A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Mert Yami tulajok nem zengenek dícshimuszokat róla,meg nincs megosztva olyan tapasztalat mint pl. amit Szepi az imént írt. Keveseknek adatik meg hogy egyszerre tesztelhessék őket, de releváns az biztos.Szubjektív vélemény ettől függetlenül. Mivel saját magának kellett döntött is belátása szerint.
Ráadásul az is lehet, hogy rosszul döntött.
De a Yamaha igen szuper dolgokat gyártott mindig.
Kár, hogy a Z11-nek nincs atmos-os utódja.
Elhiszem, de akkor valami nem smakkolt, sem Morph-nál, sem nálad. Azért nem úgy árulják nem kevés zséért, h itt egy vas, tér nuku, ellenben leordítja a fejed, és csak halkan hallgathatod. A tesztek sem erről szólnak, ok, h marketing, és egyebek, de ha ilyen egy vas, akkor a fizetett teszt sem menti meg. Ennyire nem lehet rossz valami, ha igen annak oka kell legyen. Mérésenként óriási a szórás, akár tér, akár mély, magas ügyileg. De van megfelelő hidd el. A Home Movie szobája ameddig volt ott malac, nem volt rossznak nevezhető. Nem volt térhiány, és kiabálás sem.
Szegény irishcream!
Neki 8805 Marantz van és most próbálja ki Behringer végfokokkal.
Háááát...
Yamaha tèrlekèpezèsben jobb, mint a marantz, ezèrt is maradtam a yaminál. A marantz erőszakos, kiabálós, tèrmegjelenítèsben gyengèbb. Saját rendszerben tesztelve a 8805 után mondom. Pedig azt gondolni, hogy a sokkal drágább marantz biztos jobb.
Pedig a Malac egyik fő fegyverténye pont a térképzés. A vélemények azért lehetnek felemások, mert nem mindenki veséz ki mindent. Simán lehet a megállapításod igaz, de csak rész igazság, éppen akkor, és éppen úgy. Jó ideje élek együtt a 8802-vel, aki ismer tudja kivesézem amit lehet, még többet is, elég elmebeteg módon. A malaccal nem egyszer, nem kétszer, tudtam olyan botrányos eredményeket elérni, h a tér hiány bagatellnek volt mondható. Ugyan a Yamit, nem hasonlítottam face to face, de simán megelőlegezem a YPAO-nak az előnyt az Audyssey-vel szemben. A saját bemérőjét ki kell tapasztalni, mikor milyen mikrofon elhelyezéssel hozza meg a várt jó eredményt. Centik számítanak. Az applikációs cucc egy fokkal jobb, látja az ember mit hogyan, a miki pakolgatással már látható mennyire tudja kiegyengetni a gondokat, jobban rosszabbul adott esetben. Ezzel már tudatosabban dolgozhatunk, illetve megjegyezve a jobbik mérést visszatehetjük bármikor a sikeresebbeket. A Pro profi mikrofonja még egy kicsit pontosít a dolgokon. Szóval lehet szórakozni a malaccal, bár nekem sztem nem találtak ki olyan vasat amivel ne lehetne. Én a Yamit is biztos megkínoznám pár hónapig.
Szórakoztam vele hetekig hidd el sőt, amit egyik sem mér be rendesen a subot is pontosan beállítottam + REW-el mind a kettőt közel egyformára (marantz magasba húzását korrigálva) és a végeredmény az lett, hogy zenei teljesítménye 2cs üzemmódban a marantz jobb, de a többiben a Yami szintjét nem érte el. A Yami olyan teret képzett magam köré és olyan kellemes hallgatni, hogy ott a hangerőt inkább fentebb tekerném. Ellenben a Marantz leordította a fejem, minden hangsugárzó szólt, de nem térben, erőszakosnak éreztem és nem győztem lettebb venni a hangerőt, ahol meg már hangnyomás nem volt.
De ez nem csak nálam, hanem ahol voltam kint rendszert beállítani is hasonlókat tapasztaltam pl Morph-nál is. Nekem tökmindegy ki mit választ, akinek marantz kell annak azt adok, nem beszélem le róla, sőt egy pár AV60-at is eladtam már, teljesen márkafüggetlen vagyok. Ez a saját véleményem, szerettem volna kicsivel magasabb szintre lépni, de nem sikerült még javítani sem az eddigi hangzáson a marantz-al.
Elhiszem, de akkor valami nem smakkolt, sem Morph-nál, sem nálad. Azért nem úgy árulják nem kevés zséért, h itt egy vas, tér nuku, ellenben leordítja a fejed, és csak halkan hallgathatod. A tesztek sem erről szólnak, ok, h marketing, és egyebek, de ha ilyen egy vas, akkor a fizetett teszt sem menti meg. Ennyire nem lehet rossz valami, ha igen annak oka kell legyen. Mérésenként óriási a szórás, akár tér, akár mély, magas ügyileg. De van megfelelő hidd el. A Home Movie szobája ameddig volt ott malac, nem volt rossznak nevezhető. Nem volt térhiány, és kiabálás sem.
Korábban felmerült, hogy a Denon nem igazi mozis vas, a lágy hangzása miatt. Amúgy érdekes, mert mikor regeltem erre a fórumra először még anno 2003 környékén, már akkor is mindenki ezt tartotta a Denonokról. Na de akkor melyik AVR az igazi mozis vas, a Denonok árában, ha a Denon nem az?
Ez azért jelentősen változott szerintem.
A régi igen éles határvonalak nagyon elhalványodtak.
Ugyanazokat az alkatrészeket pakolják bele mindegyikbe, kis különbségek vannak.
Régen az Onkyo volt az igazi "nekem csak mozira kell" cucc, most nem nagyon van ilyen.
Régen a Denon Onkyo volt, utána a Marantz is Denon, most a Pionner Onkyo és az Arcam Harman Kardon.
Korábban felmerült, hogy a Denon nem igazi mozis vas, a lágy hangzása miatt. Amúgy érdekes, mert mikor regeltem erre a fórumra először még anno 2003 környékén, már akkor is mindenki ezt tartotta a Denonokról. Na de akkor melyik AVR az igazi mozis vas, a Denonok árában, ha a Denon nem az?
Érdekes egyébként,hogy a Yamaha mennyire visszaesett a népszerűségi listán!Lehet nem elég drága?
[/quote]
Mert Yami tulajok nem zengenek dícshimuszokat róla,meg nincs megosztva olyan tapasztalat mint pl. amit Szepi az imént írt. Keveseknek adatik meg hogy egyszerre tesztelhessék őket, de releváns az biztos.Szubjektív vélemény ettől függetlenül. Mivel saját magának kellett döntött is belátása szerint.
Korábban felmerült, hogy a Denon nem igazi mozis vas, a lágy hangzása miatt. Amúgy érdekes, mert mikor regeltem erre a fórumra először még anno 2003 környékén, már akkor is mindenki ezt tartotta a Denonokról. Na de akkor melyik AVR az igazi mozis vas, a Denonok árában, ha a Denon nem az?
Yamaha tèrlekèpezèsben jobb, mint a marantz, ezèrt is maradtam a yaminál. A marantz erőszakos, kiabálós, tèrmegjelenítèsben gyengèbb. Saját rendszerben tesztelve a 8805 után mondom. Pedig azt gondolni, hogy a sokkal drágább marantz biztos jobb.
Pedig a Malac egyik fő fegyverténye pont a térképzés. A vélemények azért lehetnek felemások, mert nem mindenki veséz ki mindent. Simán lehet a megállapításod igaz, de csak rész igazság, éppen akkor, és éppen úgy. Jó ideje élek együtt a 8802-vel, aki ismer tudja kivesézem amit lehet, még többet is, elég elmebeteg módon. A malaccal nem egyszer, nem kétszer, tudtam olyan botrányos eredményeket elérni, h a tér hiány bagatellnek volt mondható. Ugyan a Yamit, nem hasonlítottam face to face, de simán megelőlegezem a YPAO-nak az előnyt az Audyssey-vel szemben. A saját bemérőjét ki kell tapasztalni, mikor milyen mikrofon elhelyezéssel hozza meg a várt jó eredményt. Centik számítanak. Az applikációs cucc egy fokkal jobb, látja az ember mit hogyan, a miki pakolgatással már látható mennyire tudja kiegyengetni a gondokat, jobban rosszabbul adott esetben. Ezzel már tudatosabban dolgozhatunk, illetve megjegyezve a jobbik mérést visszatehetjük bármikor a sikeresebbeket. A Pro profi mikrofonja még egy kicsit pontosít a dolgokon. Szóval lehet szórakozni a malaccal, bár nekem sztem nem találtak ki olyan vasat amivel ne lehetne. Én a Yamit is biztos megkínoznám pár hónapig.
Szórakoztam vele hetekig hidd el sőt, amit egyik sem mér be rendesen a subot is pontosan beállítottam + REW-el mind a kettőt közel egyformára (marantz magasba húzását korrigálva) és a végeredmény az lett, hogy zenei teljesítménye 2cs üzemmódban a marantz jobb, de a többiben a Yami szintjét nem érte el. A Yami olyan teret képzett magam köré és olyan kellemes hallgatni, hogy ott a hangerőt inkább fentebb tekerném. Ellenben a Marantz leordította a fejem, minden hangsugárzó szólt, de nem térben, erőszakosnak éreztem és nem győztem lettebb venni a hangerőt, ahol meg már hangnyomás nem volt.
De ez nem csak nálam, hanem ahol voltam kint rendszert beállítani is hasonlókat tapasztaltam pl Morph-nál is. Nekem tökmindegy ki mit választ, akinek marantz kell annak azt adok, nem beszélem le róla, sőt egy pár AV60-at is eladtam már, teljesen márkafüggetlen vagyok. Ez a saját véleményem, szerettem volna kicsivel magasabb szintre lépni, de nem sikerült még javítani sem az eddigi hangzáson a marantz-al.
Érdekes egyébként,hogy a Yamaha mennyire visszaesett a népszerűségi listán!Lehet nem elég drága?
Még annyit a konfigurálásról, hogy az Audyssey-vel jóformán semmit nem tudsz csinálni, az appal is szopok mindig, hogy nem engedi egy idő után feltölteni az adatokat. A Yamiban mindenhez hozzáférsz a Parametrikus EQ-ban és rögtön látod a változás, ki sem kell lépni, fel sem kell tölteni, appot sem kell hozzá vásárolni. Mondjuk ez annak jó, akinek van műszere rámérni és igazítani, mert vaktában belenyúlni nincs értelme. De nekem sokkal kényelmesebb belőni egy Yami rendszert, mint egy Denont, vagy Maratntz-ot.
Yamaha tèrlekèpezèsben jobb, mint a marantz, ezèrt is maradtam a yaminál. A marantz erőszakos, kiabálós, tèrmegjelenítèsben gyengèbb. Saját rendszerben tesztelve a 8805 után mondom. Pedig azt gondolni, hogy a sokkal drágább marantz biztos jobb.
Pedig a Malac egyik fő fegyverténye pont a térképzés. A vélemények azért lehetnek felemások, mert nem mindenki veséz ki mindent. Simán lehet a megállapításod igaz, de csak rész igazság, éppen akkor, és éppen úgy. Jó ideje élek együtt a 8802-vel, aki ismer tudja kivesézem amit lehet, még többet is, elég elmebeteg módon. A malaccal nem egyszer, nem kétszer, tudtam olyan botrányos eredményeket elérni, h a tér hiány bagatellnek volt mondható. Ugyan a Yamit, nem hasonlítottam face to face, de simán megelőlegezem a YPAO-nak az előnyt az Audyssey-vel szemben. A saját bemérőjét ki kell tapasztalni, mikor milyen mikrofon elhelyezéssel hozza meg a várt jó eredményt. Centik számítanak. Az applikációs cucc egy fokkal jobb, látja az ember mit hogyan, a miki pakolgatással már látható mennyire tudja kiegyengetni a gondokat, jobban rosszabbul adott esetben. Ezzel már tudatosabban dolgozhatunk, illetve megjegyezve a jobbik mérést visszatehetjük bármikor a sikeresebbeket. A Pro profi mikrofonja még egy kicsit pontosít a dolgokon. Szóval lehet szórakozni a malaccal, bár nekem sztem nem találtak ki olyan vasat amivel ne lehetne. Én a Yamit is biztos megkínoznám pár hónapig.
Szórakoztam vele hetekig hidd el sőt, amit egyik sem mér be rendesen a subot is pontosan beállítottam + REW-el mind a kettőt közel egyformára (marantz magasba húzását korrigálva) és a végeredmény az lett, hogy zenei teljesítménye 2cs üzemmódban a marantz jobb, de a többiben a Yami szintjét nem érte el. A Yami olyan teret képzett magam köré és olyan kellemes hallgatni, hogy ott a hangerőt inkább fentebb tekerném. Ellenben a Marantz leordította a fejem, minden hangsugárzó szólt, de nem térben, erőszakosnak éreztem és nem győztem lettebb venni a hangerőt, ahol meg már hangnyomás nem volt.
De ez nem csak nálam, hanem ahol voltam kint rendszert beállítani is hasonlókat tapasztaltam pl Morph-nál is. Nekem tökmindegy ki mit választ, akinek marantz kell annak azt adok, nem beszélem le róla, sőt egy pár AV60-at is eladtam már, teljesen márkafüggetlen vagyok. Ez a saját véleményem, szerettem volna kicsivel magasabb szintre lépni, de nem sikerült még javítani sem az eddigi hangzáson a marantz-al.
Mint, ahogy az sem igaz, amikor egy ford focus tulaj azzal veri a mellét, hogy pedig az én autóm is ugyanazt tudja, mint a másik bmw5-se, csak mert mindkettő gurul és van bennük mondjuk klíma is.
Ez csak a processzorokra vonatkozik, vagy azért a végfokoknál is hasonló a helyzet?
Szelektívek a törvények :)
Természetesen nem szelektívek. Végfokoknál sem.
Soha nem állítottam, hogy egy 300-440W-os xls Crown jobb lenne mondjuk, egy anthem P sorozatnál vagy egy Parasound Halo-nál. Csupán annyit, hogy nekem mozira és arra a kevés zenére jobb, mint mondjuk egy 100-200W-os végfok. Legyen az Anthem, Arcam, Lexicon, Parasound, Emotiva, Marantz, Primare stb.
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
És ahol Datasat van?
A Datasat Dirac-ot használ.
Igen,azért írtam,hogy ott más a helyzet.Pontosabban Dirac live-ot,ha jól tudom.
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
És ahol Datasat van?
És ahol Oled fal?
Az nem is mozis,mert a center nem mögötte van és az már nem is jó semmire!
Mint, ahogy az sem igaz, amikor egy ford focus tulaj azzal veri a mellét, hogy pedig az én autóm is ugyanazt tudja, mint a másik bmw5-se, csak mert mindkettő gurul és van bennük mondjuk klíma is.
Ez csak a processzorokra vonatkozik, vagy azért a végfokoknál is hasonló a helyzet?
Mint, ahogy az sem igaz, amikor egy ford focus tulaj azzal veri a mellét, hogy pedig az én autóm is ugyanazt tudja, mint a másik bmw5-se, csak mert mindkettő gurul és van bennük mondjuk klíma is.
Ez csak a processzorokra vonatkozik, vagy azért a végfokoknál is hasonló a helyzet?
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
Nyilvan,mert te is kereskedo volnal,mint jomagam . De jelen helyzetben azon nincs mit vitatkozni hogy 4 x aron hoz e anyit a konyhara vagy sem. Valaki kifizeti de en meg nem. Ennyi!
Csak azt nem vágom, hogy jött ki neked a matek?
4 x-es ár?
A malac használt árát veszed alapnak, az anthem új árához?
Csak mert igy eléggé érdekes összevetni Újan a Malacot pl az Octogon Audio 700-ért árulja, így nézve már 2x-es szórzóról sem lehet beszélni. De akár említhetném a malacod régi tulaját, aki 800-ért vett avm-60-at. Azért így már más a leányzó fekvése. Ha ehhez meg hozzávesszük még azt is, hogy nem is egy kategóriáról beszélünk(mert ugye az avm-60-al egy szinten lévő marantz az a 8802-8805), akkor meg főleg.
Persze áltathatod magad, hogy ugyanazt tudja mindegyik, meg hogy elenyésző difik vannak, de azért ez nagyon nincs így. Mint, ahogy az sem igaz, amikor egy ford focus tulaj azzal veri a mellét, hogy pedig az én autóm is ugyanazt tudja, mint a másik bmw5-se, csak mert mindkettő gurul és van bennük mondjuk klíma is.
Azert erdekessegkeppen megjegyzem, mert hat most eloterben van a mozis vilag, es az ahhoz valo ragaszkodas. Talalos kerdes mit hasznalnak a mozik bemeresehez, hat persze, h a Pro kittet. A szoftver viszont mas.
Nyilvan,mert te is kereskedo volnal,mint jomagam . De jelen helyzetben azon nincs mit vitatkozni hogy 4 x aron hoz e anyit a konyhara vagy sem. Valaki kifizeti de en meg nem. Ennyi!
...de nem is adnék értük ki ennyi pénzt, sztem tök felesleges,annyival nem lehet jobb és ezért egy avm60 sem vennék 1,2-1,3 mft ért ,mert 4x-es árdifit nem tudhat a jelenleginél.. de ezt meg is beszéltük Ivánnal amikor volt nálam..
Magaddal beszélted meg, én csak bólogattam. Ebben ugyanis nem osztom a véleményedet. Az, hogy valami jobb-e a másiknál, s kinek, mi, mennyivel ér meg többet, legfőképp szubjektív.