Pedig az ATC-sek epp azt mondtak akik hallottak, hogy nem volt valami jo instalacio ahoz kepest ami otthon volt nekik 150-es. :)gnagy írta: ↑2024.12.13., pén. 13:52Mondjuk az idei Wien Audio kiállításon az aktív ATC 150 volt messze a legtermészetesebb hang amit hallottam. Egy Luminnal és egy AN level 2 Dac -al. Szóval szerintem nincs okod sanyarogni :-)tottyi írta: ↑2024.12.13., pén. 09:43En tobbnyire elektronikus zenet hallgatok meg lany gitarral, imadom a noi vocal-t. Na meg neha Depeche Mode-ot, gyerekkoromban sokat hallgattam na meg Bonanza Banzaj-t is.ValhallA írta: ↑2024.11.14., csüt. 13:23
Normális, nyugodt körülmények között, szerencsés esetben, komolyabb kereskedőknél tudod meghallgatni.
Persze még akkor sem a Te láncod hangzása, lehallgató helyiséged körülményei között fog ez megtörténni.
Ennyi erővel bátran elmehetsz, 2016-tól Bécsbe a világ legnagyobb, legjelentősebb High End kiállítására , kevésbé kényelmes körülmények között, testközelből megtapasztalni a vágyott dobozokat, készülékeket.
Jómagam, kizárólag (hang)láncban tudok gondolkodni, hangsugárzóban nem igazán. Az mindössze egyetlen komponens, még ha a legjellegzetesebb torzításmintákkal, színezettel rendelkezik is.
A középsugárzó amit írtam, hogy "olcsó" az a házilagosan megépíthető elektrosztatikus középsugárzóra vonatkozott. A huzalsztátoros variáns, talán a világ legegyszerűbben kivitelezhető hangszórója. Gyakorlatilag nincs olyan eleme amit egy elektronikai+barkácsboltból ne lehetne beszerezni.
Persze ettől függetlenül egyetlen gyártó sem fogja „olcsón” kínálni, amikor termékként megjelenik vele a világpiacon. Róka fogta csuka!
Amennyiben visszaolvasol, ebben a felvetésben a minőségét azzal legalizáltam, hogy erősen kihangsúlyoztam, számomra.
Nekem speciel jobb egy elektrosztatikus középsugárzó hangzása, mint a legtöbb dinamikus elvű középsugárzó, beleértve a Focal-t.
Míg mások meg a falra másznának ezen megoldás hátrányaitól, jellegzetes hangzásától.
Igazság, hogy nincs igazság!
A legrosszabb dolog a hobbinkban, ha a lánc hangzása dönti el, hogy milyen zenét képes érdemben, maradéktalanul, referencia szinten prezentálni.
Extrém esetekben az odáig fajulhat, mivel X-Y felvétel, „nem szól jól”, ezért Gustav Mahler, Kenichi Tsunoda hanyagolva lesz és Depeche Mode, Kylie Minogue kerül helyette fogyasztásra. Mindenki maga dönti el, hogy ez neki így ízlik vagy sem...
Ami viszont magánvélemények, ízlésvilág fölött áll, hogy minden csúcsminőségű láncnak, kötelezően műfajfüggetlennek kell lennie!
Az ilyesfajta zenekre is jok az electrosztatikus hangfalak? Nezegettem parat es eleg keves van ami 30Hz alatt zenel. Nemtudom elkepzelni milyen lehet amikor hangosan hallgatnek rajta zenet mert az ATC nagy hangeron mar elegge mozgatja a basszus sugarzot. Akar 2 centi kilengese is van, ez nem karositana az electrosztatikus hangfalakat? Vagy ott mashogy mukodik a fizika? Mondjuk az ATC-nel ha mar van ekkora kilenges akkor irtozatosan hangosan szol. De tisztan.![]()
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
ValhallA világa
Moderátor: ValhallA
- tottyi
- Hazajáró lélek
- Hozzászólások: 3720
- Csatlakozott: 2013.06.19., szer. 16:37
- Értékelés: 860
- Tartózkodási hely: Šamorín
Re: ValhallA világa
Audio PC - WW Platunim 7 | USB - Shunyata Research Sigma v2 | Chord Dave - WW Platinum 7 | WW Platinum Eclipse 8 XLR | Benchmark HPA4 | Hangfalkabel - Valhalla Draco Reference V3 XLR | ATC SCM150ASL Pro | Tapkabel hangfalba (2x) - WW Platinum 7 | Betapkabel - Valhalla Draco V3/2 HC R
- gnagy
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 313
- Csatlakozott: 2017.01.15., vas. 18:36
- Értékelés: 74
- Tartózkodási hely: Csömör
Re: ValhallA világa
Mondjuk az idei Wien Audio kiállításon az aktív ATC 150 volt messze a legtermészetesebb hang amit hallottam. Egy Luminnal és egy AN level 2 Dac -al. Szóval szerintem nincs okod sanyarogni :-)tottyi írta: ↑2024.12.13., pén. 09:43En tobbnyire elektronikus zenet hallgatok meg lany gitarral, imadom a noi vocal-t. Na meg neha Depeche Mode-ot, gyerekkoromban sokat hallgattam na meg Bonanza Banzaj-t is.ValhallA írta: ↑2024.11.14., csüt. 13:23Normális, nyugodt körülmények között, szerencsés esetben, komolyabb kereskedőknél tudod meghallgatni.Jo lenne ezeket meghallgatni rendszerben de az csak a kiallitasokon lehetseges mert sajnos nem vagyok olyan szemtelen, hogy bejelentkezzek hallgatozasokra veteli szandek nelkul audio uzletekbe. Na de ha a kiallitason szeretnem meghallgatni akkor nemtudom mikor oda menni ugy, hogy majdnem egyedul legyek a szobaban epp a hallgatozasi pontban es meghallgatni 3-4 szamot amit en valasztok ki. Sajnos csak ambrandozok roluk de viszont igy volt meg jo par eve a mostani hangfalaimrol is, sosem lehet tudni mit hoz a jovo.
Ezt az olcsosagot csak azert hoztam fel mert irtad, hogy kozepsugarzokat is lehet olcson es jol csinalni bar lehet ezt felreertettem.![]()
En szeretem az elektronikus zenet (Bliss, Blank & Jones, stb) es ezert nekem fontos a jo basszus de pl sokat hallgatok lany gitarral fele zeneket is (Carolin No, Kari Bremnes, Agnes Obel), de pl nemtudom hallgatni azokat a zeneket amikben a trombita dominal igy sajnos sok Jazz kiesik pedig azt is neha szeretek hallgatni. Ezekhez a zenekhez szamomra egyenlore tokeletes valasztas az ATC bar meg nem volt lehetosegem jobbat hallani jo korulmenyek kozott de ez a Focal nagyon ugy nez ki, hogy tetszene.
Persze még akkor sem a Te láncod hangzása, lehallgató helyiséged körülményei között fog ez megtörténni.
Ennyi erővel bátran elmehetsz, 2016-tól Bécsbe a világ legnagyobb, legjelentősebb High End kiállítására , kevésbé kényelmes körülmények között, testközelből megtapasztalni a vágyott dobozokat, készülékeket.
Jómagam, kizárólag (hang)láncban tudok gondolkodni, hangsugárzóban nem igazán. Az mindössze egyetlen komponens, még ha a legjellegzetesebb torzításmintákkal, színezettel rendelkezik is.
A középsugárzó amit írtam, hogy "olcsó" az a házilagosan megépíthető elektrosztatikus középsugárzóra vonatkozott. A huzalsztátoros variáns, talán a világ legegyszerűbben kivitelezhető hangszórója. Gyakorlatilag nincs olyan eleme amit egy elektronikai+barkácsboltból ne lehetne beszerezni.
Persze ettől függetlenül egyetlen gyártó sem fogja „olcsón” kínálni, amikor termékként megjelenik vele a világpiacon. Róka fogta csuka!
Amennyiben visszaolvasol, ebben a felvetésben a minőségét azzal legalizáltam, hogy erősen kihangsúlyoztam, számomra.
Nekem speciel jobb egy elektrosztatikus középsugárzó hangzása, mint a legtöbb dinamikus elvű középsugárzó, beleértve a Focal-t.
Míg mások meg a falra másznának ezen megoldás hátrányaitól, jellegzetes hangzásától.
Igazság, hogy nincs igazság!
A legrosszabb dolog a hobbinkban, ha a lánc hangzása dönti el, hogy milyen zenét képes érdemben, maradéktalanul, referencia szinten prezentálni.
Extrém esetekben az odáig fajulhat, mivel X-Y felvétel, „nem szól jól”, ezért Gustav Mahler, Kenichi Tsunoda hanyagolva lesz és Depeche Mode, Kylie Minogue kerül helyette fogyasztásra. Mindenki maga dönti el, hogy ez neki így ízlik vagy sem...
Ami viszont magánvélemények, ízlésvilág fölött áll, hogy minden csúcsminőségű láncnak, kötelezően műfajfüggetlennek kell lennie!
Az ilyesfajta zenekre is jok az electrosztatikus hangfalak? Nezegettem parat es eleg keves van ami 30Hz alatt zenel. Nemtudom elkepzelni milyen lehet amikor hangosan hallgatnek rajta zenet mert az ATC nagy hangeron mar elegge mozgatja a basszus sugarzot. Akar 2 centi kilengese is van, ez nem karositana az electrosztatikus hangfalakat? Vagy ott mashogy mukodik a fizika? Mondjuk az ATC-nel ha mar van ekkora kilenges akkor irtozatosan hangosan szol. De tisztan.![]()
Clearaudio Emotion I Audio Note CD 2.1x I Rogue Audio Magnum I JBL 4312 I ZU Event
Online
Elektronikus zenékre, bár használható, nem feltétlenül ajánlanám az elektrosztatikus elvű hangsugárzókat.
Egy részről, mert az elektrosztatikus, ezen belül kiemelten a teljes sávú típusok ismérve a színezetlenség, gyorsaság, részletek és apró árnyalatok érzékeltetése, ezért leginkább a kiválóan rögzített, hangszeres felvételekkel remekelnek.
Nem mondom, hogy lehetetlen élvezni rajtuk az elektronikus zenéket, hiszen bizonyos sávokban még elektronikus zenén is képesek többet nyújtani, mint a dinamikus hangsugárzók. (Sebesség, koharencia.) Leginkább referencia monitor szerepkörben keverésnél és utómunkánál, ahol a zenei puritás és az arányok kiemelten fontosak.
Amire nem képesek az a tartós, fájdalomküszöb közeli hangerő, mert ugyan bizonyos típusok képesek igazán hangosan (is) szólni, ám ekkor a hangjuk felpuhul, lötyögőssé válik.
Az új Martin Logan hibridek nagy hangerőre képesek, és mivel az aljuk gyakorlatilag egy combosabb, aktív szubwoofer, ezért "pumpálni" is sikeresen tudnak.
Ezek az új típusok, már annyira kiküszöbölik az elektrosztatikus elv alapvető hiányosságait, hogy már-már szinte nem is tűnnek sztatikusnak.
A női vokál és lágy gitár, soha nem fog úgy, a realitásnak azon a szintjén megszólalni egy dinamikus elvű pontsugárzóból, mint egy teljes sávú elektrosztatikus vonalsugárzóból.
Ott (meg)történik a varázslat és akkor érti meg az ember, hogy miért is szeretik olyan sokan a rengeteg hátrány és közel vállalhatatlan méreteik ellenére ezt a technikát.
Az elektrosztatikus(teljes sávú ) „basszust” nehéz hasonlítani a hagyományos, dinamikus elvű 8-10-12”-os hangszórókhoz, mert bár ugyan pumpálni nem igazán tudnak, de amikor egy hatalmas felületű membránból egy nem várt lábdob(hang) megszólal, attól azért ökölbe tud szorulni az ember farpofája.
Szóval jobb is meg nem is, minden esetre, annyira más, hogy úgy aránylik egymáshoz a két technológia mint túrós tészta a pacalpörkölthöz.
(Mondjuk nem túl szerencsés ezekről általánosságban írni, mert természetesen nem minden elektrosztatikus elvű hangsugárzó kiváló hangzású és nem minden dinamikus közepes. Mindenki értse jól!)
Az elektrosztatikus elvű dipólok, elsődlegesen a hangszeres zenét mélyen megélő, hangsúlyosan a tonális egyensúly fontosságát előtérbe helyező hobbisták hangsugárzója.
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
En tobbnyire elektronikus zenet hallgatok meg lany gitarral, imadom a noi vocal-t. Na meg neha Depeche Mode-ot, gyerekkoromban sokat hallgattam na meg Bonanza Banzaj-t is.
Az ilyesfajta zenekre is jok az electrosztatikus hangfalak? Nezegettem parat es eleg keves van ami 30Hz alatt zenel. Nemtudom elkepzelni milyen lehet amikor hangosan hallgatnek rajta zenet mert az ATC nagy hangeron mar elegge mozgatja a basszus sugarzot. Akar 2 centi kilengese is van, ez nem karositana az electrosztatikus hangfalakat? Vagy ott mashogy mukodik a fizika? Mondjuk az ATC-nel ha mar van ekkora kilenges akkor irtozatosan hangosan szol. De tisztan.

"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
- tottyi
- Hazajáró lélek
- Hozzászólások: 3720
- Csatlakozott: 2013.06.19., szer. 16:37
- Értékelés: 860
- Tartózkodási hely: Šamorín
Re: ValhallA világa
En tobbnyire elektronikus zenet hallgatok meg lany gitarral, imadom a noi vocal-t. Na meg neha Depeche Mode-ot, gyerekkoromban sokat hallgattam na meg Bonanza Banzaj-t is.ValhallA írta: ↑2024.11.14., csüt. 13:23Normális, nyugodt körülmények között, szerencsés esetben, komolyabb kereskedőknél tudod meghallgatni.Jo lenne ezeket meghallgatni rendszerben de az csak a kiallitasokon lehetseges mert sajnos nem vagyok olyan szemtelen, hogy bejelentkezzek hallgatozasokra veteli szandek nelkul audio uzletekbe. Na de ha a kiallitason szeretnem meghallgatni akkor nemtudom mikor oda menni ugy, hogy majdnem egyedul legyek a szobaban epp a hallgatozasi pontban es meghallgatni 3-4 szamot amit en valasztok ki. Sajnos csak ambrandozok roluk de viszont igy volt meg jo par eve a mostani hangfalaimrol is, sosem lehet tudni mit hoz a jovo.
Ezt az olcsosagot csak azert hoztam fel mert irtad, hogy kozepsugarzokat is lehet olcson es jol csinalni bar lehet ezt felreertettem.![]()
En szeretem az elektronikus zenet (Bliss, Blank & Jones, stb) es ezert nekem fontos a jo basszus de pl sokat hallgatok lany gitarral fele zeneket is (Carolin No, Kari Bremnes, Agnes Obel), de pl nemtudom hallgatni azokat a zeneket amikben a trombita dominal igy sajnos sok Jazz kiesik pedig azt is neha szeretek hallgatni. Ezekhez a zenekhez szamomra egyenlore tokeletes valasztas az ATC bar meg nem volt lehetosegem jobbat hallani jo korulmenyek kozott de ez a Focal nagyon ugy nez ki, hogy tetszene.
Persze még akkor sem a Te láncod hangzása, lehallgató helyiséged körülményei között fog ez megtörténni.
Ennyi erővel bátran elmehetsz, 2016-tól Bécsbe a világ legnagyobb, legjelentősebb High End kiállítására , kevésbé kényelmes körülmények között, testközelből megtapasztalni a vágyott dobozokat, készülékeket.
Jómagam, kizárólag (hang)láncban tudok gondolkodni, hangsugárzóban nem igazán. Az mindössze egyetlen komponens, még ha a legjellegzetesebb torzításmintákkal, színezettel rendelkezik is.
A középsugárzó amit írtam, hogy "olcsó" az a házilagosan megépíthető elektrosztatikus középsugárzóra vonatkozott. A huzalsztátoros variáns, talán a világ legegyszerűbben kivitelezhető hangszórója. Gyakorlatilag nincs olyan eleme amit egy elektronikai+barkácsboltból ne lehetne beszerezni.
Persze ettől függetlenül egyetlen gyártó sem fogja „olcsón” kínálni, amikor termékként megjelenik vele a világpiacon. Róka fogta csuka!
Amennyiben visszaolvasol, ebben a felvetésben a minőségét azzal legalizáltam, hogy erősen kihangsúlyoztam, számomra.
Nekem speciel jobb egy elektrosztatikus középsugárzó hangzása, mint a legtöbb dinamikus elvű középsugárzó, beleértve a Focal-t.
Míg mások meg a falra másznának ezen megoldás hátrányaitól, jellegzetes hangzásától.
Igazság, hogy nincs igazság!
A legrosszabb dolog a hobbinkban, ha a lánc hangzása dönti el, hogy milyen zenét képes érdemben, maradéktalanul, referencia szinten prezentálni.
Extrém esetekben az odáig fajulhat, mivel X-Y felvétel, „nem szól jól”, ezért Gustav Mahler, Kenichi Tsunoda hanyagolva lesz és Depeche Mode, Kylie Minogue kerül helyette fogyasztásra. Mindenki maga dönti el, hogy ez neki így ízlik vagy sem...
Ami viszont magánvélemények, ízlésvilág fölött áll, hogy minden csúcsminőségű láncnak, kötelezően műfajfüggetlennek kell lennie!
Az ilyesfajta zenekre is jok az electrosztatikus hangfalak? Nezegettem parat es eleg keves van ami 30Hz alatt zenel. Nemtudom elkepzelni milyen lehet amikor hangosan hallgatnek rajta zenet mert az ATC nagy hangeron mar elegge mozgatja a basszus sugarzot. Akar 2 centi kilengese is van, ez nem karositana az electrosztatikus hangfalakat? Vagy ott mashogy mukodik a fizika? Mondjuk az ATC-nel ha mar van ekkora kilenges akkor irtozatosan hangosan szol. De tisztan.

Audio PC - WW Platunim 7 | USB - Shunyata Research Sigma v2 | Chord Dave - WW Platinum 7 | WW Platinum Eclipse 8 XLR | Benchmark HPA4 | Hangfalkabel - Valhalla Draco Reference V3 XLR | ATC SCM150ASL Pro | Tapkabel hangfalba (2x) - WW Platinum 7 | Betapkabel - Valhalla Draco V3/2 HC R
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 
(Frank Sinatra The Audiophile (born Dec. 12, 1915) and his home audio system)

- Csatolmányok
-
- Frank Sinatra The Audiophile (born Dec. 12, 1915) and his home audio system.jpg (49.84 KiB) Megtekintve 2752 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 
(A Menekülés a győzelembe c. film forgatási szünetében beszélget Sylvester Stallone, Michael Caine, Pelé és a rendező John Huston. A kép a fóti Mafilm telepen készült.)

- 1.jpg (77.14 KiB) Megtekintve 3010 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 
(Ridley Scott and Harrison Ford filming Blade Runner (1982))

Pontosan 40 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg egy örök Karácsonyi dal.
Last Christmas is a song by English pop duo Wham!. Written and produced by George Michael, it was released on 3 December 1984 via CBS Records.
youtu.be/E8gmARGvPlI

It's not enough to have talent, you also have to be Hungarian. Robert Capa (1913-1954)
Re: ValhallA világa
.Usher - Valhalla - Emotiva
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 

"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 
(Film director Adrian Maben, keyboardist Richard Wright (1943-2008), guitarist, songwriter and lead singer David Gilmour, drummer Nick Mason and bassist, singer and songwriter Roger Waters, all members of Pink Floyd, during the filming of "Live at Pompeii" at Studio Europasonor in Paris, France, December 1971.)

(Film director Adrian Maben, keyboardist Richard Wright (1943-2008), guitarist, songwriter and lead singer David Gilmour, drummer Nick Mason and bassist, singer and songwriter Roger Waters, all members of Pink Floyd, during the filming of "Live at Pompeii" at Studio Europasonor in Paris, France, December 1971.)
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
- tottyi
- Hazajáró lélek
- Hozzászólások: 3720
- Csatlakozott: 2013.06.19., szer. 16:37
- Értékelés: 860
- Tartózkodási hely: Šamorín
Re: ValhallA világa
Ez szomoru. A Dynaudiot is felvasaroltak azt azota hogyan neznek ki a hangfalaik. :( Infinity is hogy jart a Harman Kardonnal. :(KisMarci írta: ↑2024.11.26., kedd 23:03https://ipon.hu/magazin/cikk/premium-au ... fel-a-bose
A cikk szerint a Bose felvásárolta a McIntosh-t, amivel együtt jár a Sonus Faber is.
Audio PC - WW Platunim 7 | USB - Shunyata Research Sigma v2 | Chord Dave - WW Platinum 7 | WW Platinum Eclipse 8 XLR | Benchmark HPA4 | Hangfalkabel - Valhalla Draco Reference V3 XLR | ATC SCM150ASL Pro | Tapkabel hangfalba (2x) - WW Platinum 7 | Betapkabel - Valhalla Draco V3/2 HC R
Re: ValhallA világa
https://ipon.hu/magazin/cikk/premium-au ... fel-a-bose
A cikk szerint a Bose felvásárolta a McIntosh-t, amivel együtt jár a Sonus Faber is.
A cikk szerint a Bose felvásárolta a McIntosh-t, amivel együtt jár a Sonus Faber is.
Usher - Valhalla - Emotiva
Re: ValhallA világa
Sziasztok,
Szeretném bemutatni Nektek a legújabb "családtagot". Természetesen Valhalla kábelekről van szó, azon belül is Akos Antal legújabb fejlesztéséről írnék pár gondolatot.
Valhalla Audio Infinity Ultimate XLR összekötő... de előbb pár szó a "lápcsőfokokról", már ami az összekötő kábeleket illeti a rendszeremben.
Az évek során mondhatni végigjártam a szamárlétrát - első összekötőm egy Kimber Hero RCA kábel volt, majd HiDiamond 7 RCA, ez mindössze 1 hónapot bírt nálam mert jött is az első Valhalla összekötőm, egy Aura V2/3 RCA "személyében". Ezt követte az Aura Reference V2/2 XLR, melyet egy Ethos XLR váltott. Majd Ákos elkészítette az Infinity családot és egyértelmű volt, hogy váltani fogok - pontosabban Ákos mondta, hogy nincs kérdés, váltani kell :) Amikor idén Májusban megérkezett az Infinity összekötő kábelem, akkor írtam néhány gondolatot itt a fórumon. Nem ismételném önmagam, de annyit megjegyeznék, hogy egy elképesztően semleges, nagyon zenei összekötő kábelről van szó. Akkor azt is írtam, hogy nem tudom hová lehet még ezt fokozni, de már jött is a válasz Ákostól. Nagyon nehéz megfogalmazni azt amit hallunk, amikor Infinity kábeleket kötünk be a rendszerbe.
És most, pár hónap után megérkezett az Infinity Ultimate! Akár önmagamat is idézhetném, hogy "nagyon nehéz megfogalmazni" amit hallunk egy Ultimate bekötése után, de azért megpróbálok néhány gondolatomat összeszedni.
Nagyon realisztikus minden egyes hang... amikor egy zongorajátékot hallgattunk, teljesen megszűnt a tér és az idő, elrepített minket az előadás helyszínére... elképesztő! Ez egy másik univerzum.
Az Infinity és az Infinity Ultimate közötti különbséget a legegyszerűbben talán egy hasonlattal tudnám leírni:
- Az audio pc-mben egy Pink Faun USB kártya küldi a jeleket. Ez még az a verzió amit lehetett OCXO órajellel upgradelni. Tehát a változás milyenségét/arányát? ahhoz tudnám hasonlítani amikor az OCXO órajelet lecseréltem egy Ultra OCXO órajelre. Előtte is nagyon jó volt, de az upgrade után döbbenetes volt a változás.
Az Ultimate egy olyan fejlesztése Ákosnak, amit hallani kell, különben az ember el sem tudja képzelni, hogy ilyen létezik!

Nem teljesen az én világom de az ember nem mindennap hall uszkve
2 millió dolláros felszerelést
Re: ValhallA világa
Ez kegyetlen volt.
Nem teljesen az én világom de az ember nem mindennap hall uszkve
2 millió dolláros felszerelést
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Bricasti M1 dac,Core Audio Karuna Ref, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek,Valhalla Draco Ref aes/ebu, Hydrasound usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
- gnagy
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 313
- Csatlakozott: 2017.01.15., vas. 18:36
- Értékelés: 74
- Tartózkodási hely: Csömör
Re: ValhallA világa

Clearaudio Emotion I Audio Note CD 2.1x I Rogue Audio Magnum I JBL 4312 I ZU Event
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 

"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe(i)! 

"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
A Meridian volt ennek a termékvariánsnak az úttörője, de borítékolható, hogy egyre többen fogják követni.
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A cég érzi, hogy változóban, átalakulóban van a teljes iaparág és az új trendeknek megfelelő termékeket jelentet meg.KisMarci írta: ↑2024.11.15., pén. 18:25Focal Diva Utopia
https://www.av-online.hu/hangfal/focal- ... proba_4409
A Meridian volt ennek a termékvariánsnak az úttörője, de borítékolható, hogy egyre többen fogják követni.
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
A nap képe! 
A kiegyenlített hangzás jelentőségét, egy marék audiophilen kívül a legendás zenészek értik meg igazán...?

"Konkrétan a teljes exquisite széria az ETON 11" és 12” os nomex/kevlár/hexacone hangszóróit használja a Galileo és az Extreme Grand kivételével."
Vagyis pont azt írom amit Te!
Amennyiben ragaszkodsz az elektronmikroszkóp és közjegyző jelenlétében történő pontossághoz a témában, ám legyen.:
A Kharma hangsugárzókat a cég, három különböző termékcsoportra bontja, nevezetesen: Elegance, Exquisite és Enigma Veyron.
Az Exquisite megfelel a klasszikus termékvonalnak, vagyis ez létezik a legrégebb óta és globálisan a legelismertebb, ami napjainkban a cég középkategóriáját képezi.
A legdrágább típus amiben az emlegetett, 12"-os Eton beépítésre kerül a Exquisite Grand 3.0 a maga 260000EUR árazásával.
https://www.cloneyaudio.com/store/p/kha ... e-grand-30
A másik félreértés, hogy ugyan azt a hangszórót tesztelik, bárhol, amit a Kharma beépít, mert az lehetetlen lenne, mivel csakúgy mint az Avalon-nál, ezek is egyedi hangszórók.
Az Avalonnál már olyan szinten az, hogy nekik egy teljesen "custom made", 13"-os variánst gyártanak extra neodymium mágnessel, tekercsekkel. (Ez a típus kerül beépítésre az IsIs és a Saga modellekbe.)
Legalább nyolc-tíz pár leszarozott hexacone membrános ETON-t birtokoltam, DIY életem során és építettem is belőle különböző hangsugárzókat.
Amennyiben valóban annyira "becsben" tartod a "tapasztalatomat és tudásomat" ahogyan írod, akkor megtennéd a kedvemért, hogy legalább elvi síkon fontolóra veszed, hogy bármelyik ETON a piac egyik legjobb hangzású mélysugárzója?
Tehát én nem csak vau-vau, hanem megvettem, beépítettem, évekig használtam...
Többet nem tudok írni erről, vagyis ha ezek után is szarnak akarod hinni, tedd azt, én elengedem a témát, amit már így is jelentőségén felül túlmagyaráztam.
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 12943
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 6960
Re: ValhallA világa
Kérlek értelmezd amit írtam.:Ákos tudod jól, hogy tisztellek, nagy becsben tartom a tapasztalatod és tudásod, de most már hadd kössem az ebet a Kharmahoz.
Megnéztem a Kharma honlapját, s meglepően sok termékkel találkoztam ott. A hangsugárzókon kívül is széles a paletta elektronikák, kábelek, autohifi, stb. A hangsugárzókon belül is nagy a kínálat, főleg ha figyelembe vesszük a gyártó exkluzív voltát. Három családra vannak tagolva 5, 7 és megint 5 féle. Az Exquisite a legnépesebb, csakis ezekben található bárminemű Eton kevlár/hexacone, viszont a 12" méretű, amit én említettem, és a hificompass honlapon teszteltek, mindösszesen kettőben szerepel. A kisebb (11" és 8") méretűekről nincs adat. Csak a pontosság kedvéért jegyeztem meg a fentieket.