És én ezen miért nem csodálkozom???zoli73 írta: ↑2026.08.10., hétf. 20:53Szép estét mindenkinek!
Ezzel a vízhiánnyal, vízmegtartással kapcsolatban szeretnék megosztani néhány gondolatot, információt.
Szombat délelőtt betértem a kedvenc horgászboltomba Velencén, a Fogas Horgászboltba. A tulajdonos család régi jó ismerőseim, a vásárlás mellett mindig jókat beszélgetünk is, ha arra járok. Természetesen most mi más lehetett volna a téma, mint a hőség, a vízhiány, és hát szegény Velencei-Tó.
Közvetlenül utánam jött be a boltba az éppen szolgálatban lévő Mohosz halőrpáros, és velük kiegészülve eléggé mélyre ható diskurzus bontakozott ki.
Elmondásuk szerint, néhány napja volt egy konferencia a tó megmentéséről, ahol értekezett a szép számú szakember, és egyéb érintett. A vízügyi szakembereken kívül a tó körüli települések polgármesterei, Mohosz tisztségviselők, számos helyi vállalkozó(a horgászboltos barátom is), civil szervezetek vezetői, stb. S nem utolsó sorban a kormány részéről Dr. Bögi Viktória államtitkár, az Élő Környezetért Felelős Miniszter, Gajdos László helyettese, aki történetesen éppen a Velencei-Tó környéki, Fejér megye 3-as számú választókerületének Országgyűlési képviselője is. Hozzáteszem, az államtitkár asszonyt személyesen is ismerem, a gyerekeink osztálytársak voltak álltalános iskolában.
Na most ezen a konferencián elhangzottak érdekes dolgok, amikről eddig a híradásokban nem hallottam. A vízügyi szakemberek ugyanis elmondták, hogy Ők már 10+ éve figyelmeztettek a jelentkező/közelgő/kezelendő problémákra, de a döntéshozóknál süket fülekre találtak. Illetve a másik, ami megdöbbentő, hogy elmondásuk szerint ugyan viszonylag kicsi a Velencei-Tó vízgyűjtő területe, az ott összegyűlő víz ha nem is maximálisan, de elégséges volna a tó szinten tartásához, legalábbis jelenleginél sokkal kedvezőbb állapot fentartásához. De! És itt van a kutya elásva. Ugyanis a vízgyűjtő területen a felszini vizek, vízfolyások túl vannak használva, jónéhány magántulajdonú halastó üzemel, illetve öntözés céljából visszatartott tározó található. Ezeknek a hasznosítói ugyan rendelkeznek vízhasználati engedéllyel, de ezeket az engedélyeket még a rendszerváltás után adták ki, és ráadásul nem olyan feltételekkel használják, ami az engedélyben le van fektetve.
A vízügyes szakemberek elmondása szerint ezek az engedélyek csak bővizes időszakokra jogosítanak vízvisszatartásra, vízkivételre, és akkor sem olyan mértékben, ahogy az jelenleg is folyik. Konkréta a Velencei-Tó fő tápláló vízfolyása a Császár-víz, ami jelenleg is teljesen ki van száradva, holott a teljes vízhozamának visszatartására senkinek sincs jogosultsága, mégis ez történik. Mindez a Velencei-Tó kárára! A vízhasználati engedély állítag úgy szól, hogy bővizű időszakokban engedélyezett a vízkivétel a vízfolyásokból, de aszályos időkben nem, sőt, az elsőszámú prioritást a Velencei-Tó élvez(ne), és ezeket a visszatartott vizeket, halastavakat, öntözővíz tározókat teljes egészében a Velencei-Tóba kellene leengedni, de sajnos mégsem ez történik. Szólt a vízügyesek beszámolója.
A miértekre egyértelműen az volt a válaszuk, hogy ezek a vízhasznosítók ugyan valóban durván szabályt szegnek, ezzel veszélybe sodorják a Velencei-Tó teljes ökoszisztémáját, de ezek az emberek sajnos "érinthetetlenek", "védettek", a vízügynek nincs ellenük eszköze.
Ez hallva az Államtitkár Asszony sürgős, és szigorú fellépést ígért, bízzunk benne, hogy sikkerrel.
Néhány apróbb kiegészítéssel ezeket tudtam meg erről a konferenciáról.
Aztán tegnap délelőtt a fiammal bringáztunk, hosszan a falunk melletti vízfolyás, a Szent-László patak mentén, én pedig elkezdem nosztalgiázva mesélni neki, hogy ez a patak régen, úgy a 90' évek előtt mennyivel bővizűbb volt, remek horgászati lehetőséget kínálva a helyieknek, sőt, néhány km-rel feljebb még egy kisebb víztározó is volt, amiből a környékbeli földeket öntözték.
Ezen elgondolkozva, hogy ma mért ilyen éppen csak csordogáló "pocsolya" ez a régen sokkal bővizűbb patak, gondoltam utánajárok kicsit.
Segítségül hívtam az AI-t, "Ő" először levezette, hogy hol ered, milyen településeket érint, majd melyik vízzel egyesülve jut el a Dunáig, de a fírtatásomra ugyanazokat a jelenségeket írta le, amiket a Velencei-Tóval kapcsolatban is elmondtak a szakemberek az említett konferencián!
Elmondása szerint a Szent-László patak felső folyásán túlhasználat tapasztalható. Több halastó, öntözővíz tározó üzemel. Sőt, kb. 10 éve egy konkrétan a patakra épült, felduzzasztott víztározó is létesült Bicske közelében. Mindezek együtt eredményezik, hogy az alsó folyásán(Martonvásártól a Dunáig) az utóbbi évtizedekben kifejezetten alacsony a vízhozama, és a meder már teljesen növényzettel fedett. Az AI azt is hozzátette, hogy ez az alsó folyáson tapasztalható extrém alacson vízállás, a folyás menti talajvíz készleteket is negatívan befolyásolja.
Tehát hiába van itt a globális felmelegedés, sohasem látott aszály, még Mi(Ők) is tovább rontjuk a helyzetet.
Feltételezem, hogy ez sajnos nem csak az emlitett vizek esetében tapasztalható, hanem számos más helyen is az országban.
Szomorú, hogy önös érdekeket látok előtérbe helyezve a természet rendjének.
Vágjuk a fát magunk alatt...
Köszönöm szépen a figyelmet!
![]()
Szerintem még rettenetes dolgok fognak itt kiderülni.
A végtelen kapzsiság és az önzés legtorzabb formái voltak itt jelen az elmúlt időszakban.
Remélem ez gyökeresen meg fog változni
Habár már az is lehet,hogy minden késő.




