelről és PC-ről viszont nagyon jó képe van leszámítva az itt is borzalmas kontrasztot.
Gondolom a Samsung LE-xxR és T verzió is csak a dinamikus kontraszt bekapcsolásával tudja a 800:1 kontrasztot nem?
CRT tévéhez képest persze, hogy rosszabb a kontrasztja, mivel ezt még nem tudták igazán megoldani egy LCD panelnél sem.
Mennyivel jobb a kontrasztja a KLV-S26A10E sony lcd tévének az M-es Samsung-hoz képest?
Ha valakinek LE-xxM, R vagy T-s Samsung-ja van, az legyen szíves, írja már be ide a fórumba a számára legszimpatikusabb beállításokat! :box:
Projector:JVC X30 Screen:Projecta HomeScreen (102x180) TV:Panasonic TX-P42S10E
Blu-Ray/DVD:Samsung BD-P2500 HD:HTPC (Intel NUC i3, 8GB RAM, 240GB SSD)
CD:Technics SL-PG490 A/V:NAD T-748
Front:Wharfedale DIAMOND 8.4 Surround:Jamo Studio 110
Console:PS4 slim
Blu-Ray/DVD:Samsung BD-P2500 HD:HTPC (Intel NUC i3, 8GB RAM, 240GB SSD)
CD:Technics SL-PG490 A/V:NAD T-748
Front:Wharfedale DIAMOND 8.4 Surround:Jamo Studio 110
Console:PS4 slim
Lcd, Led, Oled TV-k
Ez a tévé monitorként is kiválóan használható, eszméletlenül éles képet ad pc-re kötve d-subon keresztül. Az egyetlen negatívuma, hogy nem lehet teljesen kikapcsolni, bár lehet, hogy csak én vagyok béna.
Másik hátránya, hogy a 800:1 kontrasztot is csak dinamikus módban tudja, és borzalmasan rossz feketéje van. Szomszédnak van ilyen TV-je és szoktam nála néha TV-t nézni és komoly felüdülés hazajönni és bekapcsolni itthon a Loewe-t. HD jelről és PC-ről viszont nagyon jó képe van leszámítva az itt is borzalmas kontrasztot.
Lcd, Led, Oled TV-k
Boldog tulajdonosa lettem egy Samsung LE-26M51B típusú LCD drágaszágnak.
Ez a tévé monitorként is kiválóan használható, eszméletlenül éles képet ad pc-re kötve d-subon keresztül. Az egyetlen negatívuma, hogy nem lehet teljesen kikapcsolni, bár lehet, hogy csak én vagyok béna. Szal nem tudom teljesen kikapcsolni úgy, hogy a készenléti állapotot jelző kék kör alakú lámpa is kialudjon.
Az is érdekelne, hogy ki milyen beállítást használ!
Nálam jelenleg így van beállítva a cucc:
MODE/ÜZEMMÓD: Custom/Egyedi
CONTRAST/KONTRASZT: 70
BRIGHTNESS/FÉNYERŐ: 52
SHARPNESS/ÉLESSÉG: 50
COLOUR/SZÍN: 50
TINT/ÁRNYALAT: 50 (nálam szürke nem lehet állítani)
COLOUR TONE/SZÍNTÓNUS: Cool1/Hideg1
Dynamic Contrast/Dinamikus kontraszt: On („On/Be” állásban néha mintha egy picit villogna a kép, viszont „Off/Ki” állásba rakva meg a kontraszt lesz rosszabb.)
Szóval jöhetnek az LE-xxM, R és T tulajoktól is a beállítások. :box:
Köszke!
Projector:JVC X30 Screen:Projecta HomeScreen (102x180) TV:Panasonic TX-P42S10E
Blu-Ray/DVD:Samsung BD-P2500 HD:HTPC (Intel NUC i3, 8GB RAM, 240GB SSD)
CD:Technics SL-PG490 A/V:NAD T-748
Front:Wharfedale DIAMOND 8.4 Surround:Jamo Studio 110
Console:PS4 slim
Blu-Ray/DVD:Samsung BD-P2500 HD:HTPC (Intel NUC i3, 8GB RAM, 240GB SSD)
CD:Technics SL-PG490 A/V:NAD T-748
Front:Wharfedale DIAMOND 8.4 Surround:Jamo Studio 110
Console:PS4 slim
Lcd, Led, Oled TV-k
Elrontottam az előző linket a helyes link:
http://www.ebolt.hu/product100454.html
Most akkor melyik kell? A 40R51 vagy a 32T51? Az előbbit 350 körül hozzák a nembolti csókák
Teaway: PanasonicP37C10ES/Denon1604/Denon1710/KenwoodDP-5020/PhilipsVR1600/ Diamond8.3front/WH2C/WH2S
*** Chord Choral: Blu, DAC64, Symphonic, Prima, Mezzo50
Lcd, Led, Oled TV-k
Elrontottam az előző linket a helyes link:
http://www.ebolt.hu/product100454.html
Szia!
Nekem ilyen 32T51-es tv-m van, ha érdekel, szívesen írok róla, de jórészt amit eddig meg tudtam osztani a fórumon, azt már megtettem korábban. Olvass egy kicsit vissza pár oldalon és sokat fogsz róla látni.
Amúgy szerintem a tv , de mint azt olvashatod itt is lejjebb, a szebbik-jobbik verzióját (32R51) meghozzák 230-ból a nembolti kiskereskedők.
Joepapa
Lcd, Led, Oled TV-k
Szevasztok!
Tanácsotokat kérném, LCD-TV vásárlás előtt állok. Amit ajánlottak és ár-arányban illetve képátlóban is megfelelne nekem az ez a típus:
http://www.digitalko.hu/termekek/index2 ... e40r51.htm
Véleményeteket kérném - én annyira nem értek még e témához, tudtok-e vmi negatívumáról, javasoljátok-e?
Előre is köszönöm.
Lcd, Led, Oled TV-k
Az MM-es EW-ös és hasonló megalodonok eladóinak szaktudásáról meg ne is beszéljünk... Néha még egy átlaguser is többet tud...
Nem is dolguk. Az ilyen üzletek eladói azért vannak, hogy ha nem találsz valamit akkor megmondják, hogy hol van, esetleg a készülékek főbb jellemzőit bemagolják. Egy hozzáértő ember havi többszázezer Ft fizetést kérne, nyilván havi 70 bruttóért a fésűszűrő az egy fodrászkellék.
OK, de ha maga a Samsung, mint "anyacég" kirak oda Samsung matricás "szakembereket", akiket saját maga képzett ki bizonyos értékesítési feladatokra, akkor azoknak már valamilyen (de nem user) szinten technikai oldalról is ismernie kéne a dolgokat. Tőlem pl. pont egy ilyen samsungos "hostess" csajszi kérdezte ezt, mikor összeírta a konkurencia hasonszőrű termékeit, és nem értette a kis tájékoztató táblán leírt paramétereket...
Egyébként nem hiszem el, hogy egy ilyen nagy dög, százmilliós forgalmú üzlet nem tud ha nem is mindenhova, de legalább nagyobb szakterületenként egy-egy szakit megfizetni, akár részmunkaidőre, több áruházba rotáltatva, vagy mittomén.
Nem hiszem, hogy az OBI-ba vagy a Baumax-ba ( első munkahelyem volt ) többet kapnának az eladók, mégis "tele van" idősebb, rutinos szakikkal, akik azonnal megmondanak bármit pontosan, ha nem található az áruházban termék, akkor még azt is elárulják, hogy melyik cégnél lehet kapni olyan cuccot, ami nekem kell. Még az odautat is elmagyarázzák. Vagy csak nekem volt soxor ekkora piszok nagy mázlim? :box:
Hangsugárzóm eladó: JBL 4406 Studio Monitor
Lcd, Led, Oled TV-k
Az MM-es EW-ös és hasonló megalodonok eladóinak szaktudásáról meg ne is beszéljünk... Néha még egy átlaguser is többet tud...
Nem is dolguk. Az ilyen üzletek eladói azért vannak, hogy ha nem találsz valamit akkor megmondják, hogy hol van, esetleg a készülékek főbb jellemzőit bemagolják. Egy hozzáértő ember havi többszázezer Ft fizetést kérne, nyilván havi 70 bruttóért a fésűszűrő az egy fodrászkellék.
Lcd, Led, Oled TV-k
A kis kockázatot úgy értettem, hogy azért remélhetőleg nincsen nagy hibája a készüléknek Ha például 1-2 hibás pixel van csak rajta, vagy valahol kicsit karcos/repedt
Rendben, nem lebeszélni akarlak, főleg ha tudatában vagy mit kockáztatsz. Végülis pl. egy burkolat karcolás fölött valóban bárki szemet hunyna ennyi árkülönbözetért. Csak én pl. akkor vakaróznék erőteljesen, ha az átvételkor nem találnék semmi hibát, pedig a józan eszem azt mondja: valaminek mégis kell lennie.
Jozs
Úgy tervezem, hogy néhány hét múlva ismét érdeklődöm az eddigi vevőknél, hogy tapasztaltak-e valami problémát a tévével kapcsolatban. Illetve még csak 1-2 hete kezdett igazán érdekelni ez a téma, és nincs kifejezetten erre félretett pénzem, így az is megeshet, hogy néhány hét helyett néhány hónap lesz belőle...
(Addig talán egy olyan típust is találok, amit PC-vel is lehet normálisan használni. :box: )
Egyébként teljesen jogosak voltak az eddigi meglátásaid.
Azt a Tesco-s Hyundai-t nézte már valaki?
Lcd, Led, Oled TV-k
A kis kockázatot úgy értettem, hogy azért remélhetőleg nincsen nagy hibája a készüléknek Ha például 1-2 hibás pixel van csak rajta, vagy valahol kicsit karcos/repedt
Rendben, nem lebeszélni akarlak, főleg ha tudatában vagy mit kockáztatsz. Végülis pl. egy burkolat karcolás fölött valóban bárki szemet hunyna ennyi árkülönbözetért. Csak én pl. akkor vakaróznék erőteljesen, ha az átvételkor nem találnék semmi hibát, pedig a józan eszem azt mondja: valaminek mégis kell lennie.
Jozs
TV: Sony KV-32FQ86, DVD-Video: Panasonic DMR-E85H, VHS: Panasonic NV-FJ632, Rádióerősítő: Marantz SR-5400 OSE, CD játszó: Marantz CD-52mkII, (Erősítő: Quad-405), LP játszó: NAD-5120 (Pickup: Grado Black), Deck: Aiwa F250, Hangdobozok: ELADÓK ! Heybrook HB1 (kábel: Monitor Black&White LS-502)
Lcd, Led, Oled TV-k
A Philip 37PF9830 még az 1920x1080i-t is csak problémásan jeleníti meg, ezért nem említettem. Még egyszer ide másolom a tesztjei eredményét, régebben már szó esett róla ebben a topikban:
1080i video: no 1:1 pixel mapping, shown with a few percent overscan
1080i from pc: no 1:1 pixel mapping, shown with a few percent overscan
1080p from pc: no picture at all
Köszi, én csak az adatlapját néztem, élőben nem próbáltam.
Teaway: PanasonicP37C10ES/Denon1604/Denon1710/KenwoodDP-5020/PhilipsVR1600/ Diamond8.3front/WH2C/WH2S
*** Chord Choral: Blu, DAC64, Symphonic, Prima, Mezzo50
Lcd, Led, Oled TV-k
Az tény, hogy nekem is jobban esett volna 230-ért az R-es, de hát gyáva vagyok, és részletekben fizetve könnyebb a lelkemnek a dolog. :box:
Én mindig is ódzkodtam a részletfizetéstől, főként az elektronikai cikkek gyors értékcsökkenése miatt. Tudom, bizonyos feltételek mellett praktikusabb megoldás lehet, de élményügyileg nem túlzottan felemelő azt látni, hogy a bolti ár megfeleződik, miközben én még mindig fizetgetem a készülékem eredeti árát.
Lcd, Led, Oled TV-k
Az MM-es EW-ös és hasonló megalodonok eladóinak szaktudásáról meg ne is beszéljünk... Néha még egy átlaguser is többet tud...
A "fésüszűrőt" nem a fodrászok használják
Hangsugárzóm eladó: JBL 4406 Studio Monitor
Lcd, Led, Oled TV-k
Persze fennáll a veszélye annak, hogy nem tökéletesek ezek a készülékek, de ilyen árkülönbözet mellett egy kis kockázat talán belefér.
Egy majdnem féláron árult készüléknél a "kis kockázat" -nál talán többről lehet szó..
Szerintem rövidre lehet zárni a kérdést: a vásárláskor meg kell kérdezni, hogy hibátlan cuccokat árul-e, vagy hibásat.
Ha azt válaszolják hogy hibásat, akkor meg kellene kérni, mondja ill. mutassa meg, konkrétan mi a hibája a készüléknek.
Ha azt mondják hibátlan (ez a valószínűbb), azt lehet mondani, hogy mivel majdnem fele annyiba kerül mint az üzletben, ezért valami írott dokumentummal legyenszíves már megnyugtatni, hogy "tiszta forrásból" származik.
Szerintem az lesz a válasz hogy hibátlan a készülék, de perpillanat nem tud mutatni semmi papíruszt :box:
Jozs
A kis kockázatot úgy értettem, hogy azért remélhetőleg nincsen nagy hibája a készüléknek Ha például 1-2 hibás pixel van csak rajta, vagy valahol kicsit karcos/repedt a burkolat, az számomra nem olyan nagy probléma, ha ennyivel olcsóbban juthatok hozzá. Én is szeretek egyébként új, garantáltan hibátlan készüléket vásárolni boltban, számlával, hogy aztán büszkélkedhessek vele; de 150-170 ezer forintot azért nem ér meg számomra ez az élmény
Ráadásul irtózatos mértékben csökkennek az informatikai és szórakoztatóelektronikai készülékek árai... egy értékálló készüléket lehet, hogy szívesen vásárolnék meg boltban, jóval magasabb áron, de egy olyat, amely fél év múlva valószínűleg fele ennyibe sem fog kerülni... emiatt is kerültek nálam előtérbe az alternatív beszerzési források az utóbbi időben, és eddig szinte csak pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam.
Az ilyen "csomagtartóból árusító" személyek hozzáállása érzéseim szerint számtalanszor jóval korrektebb, mint a boltos kollégáiké.
Ráadásul az egyes szállítók, kereskedők közötti árkülönbség is felháborító mértékű tud lenni; az ember szinte semmit sem vásárolhat meg nyugodt szívvel az első kereskedésben, anélkül, hogy órákat, napokat kéne informálódással töltenie... ez annyiban kapcsolódik a jelen kérdéshez, hogy a szóban forgó termék valós értéke szerintem jóval a bolti ár alatt helyezkedik el.
Lcd, Led, Oled TV-k
Annyit hozzátennék még, hogy ha vásárlásra is sor kerül, valószínűleg én is az apronetes kollégát választom.
Az egyik vevő tapasztalatai
Esetleg olvasd el BIG_FOOT hozzászólását is ebben a topicban 2005 Nov 24 , 22:00
Jozs
Elolvastam (a teljes témát), de nem tudom, mennyire mérvadó ez. Akadnak itt más tényezők is, amelyeket mindenképpen illik figyelembe venni :box: Gondolok itt például arra, hogy ha valaki magas, bolti áron vásárol meg egy készüléket, kritikusabb szemmel szemléli az annál jóval alacsonyabb árú ajánlatokat. Másrészt a negatív vélemény jelen konkrét esetben csak általános jellegű, míg a vásárlók pozitív véleménye kifejezetten ezzel a lehetőséggel kapcsolatos. Persze fennáll a veszélye annak, hogy nem tökéletesek ezek a készülékek, de ilyen árkülönbözet mellett egy kis kockázat talán belefér.
Amúgy szerintem az LE32R51B 230 ezer forintos ára nem annyira irreálisan alacsony, hisz a 26 hüvelykes (T) változathoz 185 körül is hozzá lehet már jutni boltban. Inkább a 32-es bolti ára az, amit túlzottan magasnak érzek. (No nem mintha az én érzéseim bármilyen befolyással lennének az árakra )
Én végül részben az akciós bolti vételár (299 e Ft), részben a 10 havi 0% THM-es részlet miatt, na meg a megnyugtatóbb és hosszabb garancia miatt döntöttem a bolti vétel mellett.
Egy általánosan 25% THM körüli áruvásárlási hitellel számolva kb. olyan, mintha a 230 ezres tv-t venném egy évi részletre. Most is elfogadható döntésnek tartom, mert azóta csak felfelé ment a készülékem ára. Egyik boltban sem kapható 320 ezer alatt jelenleg. Az tény, hogy nekem is jobban esett volna 230-ért az R-es, de hát gyáva vagyok, és részletekben fizetve könnyebb a lelkemnek a dolog.
Joepapa
Lcd, Led, Oled TV-k
Persze fennáll a veszélye annak, hogy nem tökéletesek ezek a készülékek, de ilyen árkülönbözet mellett egy kis kockázat talán belefér.
Egy majdnem féláron árult készüléknél a "kis kockázat" -nál talán többről lehet szó..
Szerintem rövidre lehet zárni a kérdést: a vásárláskor meg kell kérdezni, hogy hibátlan cuccokat árul-e, vagy hibásat.
Ha azt válaszolják hogy hibásat, akkor meg kellene kérni, mondja ill. mutassa meg, konkrétan mi a hibája a készüléknek.
Ha azt mondják hibátlan (ez a valószínűbb), azt lehet mondani, hogy mivel majdnem fele annyiba kerül mint az üzletben, ezért valami írott dokumentummal legyenszíves már megnyugtatni, hogy "tiszta forrásból" származik.
Szerintem az lesz a válasz hogy hibátlan a készülék, de perpillanat nem tud mutatni semmi papíruszt
Jozs
TV: Sony KV-32FQ86, DVD-Video: Panasonic DMR-E85H, VHS: Panasonic NV-FJ632, Rádióerősítő: Marantz SR-5400 OSE, CD játszó: Marantz CD-52mkII, (Erősítő: Quad-405), LP játszó: NAD-5120 (Pickup: Grado Black), Deck: Aiwa F250, Hangdobozok: ELADÓK ! Heybrook HB1 (kábel: Monitor Black&White LS-502)
Lcd, Led, Oled TV-k
Annyit hozzátennék még, hogy ha vásárlásra is sor kerül, valószínűleg én is az apronetes kollégát választom.
Az egyik vevő tapasztalatai
Esetleg olvasd el BIG_FOOT hozzászólását is ebben a topicban 2005 Nov 24 , 22:00
Jozs
Egyébként a Tesco-ban is van 250-ért 32 hüvelykes, valami Hyundai, azt hiszem.
Megtaláltam
http://www.globalplaza.hu/multi_product ... gory_id=29
Lcd, Led, Oled TV-k
Annyit hozzátennék még, hogy ha vásárlásra is sor kerül, valószínűleg én is az apronetes kollégát választom.
Az egyik vevő tapasztalatai
Esetleg olvasd el BIG_FOOT hozzászólását is ebben a topicban 2005 Nov 24 , 22:00
Jozs
Elolvastam (a teljes témát), de nem tudom, mennyire mérvadó ez. Akadnak itt más tényezők is, amelyeket mindenképpen illik figyelembe venni Gondolok itt például arra, hogy ha valaki magas, bolti áron vásárol meg egy készüléket, kritikusabb szemmel szemléli az annál jóval alacsonyabb árú ajánlatokat. Másrészt a negatív vélemény jelen konkrét esetben csak általános jellegű, míg a vásárlók pozitív véleménye kifejezetten ezzel a lehetőséggel kapcsolatos. Persze fennáll a veszélye annak, hogy nem tökéletesek ezek a készülékek, de ilyen árkülönbözet mellett egy kis kockázat talán belefér.
Amúgy szerintem az LE32R51B 230 ezer forintos ára nem annyira irreálisan alacsony, hisz a 26 hüvelykes (T) változathoz 185 körül is hozzá lehet már jutni boltban. Inkább a 32-es bolti ára az, amit túlzottan magasnak érzek. (No nem mintha az én érzéseim bármilyen befolyással lennének az árakra :box: )
Lcd, Led, Oled TV-k
Annyit hozzátennék még, hogy ha vásárlásra is sor kerül, valószínűleg én is az apronetes kollégát választom.
Az egyik vevő tapasztalatai
Esetleg olvasd el BIG_FOOT hozzászólását is ebben a topicban 2005 Nov 24 , 22:00
Jozs
TV: Sony KV-32FQ86, DVD-Video: Panasonic DMR-E85H, VHS: Panasonic NV-FJ632, Rádióerősítő: Marantz SR-5400 OSE, CD játszó: Marantz CD-52mkII, (Erősítő: Quad-405), LP játszó: NAD-5120 (Pickup: Grado Black), Deck: Aiwa F250, Hangdobozok: ELADÓK ! Heybrook HB1 (kábel: Monitor Black&White LS-502)
Lcd, Led, Oled TV-k
[...]Persze azóta már megjelent egy-két szintén valós 1080p-s LCD TV, Westinghouse, Spectre, asszem ezek koreai brandek (így olcsóbbak is), és csak 37 colosak. Ja, és persze ott a SHARP 65 colos fullos 1080p-s újdonsága.
Aztán itt van pl. a Philips 37PF9830, szintén 1920x1080-at tud.
A Philip 37PF9830 még az 1920x1080i-t is csak problémásan jeleníti meg, ezért nem említettem. Még egyszer ide másolom a tesztjei eredményét, régebben már szó esett róla ebben a topikban:
1080i video: no 1:1 pixel mapping, shown with a few percent overscan
1080i from pc: no 1:1 pixel mapping, shown with a few percent overscan
1080p from pc: no picture at all
Lcd, Led, Oled TV-k
Westend MM-ben láttam egy Samsung LE-46M61 -et, de nem vagyok benne biztos, de ez rémlik, meg az hogy 1920x1080-as natív felbontású. Ez a modell, azaz a 46-os M61-es tudomásom szerint még nem jelent meg, guglival sem jön gyakorlatilag semmi használható eéő... Létezik hogy a MM-ban van a világpremierje? Az egyetlen 46-osuk az 1366x768-as, és az az M-es széria. De akkor mia fene van kiállítva az MM-ben?
Ezt a 46-os LCD-t én is láttam a Westend MM-ben, igaz már vagy fél éve. Típusa:
LW46G15W. Ez egy kifutó termék, mégis érdekes, mert sokáig ez volt az egyetlen LCD TV, ami hekkelés nélkül tudott fogadni 1080p és azt meg is tudta jeleníteni. A másik a SHARP régebbi zászlóshajója, a LC-45GX6U (csak a jenkiknél kapható), ezt csak egy nem egyszerű hardver hekkel lehet rábírni az 1080p-re.
Persze azóta már megjelent egy-két szintén valós 1080p-s LCD TV, Westinghouse, Spectre, asszem ezek koreai brandek (így olcsóbbak is), és csak 37 colosak. Ja, és persze ott a SHARP 65 colos fullos 1080p-s újdonsága.
Szerintem az biz nem az LW45G15W, hanem (mélyhipnózissal jönnek elő az emlékek ) a Samsung LE-46M51 volt. Asszem MM-ben 1.15M volt, így neten itt-ott 1.0-1.1M között kínálgatják.
Ami megtévesztett, hogy 1980x1080 felbontás volt kiírva az MM-ben, de sztem akkor sem az LW45G15W volt, hanem az LE-46M51, téves kiírással.
Tényleg két különböző típusról beszélünk. A LE-46M51 felbontása 1366 x 768.
Lcd, Led, Oled TV-k
Na, olvastam a Samsung leírását, és úgy fest a dolog, hogy a 26R51B, 32R51B és a 40R51B csak a méretben tér el egymástól, minden más paraméter megegyezik. Én a középsővel akarok kapcsolatot teremteni:)
Engem is ez a típus érdekelne, de a HDMI használhatatlansága a számítógép csatlakoztatása szempontjából... (értem ez alatt azt, hogy nem lehet natív felbontást beállítani)
Tudom, ott a D-Sub, de kissé nevetségesnek tartom, hogy két digitális eszközt csak DA-AD átalakítással lehessen összekötni.
Ha kiderülne, hogy 720p esetén lehet szétnyújtás nélkül is használni, az valamennyire megnyugtatna, de ha jól sejtem, nem fog ilyesmi kiderülni
Közben ezt találtam a DVI-HDMI problémával kapcsolatban:
(Hátha rajtam kívül másnak is újdonság lenne ez.)
"It is not overly difficult to make the appropriate changes to an HDMI port to support PCs. I think they all should, but some manufacturers feel they gave you a VGA port so use it. The RGB levels for A/V definitely are different than PC. It is in the HDMI spec. The only "must-have" HDMI resolution to use 0-255 RGB levels is 640x480. All the other "must-have" resolutions use 16-235 because A/V has the concept of "blacker-than-black" and "whiter-than-white" which is not present for PC. Of course their are optional resolutions and optional features the manufactures could have added to make the HDMI port PC-friendly. Sony has not done this as far as we can tell.
IMO the RGB levels issues could be addressed either on the display side or the PC-side drivers. Yeah maybe you lose a little color depth, but it certainly will look better than a mismatch. However the resolution issue, if the display refuses to sync, there is nothing you can do about that on the PC-side.
...
In my experience the VGA cable looks fine when compared DVI up to around 1280x1024. Above that, you can clearly see DVI cable looks better, especially 1600x1200 and 1920x1200. On the Sony Bravia S, VGA up to 1280x768 looks fine. 1360x768 has some issues. "
http://www.avsforum.com/avs-vb/showthread.php?t=607625