Itt: http://www.hifimagazin.hu/HFMCD/DEGRELL/INDEX.HTM elolvashatod pontosan miről is van szó. Menüben a 4.1.3 alatt találodzoli73 írta: ↑2026.01.11., vas. 20:44Szép estét mindenkinek!
A napokban rendeltem egy, a képeken látható beállító sablont.
Mikor megrendeltem, csak az egyik oldaláról láttam képet, és mikor megérkezett, szembesültem vele, hogy a másik oldalán van egy "Anti skating" felirat. Mivel semmiféle leírást nem mellékeltek hozzá hiába töprengtem, mit akat jelenteni itt ez a felirat, mi a teendő.
Google a barátod elvet követve rákerestem, és egy eddig számomra ismeretlen funkció/módszer rajzolódott ki.
A beállító sablon "csupasz", anti skating feliratú oldalával felfelé a tányérra kell helyezni, elindítani a lemezjátszót, ráengedni a tűt, majd addig szabályozgatni az anti skating skálát, amíg a tű egyvonalban fut, és nem indul el sem befelé, sem kifelé.
Nos, bevallom én eddig erről a technikáról még nem hallottam, de nem igazán vonz, hogy kipróbáljam.
Nem látom túl szakszerűnek, biztonságosnak ezen a bár tükörfényes felületen, "korcsolyáztatni" a tűt, jónéhány fordulaton keresztül. Meg aztán az is aggaszt, hogy én eddig úgy tudtam, forgás közben a barázdában futó tű befelé húzza a kart, és ezt az erőt kell ellentételezni, de nem mérlegszerűen kiegyenlíteni(egyenes vonalban fusson a tű a síma felületen), hanem egy picivel több erővel kell az ati skatingnek kifelé húznia a kart, mint amekkora erővel a tű húzza befelé.
Használt már valaki ilyen anti skating beállítót? Biztonságos ez a tűre nézve? Valóban szakszerű beállitást eredményez?
Bevallom, nekem vannak kétségeim.![]()
Köszönöm, ha valaki tud segíteni!
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Lemezjátszó
- Big
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2168
- Csatlakozott: 2009.09.20., vas. 18:57
- Értékelés: 761
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Lemezjátszó
DK Design VS1 Reference MkII, Revel Performa F30, Ariston Audio RD110SL-SME3009S2 Imp-VdH Frog-Pointe Pure Power Supply-PS Audio GCPH, Dual Audio PC-Linear Power Supply-M2Tech Young-Palmer Power Station, Philips CD930, Denon TU-QS10, Harmonic Technology,Transparent,AudioQuest,ValhallA,HydraSound
Re: Lemezjátszó
Szerintem az antiskating-nek pontosan ki kell egyenlíteni a tűre ható skating erőt.zoli73 írta: ↑2026.01.11., vas. 20:44
Nem látom túl szakszerűnek, biztonságosnak ezen a bár tükörfényes felületen, "korcsolyáztatni" a tűt, jónéhány fordulaton keresztül. Meg aztán az is aggaszt, hogy én eddig úgy tudtam, forgás közben a barázdában futó tű befelé húzza a kart, és ezt az erőt kell ellentételezni, de nem mérlegszerűen kiegyenlíteni(egyenes vonalban fusson a tű a síma felületen), hanem egy picivel több erővel kell az ati skatingnek kifelé húznia a kart, mint amekkora erővel a tű húzza befelé.
Ha viszont a tűre nem hat skating erő, mert sima felületen fut, akkor az antiskating kifelé húzza a kart.
Ha meg úgy van, ahogy Te mondod, hogy az antiskating erő nagyobb, akkor meg pláne.
Pl. ha véletlenül túl kis tűerőt állítasz be, és kiugrik a tű a barázdából, akkor is kikorcsolyázik a kar az antiskating hatására.
Nem látom, hogy avval a sima fehér koronggal hogy lehetne bármit is beállítani...
Re: Lemezjátszó
Ismert módszer, vannak olyan lemezek is amelyeknek az utolsó oldalára már nem került hanganyag, ezeket is szokták erre használni. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert rossz AS beállítással leszaladhat a kar a lemezről - bármelyik irányba és nagyon gyorsan… Ráadásul azt mondják a barázdában futó hangszedőre egész más erők hatnak, mint a sík felületen szabadon futóra. Szóval még csak nem is igazán hoz megfelelő eredményt, ahogy azt sejtetted is.
Online
Amúgy jól tudod, skating erő a barázdában fog csak ébredni, anélkül annak ellentételezését sem lehet korrektül beállítani.
A normális beállítólemezeken nem véletlenül valódi barázda van ennek beállítására és nem egy üres oldal.
Egyébként honnan rendelted ezt a cuccot? Illetve a kétnullpontos értékek Berwald-hoz vannak berajzolva, vagy valami más?
- DeProtector
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 599
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 264
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
Csodálom, hogy még csak most futottál bele ilyen antiskating "beállító" lemezbe. Sajnos sok ilyen van.zoli73 írta: ↑2026.01.11., vas. 20:44Szép estét mindenkinek!
A napokban rendeltem egy, a képeken látható beállító sablont.
Mikor megrendeltem, csak az egyik oldaláról láttam képet, és mikor megérkezett, szembesültem vele, hogy a másik oldalán van egy "Anti skating" felirat. Mivel semmiféle leírást nem mellékeltek hozzá hiába töprengtem, mit akat jelenteni itt ez a felirat, mi a teendő.
Google a barátod elvet követve rákerestem, és egy eddig számomra ismeretlen funkció/módszer rajzolódott ki.
A beállító sablon "csupasz", anti skating feliratú oldalával felfelé a tányérra kell helyezni, elindítani a lemezjátszót, ráengedni a tűt, majd addig szabályozgatni az anti skating skálát, amíg a tű egyvonalban fut, és nem indul el sem befelé, sem kifelé.
Nos, bevallom én eddig erről a technikáról még nem hallottam, de nem igazán vonz, hogy kipróbáljam.
Nem látom túl szakszerűnek, biztonságosnak ezen a bár tükörfényes felületen, "korcsolyáztatni" a tűt, jónéhány fordulaton keresztül. Meg aztán az is aggaszt, hogy én eddig úgy tudtam, forgás közben a barázdában futó tű befelé húzza a kart, és ezt az erőt kell ellentételezni, de nem mérlegszerűen kiegyenlíteni(egyenes vonalban fusson a tű a síma felületen), hanem egy picivel több erővel kell az ati skatingnek kifelé húznia a kart, mint amekkora erővel a tű húzza befelé.
Használt már valaki ilyen anti skating beállítót? Biztonságos ez a tűre nézve? Valóban szakszerű beállitást eredményez?
Bevallom, nekem vannak kétségeim.![]()
Köszönöm, ha valaki tud segíteni!
Amúgy jól tudod, skating erő a barázdában fog csak ébredni, anélkül annak ellentételezését sem lehet korrektül beállítani.
A normális beállítólemezeken nem véletlenül valódi barázda van ennek beállítására és nem egy üres oldal.
Egyébként honnan rendelted ezt a cuccot? Illetve a kétnullpontos értékek Berwald-hoz vannak berajzolva, vagy valami más?
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4795
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3381
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Lemezjátszó
Szép estét mindenkinek!
A napokban rendeltem egy, a képeken látható beállító sablont.
Mikor megrendeltem, csak az egyik oldaláról láttam képet, és mikor megérkezett, szembesültem vele, hogy a másik oldalán van egy "Anti skating" felirat. Mivel semmiféle leírást nem mellékeltek hozzá hiába töprengtem, mit akat jelenteni itt ez a felirat, mi a teendő.
Google a barátod elvet követve rákerestem, és egy eddig számomra ismeretlen funkció/módszer rajzolódott ki.
A beállító sablon "csupasz", anti skating feliratú oldalával felfelé a tányérra kell helyezni, elindítani a lemezjátszót, ráengedni a tűt, majd addig szabályozgatni az anti skating skálát, amíg a tű egyvonalban fut, és nem indul el sem befelé, sem kifelé.
Nos, bevallom én eddig erről a technikáról még nem hallottam, de nem igazán vonz, hogy kipróbáljam.
Nem látom túl szakszerűnek, biztonságosnak ezen a bár tükörfényes felületen, "korcsolyáztatni" a tűt, jónéhány fordulaton keresztül. Meg aztán az is aggaszt, hogy én eddig úgy tudtam, forgás közben a barázdában futó tű befelé húzza a kart, és ezt az erőt kell ellentételezni, de nem mérlegszerűen kiegyenlíteni(egyenes vonalban fusson a tű a síma felületen), hanem egy picivel több erővel kell az ati skatingnek kifelé húznia a kart, mint amekkora erővel a tű húzza befelé.
Használt már valaki ilyen anti skating beállítót? Biztonságos ez a tűre nézve? Valóban szakszerű beállitást eredményez?
Bevallom, nekem vannak kétségeim.

MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- arzachel
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2153
- Csatlakozott: 2006.02.03., pén. 10:49
- Értékelés: 783
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Lemezjátszó
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28

Arra kíváncsi lenék, hogy a könnyű HS-7 Camellia - hoz képest plusz 4.4 grammba - 8.1 vs 12.5 - hogyan fér el a nehezebb ébenfa, az elektronika és a kb. 3 grammos CR 2032 - es elem súlya ? 
Re: Lemezjátszó
Jópofa dolog, de - a rövid szakaszon vezetett kisszintű jelen kívűl - mi az előnye a hátrányain kívül ?frenki485 írta: ↑2025.12.14., vas. 18:44
De ami igazán brutál, az MC preamppal egybeépített shell...
https://exclusive-audio.jp/en/products/ ... head-shell
( Fejnehezítés, rendszeres gombelem csere-bere, nagyon korlátozott képességű elektronika, pár centire a hangszedőtől, stb...)
Szerintem felesleges kompromisszum - hegyek, és annyira nem is olcsó.
Re: Lemezjátszó
" MC preamppal egybeépített shell."
Mint az ősi Ortofonokban.
Mint az ősi Ortofonokban.
>>Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók<
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2216
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 658
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Lemezjátszó
Jól néz ki és nem is egy vagyon.Voyager írta: ↑2025.12.14., vas. 17:54Vagy egy Yamamoto Sound Craft HS-7 Camellia, ami kifejezetten ajánlott.frenki485 írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:44Jól néz ki, nyilván az is. Sajna ez is 10,5gr, az SL-120-hoz nem jó, a GR-emhez már annál inkábbsupravox írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:11https://skyfiaudio.com/products/ds-audi ... DtTsjJsCWH
De ha végső megoldásra utazik a versenyző akkor ezt javaslom.
Persze kegyetlen drága de az utolsó fillért is megszolgálja.![]()
![]()
https://exclusive-audio.jp/en/products/ ... head-shell
De ami igazán brutál, az MC preamppal egybeépített shell...
https://exclusive-audio.jp/en/products/ ... head-shell
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.

- Voyager
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4967
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2160
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Vagy egy Yamamoto Sound Craft HS-7 Camellia, ami kifejezetten ajánlott.frenki485 írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:44Jól néz ki, nyilván az is. Sajna ez is 10,5gr, az SL-120-hoz nem jó, a GR-emhez már annál inkábbsupravox írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:11https://skyfiaudio.com/products/ds-audi ... DtTsjJsCWH
De ha végső megoldásra utazik a versenyző akkor ezt javaslom.
Persze kegyetlen drága de az utolsó fillért is megszolgálja.![]()
https://exclusive-audio.jp/en/products/ ... head-shell
„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
- Voyager
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4967
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2160
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Lemezjátszó
Ezen "csak a piócás ember tud segíteni"!Deenoo írta: ↑2025.12.13., szomb. 19:15Szép estét!
Van egy 1991-es évjáratú Pro-Ject 1 lemezjátszóm, aminek a karliftje már nem a számomra kívánatos sebességgel engedi le a kart, hanem gyorsabban a kelleténél. A karlift cserén túl, lehetséges-e a meglévő lift javítása, valamely "lassító anyag" (olaj, zsír) betöltése? Sajnos hiányzik a lift gumisapkája is. :(
Köszönöm a tanácsokat!
Üdv, Dé'
20251213_182652.jpg
Egyébként igen, javítható és jó végeredménnyel, csak annyira macerás (szétszedés–tisztítás–újrakenés), hogy kevesen rajonganak érte. A „lassítóanyag” magas viszkozitású szilikon csillapító anyag (szilikonzsír / damping fluid). Tipikusan 300k–500k cSt környéke szokott beválni, de ez konstrukciófüggő.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Voyager 2025.12.14., vas. 17:55-kor.
„Vén épület már a világ. Le, alacsonyra sűlyedett. Ha egyenest jársz: beütöd a gerendában fejedet. Hajolj meg, ha a fejtörő gerenda ellenedre van...
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
Én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam!”
- Deenoo
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 316
- Csatlakozott: 2017.12.24., vas. 08:27
- Értékelés: 40
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Lemezjátszó
Szép estét!
Van egy 1991-es évjáratú Pro-Ject 1 lemezjátszóm, aminek a karliftje már nem a számomra kívánatos sebességgel engedi le a kart, hanem gyorsabban a kelleténél. A karlift cserén túl, lehetséges-e a meglévő lift javítása, valamely "lassító anyag" (olaj, zsír) betöltése? Sajnos hiányzik a lift gumisapkája is. :(
Köszönöm a tanácsokat!
Üdv, Dé'
Van egy 1991-es évjáratú Pro-Ject 1 lemezjátszóm, aminek a karliftje már nem a számomra kívánatos sebességgel engedi le a kart, hanem gyorsabban a kelleténél. A karlift cserén túl, lehetséges-e a meglévő lift javítása, valamely "lassító anyag" (olaj, zsír) betöltése? Sajnos hiányzik a lift gumisapkája is. :(
Köszönöm a tanácsokat!
Üdv, Dé'
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2216
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 658
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Lemezjátszó
Jól néz ki, nyilván az is. Sajna ez is 10,5gr, az SL-120-hoz nem jó, a GR-emhez már annál inkábbsupravox írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:11https://skyfiaudio.com/products/ds-audi ... DtTsjJsCWH
De ha végső megoldásra utazik a versenyző akkor ezt javaslom.
Persze kegyetlen drága de az utolsó fillért is megszolgálja.
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2216
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 658
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Lemezjátszó
Igen, ez rendben van. Nálam elsősorban nem a túlnyúlás beállítása a nehéz, konkrétan nehéz/jóval nehezebb az összes shellem, mint a gyári, most már ez megoldódott!Big írta: ↑2025.12.13., szomb. 18:35Nem kötekedni szeretnék, csak a pontosítani azoknak akik ez miatt nem akarnak 1 forintot sem költeni, de erre a megoldás ott van minden SME karon, ahol a kar 2db csavar meglazításával egy igen pontos skálán mozgatható, így nagyon precízen beállítható a túlnyúlás, illetve a sablonhoz igazítás. Elnézést, értem a Te verziódat is, de szerintem macerásabb a hangszedővel küzdeni.frenki485 írta: ↑2025.12.13., szomb. 16:17Néhány gondolat a shellekről.
Az apropója, hogy vettem pár hete egy Technics SL-120 lemezjátszót, ami SME 3009 SII improved verziójú hangkarral van szerelve. Cserélhető shelles kivitel, ami külön jó, mert több hangszedőm is van, amiket szeretek cserélgetni.
Sajnos az eredeti SME shell elég könnyű (kb 6.1-6.2 gr) és bár van kb 8-10 egyéb shell itthon, szinte mindegyik lényegesen nehezebb, így a cserék után a hangkar és hangszedő beállítása nem túl egyszerű... Bár az SME anno a "világ legjobb hangkarjaként" hirdette magát, a lehetőségek a hangszedők és shellek kiválasztásában némileg korlátozottak.
Találtam viszont az Analogis nevű cég kínálatában szinte tized grammra megegyező Shellt, a HS-13-at, ami formailag is hasonlít az eredeti SME-re. Bizonyos tekintetben még jobb is, az eredetihez képest nemcsak két fix furat van a hangszedő rögzítéséhez, hanem azt lehet előre-hátra tologatni az ideális pozícióig.
Az Analogis gyárt egyéb, jó minőségű shell replikákat is Technicshez, Lenco L75/78-hoz, valamint fa testű is szerepel a kínálatukban, színekben és formákban is jó a választék.
Árban, amit vettem és a képeken is szerepel, kimondottan olcsó (5-6000Ft), a kidolgozásában nem látok kivetni valót, a többi shell sincs túlárazva.
https://www.analogis.eu/en/category/hea ... ables/?cst
Nos röviden, ha valaki SME karhoz szeretne (megfelelő) shellt pluszban és nem prioritás a rajta lévő SME logo (40-65.000Ft külföldön, plusz a szállítás...), akkor adott a megoldás.![]()
DSCN8831-1.jpg
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
- Big
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2168
- Csatlakozott: 2009.09.20., vas. 18:57
- Értékelés: 761
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Lemezjátszó
Nem kötekedni szeretnék, csak a pontosítani azoknak akik ez miatt nem akarnak 1 forintot sem költeni, de erre a megoldás ott van minden SME karon, ahol a kar 2db csavar meglazításával egy igen pontos skálán mozgatható, így nagyon precízen beállítható a túlnyúlás, illetve a sablonhoz igazítás. Elnézést, értem a Te verziódat is, de szerintem macerásabb a hangszedővel küzdeni.frenki485 írta: ↑2025.12.13., szomb. 16:17Néhány gondolat a shellekről.
Az apropója, hogy vettem pár hete egy Technics SL-120 lemezjátszót, ami SME 3009 SII improved verziójú hangkarral van szerelve. Cserélhető shelles kivitel, ami külön jó, mert több hangszedőm is van, amiket szeretek cserélgetni.
Sajnos az eredeti SME shell elég könnyű (kb 6.1-6.2 gr) és bár van kb 8-10 egyéb shell itthon, szinte mindegyik lényegesen nehezebb, így a cserék után a hangkar és hangszedő beállítása nem túl egyszerű... Bár az SME anno a "világ legjobb hangkarjaként" hirdette magát, a lehetőségek a hangszedők és shellek kiválasztásában némileg korlátozottak.
Találtam viszont az Analogis nevű cég kínálatában szinte tized grammra megegyező Shellt, a HS-13-at, ami formailag is hasonlít az eredeti SME-re. Bizonyos tekintetben még jobb is, az eredetihez képest nemcsak két fix furat van a hangszedő rögzítéséhez, hanem azt lehet előre-hátra tologatni az ideális pozícióig.
Az Analogis gyárt egyéb, jó minőségű shell replikákat is Technicshez, Lenco L75/78-hoz, valamint fa testű is szerepel a kínálatukban, színekben és formákban is jó a választék.
Árban, amit vettem és a képeken is szerepel, kimondottan olcsó (5-6000Ft), a kidolgozásában nem látok kivetni valót, a többi shell sincs túlárazva.
https://www.analogis.eu/en/category/hea ... ables/?cst
Nos röviden, ha valaki SME karhoz szeretne (megfelelő) shellt pluszban és nem prioritás a rajta lévő SME logo (40-65.000Ft külföldön, plusz a szállítás...), akkor adott a megoldás.
DK Design VS1 Reference MkII, Revel Performa F30, Ariston Audio RD110SL-SME3009S2 Imp-VdH Frog-Pointe Pure Power Supply-PS Audio GCPH, Dual Audio PC-Linear Power Supply-M2Tech Young-Palmer Power Station, Philips CD930, Denon TU-QS10, Harmonic Technology,Transparent,AudioQuest,ValhallA,HydraSound
Re: Lemezjátszó
https://skyfiaudio.com/products/ds-audi ... DtTsjJsCWH
De ha végső megoldásra utazik a versenyző akkor ezt javaslom.
Persze kegyetlen drága de az utolsó fillért is megszolgálja.
De ha végső megoldásra utazik a versenyző akkor ezt javaslom.
Persze kegyetlen drága de az utolsó fillért is megszolgálja.
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Soulnote D2.2 dac, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal,2db REL classic 99 szub.
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek, Stealth V3 T-selected usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek, Stealth V3 T-selected usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2216
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 658
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Lemezjátszó
Néhány gondolat a shellekről.
Az apropója, hogy vettem pár hete egy Technics SL-120 lemezjátszót, ami SME 3009 SII improved verziójú hangkarral van szerelve. Cserélhető shelles kivitel, ami külön jó, mert több hangszedőm is van, amiket szeretek cserélgetni.
Sajnos az eredeti SME shell elég könnyű (kb 6.1-6.2 gr) és bár van kb 8-10 egyéb shell itthon, szinte mindegyik lényegesen nehezebb, így a cserék után a hangkar és hangszedő beállítása nem túl egyszerű... Bár az SME anno a "világ legjobb hangkarjaként" hirdette magát, a lehetőségek a hangszedők és shellek kiválasztásában némileg korlátozottak.
Találtam viszont az Analogis nevű cég kínálatában szinte tized grammra megegyező Shellt, a HS-13-at, ami formailag is hasonlít az eredeti SME-re. Bizonyos tekintetben még jobb is, az eredetihez képest nemcsak két fix furat van a hangszedő rögzítéséhez, hanem azt lehet előre-hátra tologatni az ideális pozícióig.
Az Analogis gyárt egyéb, jó minőségű shell replikákat is Technicshez, Lenco L75/78-hoz, valamint fa testű is szerepel a kínálatukban, színekben és formákban is jó a választék.
Árban, amit vettem és a képeken is szerepel, kimondottan olcsó (5-6000Ft), a kidolgozásában nem látok kivetni valót, a többi shell sincs túlárazva.
https://www.analogis.eu/en/category/hea ... ables/?cst
Nos röviden, ha valaki SME karhoz szeretne (megfelelő) shellt pluszban és nem prioritás a rajta lévő SME logo (40-65.000Ft külföldön, plusz a szállítás...), akkor adott a megoldás.
Az apropója, hogy vettem pár hete egy Technics SL-120 lemezjátszót, ami SME 3009 SII improved verziójú hangkarral van szerelve. Cserélhető shelles kivitel, ami külön jó, mert több hangszedőm is van, amiket szeretek cserélgetni.
Sajnos az eredeti SME shell elég könnyű (kb 6.1-6.2 gr) és bár van kb 8-10 egyéb shell itthon, szinte mindegyik lényegesen nehezebb, így a cserék után a hangkar és hangszedő beállítása nem túl egyszerű... Bár az SME anno a "világ legjobb hangkarjaként" hirdette magát, a lehetőségek a hangszedők és shellek kiválasztásában némileg korlátozottak.
Találtam viszont az Analogis nevű cég kínálatában szinte tized grammra megegyező Shellt, a HS-13-at, ami formailag is hasonlít az eredeti SME-re. Bizonyos tekintetben még jobb is, az eredetihez képest nemcsak két fix furat van a hangszedő rögzítéséhez, hanem azt lehet előre-hátra tologatni az ideális pozícióig.
Az Analogis gyárt egyéb, jó minőségű shell replikákat is Technicshez, Lenco L75/78-hoz, valamint fa testű is szerepel a kínálatukban, színekben és formákban is jó a választék.
Árban, amit vettem és a képeken is szerepel, kimondottan olcsó (5-6000Ft), a kidolgozásában nem látok kivetni valót, a többi shell sincs túlárazva.
https://www.analogis.eu/en/category/hea ... ables/?cst
Nos röviden, ha valaki SME karhoz szeretne (megfelelő) shellt pluszban és nem prioritás a rajta lévő SME logo (40-65.000Ft külföldön, plusz a szállítás...), akkor adott a megoldás.
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Re: Lemezjátszó
Szia,
a hideg miatt többször bekapcsoló fűtés, karácsonyi dekoráció, új "játék", ilyenek okozhatnak hasonló zavarokat.
Online
.
D osztályú erősítőm van + phono, eddig nem hallottam ezt, pedig már egy ideje így használom.
Re: Lemezjátszó
Igen, a hangfalból jön. Alig észrevehető, kb olyan a hang, mint mikor rezgőn van a telefon és csörögDeProtector írta: ↑2025.11.30., vas. 21:14A búgás a hangfalból jön? Mert a toroid trafók hajlamosak hasonló jelenségre, de az valamelyik készülékház mechanikus "hangja", nem a hangfalból érkezik.
D osztályú erősítőm van + phono, eddig nem hallottam ezt, pedig már egy ideje így használom.
Online
- DeProtector
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 599
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 264
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
A búgás a hangfalból jön? Mert a toroid trafók hajlamosak hasonló jelenségre, de az valamelyik készülékház mechanikus "hangja", nem a hangfalból érkezik.
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
Online
Re: Lemezjátszó
Sziasztok! Ma figyeltem fel egy ismétlődő "búgásra", ami kb 5 másodpercenként ismétlődik és nem a lemezen van. Jó ideje minden változatlan, minden kábel a helyén. Mi lehet az oka?
Köszi előre is a segítséget!
Köszi előre is a segítséget!
- ottoisis
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 558
- Csatlakozott: 2014.09.22., hétf. 12:36
- Értékelés: 97
- Tartózkodási hely: Savaria
Re: Lemezjátszó
Köszi az infót!
Időközben én is megtaláltam Z-plexi név alatt a vinyl.hu kínálatában 23e Ft-ért.

LPj: Townshend Elite Mk II Rock + Moth-RB-250/AN-Ai karkábel + Roksan Corus Black
CD: Cyrus dAD-7, Erősítő: Palotás phono, TMP ANT, Dobozok: Audio Note AX-Two
Kábelek, kiegészítők: Fapaci, Belden 8402, Kondo KSL, YBA Glass, 47 Lab OTA Stratos
CD: Cyrus dAD-7, Erősítő: Palotás phono, TMP ANT, Dobozok: Audio Note AX-Two
Kábelek, kiegészítők: Fapaci, Belden 8402, Kondo KSL, YBA Glass, 47 Lab OTA Stratos
Online
- DeProtector
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 599
- Csatlakozott: 2016.05.27., pén. 15:01
- Értékelés: 264
- Tartózkodási hely: Jánossomorja
Re: Lemezjátszó
A Soulines Kubrick-nak nagyon hasonló a plexije szerintem, és olyat lehet is venni külön a Szekeres Istvánnál (3345.hu).
LP: Linn Sondek LP12 + GB Tools Zeta + Koetsu Black + Heed Orbit + Quasar III + Q-PSU
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
CD: Heed Obelisk DT + DA
Stream: SOtM SMS-200 neo + TMP
Erősítő: Heed Obelisk SI³⁰ + X2³⁰
Hangfal: Heed StandArt JSE
Táp: Power-R Live 2
IC: Zu Varial
Hf.: Zu Mission
- ottoisis
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 558
- Csatlakozott: 2014.09.22., hétf. 12:36
- Értékelés: 97
- Tartózkodási hely: Savaria
Re: Lemezjátszó
Igen! - Unicover akart lenni, csak eltoltam.... 