Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Hangsugárzó építés
Hangsugárzó építés
Előzetes megbeszélés szerint olyan 200-250 körül fájna a dolog.
Ami a lényeg nekem, h a dobozok jók legyenek egyenlőre (főleg mert arra már végleg nem lesz cash, h telepakoljam 20 rongyos Visaton, Vifa vagy Peerless hangszórókkal).
Egyébként nem Somogyis lenne a dolog, a srác már elég régóta (8 éve) foglalkozik hangfalakkal (ebből írja most a diplomamunkáját Sopronban), és ahogy 1x hallottam -éreztem - kb 2 éve nem rossz dolgokat csinál (őszintén még nem nagyon hallottam jobbat, de nem is hallottam sokfélét). Nagyobb mennyiségben (de persze egyedileg) centereket csinál, de megépítené a többit is.
Egyebként nem lennének túl nagyok az első dobozok sem (kb 20-25l). Tehát nem az lenne az elsődleges szempont, h a 2. utcáról átjöjjenek a szomszédok h milyen szép hangosan szól a basszus, hanem inkább zenei élmény lenne a meghatározó akár alacsony hangerőnél is. (egyébként 1 H/K erősítőt tervezek venni mellé).
Egyszóval a sztereóval nem hiszem h problémám lesz (legalábbis az én szintemen bőven el fog ketyegni), inkább a háttérsugárzók amik kicsit elgondolkoztatnak és sztem neki is az okoz nagyobb fejfájást. Azért kérdeztem volna az alábbiakat, h nagyjából képbe kerüljek házimozi ügyben (is...).
Egyébként a hangszórók TVM vagy Tesla, de még azt sem tudom mi és mennyiért.
Hangsugárzó építés
Sziasztok!
Lassan sikerül nekem is beruháznom egy hifi/házimozi szettbe. A hangfalakat csináltatni fogom. Most nem magyarázkodom, h miért, de elsősorban a "jobb minőség hasonló áron" indok játszik szerepet + még arról nem is beszélve h olyan lesz amilyennek akarom. Na már most itt az első kérdés fel is merül, h milyennek akarom . Első körben 5 hangszórós rendszerre gondoltam (sőt, lehet h nem is lesz több kör ).
A kérdések a következők lennének:
1. Van-e jelentős különbség a megszólaltatandó hangoknál a front és a center között. Ha igen, mire kellene figyelni. (ergo ugyolyan lehet-e a három...d'Appolito, ezt nem igazán tudom mit jelent, mondta a srác aki csinálni fogja vszínűleg)
2. Hogy lehet nagyjából eltalálni, h ne legyen nagyonon alul/felültervezve a front és a surround dobozok (kb milyen teljesítményarányt kellene tartani, márha van vmiféle ökölszabály. hátulra a visaton oldalán lévő dipólhoz hasonló)
Bocs, ha baromságokat kérdezek (igazából sokmindent nem tudok az egészről, a hallott kifejezésekből táplálkozom és még lehet h nem is jó helyen használom őket:blink: ), de arra nincs időm h végigrágjam magam hangfalépítési szakkönyveken (igazából lehet h kedvem sincs túl sok ), de azért nagyjából tudnom kellene mire vállalkozom (főleg h nem is filléres meló...)
Előre is köszi a segítséget.
Nehéz ügy...
Először is, kéne tudni, úgy nagyságrendileg, hogy mennyiért, és milyen hangszórókból állítaná elő az a valaki azokat a hangfalakat.
Gyanítom, hogy aSomogyis házimozi hangfal kittet készítené el, ami nem is nagy tudomány, meg készen is kapható.
Lehet ugyanis 2000ft-os magassugit is tenni bele, meg (pl. mint nekem) 18000/db árút is.
Namármost mi készül itt, és miből, ez a nagy kérdés.
A másik, hogy kehet, hogy egy gyári szett is kijönne akcióban annyiból, vagy esetleg még egy piciből, a 2 év garanciáról és egyebekről nem is szólva.
Kérdéseidhez még a D'Appolitó elrendezés az olyan, amikor a két mélyközép sugárzó között van a magas sugárzó, állódobozoknál. Ha a center is ilyen, márpedig szinte minden center ilyen attól az még nem az.
Hangsugárzó építés
A hangfalakat csináltatni fogom. Most nem magyarázkodom, h miért, de elsősorban a "jobb minőség hasonló áron" indok játszik szerepet + még arról nem is beszélve h olyan lesz amilyennek akarom.
Ezzel azért vigyázz, nem is hinnéd, hogy milyen könnyű szar hangfalat csinálni! Sok amatőr van, aki csak "dobozol, mint Tóthék"...
Hangsugárzó építés
Sziasztok!
Lassan sikerül nekem is beruháznom egy hifi/házimozi szettbe. A hangfalakat csináltatni fogom. Most nem magyarázkodom, h miért, de elsősorban a "jobb minőség hasonló áron" indok játszik szerepet + még arról nem is beszélve h olyan lesz amilyennek akarom. Na már most itt az első kérdés fel is merül, h milyennek akarom . Első körben 5 hangszórós rendszerre gondoltam (sőt, lehet h nem is lesz több kör ).
A kérdések a következők lennének:
1. Van-e jelentős különbség a megszólaltatandó hangoknál a front és a center között. Ha igen, mire kellene figyelni. (ergo ugyolyan lehet-e a három...d'Appolito, ezt nem igazán tudom mit jelent, mondta a srác aki csinálni fogja vszínűleg)
2. Hogy lehet nagyjából eltalálni, h ne legyen nagyonon alul/felültervezve a front és a surround dobozok (kb milyen teljesítményarányt kellene tartani, márha van vmiféle ökölszabály. hátulra a visaton oldalán lévő dipólhoz hasonló)
Bocs, ha baromságokat kérdezek (igazából sokmindent nem tudok az egészről, a hallott kifejezésekből táplálkozom és még lehet h nem is jó helyen használom őket:blink: ), de arra nincs időm h végigrágjam magam hangfalépítési szakkönyveken (igazából lehet h kedvem sincs túl sok ), de azért nagyjából tudnom kellene mire vállalkozom (főleg h nem is filléres meló...)
Előre is köszi a segítséget.
Igaz,hogy nem vagyok házimoziszagértő(igaz akko mit keresek itten),de úgy tudom,hogy mozizásnál a centercsatonának kell a legtöbbet produkálnia,tehát oda olyant terveznék,aminek a legjobb,legtisztább a középtartománya, elég neki ha kb.100Hz től produkál,de innentől a legjobbat.Sajna úgy vettem észre,hogy a gyártó pont erre nem adnak eléggé.
De most olvasom,hogy azt írtad,hogy kezdő vagy és mégsem akarod átrágni magad a szakirodalmon,pedig máshogy nem megy ám!
Na mindegy azért,ha van konkrét felmerül kérdés,szívesen válaszolok(ha tudok).
Üdv!
Hangsugárzó építés
Sziasztok!
Lassan sikerül nekem is beruháznom egy hifi/házimozi szettbe. A hangfalakat csináltatni fogom. Most nem magyarázkodom, h miért, de elsősorban a "jobb minőség hasonló áron" indok játszik szerepet + még arról nem is beszélve h olyan lesz amilyennek akarom. Na már most itt az első kérdés fel is merül, h milyennek akarom . Első körben 5 hangszórós rendszerre gondoltam (sőt, lehet h nem is lesz több kör ).
A kérdések a következők lennének:
1. Van-e jelentős különbség a megszólaltatandó hangoknál a front és a center között. Ha igen, mire kellene figyelni. (ergo ugyolyan lehet-e a három...d'Appolito, ezt nem igazán tudom mit jelent, mondta a srác aki csinálni fogja vszínűleg)
2. Hogy lehet nagyjából eltalálni, h ne legyen nagyonon alul/felültervezve a front és a surround dobozok (kb milyen teljesítményarányt kellene tartani, márha van vmiféle ökölszabály. hátulra a visaton oldalán lévő dipólhoz hasonló)
Bocs, ha baromságokat kérdezek (igazából sokmindent nem tudok az egészről, a hallott kifejezésekből táplálkozom és még lehet h nem is jó helyen használom őket:blink: ), de arra nincs időm h végigrágjam magam hangfalépítési szakkönyveken (igazából lehet h kedvem sincs túl sok ), de azért nagyjából tudnom kellene mire vállalkozom (főleg h nem is filléres meló...)
Előre is köszi a segítséget.
Hangsugárzó építés
Mivel csillapítani nem lehet ilyen egyszerűen a mélyeket, maradok a kéznél lévő erősítőbe épített center ekvalizer mellett. Próbáltam fülre beállítani a hangzását, de egyszerűen reménytelen eltalálni úgy hogy hasonlítson a frontokéra. Ezért úgy döntöttem, hogy csinálok egy beállítást segítő audio CD-t, amivel be tudom állítani az ekvalizeren állítható frekvenciák egyensúlyát a center és a frontok között. Ehhez viszont szoftverre lenne szükségem. Tudom, hogy az eq nem audiofil megoldás, de zenéhez a centert nem használom, a filmek hangjánál meg a jelenleginél kevésbé fog kilógni a center csatorna egy jól eltelált beállítással.Szóval szeretnék audio CD-re megadott frekvenciájú színuszjeleket kiírni. Konkrétan 100 Hz a bal csatornán 30 mp-ig, majd a jobb csatornán 30 mp-ig. Ugyanezt 300 Hz-es, 1 kHz-es, 3 kHz-es és 10 kHz-es színuszjellel is ki szeretném írni ugyanarra a lemezre, ha lehetne mindet külön track formájában. Beállítási és teszt célokra lenne szükségem erre a CD-re. A generált színuszjeleket wav formátumban lementeném és Neroval kiírnám audio CD-re. Zenei feldolgozó programjaim vannak, de szinuszjelet egyik sem tud generálni. Mit tudnátok ajánlani, amit a netről is le lehet tölteni?
A szoftver fórumban is feltettem ezt a kérdést.
Simon Templar Nagymester jóvoltából a Szoftver fórumra megjött a megoldás.
(bextest cd) hivatalos panasonic mérőtesz
Online

TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.

Mivel csillapítani nem lehet ilyen egyszerűen a mélyeket, maradok a kéznél lévő erősítőbe épített center ekvalizer mellett. Próbáltam fülre beállítani a hangzását, de egyszerűen reménytelen eltalálni úgy hogy hasonlítson a frontokéra. Ezért úgy döntöttem, hogy csinálok egy beállítást segítő audio CD-t, amivel be tudom állítani az ekvalizeren állítható frekvenciák egyensúlyát a center és a frontok között. Ehhez viszont szoftverre lenne szükségem. Tudom, hogy az eq nem audiofil megoldás, de zenéhez a centert nem használom, a filmek hangjánál meg a jelenleginél kevésbé fog kilógni a center csatorna egy jól eltelált beállítással.
Szóval szeretnék audio CD-re megadott frekvenciájú színuszjeleket kiírni. Konkrétan 100 Hz a bal csatornán 30 mp-ig, majd a jobb csatornán 30 mp-ig. Ugyanezt 300 Hz-es, 1 kHz-es, 3 kHz-es és 10 kHz-es színuszjellel is ki szeretném írni ugyanarra a lemezre, ha lehetne mindet külön track formájában. Beállítási és teszt célokra lenne szükségem erre a CD-re. A generált színuszjeleket wav formátumban lementeném és Neroval kiírnám audio CD-re. Zenei feldolgozó programjaim vannak, de szinuszjelet egyik sem tud generálni. Mit tudnátok ajánlani, amit a netről is le lehet tölteni?

Most vonatkoztassunk el az elhelyezéstől.
Létezik-e egyáltalán olyan kisméretű center, aminek a hangja hasonlít az álló frontokéra? Már a hangszórókészlet is teljesen más, nálam 2 utas állóban egy 16 cm-es mély/közép van, míg a centerben két 13 cm-es. Elvileg a membránfelület is nagyobb a centerben. Hogy csinálok én ebből homogén hangképet?

Majd csak rászánom magam egyszer a hátsó betonfal leszigetelésére (vagy mi ez), még gyűjtöm az ihletet meg az információt.
sok-sok tojástartó...
Ahogy Gordon is írta, a mélyfrekvenciás hangokat "hidegen hagyja" a tojástartó.
Online
sok-sok tojástartó...
Hát messziről úgy fog kinézni (mielőtt visszatolom rá az állványt a tévével).
Hangsugárzó építés
sok-sok tojástartó...
Hát messziről úgy fog kinézni (mielőtt visszatolom rá az állványt a tévével).
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
Hangsugárzó építés
Majd csak rászánom magam egyszer a hátsó betonfal leszigetelésére (vagy mi ez), még gyűjtöm az ihletet meg az információt.
sok-sok tojástartó...
Online
Kipróbáltam a szivacsdugót, nem változott semmi. Legalábbis az erősítő hangtesztjén a zajgenerátorral nem volt különbség, tehát ki is vettem a dugót.

A hivox árul midenféle akusztikai elemeket, amivel esetleg tudsz ezen segíteni. Csak azt nem áruld el, hogy a két hangszóró közt van valami. Amikor én elmondtam, hogy egy tv van a két front között, az a hivoxos emberke számára felért egy gyomorszájütéssel. Ezek után elkeseredetten közölte, hogy amennyiben ott a tv, nem is igazán érdemes a zenehallgatássl foglakozni. Ha meghallja a szekrénysort, szerintem az komoly érzelmi megrázkódtatás lesz számára.
Olyan ez neki, mint amikor a sógorom szobájában járva, a két sztereó hangszórót egymásra pakolva láttam. Szőrnyülködve kérdeztem mi az ami erre a borzalmas tettre rábírta. Erre azt mondta nem érti mi a gond ezzel, így legalább kevesebb helyet foglal. Mondtam, hogy inkább nem nézek oda, hogy ne idegesítsen.
Ezt a "sztereó" elrendezést már olvastam egy korábbi hozzászólásodban, akkor is tetszett.
A szivacsdogó nem egy kemény műanyag lezáró elem, talán csillapító hatása is van, nem légmentesen zár. Vattával azért mégsem tömhetem ki az állvány+center+tévé mögötti / melletti teret. A vékony parafa lemez csak egy fél ötlet volt, Gordon314 igen hamar lebeszélt róla. Hangcsillapító dolgokat láttam itt, Miskolcon is egy szaküzletben, a tévé mögötti betonfalra már régebben is fel akartam rakni valamit. Olyan kicsi piramisokból álló hangtörő lapra gondoltam, esetleg mögé nem túl vastag habszivacs lapokkal. De a szekrények falaival továbbra sem tudok mit kezdeni.

TV: Hisense 70E7HQ AVR: Onkyo TX-RZ50 Front: Polk Audio RTi A3 Center: Polk Audio CSi A4 Surround: Polk Audio RTi A1 Sub: Mordaunt-Short 909W
Hangsugárzó építés
Nekem is van szivacsdugóm, a Mission-ökhöz adták, kipróbálom, bár túl sok reményt nem fűzök hozzá. A hátfalat még meg is tudnám oldani, viszont a barna szekrények oldalára legfeljebb vékony parafa lapot tudnék tenni, ami nem üt el nagyon az alapszíntől. Szerintetek érdemes?
Szvsz nem! A mélyhangokat nem olyan könnyű csillapítani, sőt szerintem nálad nem is ez a megoldás. Valószínű, hogy a butorok elhelyezkedése miatt exponenciálishoz hasonló utat tesz meg a centerből, illetve a bútorból kijövő hang. Ez egy akusztikai erősítéssel jár. Vagy ki kellene tölteni azt az üreget, vagy elterelni a hangokat. Csillapítani, elnyeletni nem igen tudod mivel, csak a magasabb hangokat.
A szivacs tömködéssel a reflexnyításba azt éred el, hogy a membránról érkező mély hanghulllámok és a reflexnyílásból érkezőké fázisa más lesz, mintha nem lenne benne szivacs. Ennek hatására más frekvenciákon fog erősíteni a reflexcső által okozott interferencia.
A mélyeket szivaccsal a csőben sem igazán fogod meg.
Persze egy próbát megér, mert lehet, hogy pont eltolod a reflexcső erősítését arról a frekvenciáról, amit a butor is erősít, vagy lehet, hogy pont ellenfázisba hozod őket.
gordon314.fw.hu
Online
A centeren van hátsó reflexnyílás?Mert akkor esetleg be kéne dugaszolni (nekem az AR centerhez adtak gyári szivacs dugókat) az is segítene, ha a tv és a center mögé valamilyen hangelnyelő anyagot tennél. A legegyszerűbb egy szivacsos szerkezetű tábla, amit fel is lehetne a falra ragasztani, de ha az nem túl szép, vagyis nagyon látszik, akkor egy darab sötétítő függönynek való vastag anyag is megtenné, amit persze nem simán, hanem szépen hullámosítva, mint egy igazi függöny feltehetnél a falra, az meg még jól is nézne ki.
Nekem is van szivacsdugóm, a Mission-ökhöz adták, kipróbálom, bár túl sok reményt nem fűzök hozzá. A hátfalat még meg is tudnám oldani, viszont a barna szekrények oldalára legfeljebb vékony parafa lapot tudnék tenni, ami nem üt el nagyon az alapszíntől. Szerintetek érdemes?
Hangsugárzó építés
A centeren van hátsó reflexnyílás?Mert akkor esetleg be kéne dugaszolni (nekem az AR centerhez adtak gyári szivacs dugókat) az is segítene, ha a tv és a center mögé valamilyen hangelnyelő anyagot tennél. A legegyszerűbb egy szivacsos szerkezetű tábla, amit fel is lehetne a falra ragasztani, de ha az nem túl szép, vagyis nagyon látszik, akkor egy darab sötétítő függönynek való vastag anyag is megtenné, amit persze nem simán, hanem szépen hullámosítva, mint egy igazi függöny feltehetnél a falra, az meg még jól is nézne ki.
Nekem is van szivacsdugóm, a Mission-ökhöz adták, kipróbálom, bár túl sok reményt nem fűzök hozzá. A hátfalat még meg is tudnám oldani, viszont a barna szekrények oldalára legfeljebb vékony parafa lapot tudnék tenni, ami nem üt el nagyon az alapszíntől. Szerintetek érdemes?
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
Hangsugárzó építés
Én nem hangfalat akarok építeni, de kellékre van szükségem. A rendszerem olyan szerencsétlenül van elhelyezve, hogy a tévével együtt a centersugárzóm egy szekrénysor közepére került, tehát 2 oldalon 2 nagy szekrény, hátul meg öntött beton fal van. Azt már megszoktam, hogy a tévén majdnem minimumra le kellett venni a mélyeket, hogy a beszédhang érthető legyen, mert ez a szekrény-betonfal-szekrény öböl eléggé kielemli a mélyeket, főleg a magasak és felső közepek rovására. A centerrel viszont nem tudok mit kezdeni. Van ugyan a Yamaha erősítőnek egy 5 csatornás center equalizere, de nem tudok ezzel sem olyan hangot elővarázsolni, ami egy kicsit is hasonlítana a frontokéhoz. Először a hangszórók eltérő típusát okoltam a mélyebb centerhangzásért (furcsa, hogy a kis center mélyebben szól, mint az álló frontok), aztán rájöttem, hogy ugyanaz a baja, mint a tévének: kiöblösödik a hangja az elhelyezés miatt. A hátsó fal takart részére még fel tudnék tenni valamilyen hangcsillapító anyagot, de a szekrények látható oldalait nem szeretném elcsúftani. Mit tudnátok ajánlani?
A centeren van hátsó reflexnyílás?
Mert akkor esetleg be kéne dugaszolni (nekem az AR centerhez adtak gyári szivacs dugókat) az is segítene, ha a tv és a center mögé valamilyen hangelnyelő anyagot tennél. A legegyszerűbb egy szivacsos szerkezetű tábla, amit fel is lehetne a falra ragasztani, de ha az nem túl szép, vagyis nagyon látszik, akkor egy darab sötétítő függönynek való vastag anyag is megtenné, amit persze nem simán, hanem szépen hullámosítva, mint egy igazi függöny feltehetnél a falra, az meg még jól is nézne ki.
Online
Hangsugárzó építés
Én nem hangfalat akarok építeni, de kellékre van szükségem. A rendszerem olyan szerencsétlenül van elhelyezve, hogy a tévével együtt a centersugárzóm egy szekrénysor közepére került, tehát 2 oldalon 2 nagy szekrény, hátul meg öntött beton fal van. Azt már megszoktam, hogy a tévén majdnem minimumra le kellett venni a mélyeket, hogy a beszédhang érthető legyen, mert ez a szekrény-betonfal-szekrény öböl eléggé kielemli a mélyeket, főleg a magasak és felső közepek rovására. A centerrel viszont nem tudok mit kezdeni. Van ugyan a Yamaha erősítőnek egy 5 csatornás center equalizere, de nem tudok ezzel sem olyan hangot elővarázsolni, ami egy kicsit is hasonlítana a frontokéhoz. Először a hangszórók eltérő típusát okoltam a mélyebb centerhangzásért (furcsa, hogy a kis center mélyebben szól, mint az álló frontok), aztán rájöttem, hogy ugyanaz a baja, mint a tévének: kiöblösödik a hangja az elhelyezés miatt. A hátsó fal takart részére még fel tudnék tenni valamilyen hangcsillapító anyagot, de a szekrények látható oldalait nem szeretném elcsúftani. Mit tudnátok ajánlani?
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.
Hangsugárzó építés
tudna vki olyan uzletet mondani bp-n ahol lehet NEM sal-os hangvaltot is kapni?
Ha úgy is valamilyen "univerzális" hangváltót akarsz,akkor tök mind1,hogy salos-é,vagy sem.
Üdv Doki!
Hangsugárzó építés
tudna vki olyan uzletet mondani bp-n ahol lehet NEM sal-os hangvaltot is kapni?
Pl a Visaton a Bartók B úton, vagy a Szondy u. vagy a Jászberényi úti (azok 1 cég) de szokott a Lomexben is lenni, meg a Sini-nél.
Autóhifis üzletekben is akad, végülis mindegy, hogy mibe való, ha a teljesítménye és a frekivágása megfelel..
Hangsugárzó építés
tudna vki olyan uzletet mondani bp-n ahol lehet NEM sal-os hangvaltot is kapni?
erősítő: Onkyo TX-SR501E ][ DVD: JVC XV-N55 ][ Front: SAL SBX3040 + SAL SBX1320 + DTF12 dóm ][ Rear: SAL SBX1320 + DTF12 dóm ][ Sub: SAL Beast300 + SAL PRO+ 900 ][ PC: MSI K8N NEO Platinum, A64 3200+, 512Mb Corsair XMS, BBA9800PRO, 620GB HDD...
Hangsugárzó építés
(csak halkan jegyzem meg, hogy az a hangszóró nem középsugárzó amit 700Hz-nél kell váltani. 200-250Hz-től ugyanis már középhangok vannak. Egy 30cm-es hangszóró már pár száz Hz fölött nem szórja a hangot, hanem nyalábolva "löki" egyéb problémákat nem is említve. De ha Neked teszik akkor ne foglalkozz mások (köztük az enyém) okoskodásaival )
Na mégegyszer nekifutok....
Nálam az a helyzet, hogy előzőleg egy dom középsugi volt a hangfalban, ami 700 Hz-nél indult, így centis volt neki a 700 is. Aztán azokból az egyik elhasalt..
A helyére került két Visaton, de nem volt kedvem az egész hangváltót újratekercselni
Mindegy milyen volt benne előtte. Tipustól független amit írtam
Üdv: DDL
Analóg:
Technics SL-151MKII/Dynavector Karat Rubi RS-23MKII/Ortofon MCA-76/maszek csöves RIAA Lp játszó
Digitális:
Blaupunt CP-2990 cd játszó
Pioneer N50A hálózati zene
Cayin MT-35 erősítő.
ProAc Response 2.5 hangdoboz.
Ortofon AC3800, Arzahel, Straight Wire Rhapsody-S, Kimber 8TC, AN-L (hálózati) kábelek. maszek készülékállvány.