Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Sztereó erősítők
Sztereó erősitők
Sziasztok!
Kerestem olyat, hogy "Milyen erősítőt" topik, de nem találtam (a Milyen hangsugárzót? analógiájára).
Szóval itt kérdeznék egy olyan szempontból butát, hogy tudom, a válasz meglehetősen szubjektív tud csak lenni.
Nagyon töröm a fejem a három erősítő között: Advance Acoustic X-i60, Rotel RA-05SE és Arcam A70, A80, illetve A90 (ez utóbbi három elvileg teljesítményben tér csak el, de állítólag hangban is - és ebay-n lényegében nincs jelentős különbség köztük árban). Tudom, a három erősítő más korból származik, más filozófia szerint építettek. A Rotel és az Arcam hangot ismerem, kedvelem. Bár a konkrét erősítőkhöz még nem volt szerencsém. Szóval valami hasonló hangot keresek. S itt lép a képbe az X-i60, mert ő ugye egy vadonatúj konstrukció, nagyon jó árral, de mindenhol (fórumok, tesztek) agyondicsérik - majd a végén azért hozzáteszik, hogy azért ez a belápőszint (tudom, a többi is). Viszont azt is hozzáteszik általában az Arcam 70-80-90-hez, hogy egy NAD CXXXBee általában már jobb tőlük (ezt leginkább fórumokon olvastam. A NAD-ot ismerem, tisztességes, figyelmre méltó a hangja a 316-326Bee-nek, elbűvöl, hogy kevés pénzért milyen remek a hangjuk, de valahogy nem akaródzik olyat venni. Ugyanakkor az X-i60-ról meg azt is olvastam, hallottam, hogy a NAD 326Bee-t veri. Namostakkor!
Ki, melyiket ajánlaná? Árat vegyük ki a képletből az egyszerűség kedvéért, illetve a a teljestménykülönbségeket is (nekem még a Rotel 2x40 wattja is elég lehet), na meg azt a tényt is, hogy az X-i60-ban DAC is van.
Szóval ez a három típus van, melyiket vegyem??? (Kérlek benneteket, más alternatívát azért ne adjatok, mert képlet így is bonyolult már, illetve ezek beszerzésére van lehetőségem.)
Előre is nagyon köszönöm!
Dani
Én úgy tennék, hogy elmennék a forgalmazóhoz, meghallgatnám komolyabb hangfalakon, hogy mik a hibái az AA X-i60-nak. Aztán mérlegelnék, hogy ezek az én hangfalaimon/rendszeremben mennyire problémák. Aztán, ha a kereskedő jó fej (azok szoktak lenni), megpróbálnám otthoni rendszerben is letét ellenében, vagy legalább elvinni hozzá a hangfalaim, ha a forgalmazónak nincs olyan.
Ha nem tetszik az AA, akkor érdemes egy régebbi nagy vas felé lesni. Azért ez az irány, merthogy a DAC elég jó dolog, és manapság nehéz kihagyni...
- Jegkocka77
- Nincs visszaút
- Hozzászólások: 190
- Csatlakozott: 2014.05.27., kedd 09:04
- Értékelés: 49
Sztereó erősitők
Sziasztok!
Kerestem olyat, hogy "Milyen erősítőt" topik, de nem találtam (a Milyen hangsugárzót? analógiájára).
Szóval itt kérdeznék egy olyan szempontból butát, hogy tudom, a válasz meglehetősen szubjektív tud csak lenni.
Nagyon töröm a fejem a három erősítő között: Advance Acoustic X-i60, Rotel RA-05SE és Arcam A70, A80, illetve A90 (ez utóbbi három elvileg teljesítményben tér csak el, de állítólag hangban is - és ebay-n lényegében nincs jelentős különbség köztük árban). Tudom, a három erősítő más korból származik, más filozófia szerint építettek. A Rotel és az Arcam hangot ismerem, kedvelem. Bár a konkrét erősítőkhöz még nem volt szerencsém. Szóval valami hasonló hangot keresek. S itt lép a képbe az X-i60, mert ő ugye egy vadonatúj konstrukció, nagyon jó árral, de mindenhol (fórumok, tesztek) agyondicsérik - majd a végén azért hozzáteszik, hogy azért ez a belápőszint (tudom, a többi is). Viszont azt is hozzáteszik általában az Arcam 70-80-90-hez, hogy egy NAD CXXXBee általában már jobb tőlük (ezt leginkább fórumokon olvastam. A NAD-ot ismerem, tisztességes, figyelmre méltó a hangja a 316-326Bee-nek, elbűvöl, hogy kevés pénzért milyen remek a hangjuk, de valahogy nem akaródzik olyat venni. Ugyanakkor az X-i60-ról meg azt is olvastam, hallottam, hogy a NAD 326Bee-t veri. Namostakkor!
Ki, melyiket ajánlaná? Árat vegyük ki a képletből az egyszerűség kedvéért, illetve a a teljestménykülönbségeket is (nekem még a Rotel 2x40 wattja is elég lehet), na meg azt a tényt is, hogy az X-i60-ban DAC is van.
Szóval ez a három típus van, melyiket vegyem??? (Kérlek benneteket, más alternatívát azért ne adjatok, mert képlet így is bonyolult már, illetve ezek beszerzésére van lehetőségem.)
Előre is nagyon köszönöm!
Dani
Kerestem olyat, hogy "Milyen erősítőt" topik, de nem találtam (a Milyen hangsugárzót? analógiájára).
Szóval itt kérdeznék egy olyan szempontból butát, hogy tudom, a válasz meglehetősen szubjektív tud csak lenni.
Nagyon töröm a fejem a három erősítő között: Advance Acoustic X-i60, Rotel RA-05SE és Arcam A70, A80, illetve A90 (ez utóbbi három elvileg teljesítményben tér csak el, de állítólag hangban is - és ebay-n lényegében nincs jelentős különbség köztük árban). Tudom, a három erősítő más korból származik, más filozófia szerint építettek. A Rotel és az Arcam hangot ismerem, kedvelem. Bár a konkrét erősítőkhöz még nem volt szerencsém. Szóval valami hasonló hangot keresek. S itt lép a képbe az X-i60, mert ő ugye egy vadonatúj konstrukció, nagyon jó árral, de mindenhol (fórumok, tesztek) agyondicsérik - majd a végén azért hozzáteszik, hogy azért ez a belápőszint (tudom, a többi is). Viszont azt is hozzáteszik általában az Arcam 70-80-90-hez, hogy egy NAD CXXXBee általában már jobb tőlük (ezt leginkább fórumokon olvastam. A NAD-ot ismerem, tisztességes, figyelmre méltó a hangja a 316-326Bee-nek, elbűvöl, hogy kevés pénzért milyen remek a hangjuk, de valahogy nem akaródzik olyat venni. Ugyanakkor az X-i60-ról meg azt is olvastam, hallottam, hogy a NAD 326Bee-t veri. Namostakkor!
Ki, melyiket ajánlaná? Árat vegyük ki a képletből az egyszerűség kedvéért, illetve a a teljestménykülönbségeket is (nekem még a Rotel 2x40 wattja is elég lehet), na meg azt a tényt is, hogy az X-i60-ban DAC is van.
Szóval ez a három típus van, melyiket vegyem??? (Kérlek benneteket, más alternatívát azért ne adjatok, mert képlet így is bonyolult már, illetve ezek beszerzésére van lehetőségem.)
Előre is nagyon köszönöm!
Dani
Sztereó erősitők
Térjünk vissza az eredeti kérdésre. Látom, hogy Nad és HK sztereóval is rendelkezel. Mik a tapasztalataid velük kapcsolatban?
Nem rendelkezem sem NAD, sem HK sztereóval, és saját tulajdonban soha nem volt ilyenem. Persze hallottam tőlük készüléket.
Alapvetően az a véleményem, hogy ezek akárhogy is nézzük, tömeggyártott készülékek, azok minden előnyével (egyenletes minőség, megbízható konstrukció, tetszetős kivitel) és hátrányával. A tömeggyártás a kompromisszumok művészete, és sajnos az a gyanúm, hogy amikor a HK (...márkanév mögött álló multicég) marketingeseinek döntést kell hozniuk, hogy egy olcsóbb vagy egy jobb műszaki megoldást alkalmazzanak, szinte mindig a fillérbaszás nyer. Láttam én már 10 forintos relésort, mint bemenetválasztót "márkás" készülékben....
Nekünk Magyarországon az a szerencsénk, hogy van egy kifejezetten világszínvonalú kézműves audio iparunk, ami lényegesen magasabb műszaki színvonalon dolgozik, mint ezek a multicégek, miközben vannak annyira hatékonyak (leginkább azzal, hogy nagykerek és kiskerek kizárásával maguk árulják a készülékeiket), hogy árban is abszolút versenyképesek.
Szóval, ha a véleményemre vagy kiváncsi, az az, hogy inkább keresd meg a Hivoxot, az Ethoszt, Bodorékat, vagy akár Zsoltékat (Heed Audio), és nézd meg, mit adnak annyi pénzért, ami neked van. De megkeresheted Dénes Pétert is, aki az adott pénzügyi kerethez is tud egyedi erősítőt készíteni. De van olyan magyar erősítő konstruktőr is, aki szélessávú hangsugárzó rendszert is használ a fejlesztéshez.
Sztereó erősitők
Egyetlen kérdésem lenne: hallottál már valaha ilyen szélessávú rendszert, vagy csak olvastad valahol, hogy az hűdejó?
A helyzet az, hogy ezek a szélessávú megoldások rettenetesen valamilyenek. Lehet őket szeretni, sőt isteníteni, de sokaknak egyszerűen nem felelnek meg. Akik kizárólag pici, akusztikus zenekarokat hallgatnak (vonósnégyes, jazz trió, szóló népdal énekes), azok általában lelkesek. Ahol nagyobb hangtömegek jelenlétét kellene tolmácsolni, ott többnyire a membránfelület hiánya eléggé előtérbe kerül.
Viszont az "egyutas" rendszerek valódi hívői mereven elzárkóznak attól, hogy akár alul, akár felül kiegészítsék ezeket a hangsugárzókat. Az pont olyan lenne, mint a Light Colát utólag megcukrozni.
Még egy dolog: a szélessávú hangsugárzók előtt szinte mindig csöves erősítők vannak. Általában a drágább fajtákból. Ennek nagyon is megvan az oka :-) Egy pár tízezer forintos félvezetős elektronikát használni egy ilyen hangsugárzó előtt egyenes út ahhoz, hogy esténként inkább egy jó könyvet vegyél elő, ne egy lemezt.
Bár annak is megvannak az előnyei, kétségtelen.
Kedves Rooibos!
Egy kicsit ledegradálónak érzem a kommentedet....
Igen, volt már szerencsém több ilyen hangfalat meghallgatni és pozitívak a tapasztalataim velük kapcsolatban. Mint írtam, HM rendszer mellé lenne telepítve, így ha a házat le akarom "bontani", akkor ott lesz rá a lehetőség.
Egy részletező, légies hangot keresek, főleg jazz, és vokálisok hallgatására. A hajtás biztos hogy félvezetős lesz; én azért a 100-150 ezres kategóriát nem fikáznám le ennyire. A csöves vs. félvezetős boxba meg ne menjünk bele....Értelmetlen, mindkét fajtából vannak lenyűgöző darabok, illetve a csövesből is van szar...
Térjünk vissza az eredeti kérdésre. Látom, hogy Nad és HK sztereóval is rendelkezel. Mik a tapasztalataid velük kapcsolatban?
üdv.
Erősítő: Arcam P85+Arcam A85
Hangfal: Wilson Benesch ARC
Forrás, DAC: Bluesound Node => TIDAL
Phono: Project Debut Carbon Esprit
Kábelek: Xindak, Fapaci, Van Damme
Hangfal: Wilson Benesch ARC
Forrás, DAC: Bluesound Node => TIDAL
Phono: Project Debut Carbon Esprit
Kábelek: Xindak, Fapaci, Van Damme
Sztereó erősitők
A hajtott hangfalak is most vannak készülőben!Frugal Horn MK3 - Markaudio Alpair7 szélessávú hangszórókkal szerelve. Ezek elvileg 20W teljesítményűek, hangváltó nem lesz, max, csak vmi korrekciós teg. Az erősítőn az akítv sub kimenet fontos, mivel ezeket a kis szélessávúakat szerintem meg kell majd alulról támogatni.
Egyetlen kérdésem lenne: hallottál már valaha ilyen szélessávú rendszert, vagy csak olvastad valahol, hogy az hűdejó?
A helyzet az, hogy ezek a szélessávú megoldások rettenetesen valamilyenek. Lehet őket szeretni, sőt isteníteni, de sokaknak egyszerűen nem felelnek meg. Akik kizárólag pici, akusztikus zenekarokat hallgatnak (vonósnégyes, jazz trió, szóló népdal énekes), azok általában lelkesek. Ahol nagyobb hangtömegek jelenlétét kellene tolmácsolni, ott többnyire a membránfelület hiánya eléggé előtérbe kerül.
Viszont az "egyutas" rendszerek valódi hívői mereven elzárkóznak attól, hogy akár alul, akár felül kiegészítsék ezeket a hangsugárzókat. Az pont olyan lenne, mint a Light Colát utólag megcukrozni.
Még egy dolog: a szélessávú hangsugárzók előtt szinte mindig csöves erősítők vannak. Általában a drágább fajtákból. Ennek nagyon is megvan az oka :-) Egy pár tízezer forintos félvezetős elektronikát használni egy ilyen hangsugárzó előtt egyenes út ahhoz, hogy esténként inkább egy jó könyvet vegyél elő, ne egy lemezt.
Bár annak is megvannak az előnyei, kétségtelen.
Sztereó erősitők
Sziasztok!
Harman Kardon AVR-155+JBL Studio 180 szett mellé szeretnék egy sztereó rendszert kialakítani!
Kérlek, hogy tapasztalatokkal, véleményekkel segítsetek a döntésben!
A kiszemelt típusok eddig, de szívesen fogadok alternatívákat is:
NAD C326BEE
HK 3700, ez teljesen új típus, vki hallot már ilyet?
Cambridge Audio Topaz SR10
A hajtott hangfalak is most vannak készülőben!
Frugal Horn MK3 - Markaudio Alpair7 szélessávú hangszórókkal szerelve. Ezek elvileg 20W teljesítményűek, hangváltó nem lesz, max, csak vmi korrekciós teg. Az erősítőn az akítv sub kimenet fontos, mivel ezeket a kis
szélessávúakat szerintem meg kell majd alulról támogatni.
A hangfal ilyesmi forma lesz:
fh3bwgloss011.jpg
Előre is köszönöm a hozzászólásokat a témában!
üdv.
Miki
Ezek közül szerintem Nad...
Sztereó erősitők
Sziasztok!
Harman Kardon AVR-155+JBL Studio 180 szett mellé szeretnék egy sztereó rendszert kialakítani!
Kérlek, hogy tapasztalatokkal, véleményekkel segítsetek a döntésben!
A kiszemelt típusok eddig, de szívesen fogadok alternatívákat is:
NAD C326BEE
HK 3700, ez teljesen új típus, vki hallot már ilyet?
Cambridge Audio Topaz SR10
A hajtott hangfalak is most vannak készülőben!
Frugal Horn MK3 - Markaudio Alpair7 szélessávú hangszórókkal szerelve. Ezek elvileg 20W teljesítményűek, hangváltó nem lesz, max, csak vmi korrekciós teg. Az erősítőn az akítv sub kimenet fontos, mivel ezeket a kis
szélessávúakat szerintem meg kell majd alulról támogatni.
A hangfal ilyesmi forma lesz:
Előre is köszönöm a hozzászólásokat a témában!
üdv.
Miki
Erősítő: Arcam P85+Arcam A85
Hangfal: Wilson Benesch ARC
Forrás, DAC: Bluesound Node => TIDAL
Phono: Project Debut Carbon Esprit
Kábelek: Xindak, Fapaci, Van Damme
Hangfal: Wilson Benesch ARC
Forrás, DAC: Bluesound Node => TIDAL
Phono: Project Debut Carbon Esprit
Kábelek: Xindak, Fapaci, Van Damme
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Sztereó erősitők
Szia!
Igen, természetesen
20nm-es (panel) nappaliban található a rendszer, az eredeti hangsugárzók..
Az enyémek sajnos vagy szerencsére nem az eredeti felépítésben szólnak. A gyári méreteket követve át lett építve egy nagyobb álló dobozba, ennek az aljára került egy Peerless mély egy különálló reflex kamrába.
Az erősítő egyrészt nem az enyém, csak kölcsön van - másrészt pedig igen nagy az alapzaja (kb 15 éves). Ez alatt azt értem, hogy zavaróan hallható a trafó búgása. Gondolom a tápkondikat feltétlen cserélni kellene, vagy akár a többi elkót is, de mivel nem az enyém az erősítő, így nem nyúlok bele. A búgás szerintem nem földhurok eredetű, mert ha üres a bemenet, akkor is hallató egyenletesen.
Nos, én a helyedben keresnék egy Malackát!
Ebben az ársávban (30-40e ft) azért felbukkannak jó kis vasak!
Pl ha nem fontos a táv akkor fülelj meg a dobozaiddal Denon PMA 260, 320, 360-as vasakat!
40 környékén mennek a fiatalabb CA, kisebb vasai és a Denon PMA 500AE vasai amik szintén nem rosszak!
Dune HD Smart H1.,Yamaha WXAD-10., NAD C 326BEE., Evidence Audio Siren II., ZsoltAudio StandART Two Pro., Asus K50IJ. (WD 1.5 TB, WD Pasport 250 GB)., Zimonyi Attila Forte IC., Profigold., Gotham., Lapp., Viablue X60 táp, CA. és Profigold HDMI... Samsung UE46EH6030., HiVox Alces.
Sztereó erősitők
Ha még azt is hozzátesszük, hogy fogalmunk sincs sem arról, hogy milyen hangsugárzókat fog rákötni, illetve milyen akusztikai körülmények között fogja használni, milyen műszaki állapotban leledzik, ha még van is ilyenje valakinek, akkor sem tudja véleményezni.
Nagy valószínűséggel a meglévő Wharfedale Modus Seven hangfalakkal fog üzemelni egyenlőre.
Sztereó erősitők
Lehet, hogy azért nem ír senki konkrét tapasztalatokat, mert senki nem hallott még pontosan ilyen összeállítást. Ez egy vintage torony, szép de szerintem hangilag nem lesz túlságosan kiemelkedő. Persze azt sem tudjuk te milyen szinthez vagy szokva. Itt azért nagyobbrészt sokkal komolyabb berendezéseket használó emberkék vannak....
Ha még azt is hozzátesszük, hogy fogalmunk sincs sem arról, hogy milyen hangsugárzókat fog rákötni, illetve milyen akusztikai körülmények között fogja használni, milyen műszaki állapotban leledzik, ha még van is ilyenje valakinek, akkor sem tudja véleményezni.
Ne keverjük!
A hangszóró, az elektromos hangfrekvenciás jelből mechanikus rezgést előállító alapeleme egy hangsugárzónak.
Hangsugárzó alatt értjük azt a komplexumot , ami tartalmazza a hangszórót, és a hangsugárzás javító foglalatot, ill. adott esettől függően más kiegészítő elemeket is. (váltó, belső huzalozás, csatlakozók, stb) A hangsugárzást javító foglalat lehet többek közt un. hangfal, ami "valamekkora tetszőleges geometriájú lap" hangdoboz, vagy méretéből adódóan hangláda, illetve egyéb formájú test.
Az esetek többségében nagyon helytelenül, egyesek hangfalnak hívnak minden hangsugárzót, ha nem olyan kialakítású akkor is.
Senki nem hívja a kanalat villának, vagy késnek, evőpálcikának, pedig ezek is evőeszközök. Akkor miért is hangfal a basszusreflex, zárt, TL, stb. rendszerű hangsugárzó?
Online
Köszönöm. Igen valódi fa! Igazából, az a vicces, hogy tapasztalatokról kértem beszámolót, és minden jött csak az nem . Meghallgatás nélkül vettem meg, de személyesen megyek érte. Sajnos vagyok akkora paraszt ha szarul szól, vagy hibás, ott hagyom a fenébe. Hülye nem vagyok. Tapasztalatokat kértem .
Lehet, hogy azért nem ír senki konkrét tapasztalatokat, mert senki nem hallott még pontosan ilyen összeállítást. Ez egy vintage torony, szép de szerintem hangilag nem lesz túlságosan kiemelkedő. Persze azt sem tudjuk te milyen szinthez vagy szokva. Itt azért nagyobbrészt sokkal komolyabb berendezéseket használó emberkék vannak....
Sztereó erősitők
Köszönöm. Igen valódi fa! Igazából, az a vicces, hogy tapasztalatokról kértem beszámolót, és minden jött csak az nem . Meghallgatás nélkül vettem meg, de személyesen megyek érte. Sajnos vagyok akkora paraszt ha szarul szól, vagy hibás, ott hagyom a fenébe. Hülye nem vagyok. Tapasztalatokat kértem .
Lehet, hogy azért nem ír senki konkrét tapasztalatokat, mert senki nem hallott még pontosan ilyen összeállítást. Ez egy vintage torony, szép de szerintem hangilag nem lesz túlságosan kiemelkedő. Persze azt sem tudjuk te milyen szinthez vagy szokva. Itt azért nagyobbrészt sokkal komolyabb berendezéseket használó emberkék vannak....
LP:Pink Triangle PT One, Helius Scorpio III kar, Benz Wood SM 0,85mV, AN-V QSSC
CD:Philips CD304 Meridian 203DAC, AN-Vx kábel
Tuner: Kenwood KT8300 analog tuner, AN-V
Erősítő:AN OTO PHONO
Hangfal:AN-E/Hemp+Townshend tweeter, Kondo KSL,AN-SP QSSC
Állványok: Sound Org ZO28,ZO21

Vaterán nincs meghallgatás. Ahogy a bolhapiacon sincs. Nekem is összeállt egy ilyen szép Fine Arts a Grundigtól. Először a külalakja miatt vettem meg a CD9000-eét aztán hallgattam sokat. A nagy rendszerbe rakva előjönnek a problémái. Kicsit tompa, részlettelen persze csak a Micromegáoz képest. Na de ezeket rendszerben kínálták. A saját erősítőjével, ha csak kikapcsolódni kell, hatalmas élmény. Hallgatni a zenét és közben pedig ezt a látványt látni a fa oldallapokkal és a szép kijelzővel nagyon jó.
A kazettást is érdemes hadrendbe állítani. Bolhás műsoros kazetták között rengeteg gyöngyszem van és nagyon jól szólnak.
Aztán a tuner. A grundig mindig is a szívem csücske volt. Nagyon kellemes a tuner hangja. Az Uheré is biztosan ilyen. Ha volt saját doboz hozzá, akkor azt is szerezd meg. Én talátam véletlenül a közelben Fine Arts dobozt. A korábbi kis Infinityhez képest egy nagyságrenddel jobban szól...
Sok kellemes órát kívánok az új Uher tornyodhoz.
Ja egy kérdés. Az oldallapok valódi fából vannak?
Üdv,
NL
Köszönöm. Igen valódi fa! Igazából, az a vicces, hogy tapasztalatokról kértem beszámolót, és minden jött csak az nem . Meghallgatás nélkül vettem meg, de személyesen megyek érte. Sajnos vagyok akkora paraszt ha szarul szól, vagy hibás, ott hagyom a fenébe. Hülye nem vagyok. Tapasztalatokat kértem .
Sztereó erősitők
Vaterán nincs meghallgatás. Ahogy a bolhapiacon sincs. Nekem is összeállt egy ilyen szép Fine Arts a Grundigtól. Először a külalakja miatt vettem meg a CD9000-eét aztán hallgattam sokat. A nagy rendszerbe rakva előjönnek a problémái. Kicsit tompa, részlettelen persze csak a Micromegáoz képest. Na de ezeket rendszerben kínálták. A saját erősítőjével, ha csak kikapcsolódni kell, hatalmas élmény. Hallgatni a zenét és közben pedig ezt a látványt látni a fa oldallapokkal és a szép kijelzővel nagyon jó.
A kazettást is érdemes hadrendbe állítani. Bolhás műsoros kazetták között rengeteg gyöngyszem van és nagyon jól szólnak.
Aztán a tuner. A grundig mindig is a szívem csücske volt. Nagyon kellemes a tuner hangja. Az Uheré is biztosan ilyen. Ha volt saját doboz hozzá, akkor azt is szerezd meg. Én talátam véletlenül a közelben Fine Arts dobozt. A korábbi kis Infinityhez képest egy nagyságrenddel jobban szól...
Sok kellemes órát kívánok az új Uher tornyodhoz.
Ja egy kérdés. Az oldallapok valódi fából vannak?
Üdv,
NL
Sztereó erősitők
Valamit nem értek. Mindenhol a pénz számít. Effektív érték nincs is? Igazatok van kár volt kitenni.
Ha valami másnak nem értékes, akkor számodra sem lesz az?
Ha jól értem, meg hallgatás nélkül megvetted? Ha itt páran azt írják, felejtős, akkor mi lesz? Már adod is tovább? Én meg ezt nem értem!
.
Sztereó erősitők
Valamit nem értek. Mindenhol a pénz számít. Effektív érték nincs is? Igazatok van kár volt kitenni.
"Nyugtatásképen" ! Nekem volt egy Aiwa ax7550 receiver Akai hangfalakkal nagyon szépen szól(t)!Aki nem hallotta őket addig mindenki "lenézte" aztán mikor meghallgatták akkor meglepődtek!
Sztereó erősitők
Ha tetszik, tartsd meg!
Hamarabb leszel elégedett, ha elsősorban a saját ízlésed - és pénztárcád - motívál, s nem mások véleménye.
Valamit nem értek. Mindenhol a pénz számít. Effektív érték nincs is? Igazatok van kár volt kitenni.
Sztereó erősitők
Igazából nagyon jó áron vettem. Zenére használnám, a CD bakelit tuner a fő, a kazetta csak az egység része jön vele. Uher reference no1. Az erősítő miatt vettem igazából, de ha már komplett akkor nem dobom ki a többit. Bakelitem van bőven bakelitezem most is egy taya 510-zel. Audio CD lejátszót is használok csak jött ez az alkalmi és arra vagyok kíváncsi volt e hasonló valakinek. Tapasztalatok stb.
Ha tetszik, tartsd meg!
Hamarabb leszel elégedett, ha elsősorban a saját ízlésed - és pénztárcád - motívál, s nem mások véleménye.
.
Sztereó erősitők
Igazából nagyon jó áron vettem. Zenére használnám, a CD bakelit tuner a fő, a kazetta csak az egység része jön vele. Uher reference no1. Az erősítő miatt vettem igazából, de ha már komplett akkor nem dobom ki a többit. Bakelitem van bőven bakelitezem most is egy taya 510-zel. Audio CD lejátszót is használok csak jött ez az alkalmi és arra vagyok kíváncsi volt e hasonló valakinek. Tapasztalatok stb.
Sztereó erősitők
Nagy kérdés, mire akarod használni: nézegetni nagy élmény, zenét hallgatni rajta már nem akkora :-)
Igen, igen, csak kérdés kinek mi számít élménynek.
.
Sztereó erősitők
Ha a szub valóban aktív, azaz saját erősítőfokozata van, akkor vonalszintű kimenetről (Line Out, Tape Out, vagy hasonló) kell megtáplálni.
Nem lesz jóó... sz..r a jel minősége.
Filmhez: Dynavioce Challenger m-63 5.0, Sony STR DB-925, HK DVD29, JBL ES 150P, HDD, 50' Plazma.
Zenéhez: Nad c315BEE, HK 970, HK 680, Rotel RCD-965BX, JBL L-90, Yamaha YST-SW300, Heybrook HB1
A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal meg.
Kodály Zoltán
Sztereó erősitők
Vettem egy ilyet!
Kérnék véleményeket.
Jövőhéten hozom haza.
Milyen véleményeket vársz?
Ez egy gyűjtők számára érdekes torony, de az oldschool hifi gyűjtők egy eleve niche hobbi szélsőségesen niche alfaját jelentik.
Nagy kérdés, mire akarod használni: nézegetni nagy élmény, zenét hallgatni rajta már nem akkora :-)
Bár nyilván attól is függ, mennyiért vetted.
A végfokot ismerem, az komoly szerkezet, talán az előfok is, de a többi az X - a lemezjátszó, a CD és a kazettás magnó aligha saját gyártású cuccok, kérdés, valójában milyen cég van a háttérben.
Sztereó erősitők
Ha Hk680 asom mind a 4 csatornáját használnám, oly módon, hogy a B részröl csak az aktív subra megy a teljesítmény
Ha a szub valóban aktív, azaz saját erősítőfokozata van, akkor vonalszintű kimenetről (Line Out, Tape Out, vagy hasonló) kell megtáplálni.
Sztereó erősitők
Vettem egy ilyet!
Kérnék véleményeket.
Jövőhéten hozom haza.
Sztereó erősitők
Látom másnak is vannak álmatlan éjszakái...
Az általad leírt felállásban én sem aggódnék, de a hangfalaim 4 ohmon dörömbölnek és mivel elég nehéz volt Németországból hazajuttatni egy normális 680 ast így nem akarom elpösszenteni.
De a mély meg kell, így érzem teljesnek.
Az subon átvezetés veszteséges lenne.
Az A részről való dupla kábelezés szerintem megint nem jó megoldás.
Mennyire éri meg az ellenállással szórakozni ebben a formában?
Filmhez: Dynavioce Challenger m-63 5.0, Sony STR DB-925, HK DVD29, JBL ES 150P, HDD, 50' Plazma.
Zenéhez: Nad c315BEE, HK 970, HK 680, Rotel RCD-965BX, JBL L-90, Yamaha YST-SW300, Heybrook HB1
A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal meg.
Kodály Zoltán
Sztereó erősitők
Sziasztok!
Ha Hk680 asom mind a 4 csatornáját használnám, oly módon, hogy a B részröl csak az aktív subra megy a teljesítmény és az A részröl pedig 4 ohmos doboz van hajtva, az nagyon nem jo vagy elviseli az erösítö? Ugye igy használva 8-16 ohm a keret, de a subot nem tudom máshogy rákötni.
Ha valaki tudja a fizika része is érdekelne, mi történik a lemez alatt.
Ha minden csatornára 4 ohmos doboz lenne kötve nem kérdeznék, de ebben az esetben is hasonló a helyzet? Jelen esetben a Yamaha YST-SW 300 -ról van szó.
Nekem is így megy, A-ból hangfalak (8ohm), B-ből aktív sub.
Teljesen korrekt, a sub-ot akkor használom, ha szükségét érzem (mozi, kedv, stb...)
A 4ohm-ról nem tudok e felállásban nyilatkozni...