fererencz írta: ↑2024.08.26., hétf. 08:03
Arról még talán nem volt elegendően szó, hogy mi a helyzet a felvételekkel, pontosabban a kisebb-nagyobb mértékben azokon jelenlévő sistergés-súgás-cicergéssel? A szobák jellemző alapzaját már ismerhetjük, de mekkora hatásuk van a zene mellé csomagolt zajoknak (főleg a csúcs SNR-ekhez-, JITTER eredményekhez-, tápszűrő hatákonyságokhoz képest)?
Zajtalan hangfelvétel nem létezik, ez a rövid válaszom. Részletesebb, érdemi párbeszédnél már célszerű megkülönböztetni a technikai és az akusztikus zajt.
A technikai zaj hibának mondható, sajnos teljesen kizárni nem lehet, de küzdünk ellene. A felvételnél használt berendezések által keltett elektromos zajok mellett ott van az elektromos hangszerek jóval durvább zaja is. (Aki állt már feltekert gitárerősítő mellett, az tudja, hogy zajtalannak egyáltalán nem mondható.) Itt szóba jöhetnek az emlegetett tápszűrők, leválasztók, vagy a szinte minden felvételi láncben jelenlévő zajzárak, aktív és passzív zajcsökkentők, stb. Utóbbiak ma már a felvevő szoftverek alapelemei, régebben különálló eszközök voltak, már a 70-es években használták őket, pl egy komplett dobfelszerelés hangját ritkán lehet nélkülük felvenni.
Az akusztikus zaj sok esetben a produkció része. Ezt atmoszférának nevezzük, beleértendő a terem zengése és a jelenlévő személyek által keltett hasznos zajok, pl. a közönség reakciói. Nyilván előfordulnak olyan nem kívánatos zörejek, mint tüsszentés, vagy a szellőztető rendszer, esetleg az épület előtt elrobogó villamos zaja (talán Rudibá is erre gondolt hétvégi felvetésében), de valamennyire ide sorolható a mikrofonok közötti áthallás is. Ha ide vesszük azt a sajnálatos tényt, hogy a nagyvárosok és a jellemzően ezekbe épített koncerthelyszínek alapzaja milyen durva mértékben emelkedett születésünk óta, részben meg tudjuk indokolni a sokat szidalmazott közeli mikrofonozást is. A Zeneakadémián készített, távol mikrofonozott anyagokban néha simán hallható a Teréz körút és a Király utca zaja, ami most 25-30 dB-lel magasabb, mint pár évtizede. A MÜPA hangszigetelési képessége sokkal izmosabb, azt már a modern paraméterekhez tervezték, de a szellőzés, meg az orgona ventilátorainak (korabeli nevén fúvó és szélláda) zaja ott is hallható.
Ha most annyi forintot kapnék, ahány felvételt voltam kénytelen megismételni köhögés, szirénázó mentőautó, a terembe benyitó takarító, vagy elejtett hangszer miatt, kijönne belőle az ebédem ára. De nem mindig van lehetőség ismételni, főleg külső helyszínen, ahol minden óra súlyos pénzekbe kerül, de a hangstúdiók óradíja sem alacsony. Néha olyan döntés születik, hogy ott van ugyan az a randa zörej, de a zenei tartalom olyan jól sikerült, hogy bevállaljuk a hibát. Ha a technikai tökéletesség szigorúan elvárt lenne, a zenei kiadványok túlnyomó többségét soha nem adták volna ki. A kiadók általában meghatároznak egy zajszintet, ami alatt rendben van az ügy és ennyi.
Ezek a zajok minden felvételen jelen vannak, csak a szintjük általában a hallható szint (- 50-60 dBFS) alatt marad normál lehallgatási hangerő mellett (itt kapcsolódik a téma a napokban cincált dinamikához). De ha extrém erősítést állítunk be, lehullhat a lepel és hallhatóvá válhat, mikor némítottak, kevertek ki/be egy zajosabb hangsávot, mikor lapozta a kottát a hegedűs, vagy mikor tisztította meg hangszerét a harsonás. (Az említett MRC felvétel nyersanyagán is van egy masszív elektromos zaj (brumm) valahol -60 dBFS körül, amit egy rosszul árnyékolt mikrofonkábel okozott. A végső anyagban kevésbé hallható.)
Ha valaki még emlékszik a régebbi magnóknál alkalmazott Auto Gain szolgáltatásra, ami a halkabb részeknél elkezdte felhúzni az erősítést, annak megvan, mennyi zaj van pl. a régebbi filmek hangsávján, aminek nagy része az analóg szalagos VHS másolás során keletkezett. A néhányak által etalonnak tartott, 50-60-as évekből származó zenei felvételek jel/zaj ránya sokkal magasabb (30-40 dB) a modern anyagokra jellemző értéknél (70-90 dB), de pár hobbitárs valamiért mégis előbbieket tartja legjobbnak, ebből pedig úgy tűnik, együtt lehet élni némi zajjal. Vagy utómunkában, restaurálás közben digitálisan ki lehet szűrni őket, csak ilyenkor el kell dönteni, mit tartunk hasznos/káros zajnak, azaz mennyire maxoljuk ki a szűrést. Szinte minden újrakiadásnál használnak ilyesmit, ami persze titok, a hifistáknak ne mondjátok el!
Aki lemezjátszózott, vagy magnózott valaha is, azt talán kevésbé zavarják ezek a zörejek, a becsületes szalagzaj mellett simán lehet zenét hallgatni, vagy akár aludni is.
). Azt hittem viszont, hogy a tőlem audiofülebbeket viszont ingerli. Ha már számháborúzás és mindent elkövetés van a jobb/tisztább hangért. A végén kiderül, hogy nincs is jelentősége (a többségnél)?
Egy krumpli-rendszeren is hallani az alapzaj különböző szintű és tulajdonságú megjelenését a különböző felvételeken (persze nem mindig egyértelműen hallhatóan). 
