A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Most néztük meg, miután szenvedtünk egy órát a "nope / nem" filmen, azt NE nézzétek meg, nagyon fos.
Szóval Smile. Ez egy egyszerű misztikus horror, szokásos hihetetlen alapsztori, borzongós elemek és a vége is elcseszett. De a stílusán belül szerintem igényes darab. A sztori nem extra de ötletes. A borzongás egész hiteles, nem a röhögünk rajta cápa zenés jumpscare. Ami még kiemeli a sikítós tini horrorrok közül, hogy a karakterek viselkedése is értékelhető, elgondolkodtató
Ez egy film? Egy sorozat?
Miről szól?
Miért ajánlod?
Mi az, ami tetszett benne?
Legalább pár sort ilyenkor!
Meggyőződésem volt, hogy az előzetessel és az imdb hivatkozással így is túlteljesítettem néhány ajánlót. Mint ahogy a hifiben, itt sem vagyok túl szószátyár. De ha valamit mondanom kellene róla, akkor az az lenne, hogy:
Elkezdtem nézni a The Bricks című filmet (https://youtu.be/82Bh4LVStmQ), mert az előzetese alapján ígéretesnek tűnt. Az első néhány dialógus után műanyagnak tűnt az egész. Lehet, hogy a fájl volt hibás (igazából ötletem sincs), de olyan érzésem volt, hogy a kép és a szöveg nem él együtt, ill. egy gyenge szinkronos filmnek tűnt, pedig eredeti nyelven néztem, hallgattam. Szóval 10 perc után áttértem az alábbi ajánlott filmre.
Az első percben érezhető volt, hogy annak van egy olyan hangulata, amely azoknál a filmeknél érezhető (számomra), amely tudnak élményt nyújtani. Bár a történet közepén már sejteni lehet a végkifejletet, szerintem jól oldották meg, hogy nem fulladt unalomba a történet. Miről szól? Nekem arról, hogyan rendezni az Élet (a karma, a sors) úgy az eseményeket, hogy kapcsolatba kerüljünk azokkal, akikkel lezáratlan ügyeink vannak.
Ajánlásom oka csupán az, hogy újra és újra belefutok olyan filmekbe, amelyek gyenge teljesítményükkel sem az érzelmeire, sem a gondolataimra nem képesek hatást gyakorolni, leszámítva azt a pillanatot, amikor úgy döntök (általában 5-10 után), inkább valami hasznosabbra fordítom az időm, mint hogy továbbra is a filmet nézzem.
Ez a film azon ritka kivételek közé tartozott, amely hatást generált, ezért úgy gondoltam, a fórum olvasóközönsége számára is érdekes lehet.
Nem váltja meg a világot, viszont szerintem egyáltalán nem kidobott idő.
Igen, kellemes kiruccanás az űrbe. Színházi előadásként is meg lehetne nézni érdembeni romlás nélkül. Vicces amikor egyes emberek feje vörösbe hajlik és nagy csalódásuknak kell méltatlankodva hangot adniuk, mikor kamaradrámába futnak és mintegy támadásként, lehúzásként élik meg, hogy ha csak áttétesen is, de kilátásba került a színház intézménye.
Call Jane (2022) - hívd ezt a személyt, ha a 60s években élsz és nem kívánod még lekötni magad replikával. Egy ideje nem láttam Banks nőszemélyt, de jó volt újra. Nem tudom hiba volt-e kihagyni az elmúlt évekbeli filmjeit, az utolsó látott a Borotvaélen volt. Amolyan életrajzi ívet követ a forgatókönyv, amik általában összecsapott iparosmunkák, jó alapok a klisés mesélésekhez, itt ugyanez jó alapként szolgál az itteni alakítások és a téma alá. Ripli néni leader szerepben, benne sincs oka csalatkozni a nézőnek.
Szintén újranézve: Az Európa-rejtély. Lowcost sc-fi, költségvetéséhez képest is és egyébként is jó nézhetőséggel. Lézerkard not allowed.
Nekem bejött ez a film. Semmi extra, de kellemes kikapcsolódás, és jópofa, hogy az egész film a hajó biztonsági kamera felvételein keresztül látható, hogy mi is történt a küldetéssel.
Nem váltja meg a világot, viszont szerintem egyáltalán nem kidobott idő.
Én az első 5 perc után lekapcsoltam... olyan volt mintha Greta Thunberg speed-et szedett volna és pörgő tempóban nyomja a progresszív zöld vallás összes dogmáját...
Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál a sorozatnak szent ajánlásom nyomán, de ha ennyire sietsz, lelked rajta, magamat nem ismétlem. Lehet, hogy a későbbi epizódok sem jönnének be, de szerintem inkább csak türelmetlen vagy. Nem erőszak. Tegnap néztem a 6. és 7. részt, elég ütősre sikerültek, kellemes volt, épp akartam írni, írom is. Azt elismerem, hogy nem az első 5 percben mutatja ki a foga fehérjét, de nem is feladata (rossz az, amikor egy sláger egyből a refrénnel kezdődik).
Inside (2023) - Viliem Trafó ismét jó, ismét beltérben alakít, mert nem tud kimenni (A Világítótorony után, kevés filmet nézek meg 2x belátható időn belül, ezt kívántam mégegyszer).
Szintén újranézve: Az Európa-rejtély. Lowcost sc-fi, költségvetéséhez képest is és egyébként is jó nézhetőséggel. Lézerkard not allowed.
Extrapolations - jövőkép, kétségbeesett rothadás és csúnya forróság, igényes akciók, kidolgozott karakterek szintén jó színészekkel, nézni meg, még a Tomorrow-nál is jobb, pörgősebb.
Na erről sem olvastam eddig.
Igazi sztár-parádé. Ha még jó is, akkor baj nem lehet.
Megyek kölcsönözni! :)
Én az első 5 perc után lekapcsoltam... olyan volt mintha Greta Thunberg speed-et szedett volna és pörgő tempóban nyomja a progresszív zöld vallás összes dogmáját...
Marantz SR6015,Emotiva BasX-500+300, Dali Ikon 8 + Ikon 2 + Vocal2, Heco Victa 302, 4xDali Alteco, 2xSVS PB-1000, Dune 4K Ultra HD, KCO-RTC100, AQ Rocket88, Mackenzie kábelek, NAS:Synology DS218+,DS120j Táp: Isotek Sirius + Premier, AQ PQ2,NRG-Z3, LG UHD NanoCell TV
A java még most jön és a helyére is kerül minden, bátran erőltesd szerintem.
Erős idegzetűeknek van itt ez az elborultság, A jövő bűnei címmel. Nehéz eldönteni, hogy a kanadaiak ugyanúgy nem tudnak-e filmet csinálni, mint eddig vagy ezúttal sikerült nézhetőt forgatni, csak erősek a témák, mindenesetre minden felvetésében jogos, fele részt létező jelenségekre reflektál és a kényszerű(?) adaptációk sem zökkenőmentesek, viszont megosztóak. Mindenkinek ugyanaz az útja? Csöcsparádé, gyilkosság, élvezet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Aszpirin 2023.04.24., hétf. 20:47-kor.
Ok:elrontott idézés javítása
Története, látványvilága nem rosszabb, mint a fősorozaté, viszont, nincs benne olyan színész, aki elvinné a hátán, mint eddig a fősorozatot Henry Cavill, illetve, a Pacsirta dalai inkább idegesítőek, szemben Kökörcsin dalaival, amik inkább viccesek.
Van benne minimális önreflexív humor, pl. a teljesen valószerűtlen, amolyan "lityipátyi-vityilló"-szerű, véletlen-generátorral kreált(nak tűnő) nevekkel kapcsolatban, amikor tanoncunk bemutatkozik, hogy a neve Crevan Espane aep Caomhan Macha, de a legtöbben csak Avallac'h-nak hívják, akkor jön rá egy reakció, hogy "nem is értem".
És, persze, számos marhaság is, pl. a nagyhatalmú főtanácsos-varázsló lakrészébe csak úgy be lehet surranni, ahol a legféltettebb varázskönyvét egy recsegő padlólap lap alatt tartja mindenféle fizikai és/vagy mágikus védelem nélkül, de, mondjuk, a császárnő is elég egyszerűen kijutott a pórnép közé...
Mindenesetre, akinek tetszett a Vaják 1-2. évada, tehet ezzel a 4 epizódos mini sorozattal is egy próbát, annyira nem rossz, mint, amilyen kritikákat kapott.
Ja, az utolsó epizódnak van stáblista közbeni jelenete.
Enola Holmes 2.
Kb. azt hozza, mint az első, szóval, valószínűleg, akinek az tetszett, ez is fog, akinek meg az sem, ez sem.
Annyival még jobb is az 1.-nél, hogy van értelmes bűnügy és nyomozás.
A film után a stáblista elején érdemes nézni a különböző újságcikkeket, hirdetéseket, mert jópofák.
Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Ezt még anno láttam, nagyon jó kis film egy házsártos és a megszokás rabjainak elő emberről, akinek azért vajból van a szíve. Nálam pl. ilyen egy 10 pontos film.
Egész jó ez is, szerencsere jóféle átdolgozás. Aki nem látta az eredetit, annak ez is talán tökéletes film lehet, mert ugyanúgy nagyon kedves, és hasonló a mondandója.
De azért az eredetit nem tudja überelni, ami persze nem csoda
Igényes romantikus történetet, megjelenítést keresek.
...
Ha már mások is, amolyan múltidézést tartanak, én is beszállok:
- Igazából szerelem,
- Értelem és érzelem (Ang Lee-féle),
- Szenvedélyek viharában.
Biz'isten ennek hatására néztem meg ma este a Szenvedélyek viharábant. Valahogy eddig kimaradt, nem is értem....
De most már tudom: óriási film. Anthony Hopkins és Brad Pitt is nagyot alakít benne. "Epic".
Köszi.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Ott van benne a meleg főszereplő, és mégsem érzem a film alatt, hogy az arcomba tolják a témát. Kiváló film szerintem is.
Jah, hát Jack Nicholson totál természetes beköpései/megjegyzései (szerintem ma ezzel a dumával nem mernének már filmet kiadni) meg a langyi főszereplő kissé sztereotíp viselkedése kompenzálja a dolgot. Anyám szerintt "senki sem normális ebben a filmben" És tényleg
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Igényes romantikus történetet, megjelenítést keresek. Kislányokra szabott netflixes agymenések, IzauraTV szintjei tehát nem játszanak.
Forrest Gump - Titanic - Lesz ez még így se.
Nekem ez a három a kedvencem "romantikus" témában.
Hihetetlen egybeesés: tegnap este néztük meg a "Lesz ez még így se!"-t, részemről kb hatodszorra (ja, tényleg k.va romantikus ). A Forrest Gumpot meg kb 6 hete, szintén n-edszerre. Hihetetlen, hogy ekkora átfedés van a kaedvenc "romantikus" filmjeink között (egyedül a Titanic nevű cukrostakonytól zárkózom el )
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20