Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
TL doboz építése
TL doboz építése
Kis utánolvasással kiderül, hogy kicsit kevés a mély hangja ennek a konstrukciónak, ezért az alkotói is - szégyenszemre - subwoofert tesznek mellé.
A méretekből adódóan a cső hangolási frekvenciája 75 Hz körül lehet. A hangnyomás a mérések szerint 130 Hz-től esni kezd 12 dB/oktáv meredekséggel. 70 Hz-en a hangnyomás már 10 dB-t esik.
A gyenge mélyátvitelnek két okát látom. Az egyik ok a túl alacsony lábak, amelyeket hangolóelemként is kezelnek a szerzők. A padlóról, ill. itt inkább az alsó tartólemezről a csőbe visszaverődő hullámok miatt az F2 frekvencia (150 Hz) jóval nagyobb szinten jelentkezik, mint az F1-es hangolási frekvencia. Az alsó lemezről nem a csőbe, hanem a környező térbe verődő hullámok minden irányba elindulnak. Szerencsére a doboz mögé épített hangváltó tartódoboza visszaveri a hátrafelé sugárzott hangok nagy részét.
A másik ok az előlap éleinek lekerekítése. Az élekről történő másodlagos sugárzás miatti rettegés oda vezet, hogy a nagy nehézségek árán létrehozott hangnyomást baffle-step szűrővel kell kompenzálni, vagyis az erősítő teljesítményét passzív ellenállásokon kell elfüstöltetni.
A hangolási frekvenciát lejjebb kellene vinni a doboz magasságának növelésével, de úgy, hogy a hangszórócsoport elméleti közepe, vagyis a magassugárzó középtengelye lehetőleg az ülő hallgató fülmagasságában maradjon. A kívánt magasság legalább 1,5-1,6 m lenne.
Aztán lehet, hogy más hangszóróból kellene építkezni...
TL doboz építése
Amit másképp csinálnék:
Magasabbra tenném a doboz alját, csak előre nyitnám, tennék egy 45 fokos terelőlemezt ebbe az alsó szakaszba, hogy inkább csak előre sugározzon.
A felső részbe a lágy csillapítóanyag helyett inkább több kemény diffúzort tennék.
Az első éleket nem gömbölyíteném, sőt, az oldalfalakat túlfuttatnám az előlapon.
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15910
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11235
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
TL doboz építése
Gondolatébresztőnek: http://www.nutshellhifi.com/Ariel.gif
Sok szempontból is nagyon szimpatikus doboz.
TL doboz építése
Gondolatébresztőnek: http://www.nutshellhifi.com/Ariel.gif
TL doboz építése
A WM-61-nek biztosan nem utódja, mert az jelenleg is kapható. Valószínűleg egy másik kínai gyártó hasonló méretű terméke. Az itt a baj, hogy hiába mérsz meg egyet, az egyes példányok között elég nagy eltérések vannak (még ettől jóval drágább kapszuláknál is), főleg a felső oktávban, szóval olyan komp. fájlt, ami mindegyikhez jó lesz azonos típusszám alatt, nem lehet készíteni.
Én is így gondolom ezért neki sem futottam.Magam részéről nem tudok jobb megoldást mint a már ismert hangszórót megmérni a korábbi mérési körülmények között.Egyébként 5000Hz-ig pontos
-
Vendég
TL doboz építése
A WM-61-nek biztosan nem utódja, mert az jelenleg is kapható. Valószínűleg egy másik kínai gyártó hasonló méretű terméke. Az itt a baj, hogy hiába mérsz meg egyet, az egyes példányok között elég nagy eltérések vannak (még ettől jóval drágább kapszuláknál is), főleg a felső oktávban, szóval olyan komp. fájlt, ami mindegyikhez jó lesz azonos típusszám alatt, nem lehet készíteni.
TL doboz építése
Külföldi fórumokon azt olvastam hogy ez a Pana WM 61 utóda a méretbeli külömbség ellenére.Egyébként én a jelenlegi (korábban mért dobozzal,hangszórókkal) ellenőriztem.
Az szerintem nem jó hozzá.
PC: GigabyteB550M K, Ryzen5600G, 32GBKingstonDDR4, 9.5TB HDD
Tv: TCL85C735, PC
HANG: FractalDesign HTPC, USB if: Musician Pisces, DAC: LOXJIED40PRO, Amplifier: KrellKAV400xi, Front: DIY TL, Sub: DIY+RockfordFosgateP1S4-12, Hs kábel: KRELL klón, Interc. :ChosealFlagship coax
Egyéb: Pawalle tp80

Off
Ehhez van kalibrációs fájlod? Nekem is ilyen van, de anélkül tapasztalatom szerint nem igazán lehet vele rendesen mérni.
Külföldi fórumokon azt olvastam hogy ez a Pana WM 61 utóda a méretbeli külömbség ellenére.Egyébként én a jelenlegi (korábban mért dobozzal,hangszórókkal) ellenőriztem.
TL doboz építése
Áthidaló megoldásként egy Monacor MCE 4000 kapszulát használok ...
Off
Ehhez van kalibrációs fájlod? Nekem is ilyen van, de anélkül tapasztalatom szerint nem igazán lehet vele rendesen mérni.
PC: GigabyteB550M K, Ryzen5600G, 32GBKingstonDDR4, 9.5TB HDD
Tv: TCL85C735, PC
HANG: FractalDesign HTPC, USB if: Musician Pisces, DAC: LOXJIED40PRO, Amplifier: KrellKAV400xi, Front: DIY TL, Sub: DIY+RockfordFosgateP1S4-12, Hs kábel: KRELL klón, Interc. :ChosealFlagship coax
Egyéb: Pawalle tp80
Tv: TCL85C735, PC
HANG: FractalDesign HTPC, USB if: Musician Pisces, DAC: LOXJIED40PRO, Amplifier: KrellKAV400xi, Front: DIY TL, Sub: DIY+RockfordFosgateP1S4-12, Hs kábel: KRELL klón, Interc. :ChosealFlagship coax
Egyéb: Pawalle tp80
TL doboz építése
Sikerült megoldást találni a problémára?
Áthidaló megoldásként egy Monacor MCE 4000 kapszulát használok a mai délelőttöm próbamérésekre ment el.Az már biztos ez is elkezt kiemelni 5000Hz fölött,de azért kezelhető.Már csak a magassugárzóra kellene összekaparnom a pénzt aztán hajrá
TL doboz építése
Köszi a bíztatást de egyelőre áll a projekt amig nem kerítek valamilyen mérő alkalmatosságot a régi helyett
Sikerült megoldást találni a problémára?
TL doboz építése
Igen de ez előfordult máskor is(mindig)és tudom hogy az lesz az egyszerübb része
Doboza válogatja. Majd ha elkészül, talán meglátjuk. Jó munkát.
TL doboz építése
A dobozát is Te készíted?
Igen de ez előfordult máskor is(mindig)és tudom hogy az lesz az egyszerübb része
TL doboz építése
Köszi a bíztatást de egyelőre áll a projekt amig nem kerítek valamilyen mérő alkalmatosságot a régi helyett
A dobozát is Te készíted?
TL doboz építése
Szerintem nem volt off. Az SB-t meg még én nem használtam, úgyhogy nem tudhatom hogy milyen,de feltétel nélkül elfogadom amit mondasz.Az viszont biztos, hogy a visaton drágább. Sok sikert.
Köszi a bíztatást de egyelőre áll a projekt amig nem kerítek valamilyen mérő alkalmatosságot a régi helyett
TL doboz építése
Nagyon offok leszünk de a KE 25 drága az SB-t meg már használtam és szerintem árkategóriája élén jár ráadásul csak 72mm az átmérője
Szerintem nem volt off. Az SB-t meg még én nem használtam, úgyhogy nem tudhatom hogy milyen,de feltétel nélkül elfogadom amit mondasz.Az viszont biztos, hogy a visaton drágább. Sok sikert.
TL doboz építése
Nem rossz gondolat.Sikerüljön.
Egyébként miért nem a KE 25sc, vagy valamelyik kicsi előlapos Morel?
Nagyon offok leszünk de a KE 25 drága az SB-t meg már használtam és szerintem árkategóriája élén jár ráadásul csak 72mm az átmérője
TL doboz építése
Persze a terv 2db Hivi D6.8 a Morel közép,magas pedig ha minden igaz SB Acoustics RDCN.A hangszórók elrendezése leginkább a Visaton Symphonie-hoz hasonló de valószinü ívelt oldalakkal.
Nem rossz gondolat.Sikerüljön.
Egyébként miért nem a KE 25sc, vagy valamelyik kicsi előlapos Morel?
TL doboz építése
Megkérdezhetem, hogy milyen doboz készül?
Köszönöm.
Persze a terv 2db Hivi D6.8 a Morel közép,magas pedig ha minden igaz SB Acoustics RDCN.A hangszórók elrendezése leginkább a Visaton Symphonie-hoz hasonló de valószinü ívelt oldalakkal.
TL doboz építése
Megérkezett! Köszönöm szépen
Megkérdezhetem, hogy milyen doboz készül?
Köszönöm.
TL doboz építése
Morel MDM55
Ez sem drágább.
Megérkezett! Köszönöm szépen
-
Vendég
TL doboz építése
Igen, úgy tűnik, még most sem olyan rossz. Közelebbről: http://www.troelsgravesen.dk/TW034.htm
Némi túlzással, lehetne a "szegény ember T35-öse".
TL doboz építése
Közben eszeme jutott, hogy "olcsóbb" nagy átmérőjű magashsz volt pl. ez az Audax: http://www.madisound...tweeter-by-aac/
Nem tudom, hogy ezek az utángyártottak milyenek, régen nem volt olyan rossz, valószínűleg a SEAS H087 szintjét megüti, de az A26RE4-hez még ez is határeset.
Esetleg?
Audax
-
Vendég
TL doboz építése
Az is elkepzelheto, hogy jol lehetne hasznalni a 26-os papir Seashoz 2 utban ... de errol megbizhatoan nyilatkozni nem lehet a hangszorok vizsgalata nelkul.
Közben eszeme jutott, hogy "olcsóbb" nagy átmérőjű magashsz volt pl. ez az Audax: http://www.madisoundspeakerstore.com/au ... er-by-aac/
Nem tudom, hogy ezek az utángyártottak milyenek, régen nem volt olyan rossz, valószínűleg a SEAS H087 szintjét megüti, de az A26RE4-hez még ez is határeset.
TL doboz építése
Szűk a keret max.18-20.000 ft/db.Valószinü le kell mondanom a dómról és marad a jól bevált Seas MCA 12 .
Morel MDM55
Ez sem drágább.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/