Igen, ennek a felvételnek ez az egyik jellegzetessége. A dinamika semmilyen módon nem lett szűkítve, még zajszűrés sem történt, a csúcsszintű kivezérlés -2 és -10 dBFS között változik szerzeménytől függően, a dinamika tartomány 55-60 dB. Ebből következik, hogy a hangosságérzet kb 10-15 dB-lel elmarad a kommersz hanganyagokétól, azaz jóval feljebb kell tekerni a hangerőt, hogy a halkabb részek is hallhatóvá váljanak. Ez nem fog sikerülni mindenhol a szobák alapzaja és a lejátszó rendszerek fogyatékai miatt. El lehet gondolkodni rajta, kell-e nekünk a komprimálás, vagy sem.ZolaBA írta: ↑2019.12.13., pén. 12:07Szokás szidni a hangmérnököket, a dinamika kompresszálást, az EQ és egyéb huncutságokat, de valljuk be, -és persze nem felvágás-, hogy az átlag ember nem közel téri studió monitorokat meg mélynyomót hallgat valós 500Watt RMS-el, ezért ha nem lenne mit feltekerni vagy ha tekerném de nem adná, akkor maradtam volna a "fakó a zene" véleménynél, vagy csak hallgatnék én is
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Általában a hifiről
- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15725
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11003
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
- ZolaBA
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1901
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1723
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Általában a hifiről
Köszi! Meghallgattam én is.
Számomra ami érdekes volt a mintában, hogy bekapcsoltam az szokásos hangerőn (ez nálam -32dB) és olyan érzés volt, mintha egy jó felvétel "direkt" le lenne rontva, fakó, mosott. Aztán ahogy emeltem a hangerőt úgy fokozatosan teljesen kitisztul, gondolom bejöttek a felharmonikusok az alapzajszint fölé. Aztán a -20dB -es szinten már nagyon kellemes és tiszta. Aki hallgatta és nem tetszett az hallgassa meg újra, hangosan! :)
Arányaiban nálam ez a -20dB állás a szokásos zenékkel már "too much", ennél viszont az átlagos hangosság nem több, de komoly és élvezetes dinamika tartománnyal.
Szokás szidni a hangmérnököket, a dinamika kompresszálást, az EQ és egyéb huncutságokat, de valljuk be, -és persze nem felvágás-, hogy az átlag ember nem közel téri studió monitorokat meg mélynyomót hallgat valós 500Watt RMS-el, ezért ha nem lenne mit feltekerni vagy ha tekerném de nem adná, akkor maradtam volna a "fakó a zene" véleménynél, vagy csak hallgatnék én is

Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
Re: Általában a hifiről
Igen, alapvetoen az ott ulok elmenyet szeretnenk megorokiteni, ez a projekt az elo es a rogzitett emlekeket egyutt szeretne ujra atelhetove tenni.fapaci írta: ↑2019.12.13., pén. 11:40Azért annyit halkan megjegyeznék, hogy a My Reel Club eseménysorozatnak nem feltétlenül az a célja, hogy a világ legjobb hangfelvételeit készítsük el, ez egy irreális és erősen nagyképű vállalás lenne részünkről. Sokkal inkább a stúdiós eljárások, munkafolyamatok bemutatása és az ehhez kapcsolódó tanulságok levonása a lényeges, szerintem a résztvevők is emiatt jönnek el egyre nagyobb számban. Hogy közben szerethető hanganyagok is születnek, azt inkább egy bónuszként érdemes kezelni.
Online
Nemrég fejeztem be egy Steve Kuhn Trio lemezt, meg sem közelítette ezt szeparáltságban!
Re: Általában a hifiről
Fura, mert ez a felvétel nálam épp hogy nagyon szépen szeparáltan szólal meg, valójában az eredeti élménytől eltérően kicsit "mesterkélten" kegyensúlyozottabb arányokkal, de gondolom ennek is köszönhetően előttem tisztán kivehetően egy nem túl mély, de elég széles szinpadon. Tulajdonképp pontosan rá tudnék az előadókra mutatni egyenként a virtuális szinpadon.kaef2 írta: ↑2019.12.13., pén. 10:55Nezd meg a fotot legy szives hogy milyen kozel vannak a kozonseghez, a falakhoz es egymashoz a zeneszek es a hangszerek. Vegigulve a felvetelt nalam pont ezt hallani.
Egy ilyen kis terben keszult felvetelnek csak akkor lenne nagy tere es szeparacioja ha zengetve vannak es egymastol elkulonitve veszik fel oket, a nagyobb terben is akar.
Nemrég fejeztem be egy Steve Kuhn Trio lemezt, meg sem közelítette ezt szeparáltságban!
Gyula
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
- Luxor Audio
- Otthon vagyok
- Hozzászólások: 15725
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11003
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Azért annyit halkan megjegyeznék, hogy a My Reel Club eseménysorozatnak nem feltétlenül az a célja, hogy a világ legjobb hangfelvételeit készítsük el, ez egy irreális és erősen nagyképű vállalás lenne részünkről. Sokkal inkább a stúdiós eljárások, munkafolyamatok bemutatása és az ehhez kapcsolódó tanulságok levonása a lényeges, szerintem a résztvevők is emiatt jönnek el egyre nagyobb számban. Hogy közben szerethető hanganyagok is születnek, azt inkább egy bónuszként érdemes kezelni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Luxor Audio 2019.12.13., pén. 11:42-kor.
Re: Általában a hifiről
Egyáltalán nem kell magyarázkodnod, sose rosszabbat.
"Az ördög nem olyan szörnyű, mint a matematikai modellje!" (Wavebourn)
Re: Általában a hifiről
A sztereo mikrofonos felvetel ebbol a szempontbol maskeppen fog szolni majd, mint ez a kevert, akik ott voltak mar kaptak belole DSD256 mintat. Nem biztos hogy a tobbsegnek az tetszene jobban.istvan01 írta: ↑2019.12.13., pén. 10:13Belehallgattam ebbe a trackbe. dinamikában visszafogott játszás vagy felvétel, enyhe szalagzaj is hallatszik, nekem annak tűnik. A hangszererek szeparációja, térbelisége nem elég határozott, nekem nem. Hordozható (nem állványos) Nagrával készült keverés/master nélküli jazz 24b/96k felvételt már halottam "élőbbet".kaef2 írta: ↑2019.12.13., pén. 09:17
Az élőben Nagrára kevert felvételből készült egy biztonsági digitális másolat egy kommersz A/D konverterrel, nem a felvételhez használt Merging Hapival. Ebből most egy tracket letöltésre ajánlok
https://we.tl/t-6B3YX6KDub
Persze szvsz, én elvárásom, rendszer hangomon szerint.
Re: Általában a hifiről
Nezd meg a fotot legy szives hogy milyen kozel vannak a kozonseghez, a falakhoz es egymashoz a zeneszek es a hangszerek. Vegigulve a felvetelt nalam pont ezt hallani.istvan01 írta: ↑2019.12.13., pén. 10:13Belehallgattam ebbe a trackbe. dinamikában visszafogott játszás vagy felvétel, enyhe szalagzaj is hallatszik, nekem annak tűnik. A hangszererek szeparációja, térbelisége nem elég határozott, nekem nem. Hordozható (nem állványos) Nagrával készült keverés/master nélküli jazz 24b/96k felvételt már halottam "élőbbet".kaef2 írta: ↑2019.12.13., pén. 09:17
Az élőben Nagrára kevert felvételből készült egy biztonsági digitális másolat egy kommersz A/D konverterrel, nem a felvételhez használt Merging Hapival. Ebből most egy tracket letöltésre ajánlok
https://we.tl/t-6B3YX6KDub
Persze szvsz, én elvárásom, rendszer hangomon szerint.
Egy ilyen kis terben keszult felvetelnek csak akkor lenne nagy tere es szeparacioja ha zengetve vannak es egymastol elkulonitve veszik fel oket, a nagyobb terben is akar.
Re: Általában a hifiről
Belehallgattam ebbe a trackbe. dinamikában visszafogott játszás vagy felvétel, enyhe szalagzaj is hallatszik, nekem annak tűnik. A hangszererek szeparációja, térbelisége nem elég határozott, nekem nem. Hordozható (nem állványos) Nagrával készült keverés/master nélküli jazz 24b/96k felvételt már halottam "élőbbet".kaef2 írta: ↑2019.12.13., pén. 09:17
Az élőben Nagrára kevert felvételből készült egy biztonsági digitális másolat egy kommersz A/D konverterrel, nem a felvételhez használt Merging Hapival. Ebből most egy tracket letöltésre ajánlok
https://we.tl/t-6B3YX6KDub
Persze szvsz, én elvárásom, rendszer hangomon szerint.
Re: Általában a hifiről
Az elmúlt hétvégén megcsináltuk a My Reel Club sorozatunk második, élő stúdió koncert felvételét (Varga Gábor Quartet, vibrafon, zongora, dob, bőgő felállásban, modern cool jazz), amiből a résztvevők kapnak majd sokféle módon (1: sztereó mikrofonnal DSD256-ban rögítitve, 2: 8 csatorna mikrofont (benne a sztereó ribbonm mikrofon 2 csatornáját is használva) élően keverve analóg keverőn sztereóban Nagrával 38-as sebességen szalagra rögzítve, 3: utómunkában a 8 csatorna mikrofont analóg eszközökön megkeverve, processzálva és DSD256-ban visszarögzítve).
Az élőben Nagrára kevert felvételből készült egy biztonsági digitális másolat egy kommersz A/D konverterrel, nem a felvételhez használt Merging Hapival. Ebből most egy tracket letöltésre ajánlok
https://we.tl/t-6B3YX6KDub
Ez nem lesz benne a végleges, a nativedsd-n (vagy a hazai lemezkiadótól) megvehető kiadványban.
Az élő koncert dnamikáját folyamatosan a stúdió legtávolabbi pontján egy mobil telefonos hangnyomásmérővel rögzítettem, ez lett a statisztikai eredménye:
Vagyis kb 60 dB volt az élő, hangosítatlan zene dinamikája (A súlyozással), úgy hogy kifejezetten halkan játszottak a zenészek.
Ez nagyjából vissza is jön a felvételből, ez a felvétel mindennemű dinamikai processzálás nélkül készült. A lehető legpuritánabb módon.
Jó szórakozást.
(Tóth Róbert fotója)

Az elmúlt napokban az online hifi magazinok hitelességéről és elfogultságáról volt szó.wittao írta: ↑2019.12.04., szer. 15:19
Azt írtad, hogy alá van támasztva amiket írnál/mondanál/mutatnál. Úgy gondolom, hogy ott belekötni sokmindenbe nem lehet. Ezért is javasoltam a Youtube-ot, ott még mások is okulhatnak belőle, és itt nem lehet a rosszakaratú/indulatú kereskedők és fantáziadús hallgatók + érdekes köreik által szétszedni. Én továbbra is kíváncsi vagyok erre, például imádtam a bűvésztrük-leleplezős videókat, ha meg ugyanezt a hifiben is végignézhetném az nagyon érdekes lenne!
Ennek kapcsán vetettem fel a felhasználói értékelés opciót a cikkekkel egy időben és felületen.
Hogy a vásárlói oldalról is látszódjék a jellemzés, mint ebayen a product review.
Biztos nem csak velem fordult elő, hogy egy már birtokolt, vagy jól ismert termék tesztjét, esetleg az aktuális eladója ömlengését olvasva az az érzésem, hogy a fejlécben elírták a márkát és a típust. Sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Viszont amint túladtak az első példányokon, privát üzenetben, vagy az internet rejtett zugaiban néha ott lapul az elfogulatlan vélemény, ami érdekes módon minden érintettnél egyezik. Csak térben is időben elcsúszva.
Ha a vásárlók biztonsága érdekében köteleznék a portálokat a felhasználói értékelés lehetőségére, megszüntethető lenne, hogy 25 éve ugyanazzal a 4-5 sablon panellel népszerűsítsenek több ezer terméket.
Re: Általában a hifiről
Kedves Rudibá!cables írta: ↑2019.12.04., szer. 10:50Kábel készitőként az első Supra élményem egy csúcs kábelük volt a Sword hangfal kábel. Anno tíz éve 200 eFt. Ha ennél jobb egy 20 eft-os kábel, azért az ciki gondolom. Ezután olvastam a Sword-ről egy neves angol szaklap lelkendező tesztjét... de most itt leállnák, mert az lesz a vád, ami szokott lenni... Még annyit, ... de nem ezt sem írom le. Jók a magyar közmondások: Ne szólj szám, nem fáj fejem.Aszpirin írta: ↑2019.12.04., szer. 10:29
Arra viszont szívesen megtaníthatnál, hogy ha az általad hallott rendszerek szerinted “kritikán alul” szóltak (mert egy kábel önmagában nem énekel ugye), abból hogyan “lőtted ki” azonnal, hogy a rendszerben található valamelyik Supra a hibás? Mindenhol kicserélgetted a Supra kábeleket sajátra és megállapítottad, hogy jobban szól úgy? Nem lehet, hogy ezzel csak a te ízlésedhez igazítottad a hangzásnak azt a piciny szeletét, ami a kábelek variálásával módosítható?
A te füled valamiféle etalon? Az meg sem fordul a fejedben, hogy rosszul hallod?
Beleálltál egy olyan kábelgyártóba, amely gyakorlatilag nulla marketinggel, évtizedek óta ugyanazt a palettát árulja sikeresen a világ bármely táján.
Nem lehet, hogy Te tévedsz?
Bírom, hogy zenebolond vagy, és a VHK-tól a jófajta jazz-ig bármiért tudsz lelkesedni, de néha olyan orbitális marhaságokat tudsz írni, hogy az fáj.
Na mindegy is, inkább küldök neked egy kis hazait:
https://www.youtube.com/watch?v=fVeZHi9I5zE
- Szalon
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 968
- Csatlakozott: 2011.11.14., hétf. 13:09
- Értékelés: 1501
- Tartózkodási hely: Basel
Re: Általában a hifiről
Átvinném a témát a kábeles topikbaJester írta: ↑2019.12.04., szer. 17:28Szerintem néhányszor lettek már ide linkelve cikkek és videók is, ahol alá vannak támasztva az állítások. Gondolok itt például archimagora vagy Ethan Winerre. Minden ilyen cikk vagy videó le lett húzva valamilyen indokkal, anélkül, hogy egy hasonló szakmai színvonalat képviselő magyarázat vagy cáfolat lett volna mellékelve.wittao írta: ↑2019.12.04., szer. 15:19Azt írtad, hogy alá van támasztva amiket írnál/mondanál/mutatnál. Úgy gondolom, hogy ott belekötni sokmindenbe nem lehet. Ezért is javasoltam a Youtube-ot, ott még mások is okulhatnak belőle, és itt nem lehet a rosszakaratú/indulatú kereskedők és fantáziadús hallgatók + érdekes köreik által szétszedni. Én továbbra is kíváncsi vagyok erre, például imádtam a bűvésztrük-leleplezős videókat, ha meg ugyanezt a hifiben is végignézhetném az nagyon érdekes lenne!
Van értelme erről beszélgetni? Ha kialakulhatna érdemi vita, akkor lehetne értelme, de nem tud kialakulni.
Avantgarde Acoustic Duo G2
Avantgarde Acoustic Model THREE
Lumin A1
Siltech
Avantgarde Acoustic Model THREE
Lumin A1
Siltech
Re: Általában a hifiről
Szerintem néhányszor lettek már ide linkelve cikkek és videók is, ahol alá vannak támasztva az állítások. Gondolok itt például archimagora vagy Ethan Winerre. Minden ilyen cikk vagy videó le lett húzva valamilyen indokkal, anélkül, hogy egy hasonló szakmai színvonalat képviselő magyarázat vagy cáfolat lett volna mellékelve.wittao írta: ↑2019.12.04., szer. 15:19Azt írtad, hogy alá van támasztva amiket írnál/mondanál/mutatnál. Úgy gondolom, hogy ott belekötni sokmindenbe nem lehet. Ezért is javasoltam a Youtube-ot, ott még mások is okulhatnak belőle, és itt nem lehet a rosszakaratú/indulatú kereskedők és fantáziadús hallgatók + érdekes köreik által szétszedni. Én továbbra is kíváncsi vagyok erre, például imádtam a bűvésztrük-leleplezős videókat, ha meg ugyanezt a hifiben is végignézhetném az nagyon érdekes lenne!
Van értelme erről beszélgetni? Ha kialakulhatna érdemi vita, akkor lehetne értelme, de nem tud kialakulni.
Because great sound fills the room, shakes the house, breaks the heart, stirs the soul, and always always will
Re: Általában a hifiről
Az ilyen komment mezőkbe teljesen felesleges minőségi tartalmat közölni.wittao írta: ↑
Nem tudom, de szerintem elobb gondolkodjunk kicsiben es nezzuk meg a videot itt, vagy Youtube-on.
Számtalanszor megtapasztaltuk már, hogy a kereskedők, fantázia hifizők és egyéb érdekkörök pillanatok alatt elérvénytelenítik a témát és az ahhoz kapcsolódó karaktereket egyenként húzzák lámpavasra kondo ezüsttel. Ákos, Kötter, vagy ha éppen úgy adódik Kaef száradó virtuális teteme mellé.
Kihagynám.
- Szalon
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 968
- Csatlakozott: 2011.11.14., hétf. 13:09
- Értékelés: 1501
- Tartózkodási hely: Basel
Re: Általában a hifiről
Miért kell mindig mindenhova bekeverned a kábelezést??? Ráadásul ilyen provokatív stílusban? Van arra szép topik, ott nyugodtan írogathatnál, valamint neked is van saját részed, ott is nyugodtan szidhatsz mindent, ami nem a tiéd...cables írta: ↑2019.12.03., kedd 17:30Nekem az a véleményem, hogy nem érdemes audió irodalmat olvasni. Meg kell hallgatni a cuccokat. Annyi. Az AVX se kivétel, miért is lenne az.
Most olvastam a Kábelezzünk topikban, hogy Supra hálózatikra beszélnek rá embereket. Én sok rendszerben hallottam sokféle Supra kábelt kivétel nélkül kritikán aluliak voltak, a hálózati kábeleik különösen rosszak.
Én annyit tennék hozzá, hogy eddig 4 helyen találkoztam a kábeleiddel, mindenhol olcsóbban más kábelekkel ki lehetett váltani a tieidet... igen, volt ahol a sima PC-s kábel is felülmúlta némely tápkábeled... a saját rendszerembe próbált hangsugárzó kábelednél pedig rosszabbat én még nem hallottam...

Amit észrevettem, hogy semmi koncepció nincs a termékeidben, éppen ahogy esik úgy puffan, igazából minden kábeled simán rásózod a gyanútlan "vásárlóidra". Nincs fejlesztési példány, mert mindegyik jó lesz majd valahová :)
Színezni, hangolgatni, egyik hibát másikkal orvosolni tökéletesek, valamint többnyire nem szinergiába lévő készülékek közé elfedni a hibákat... SZVSZ

Avantgarde Acoustic Duo G2
Avantgarde Acoustic Model THREE
Lumin A1
Siltech
Avantgarde Acoustic Model THREE
Lumin A1
Siltech
Re: Általában a hifiről
Kábel készitőként az első Supra élményem egy csúcs kábelük volt a Sword hangfal kábel. Anno tíz éve 200 eFt. Ha ennél jobb egy 20 eft-os kábel, azért az ciki gondolom. Ezután olvastam a Sword-ről egy neves angol szaklap lelkendező tesztjét... de most itt leállnák, mert az lesz a vád, ami szokott lenni... Még annyit, ... de nem ezt sem írom le. Jók a magyar közmondások: Ne szólj szám, nem fáj fejem.Aszpirin írta: ↑2019.12.04., szer. 10:29
Arra viszont szívesen megtaníthatnál, hogy ha az általad hallott rendszerek szerinted “kritikán alul” szóltak (mert egy kábel önmagában nem énekel ugye), abból hogyan “lőtted ki” azonnal, hogy a rendszerben található valamelyik Supra a hibás? Mindenhol kicserélgetted a Supra kábeleket sajátra és megállapítottad, hogy jobban szól úgy? Nem lehet, hogy ezzel csak a te ízlésedhez igazítottad a hangzásnak azt a piciny szeletét, ami a kábelek variálásával módosítható?
- Aszpirin
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 6828
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 5994
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Általában a hifiről
Szia Rudolf!cables írta: ↑2019.12.04., szer. 10:05Kedves Attila! Túlreagáltad a beírásomat. Egyáltalán nem ellened irányult. Őszintén szólva ki sem hámoztan a beírásokból, hogy ki ajánlgatja a Supra tápokat, csak az nem tetszett, hogy olyan céget ajánlanak, amely szerintem ezt nem érdemli meg. De ez az én véleményem, minthogy mindenki más is csak a saját véleményét írja le.
Most reggel rákerestem angolul a Supra kábel véleményekre és kijött egy Vélemények oldal ld. alább, ami erősen elgondolkoztatott. Nevezetesen az, hogy ugyan arról a hangfal kábelről ordítóan különbözők a vélemények. Ez azért megkérdőjelezi az én véleményemet.
Annak viszont nem örültem, hogy te személyeskedve, a korommal gúnyolódva reagáltál a nem neked szóló általános véleményre!
http://www.audioreview.com/product/cabl ... -3-4.html
A személyeskedésért elnézést kérek, valóban néha túlreagálok dolgokat, és sajnos ami a szívemen, az...
Viszont az ex-caterdra kijelentésekre illetve stílusra (ld “kivétel nélkül mindenhol kritikán alul szóltak, főleg a hálózati kábeleik nagyon rosszak”) is vigyázni kellene, mert ezek vezetnek a félreértésekhez.
Az, hogy ki mit milyennek hall, szerintem eléggé szubjektív, bármennyire is akarják itt objektivizálni, minden egyes eddigi tapasztalatom ezt támasztja alá, de leginkább a legutóbbi, amikor egy kedves fórumtársnál hallgattam korábban másik fórumtárs által egekik magasztalt hangfalakat. Ugyanaz az installáció nekem messze nem jött annyira be. Hasonlóképp említhetnék itt a többség által magasztalt cuccokat, amelyek nekem egyáltalán nem tetszettek, vagy éppen nagyon problémásak voltak nálam. Szóval szubjektív műfaj ám ez ezerrel, ezért “Cables” nicknév alatt,közismerten DIY kábelkészítőként- és forgalmazóként véleményem szerint nem feltétlenül etikus “ex-catedra” fikázó kijelentéseket tenni.
Arra viszont szívesen megtaníthatnál, hogy ha az általad hallott rendszerek szerinted “kritikán alul” szóltak (mert egy kábel önmagában nem énekel ugye), abból hogyan “lőtted ki” azonnal, hogy a rendszerben található valamelyik Supra a hibás? Mindenhol kicserélgetted a Supra kábeleket sajátra és megállapítottad, hogy jobban szól úgy? Nem lehet, hogy ezzel csak a te ízlésedhez igazítottad a hangzásnak azt a piciny szeletét, ami a kábelek variálásával módosítható?
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED B7 | Dali Opticon HM szett
Re: Általában a hifiről
Kedves Attila! Túlreagáltad a beírásomat. Egyáltalán nem ellened irányult. Őszintén szólva ki sem hámoztan a beírásokból, hogy ki ajánlgatja a Supra tápokat, csak az nem tetszett, hogy olyan céget ajánlanak, amely szerintem ezt nem érdemli meg. De ez az én véleményem, minthogy mindenki más is csak a saját véleményét írja le.
Most reggel rákerestem angolul a Supra kábel véleményekre és kijött egy Vélemények oldal ld. alább, ami erősen elgondolkoztatott. Nevezetesen az, hogy ugyan arról a hangfal kábelről ordítóan különbözők a vélemények. Ez azért megkérdőjelezi az én véleményemet.
Annak viszont nem örültem, hogy te személyeskedve, a korommal gúnyolódva reagáltál a nem neked szóló általános véleményre!
http://www.audioreview.com/product/cabl ... -3-4.html
Re: Általában a hifiről
Szerintem nyugodtan menj el "trollkodni", sőt vidd magaddal a saját zene PC-det viszonyítási alapul - a srácok szerintem készséggel berakják a kedvedért a sajátjuk mellé összehallgatni, hogy megfülelhesd mennyire nem számít a PC forrás, a digitális jelfeldolgozás mikéntje :)ZolaBA írta: ↑2019.12.03., kedd 21:42Izé. Most ez tényleg fáj, vagy ez már az előadás része?Mert ha szeretnéd elmehetek trollkodni a nyílt napon
de nem hinném, hogy ettől bárki előbbre lenne.
Repkednek mindig a szélsőségesen eltérő vélemények, és naná, hogy néha jut egy kis szurkálás is, ugyanakkor a többségünkben valahol mélyen csak-csak van valami maradék foszlánya a tiszteletnek. És ennek a tiszteletnek része, hogy dumálunk és beszólunk, de azért nem vesszük el más játékát, nem rontjuk el direkt más üzletét, és nem foglaljuk el nyílt napon azok elől a helyet, akik valóban érdeklődők, netán potenciális vevők... Szóval ne fájjon. Szerintem.![]()
Egyébként, ha a pénztárca bírja - sokakban lappanghat a potenciális vevő, akár benned is, csak első körben be kell menni a "pályára" és hagyni kell megtapasztalni az érték/arányokat

MZX Audio PDU-F07 hálózati szűrő
Taiko Extreme DIY PC Sabo AC/DC
Dangerous Music CONVERT-2
MZX PRE-NR1
MZX 3.5 way Active Speaker IRS-AmpPack
Cables Z & Z+ / WW Platinum
Taiko Extreme DIY PC Sabo AC/DC
Dangerous Music CONVERT-2
MZX PRE-NR1
MZX 3.5 way Active Speaker IRS-AmpPack
Cables Z & Z+ / WW Platinum
Re: Általában a hifiről
Csak a miheztartás végett. Tommy Jenving (Supra Cables alapító) az egyik emberke, akinek (többek közt természetesen) köszönhetően van értelme (high fidelity) kábelezésről beszélgetni. Ok-okozat, abszurdum. A nagyérdemű meg majd eldönti, hogy kiben és miben is "bízik". Sok sikert!cables írta: ↑2019.12.03., kedd 17:30Nekem az a véleményem, hogy nem érdemes audió irodalmat olvasni. Meg kell hallgatni a cuccokat. Annyi. Az AVX se kivétel, miért is lenne az.
Most olvastam a Kábelezzünk topikban, hogy Supra hálózatikra beszélnek rá embereket. Én sok rendszerben hallottam sokféle Supra kábelt kivétel nélkül kritikán aluliak voltak, a hálózati kábeleik különösen rosszak.
Re: Általában a hifiről
Tudnék olyan "szakcikkel" szolgálni, ami a hifipiacon, vagy whathifin szereplő néhány termék jellemzésének hiteltelenségét fedné fel. Akár videóval és hangfelvételekkel alátámasztva.
Szerinted kiraknák a "saját" értékelésük mellé?
- ZolaBA
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1901
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1723
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Általában a hifiről
Izé. Most ez tényleg fáj, vagy ez már az előadás része?

Repkednek mindig a szélsőségesen eltérő vélemények, és naná, hogy néha jut egy kis szurkálás is, ugyanakkor a többségünkben valahol mélyen csak-csak van valami maradék foszlánya a tiszteletnek. És ennek a tiszteletnek része, hogy dumálunk és beszólunk, de azért nem vesszük el más játékát, nem rontjuk el direkt más üzletét, és nem foglaljuk el nyílt napon azok elől a helyet, akik valóban érdeklődők, netán potenciális vevők... Szóval ne fájjon. Szerintem.

Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Aszpirin
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 6828
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 5994
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Általában a hifiről
No, ez így már egyértelműen szándékos provokáció.cables írta: ↑2019.12.03., kedd 17:30Nekem az a véleményem, hogy nem érdemes audió irodalmat olvasni. Meg kell hallgatni a cuccokat. Annyi. Az AVX se kivétel, miért is lenne az.
Most olvastam a Kábelezzünk topikban, hogy Supra hálózatikra beszélnek rá embereket. Én sok rendszerben hallottam sokféle Supra kábelt kivétel nélkül kritikán aluliak voltak, a hálózati kábeleik különösen rosszak.
Én nem akartam ott senkit rábeszélni a Supra kábelekre. Megkérdezték, honnan lehetne beszerezni nem sztenderd méretű LoRad-ot, és válaszoltam, meg betettem néhány linket.
Ami a “kritikán aluli” Suprákat illeti, nekem van itthon egy pár (pont hálozati nincs, de van Ply 3.4 hangfalkábel, USB kável és EFF-ISL IC is), és azért nem hallom őket annyira kritikán alulinak. De persze nekem kb 20 évvel kevesebb időm volt a hallásom fejlesztésére

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Aszpirin 2019.12.03., kedd 21:45-kor.