Szerintem elsődlegesen egy rendszerről lehet eldönteni, hogy hosszan hallgatható-e, komponensenként nincs sok értelme ilyesmit írni, bár vannak kirívó példák amikor egy komponens magában olyan pregnáns jellegzetességgel bír (általában hangsugárzó vagy szoba), hogy meghatározhatja ezt az egészet. Aztán persze egy rendszeren bellü már lehet arról értekezni hogy mi milyen részt képvisel abban, hogy hosszan hallgatható-e vagy sem.
Szerintem egyébként így olvasgatva a beírásokat, meg régebben is, nem nagyon látok kiutat a hifis vitákból. :-)
Mégpedig két ok miatt: egyrészt számomra az is kiderült, hogy már magának a zenehallgatásnak a célja is teljesen eltérő lehet egyénenként (persze vannak csoportok), erről is volt már korábban kérdés itt, de sokszor látszik a hozzászólásokból.
Másrészt pedig számomra az is döbbenetesen kiderült, hogy olyan alapnak hitt fogalmak mint a hosszan hallgatható is teljesen mást jelenthetnek különböző emberek számára. Ezt nem hittem volna. Persze a zenei meg hasonlók esetén én se gondoltam, de azóta olyan fogalmakról derültek ki hogy teljesen máshogy látjuk/látom ezeket mint mások, hogy ebből így közös nevező sose lesz. És akkor még ott van a szubjektív/objektív szekértáborok közötti ellenállás és meg nem értés (a szekértáborokon kívüliek meg csak kapkodják a fejüket

). Szóval talán ez a meg nem értés, egymás mellett elbeszélés és különböző igények, életutak, elvárások olyan mélyen vésnek árkokat a hifiben/zenehallgatásban, hogy szinte törvényszerű lesz mindig előbb-utóbb, hogy csak parttalan vitákba torkollik a dolog.
Persze ez nem a teljes individualizmus irányába vezet mert talán igenis vannak hasonló gondolkodású emberek, akik egymást könnyebben meg tudják érteni, szóval a hifiben is az a lényeg talán, hogy azt az irányzatot megtaláljuk amit magunkénak érzünk. Persze attól még lehet vitatkozni, én is szívesen olvasok ilyesmit, de egyetértés sose lesz.
Most ilyen borúlátó hangulatban vagyok. :-)