Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Moziszoba építés
Moziszoba építés
Dicséretes, hogy próbálsz előre gondolkodni, de nem ilyen egyszerű a történet, ha igazán jó eredményt szeretnél elérni. Akusztikai elem és elnyelő anyag sokféle létezik. Ha tudnánk, jelenleg hogyan viselkedik a szobád, abból már kiszámítható, milyen elemből mennyire van szükséged. Ha csak tippelgetsz és esetleg nem megfelelő anyagot használsz, könnyen előfordulhat, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a mostani helyzet.
Pár hete jártam egy olyan szobában, ahol a vastag textiltapéta és a padkőszőnyeg miatt a felső oktávokban teljesen jó volt az utózengés, a középső és a basszus sávban viszont túl sok. Hősünk érezte, hogy valamit tennie kell, ezért telepakolta a falakat vékonyka szivacs lapokkal. Ezzel tovább csökkentette a magas hangok zengését, de a basszus sávon nem változtatott. Az eredmény rosszabb lett, mint volt, ekkor kért segítséget. Leszedtük a szivacsot a falakról, mértünk, számoltunk, majd néhány nappal később felkerült néhány új panel a falakra. Azóta nagy örömmel hallgatja kedvenc muzsikáit.
Ezért csinálnám úgy, hogy ha jönnél mérni kivehető a szivacs bárhonnan bontás nélkül valamint a vetítővászonnal szemközti illetve oldalfalakon is mobilak a képek. Szimplán a mennyezetre lettem volna kíváncsi, hogy házimoziszobában hogyan viselkedik az akusztikai gipszkarton.
- Vukkeinstein
- V.I.P.

- Hozzászólások: 712
- Csatlakozott: 2011.12.06., kedd 17:12
- Értékelés: 677
Moziszoba építés
Egy kb 3.5 x 4.5-ös szobába alakítanék ki moziszobát a falakon nincs semmi egy kis 120x120-as ablak van illetve egy fa bejárati ajtó. A keskenyebb oldalra a vászon körül a szabad falra kőzetgyapotot tennék fakeret közé és a fakeretre steppelt vastag vászon anyagot raknék díszítés illetve csillapítás gyanánt. A vászonnal szemközti falra pedig akusztikus paneleket tennék vászonképbe rakott kőzetgyapot táblák felhasználásával. A padló laminált de szőnyeget tettem rá. Mivel a jelenlegi gipszkartonozás nem megfelelő mivel berezeg a mély hangoknál illetve nincs meg a távolság az eredeti plafontól és így nem tudok lámpatesteket betenni így gondolkoztam azon, hogy inkább akusztikus kartont tennék a normál helyett. Ha elkészülne ez az átalakítás akkor gondoltam egy mérésre. Ha túl sok a csillapítás bárhonnan ki lehet venni, illetve hozzá lehet rakni még akusztikus paneleket, kőzetgyapotot.
Mekkora a belmagasság,valami miatt muszáj álmennyezetet építeni?
Esetleg el kell tüntetni vele valamit?
A mostani álmennyezet ha berezonál,akkor nagy valószínűséggel fémszerkezetre van felrögzítve a karton.
Gondolom a függesztő szerkezetet is cserélni akarod fára.
Nem tudom megéri-e a táblánkénti 4-5 ezer forintos árkülönbözetet a perforált gk.
A kőzetgyapot jó megoldás lehet az oldalfalak burkolására.
Viszont nekem az az aggályom ezzel kapcsolatban,hogy esetleg ha nincs nagyon profi módon bevonva,vagy a textil nem elég vastag és sűrű szövésű,akkor átengedheti a kőzetgyapot vattacukor szerű parányi szálait,vagyis "kiporzik" a helyiségben.
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 16056
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11456
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Moziszoba építés
Egy kb 3.5 x 4.5-ös szobába alakítanék ki moziszobát a falakon nincs semmi egy kis 120x120-as ablak van illetve egy fa bejárati ajtó. A keskenyebb oldalra a vászon körül a szabad falra kőzetgyapotot tennék fakeret közé és a fakeretre steppelt vastag vászon anyagot raknék díszítés illetve csillapítás gyanánt. A vászonnal szemközti falra pedig akusztikus paneleket tennék vászonképbe rakott kőzetgyapot táblák felhasználásával. A padló laminált de szőnyeget tettem rá. Mivel a jelenlegi gipszkartonozás nem megfelelő mivel berezeg a mély hangoknál illetve nincs meg a távolság az eredeti plafontól és így nem tudok lámpatesteket betenni így gondolkoztam azon, hogy inkább akusztikus kartont tennék a normál helyett. Ha elkészülne ez az átalakítás akkor gondoltam egy mérésre. Ha túl sok a csillapítás bárhonnan ki lehet venni, illetve hozzá lehet rakni még akusztikus paneleket, kőzetgyapotot.
Dicséretes, hogy próbálsz előre gondolkodni, de nem ilyen egyszerű a történet, ha igazán jó eredményt szeretnél elérni. Akusztikai elem és elnyelő anyag sokféle létezik. Ha tudnánk, jelenleg hogyan viselkedik a szobád, abból már kiszámítható, milyen elemből mennyire van szükséged. Ha csak tippelgetsz és esetleg nem megfelelő anyagot használsz, könnyen előfordulhat, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a mostani helyzet.
Pár hete jártam egy olyan szobában, ahol a vastag textiltapéta és a padkőszőnyeg miatt a felső oktávokban teljesen jó volt az utózengés, a középső és a basszus sávban viszont túl sok. Hősünk érezte, hogy valamit tennie kell, ezért telepakolta a falakat vékonyka szivacs lapokkal. Ezzel tovább csökkentette a magas hangok zengését, de a basszus sávon nem változtatott. Az eredmény rosszabb lett, mint volt, ekkor kért segítséget. Leszedtük a szivacsot a falakról, mértünk, számoltunk, majd néhány nappal később felkerült néhány új panel a falakra. Azóta nagy örömmel hallgatja kedvenc muzsikáit.
Moziszoba építés
Szerintem előbb kellene mérni és utána oda rakni a paneleket, ahova kell.
A hátsó falon a vászonnal szemben bárhova lehet akasztani a paneleket. Azon a falon ahol pedig a vetítővászon lesz mindenképp megcsinálom a szövetborítást ami tépőzáras lesz tehát ha a méréskor sok az alatta levő kőzetgyapot simán lekapom a textilt és kiveszünk annyit amennyire nincs szükség.
- thxfan
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2881
- Csatlakozott: 2010.05.03., hétf. 18:58
- Értékelés: 1211
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Moziszoba építés
Szerintem előbb kellene mérni és utána oda rakni a paneleket, ahova kell.
10.1 Auro3D
Erősítő:Marantz SR7013+Crown XLS 1502,Hangfalak:HIVI Swans Allure+F2.2R+VR-8W,Sub:Behringer NX3000D+JBL 4641,PS4,Projektor:Optoma UHD 51,Vászon: Lumene Curve Acoustic,Kábelek:Taga Harmony Blue-12/Azure-14-2C, KáCsa KCE-FLW40, NorStone Classic B 250,Hálózati szűrő:Taga Harmony PF-1000

A válaszhoz tudni kellene, mit akarsz elérni vele és milyen most a szobád akusztikája.
Egy kb 3.5 x 4.5-ös szobába alakítanék ki moziszobát a falakon nincs semmi egy kis 120x120-as ablak van illetve egy fa bejárati ajtó. A keskenyebb oldalra a vászon körül a szabad falra kőzetgyapotot tennék fakeret közé és a fakeretre steppelt vastag vászon anyagot raknék díszítés illetve csillapítás gyanánt. A vászonnal szemközti falra pedig akusztikus paneleket tennék vászonképbe rakott kőzetgyapot táblák felhasználásával. A padló laminált de szőnyeget tettem rá. Mivel a jelenlegi gipszkartonozás nem megfelelő mivel berezeg a mély hangoknál illetve nincs meg a távolság az eredeti plafontól és így nem tudok lámpatesteket betenni így gondolkoztam azon, hogy inkább akusztikus kartont tennék a normál helyett. Ha elkészülne ez az átalakítás akkor gondoltam egy mérésre. Ha túl sok a csillapítás bárhonnan ki lehet venni, illetve hozzá lehet rakni még akusztikus paneleket, kőzetgyapotot.
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 16056
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11456
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Moziszoba építés
Véleményetek szerint érdemes e a házimozi szoba mennyezetét sima gipszkarton helyett akusztikus gipszkartonnal burkolni?
A válaszhoz tudni kellene, mit akarsz elérni vele és milyen most a szobád akusztikája.
Moziszoba építés
Sziasztok!
Véleményetek szerint érdemes e a házimozi szoba mennyezetét sima gipszkarton helyett akusztikus gipszkartonnal burkolni? Lejjebb kell hoznom a mennyezetet a világítás miatt és arra gondoltam hátha jó hatással lenne az akusztikus gipszkarton a szobaakusztikára.
Ilyenre gondoltam:
Köszi,
Laci
Moziszoba építés
Te hogyan tesztelted? Va olyan parkettafuga ami nem köt meg teljesen. Én nem hiszek a csodákban, sôt átverés szaga van a akusztikai gutymának.
Pont az a baj, hogy nem lehet tesztelni. Így nem tudom megmondani mennyit hozott. De sok külföldi fórumon olvasni, hogy alkalmazzák. Nem csak mozisok. Az elv szerint működnie kell. Kérdés, hogy megéri-e az árát. Az ajtó építésnél is használni fogom majd. Jó esetben egyszer építkezik az ember, így jól meg kell gondolni, mi az amin érdemes spórolni.
Mindenesetre nem ez fogja megoldani a hanggátlást. Ez csak egy kis szelete az egész rendszernek.
Szepi a fával kapcsolatban.. Én fém gipszkarton profilokat használtam. (A mennyezeti dobozolást kivéve) Csupán azért, mert akkor mikor építkeztünk nem volt a környékemen jó ár/értékben szépen fűrészelt faáru. A fém-fém érintkezésekhez gumilapokat tettünk és mindenhova dupla réteg gipszkartont került. Nincs vele gond. Viszont mikor a nappaliban moziztunk, ott a szimpla rétegű álmennyezet fém tartókonzolja nagyobb hangerőnél képes volt "ciceregni" egy bizonyos frekvencián.
Tehát azt mondom, ha valaki fém profilt használ, akkor figyeljen az illesztésekre. A kelleténél kicsit szűkebben rakja a tartóprofilokat, és duplán kartonozzon. (szimpla kartonozást nyugati országokban nem is nagyon alkalmaznak). Ha így jár el nem lehet gond a zörejekkel.
A fa egyébként azért is jó megoldás, mert jobban nyeli a rezgéseket a fémmel szemben.
Moziszoba építés
Talaltam egy erdekes videot
Ennek aztán nem sok értelmét látom és teljesen kizárt, hogy fémet rakjak a gk alá, mikor ott a tuti stabil fa, ami ráadásul nem zörög. Arról nem is beszélve, hogy közvetlen a szerkezethez lehetne fogatni a kartont, ami stabilitás és rezgés szempontjából is jobb, mint egy vékony lemezhez fogatni.
Epson EH-TW9300
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Moziszoba építés
Mi van, ha az első gipszkarton lapra sziloplaszt csíkokat húzol, kb. 3 mm vastagon, jó sűrűn, hagyod megszáradni, és rakod a második gipszkartont? Ezt gondoltam ki. Van egy rugalmas réteg köztük.
Anno nekem is eszembe jutott, hogy talán helyettesíthető. Csak az a baj, hogy nem lehet tesztelni. Elszúrni meg nem akartam.
Egyébként ha megköt, úgy kell elképzelni, mint egy rágógumit, ami nem száradt be. Kicsit nehézkes is leszedni a kézről.
Moziszoba építés
Talaltam egy erdekes videot
Nem rossz, de egy kicsit macerásnak tűnik. Sztem a greenglue egyszerűbb megoldás. Az igaz, hogy ott duplán kell gipszkartonozni.
- komarfamily
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2265
- Csatlakozott: 2015.04.27., hétf. 16:30
- Értékelés: 1101
- Tartózkodási hely: Dusseldorf
Moziszoba építés
Üdv!
Tegnap neki álltam a NAS-t beüzemelni...hát nem lesz egy könnyű dolog. Már ott problémák vannak hogy rendesen nem tudom beállítani. Alig találok róla használható infót. (angol is jöhet). Letöltés,megosztás, irányítás külső eszközről, stb. A Med600 is eléggé érdekes kezeli, valószínű ott is kell még állítgatni, mert ha beletekerek a filmbe akkor hol a kép hol a hang csúszik 1-2 mp-t. Utána persze jó. Szóval lesz mit csinálnom karácsonykor és két ünnep közt. Építő jellegű ötletet, kritikát szívesen fogadok.
Üdv: Dio
<p>Rendszer : Denon 2310, Jbl Es 5.0 szett, Klipsch R12, Mede8er Med600X3D, Zyxel NSA 325v2, Asus RT-N18U (router)
- fodesz
- V.I.P.

- Hozzászólások: 8078
- Csatlakozott: 2010.12.26., vas. 23:29
- Értékelés: 5164
- Tartózkodási hely: Magyarország
Moziszoba építés
a legjobb vàlasztás a vászon mögé tenni a dobozokat!!!!Full moziélmény,onnan jön a hang ahol a vászonon történik valami.Aki nem hallotta így,az maradjon csendben előbb.Moziszobába elsőrangú megoldás!Hallottam ezt is azt is,láttam tapasztaltam.
Ez a megoldás csak praktikai okokból full moziélmény,mert a moziban is így látjuk a frontoldalt,mivel nagyon széles a kép és nem is férne el pl a center hangsugárzó alul,vagy felül láthatóan és a nagy térből adódóan ,illetve a nézőközönségnek kialakított meredek ülősornak ,így a legoptimálisabb,mert kb középre esik mindenkinek a center.
Én hallottam és figyeltem mikor a Hobbit új részén voltunk moziban ,a center a vászon mögött volt és tökéletesen ki tudtam venni a magassági pozícióját.Nem középen volt,hanem kb a vászon felső peremétől lefelé nagyjából egy méterre. JBL falak voltam mindenhol.Nem dobtam hátast a hangjuktól.(de mindegy most nem is lényeg ez)
Hát ez így elég fura volt.Ráadásul középre foglaltunk jegyet.
Szerintem a nem megfelelő térleképzéssel bíró hangrendszereket rakhatod te a mozivászon mögé,centiméterre mérni tudnád a pozícióját honnan szól,míg a jó center pl alulról megfelelő magasságokban tudja "emelni" a rá szabott hangok sugárzását anélkül,hogy megmutatná hol is van.Illetve a többi hangsugárzó is,mert itt a frontoknak is jelentős szerepük van a magassági ,vagy mélységi pozicionálást betöltő szerepüket illetően.
Ennyi erővel nem kell levennünk a hangsugárzókról a grilleket sem,maradhatnak rajtuk.A perforált vászon még jobban elfedi a hangok útját, a levegősséget.
Tehát ez amit te állítassz nem a profi megoldás,de lehet ez is valakinek jó.
Az olcsóbb hangsugárzók előnyére válhat ha egyből beteszed középre a vászon mögé.Ez azonban ritka ha valaki így oldja meg otthon...
- dualcs5000
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 714
- Csatlakozott: 2007.01.03., szer. 17:38
- Értékelés: 378
Moziszoba építés
'stét!
Miutan a nappalibol (45nm) kiuzetett egyideje a tv, es a parszaz csatornas sat forrast is hanyagoltam, hianyerzetem kezdett tamadni...
Szoval a tetoter egy kis elfeledett zugaban, belevagtam egy moziluk epitesebe.
Valoban nem nagy.
Olemben a tv-vel elleszek egy darabig...
Ahoj
Moziszoba építés
Doki jól írja. Mindkét készüléket a rúterre kötöd, min cat5e kábellel. A medben kiválasztod a hálózati lejátszást, ekkor látnia kell a nast.
Kitallózod a mappák közül a filmet, majd élvezed. A Zyxel meg fogja formázni a Hdd-t, utána pc-ről dobálhatod rá a fájlokat.
Én is most szívtam, mert a filmmel teli hdd-t nem tudod láttatni vele, csak ha formázta. ( Akkor meg már üres )Külső merevlemezzel nem siránkozik.
Mindenképpen vezetékes lesz a buli. A kérdés még annyi hogy ha be tudom úgy állítani hogy a hálózati lejátszás az a kedvencek menüben legyen? Illetve SMB-t kell majd használnom? :-) Hmmm azt hiszem a vasárnapom el fog telni rendesen. (péntek-szombat verseny van) :-)
<p>Rendszer : Denon 2310, Jbl Es 5.0 szett, Klipsch R12, Mede8er Med600X3D, Zyxel NSA 325v2, Asus RT-N18U (router)
Moziszoba építés
Üdvözlet Urak!
Nem pont moziszoba építés, de házimozihoz köze van.
Nem néztem utána az általad említett eszközöknek, de elviekben a NAS-t és a lejátszót is csatlakoztatni kell a routerhez. A lejátszóban be kell állítani a hálózati kapcsolatot és elviekben ennyi.
Ha HD tartalmat játszol le, akkor vezetéket használj, különben szakadozni fog.
Moziszoba építés
Üdvözlet Urak!
Nem pont moziszoba építés, de házimozihoz köze van.
Picit fejlesztettem a rendszert és a segítségeteket kérném.
Úton van felém egy Zyxel NSA 325v2 Nas, egy hozzá illő WD Red 2TB. A lejátszóm egy Mede8er 600xd, router: TP-Link WR740N, erősitő Denon 2310, TV Lg (okos tv). Laptop,tablet,okosteló akad. Hogyan tudom kivitelezni azt hogy a NAS-on lévő filmek lejátszásra kerüljenek a MEd600 által? Nem vagyok hülye, értek is a kütyükhöz ,de nem fér a fejembe hogy hogyan tudom majd lejátszani. A nasba megy egy kábel, med 600-ba megy egy másik kábel. Hol van a kettő között az összeköttetés? A router fogja megoldani? És ha igen vajon elég kraft van benne minden feladathoz?
A kérdésem rém egyszerű, hogyan kötöm össze a fenti dolgokat hogy működjenek?
Tengermély Tisztelettel: Dio
<p>Rendszer : Denon 2310, Jbl Es 5.0 szett, Klipsch R12, Mede8er Med600X3D, Zyxel NSA 325v2, Asus RT-N18U (router)
Moziszoba építés
ez nagyon tetszetos Ez bizony tetszetős,bár ekkora térbe valami durva méretű vásznat tennék,azzal még tetszetősebb lenne!
- komarfamily
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2265
- Csatlakozott: 2015.04.27., hétf. 16:30
- Értékelés: 1101
- Tartózkodási hely: Dusseldorf
Moziszoba építés
ez nagyon tetszetos
Moziszoba építés
Köszönöm a hozzászólásokat. Megnéztem, tényleg drágák a hangáteresztő vásznak, valószínűleg egy 2m körüli "normál" vászon lesz.
Azért ezen ne vesszetek össze
Számolj a vászon keret szélességével és a front sugárzók esetleges befordításával is. Csúnya lenne, ha a hang megkívánná a befordítást, de a vetített képet árnyékolná.
Építés közben nyugodtan jelentkezz be párszor, akár fotókkal, akár beszámolóval.
Moziszoba építés
Köszönöm a hozzászólásokat. Megnéztem, tényleg drágák a hangáteresztő vásznak, valószínűleg egy 2m körüli "normál" vászon lesz.
Azért ezen ne vesszetek össze
- El Risitas
- Isten Hozott! :)

- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: 2015.11.23., hétf. 19:44
- Értékelés: -4
Moziszoba építés
kicsit nagy az arc....
Ez egyedül rád írható! Az eddigi hozzászólásaidból kiindulva!
Moziszoba építés
Én hangáteresztő fix vásznat tennék fel, faltól-falig. A lehető legnagyobb méretet kapod, esztétikailag is jobb, hang-kép egység szempontból pedig ez az ideális.
és a hangnak a lefolyására is teljesen ideális, még a Perforated (1 mm lyukátmérővel) is de az ilyen távolságból csak a Microperforated (0,1 mm lyukátmérővel) lehetne alkalmazni, ami aztán odabasz rendesen. Szőtt vásznat is lehet venni, csak másra nem fog jutni keret.
Epson EH-TW9300
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46