Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Érdekes régiókód
-
Vendég
Érdekes régiókód
"Egy olyan kaliberű filmnél mint amit írtál, mindegy hogy finom, vagy csirke, a film alapmondanivalója ettől nem változik"
Nem értek egyet, főleg nem úgy, hogy az összes beharangzóban szerepel, hogy "ebből a filmből Hannibaltól végre megtudjuk milyen ízű az emberhús." Hát nem tudjuk meg. Sőt..
-
Vendég
Érdekes régiókód
Üdv Mindenkinek!
Elöljáróban szeretném leszögezni, én is szinkronpárti vagyok. Ezzel együtt van sok eredeti nyelvű filmem is, valamint szoktam kölcsönözni is, és nem elsődleges szempont a szinkron. Sőt, legtöbbször ha 5.1 ereedeti(angol) hang van a magyar meg csak surrand, akkor én is inkább az eredetit választom (oriási családi morgás és rosszallás közepette).
De!
Most jelent meg pl. a Kincsvadászok című Spielberg által jegyzett ifjúsági kalandfilm (régi vhs kedvenc ) eredeti hanggal, és felirattal. Namármost ez egy 6-86 éves korig szrakoztató film lenne, de legalább 5 iskolai osztály kimaradhat, az olvasás miatt, még egy ocska DPL sincs rajta, (bár még mono is lehetne, akkor is fogyaszthatóbb lenne 6 és 12 éves kor közt.
De ilyen több is van, ez csak egy kiragadott példa.
Simon: az azért tudni való, hogy a szinkron nem mindíg szöveghű, mert a fodító-rendező páros azt is figyelembe veszi, hogy az adott szövegnél milyen az eredeti szájmozgás, és ehhez igazítja a magyar szavakat, lehetőleg úgy, hogy az elvi mondandó ne változzon nagyon. Egy olyan kaliberű filmnél mint amit írtál, mindegy hogy finom, vagy csirke, a film alapmondanivalója ettől nem változik )
A szinkronhoz még annyit, hogy pl. egy Eddie Murphy film pergő párbeszédeit,vagy a Halálos fegyver filmek egymásba beszélő dialógusait szinkron nélkül, felirattal nem is lehet maradéktalanul reprodukálni, mert vagy olvashatatlanul gyors lesz, vagy a fél képet feliratttal kellene megtölteni. Én pl. ezért is inkább megvettem ezeket videókazettán, mert szerintem ezeknek kiváló a szinkronja, már ami a hangokat illeti (most nem a minőséget, hanem a magyar hangokat említem).Sokkal szórakoztatóbbak számomra.
Egyébiránt tényleg jó lenne eljutni oda, hogy ember és DVD néző számba vegyenek minket is a multik, és lehetőleg mindnél több 5.1 szinkronos filmet lehessen venni, esetleg DPL surrand, de ne úgy, mint ahogy egy lemezen láttam amultkor, magyar DPL surr. angol 5.1, felirat szálse. A magyar szinkron minősége meg olyan mintha a vhs kaziról vették volna át a DVD-re. Na így nem kell!!
Addig is mindenkinek jó (szinkronos vagy eredeti hangú) szórakozást kívánok. :smile10:
-
Vendég
Érdekes régiókód
"Ez pont azért rossz példa, mert nálunk ilyen nincs."
Ezért írtam feltételes módban...
Egyébként szerintem is itt jóval a DVD előtt hozzászoktak az emberek a feliratozáshoz. Ezért is van az, hogy az angol a "második anyanyelvük" az időseknek is (nem felejtik el, amit az iskolában tanultak x évvel ezelőtt).
Az "átállást" persze én is fokozatosan képzelném el: először csak egy-egy filmet, majd egyre többet...etc
-
Vendég
Érdekes régiókód
Akik a déli országrészen élnek, azok tudják, hogy a (volt Jugoszláv) horvát, stb. tv-k mindent (a gyerekmusorok kivételével) feliratozva adnak.
-
Vendég
Érdekes régiókód
"Kiváncsi vagyok mi lenne, ha mondjuk az RTL leadná az Indiana Jones trilógiát vasárnaponként feliratozva, a TV2 pedig pl. Bud Spencer filmeket szinkronizálva (ráadásul nem Bujtor lenne a magyar hangja ). Szerintem a többség az RTL-t nézné, plusz a videót is ráizzítaná."
Ez pont azért rossz példa, mert nálunk ilyen nincs.Persze az igaz, hogy "eröszakkal", célt lehetne érni. De nálunk ez biztos hogy nem fog bekövetkezni.(Mármint hogy hirtelen leállnának a szinkronizálásokkal.) Lehet hogy szerinted a tiéd jó példa, de az én véleményem akkor is az, hogy évtizedek alatt kialakult szokást nem lehet ilyen egyszerüen "elintézni". Gondolom Svédországban sem úgy "jött" a feliratozásdivat hogy böszen szinkronizáltak mindent, aztán jött a DVD svéd szinkron nélkül, és rögtön az egész ország átállt a feliratoszásra. Gondolom ott nem is volt divat a szinkron, az egész ország a feliratot szokta meg.
-
Vendég
Érdekes régiókód
delphijos!
Abban a bizonyos jósdában sem mindig az igazat jósolták meg (leginkább a kétértelműség miatt :smile15: ) és most neked sincs igazad. Miért ne lehetne példálózni külföldi "sémával", ha az jó példa? A lengyel vagy orosz: rossz példa (alámondás a legrosszabb).
Kiváncsi vagyok mi lenne, ha mondjuk az RTL leadná az Indiana Jones trilógiát vasárnaponként feliratozva, a TV2 pedig pl. Bud Spencer filmeket szinkronizálva (ráadásul nem Bujtor lenne a magyar hangja :smile15: ). Szerintem a többség az RTL-t nézné, plusz a videót is ráizzítaná.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szinkron ktg. megtakarításával jobb filmeket tudnának megvenni (bocs Piedone ). A közönség pedig szép lassan (sztem néhány hónap alatt) rászokna az új "módira".
Eleinte mindenki ódzkodik a változástól, az emberek már csak ilyenek...
-
Vendég
Érdekes régiókód
Szintén Csupasz pisztoly (talán emlékeztek rá) a csaj a vacsoránál szopja a pasi ujját. Az angolban azt mondja Nielsen: "van még kilenc másik". Magyar szinkron: "az enyém sokkal nagyobb".
Az ember el sem hiszi mennyi baromság van a szinkronokban amíg nem hallja az eredetit. Tanulságos megnézni egy filmet (már ha lehet) magyar szinkronnal és alatta a magyar felirattal. Csak kapkodod a fejed.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Igazat kell hogy adjak Simon a MINÖSÉGGEL kapcsolatban. De amikor "hagyományól" beszéltem akkor arra céloztam hogy Magyaroszágon a filmeket MINDEN TV csatornán, tékákban, stb... szinkronnal látják az emberek. A DVD elött szinte csak bennfentesek, vagy külföldi vásárlás-TV adó útján lehetett eredeti nyelvü filmeket felhajtani. Erröl a "szokásról" beszéltem, amikor azt mondtam hogy nem lehet az embereket könnyen "áttéríteni". A szinkron minöségét ehhez most ne keverjük ide. Hidd el Simon, Te,Mi vagyunk kevesebben. (Mármint akik az eredetit szeretik.)
-
Vendég
Érdekes régiókód
Egyébként érdekes amit írt Simon. A második két hiba egyszerű elírás/figyelmetlenség lehet. De amikor az angolok azt modják valamire, hogy csirke ízű az kb. azt jelenti: jellegtelen ízű,íztelen. Igazábol nem értem a dolgot, egy angol nyelvet ismerő fordítónak ezt tudnia kellet volna.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Lehet, hogy igazatok van, de azért én örülök ha van szinkron is, leginkább a vígjátékoknál.
-
Vendég
Érdekes régiókód
És bocsánat még egy fontos dolog. Addig amíg a szinkron nem egyezik az eredeti filmmel addig nincs is miről beszélni. Ez előfordul a feliratnál is, de ott legalább van kontrol. Néhány példa:
Haláli fegyver
Milyen íze van az emberhúsnak? "Csirke!" - Ezt magyarul "finom"-nak fordították.
Hány szeretője volt. "Három talán hat." - Magyarul "Öt vagy hat".
Csupasz pisztoly
Mikor letörli Gorbacsov fejéről a májfoltot. "Tudtam." Magyarul "Sikerült".
És még sorolhatnám. És ezek lényegi melléfordítások.
-
Vendég
Érdekes régiókód
A magyar szinkron kb olyan, mint a magyar foci. Egyszer nagy volt és azóta is arra hivatkozunk. Kábé 10 éve, mióta futószalagon készülnek a filmek szinkronjai a minőség már nem az első. Egy James Bond film (külföldi felügyelettel) 1 nap alatt szinkronizálódik le.
Ahogy egy ismert színész barátom mondta a magyar szinkron azért volt híres, mert meg lehetett kérni egy fél perces szerepre egy kétszeres Kossuth díjas színésznőt is. És elválallta. Külföldön beintettek volna. De ez már a múlt. Különösen az tesz jót a szinkronnak amikor Dörner György nyilatkozik, hogy mennyire utálja már Bruce Willis idióta filmjeit szinkronizálni vagy hasonló okokból kifolyólag már 7 éve Reviczki Gábor szinkronizálja a hozzá megszólalásig hasonló Arnold Schwarzeneggert.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Vaker: Elöljáróban megjegyzem, nekem személy szerint nem hiányzik a szinkron. Ennek ellenére nincs igazad. Nem jó külföldi "sémával" példálózni. Lengyelországban pl. minden filmet narrátor szinkronizál,(mint nálunk a video "höskorában") ök azt szokták meg. Vagy mint ahogy írod Svédországban a felirat a szokás mint pl. Romániában, Bulgáriában,stb... De Magyarországon (és pl. Csehországban, vagy Németországban) a szinkronnak nagy hagyománya van, és nem lehet az emberekre "ráeröltetni" a másik módit ilyen egyszerüen. Sajnos ez van, a DVD miatt az emberek nem fognak átszokni a feliratra, amikor mindenhol minden filmet szinkronosan szoktak meg.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Hozzászólva a szinkron kérdéshez, szerintem legyen minden DVD-n szinkron és eredeti nyelv felirattal is. Én személy szerint jobban élvezem a filmet, ha magyarul szól. Abban az esetben, ha a magyar hang csak "surround"-os vagy DD/DTS de elrontották a magyar változaztot, én is felirattal nézem. Nzilván ez egy kis piac, de inkább minden film jelenjen meg DVD-n akár csak felirattal, mint csak néhány, de szinkronnal.
-
Vendég
Érdekes régiókód
(ex)Cat!
Természetesen a kisgyerekeknek szóló műsorokat, DVD-ket szinkronizálni kell, de a nagyobbaknak -10-12 éves kortól- már nyugodtan lehet feliratozni sztem. Ezzel nemcsak az idegen nyelvhez "szoknának" hozzá, hanem az olvasáshoz is! Ahogy olvasgatok itt a neten, különböző fórumokon, nagyon elkeserít, hogy sokan iszonyú helyesírással írnak (nem az elütésekre gondolok). Ez arra enged következtetni, hogy 1: nem tanulták meg az iskolában 2: nem olvasnak könyveket. Persze a felirat nem könyv, de mégis vizuálisan megjelenik és egy idő után rögzül a helyes írásmód.
Az idősebbekről: sajnos ez valóban gond lehet, de nem egyik napról a másikra kellene megváltoztatni a dolgot, hanem fokozatosan. (Arról nem beszélve, hogy idős korban is nyugodtan el lehet kezdeni nyelvet tanulni!) Valamikor pedig el kell kezdeni a váltást, mert így nem jutunk egyről a kettőre szvsz...
peterk!
Azzal, amit mondasz a németről, pont nekem adsz igazat! Német nyelvű adókat néztek, azon nőttetek fel és íme, a többség beszéli a nyelvet. Erről beszélek! A TV-nek hatalmas "nevelő" hatása van -hogy ez jó, vagy rossz, arról ne beszéljünk, de tény, hogy így van. Persze, Ti a "sógorok" közelsége miatt is jobban beszélitek a németet...
A francia példáról: személy szerint szívesebben hallgatom azt is eredetiben, feliratozva -vagy bármilyen nyelvű filmet, amit nem beszélek-, mint szinkronizáltan. Az angolt azért hoztam példának, mert a filmek többsége amerikai. Azon kívül világnyelv, gyakorlatilag a világ bármely pontján boldogulsz vele.
Kicsit személyesre véve a dolgot: jelenleg Stockholmban élek és itt azt látom, hogy a TV-ben semmit(!) nem szinkronizálnak egyik csatornán sem (csak a gyerekműsorokat). Egyenes következménye a dolognak, hogy mindenki(!) nagyon jól beszél angolul, szinte hibátlan kiejtéssel -az idősek is és pl. az utcaseprő is természetesen. Ettől még semmivel sem érzik magukat kevésbé svédnek. A nemzeti öntudat nem ettől függ. Az idegen nyelvű reklámokat is zömében feliratozzák és hírműsorokban XY politikus beszédének 5 másodperces bevágását is (ez mondjuk a hír objektivitásának sem árt...) Svéd szinkronos DVD-t még nem is láttam.
Ami pedig az otthoni DVD árakat illeti, az felháborító. Itt megjelenik nagyon sok film ún. északi kiadásban (csak svéd, norvég, finn és dán felirat + eredeti nyelv). Ezeket 89 Kr-ért árulják, ami a 27 Forintjával igen jó vétel. Az új filmek persze itt is drágák (mint otthon), de kb. fél-egy év után már akciósan árulják ömlesztve 99-129 Kr-ért, ami gyakorlatilag 3 doboz cigi ára. Ehhez vegyük hozzá az itteni átlagkeresetet... A svédek kevesebben vannak, mint mi (8.9 mill), és mégis megjelenik minden, reális áron. Azt gondolom, hogy ilyen árért, otthon is jóval több DVD-t el lehetne adni. Ha pedig a kiadók az árakat az adott ország gazdasági helyzetéhez igazítaná, akkor még több lemez fogyna.
Na, ez jó hosszúra sikerült és a vége kicsit off volt, sorry...
-
Vendég
Érdekes régiókód
Ez egy nagyon régi vita. Mindenki azt gondol amit akar ezért lenne jó ha minden filmen volna szinkron is és felirat is. Én a magam részéről sohasem nézek szinkronos filmet (azt sem tudom melyiken van) és volt pár film amit azért nem vettem meg mert csak szinkronizált volt. A felirat olvasással kapcsolatban igazad van, de inkább nézem így, mint más hangján. Imádom Bruce Willis-t. A hangját is. Ha más hangján kell néznem az nem az igazi. Mel Gibson detto. És még sorolhatnám.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Vaker: Amit mondasz jol hangzik, de - elnezest - igazabol ures vaker:-)
A leirtak alapjan gondolom tanultal es valamilyen szinten beszelsz angolul. Viszont franciaul mondjuk nem. Na, ha valaki azzal jonne neked, hogy tessek nekiallni franciat tanulni ha filmet akarsz nezni, es nem a szinkronert nyusziteni, mit szolnal? Ugy gondolom te sem tartanad igazsagosnak.
En az orszag nyugati vegen lakom, itt aranyaban sokkal tobben tanulnak/beszelnek nemetul, mint az orszag mas reszeiben. Ha a filmek nemet szinkronnal jonnenek, akkor errefele nagyon sokaknak egyaltalan nem lenne szukseguk semmifele magyaritasra, mert sokan beszelik a nyelvet (raadasul evtizedek ota nemet nyelvu adokat nezunk, gyak. azon nottunk fel). Az angol eppen ezert sokszor masodik nyelv, azaz bizonyos mertekig ismerik az emberek, de nem annyira, hogy azzal egy film elvezheto legyen. Ezert az itt elo emberek fele igazsagtalan elvarni azt, hogy ha filmeket akarnak nezni, akkor tanuljanak meg angolul.
Egyebkent nekem ezzel a felirat dologgal csak egy a bajom, hogy a magam reszerol utalom, mert elvonja a figyelmet a filmrol, igy a film 1/3, 1/4 szereben feliratot olvasok ahelyett, hogy a filmet neznem.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Hát igen Robee, teljes mértékben egyetértek veled. Illetve majdnem!
A díszdobozos meg plusz DVD-s kiadványokra igenis szükség van! Én is jobban szeretem, ha egy rendező több filmje vagy egy film több része normálisan, "egy helyen" van. És ezt nem azért mondom, mert valaminek/valakinek megrögzött rajongója vagyok.
A vidékkel pedig abszolút egyetértek! Mivel tudod, hogy nem lakom tőled messze (és az már tényleg vidék) sorstársak vagyunk új film ügyben.
A hozzám legközelebbi tékában kölcsönözhető vagy 6 DVD, Kaposvárra meg én sem megyek.
De ezzel már jól eltértem a témától. Bocsesz! :smile11:
-
Vendég
Érdekes régiókód
Nekem az a velemenyem, hogy nem szabadna lesz*rni ezt a par szaz darabos piacot, ugyanis ugyanannyit fizetunk mi is a DVD-lemezekert, mint barki mas a vilagon. Ezen az ar-erzekeny piacon pedig inkabb hatterbe kellene szoritani a plusz-DVD-ket, illetve a "csak" diszdobozos kiadasokat. Amig egyebkent videken (kaposvari vagyok) gyakorlatilag nem lehet kapni uj filmeket, addig nem valtozik az eladasi statisztika. Netes aruhazban pedig a postakoltseggel buntetik a videkieket. :smile14:
-
Vendég
Érdekes régiókód
Van némi igazság asbban amit mondassz, de alapvetoen nincs igazad. Hisz ezzel a megoldással egy csomó embert zárnál ki a filmnézés öröme alól. teszem azt, azokat a gyerekeket, akik még nem tudnak folyamatosan olvasni, vasgy legalábbis nem képesek olyan gyorsan felfogni az elolvasott szöveg értelmét, hogy közben a képre is figyeljenek. Aztán ott vannak az idosebbek, akik már nem annyira rajonganak, hogy az otthoni 55 cm-es TV-n egy fliratot böngésszenek.
Szóval nem csak magadra és a fiatalabb korosztályra kell gondolni.
Mindemellett - és annak ellenére, hogy én is a feliratos filmeket szeretem jobban - énigenis aztmondom, minél több filmen legyen szinkron is. Elvégre Magyarok vagyunk és ez az anyanyelvünk. Más kérdés, hogy ötrekedni kell a nyelvtanulásra, a helyes kiejtésre és egyebek, de akkor is itthon a filmeknek szinkronnal kellene megjelenniük.
És bár szomorú tény, hogy ennyire kicsi piac vagyunk, hogy ezt leszarhatják a forgalmazók, én mégis örülök annak, hogy a törekvés legalább megvan rá, így elobb-utóbb egye több szinkronnal és egyben felirattal ellátott film jelenik majd meg. (legalábbis remélem)
-
Vendég
Érdekes régiókód
Nekem alapvetően ezzel a szinkronmániával van gondom...
Nemcsak DVD-n, hanem a TV műsorok esetében is. Egy hónapban mennyi filmet adnak le eredeti hanggal a csatornák? Tudtommal egyet sem (kivéve HBO: minden hétfőn 1 db film)
Gondoljatok bele, mennyibe kerül egy szinkron elkészítése (stúdióbérlés -ha saját, akkor a befektetés, fenntartási ktg.-, résztvevő színészek, rendező, technikus fizetése, utómunkálatok) iszonyú összeg lehet, ráadásul ha rosszul sikerül, agyonvágja a filmet (ha jól, akkor is szvsz). Mi van, ha Dörner György nem ér rá? Ki lesz Bruce Willis és Eddie Murphy magyar hangja? Woody Allen magyarul csak Kern András hangján szólalhat meg szvsz. Darth Vader pedig Dzsoki hangján, hááát hogy is mondjam, kissé vicces...
Ehhez képest egy felirat elkészítése nevetséges összegbe kerül (bármelyik angol-magyar szakos hallgató lefordítja fél nap alatt.) Az elkészült sub pedig alig foglal helyet, és az így megtakarított MB-okat a film minőségének javítására, vagy több extrára lehetne fordítani.
További előny (ez is nagyon fontos): az idegen nyelv gyakorlásának lehetősége (legtöbbször angol természetesen). Igenis nyelveket kell tanulni! :smile6: Ne legyünk lusták!
Ha a TV-ben több feliratos film lenne, az emberek hozzászoknának, "rákényszerülnének" a tanulásra. Már a helyes kiejtés elsajátításában is óriási jelentősége lenne sztem (személyes tapasztalat).
Ha filmrendező lennék, sokkal inkább választanám azt a lehetőséget, hogy a felirat alul kitakar néhány cm-t a filmből, minthogy szinkronizálják. Így biztosan megmarad az a hangulat, amit elképzeltem rendezőként.
Bocs, hogy egy kicsit off voltam, de ezt már régóta le akartam írni...
-
Vendég
Érdekes régiókód
Szerintem ez nem a magyar forgalmazókon múlik, hanem az amerikai kiadókon (mivel a lemezek 95%-a ott készül), akik pont leszarják a két-három ezres magyar eladásokat. Szerintem igenis értékelni kéne a magyar forgalmazók és kiadók erőfeszítéseit szinkron ügyben. Mennyivel lenne jobb, ha csak azok a lemezek jelennének meg Magyarországon, amin van szinkron is? (A többit egyszerűen nem hoznák be.) Saját gyártásra meg szerintem csak akkor vállalkoznak, ha jó eladásra lehet számítani. Egyik kiadótól sem lehet elvárni, hogy milliókat költsön a gyártásra, masterelésre, borítógyártásra, csomagolásra, reklámra stb., hogy utána 400 db-ot eladjon belőle. (Mivel nem jótékonysági szervezetek.)
-
Vendég
Érdekes régiókód
Azt azért el kell ismerned, hogy potenciáisan több orosz nyelvű DVD vásárló van, mint magyar. A tendencia pedig szerintem jó, egyre több film jelenik meg amelyeken egyre többször szerepel magyar szinkron.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Én nem arról beszéltem hogy az orosz miatt nem fért fel a szinkron, hanem a rossz tendenciáról.
-
Vendég
Érdekes régiókód
Ha mondassz egy olyan filmet amelyiken volt orosz szinkron és a DVD lemez szabad kapacitása kevesebb, mint 500Mb volt tehát a helyhiány miatt nem raktak rá magyar szinkront elfogadom amit mondassz. De itt sajnos nem erről van szó.