Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...

Bezony, teljesen alap. Én meg épp azt néztem, hogy jó realisztikus. Hollósi figurája is. Mondjuk az ilyet tényleg jobb könyvben olvasni, meg filmen látni (több ilyen könyvet olvastam). Érdemes végignézni a 8. részig.

Az nem kamu lakás, hanem gipszkarton falas. Van ilyen és visszaélnek vele, akkor is ha nem szabályos.

Pl. ott van az egész kamulakásos-műszaki ellenőrös jelenet.

Mikre gondolsz, írnál erről bővebben? Én most fejeztem be az évadot.

Pl. ott van az egész kamulakásos-műszaki ellenőrös jelenet.

Azért itt mintha lenne valami ellentmondás, hiszen éppen a zene átütő ereje, ha tetszik, (szub)kulturális összetartó ereje csappant meg az "iparági" változások következtében.

A kiemelt részt nem nagyon értem. A fősodorhoz közelebb kerülő rendezők esetében - mint például Nolan vagy Fincher, korábban Luc Besson, és még sorolhatnám - számomra éppen a kreativitás folyamatos megcsappanása a visszatérő élmény. A struktúrák felduzzadása pedig egyáltalán nem kedvez az esztétika kísérleteknek és a művészi kockázatvállalásnak.

Nincs ellentmondás, hiszen az egyik kijelentés a tömegről, a másik rólam szólt. Vagyok annyira nagyképű, hogy némi különbséget lássak a kettő között. A zene semmivel sem lett erőtlenebb, csak a hatása más a célközönség szokásainak, nyitottságának, ízlésének változása miatt. No és persze itt is érvényes, hogy az első élmény mindig erősebb, mint a következők. Amíg 3-4 zenekar törte az utat, minden lépésük korszakalkotó volt. A sokezredik zenekar már nem tud annyira fontos lenni akkor sem, ha minőségben simán elérik, vagy akár le is körözik az elődjeiket.

A kreativitás kiszolgálása alatt azt értettem, hogy a mai technikával sokkal nagyobb szerszámos láda áll az alkotók rendelkezésre, mint pár évtizede. Ez persze önmagában még garantál semmit, csak egy lehetőség, amit tudni kell kihasználni.

Nem merészkednék odáig, hogy komplett művészeti áramlatokról adjak elemzést, de az bizonyos, hogy a filmipar nagy tömegeket elérő része manapság sokkal inkább egy tömegcikket termelő gyár, mint kísérletező műhely. No meg az említett művészek is öregszenek, fiatalokra pedig nehezen bíznak nagymozikat. A biznisz biztos talajon akar állni minimális kockázattal.

mert csomó rettenetesen túlzó és életszerűtlen dolog van benne.
Mikre gondolsz, írnál erről bővebben? Én most fejeztem be az évadot.

Vendég

Nemzedéki életérzést már semmilyen zene nem képes okozni és ez nem kizárólag a rock problémája.
[...]
Rockzenében hasonló gyakorisággal hallgatok 20-30 éves és 1-2 éves lemezeket, szóval én semmilyen hanyatlást nem érzékelek.

Azért itt mintha lenne valami ellentmondás, hiszen éppen a zene átütő ereje, ha tetszik, (szub)kulturális összetartó ereje csappant meg az "iparági" változások következtében.

A fősodor valóban erősebb lett (bár inkább csak mi kerültünk közelebb hozzá), de a TV-t manapság is csak egy mozdulat kikapcsolni, minőségi koncertre elmenni pedig pont olyan teher, mint 20-30 évvel ezelőtt.

A fősodor ereje nem csak gazdasági pozíciójában mutatkozik meg, hanem ízlés(de)formáló funkciójában, ezért az az egy mozdulat néha nehezebb, mint az (az egyébként egyre könnyebbedő) teher, hogy az ember rávegye magát, hogy elmenjen egy koncertre (a jegy és az utazás megszervezése is csak néhány kattintásnyira van).

A filmipar technikai fejlesztéseinél nem az egyszerűség és a költségcsökkentés a fő cél, hanem a kreativitás kiszolgálása és a fogyasztói igények generálása. A filmgyártás egyre drágább, de több pénzt is hoz. Egy mai csúcsprodukció elkészítése évekig tart, de dollár milliárdos bevételt hoz. Egyik sem volt így pár évtizede, a filmet pár hét alatt leforgatták, néhány hónappal később már be is mutatták és kasszíroztak pár millió dollárt vele.

A kiemelt részt nem nagyon értem. A fősodorhoz közelebb kerülő rendezők esetében - mint például Nolan vagy Fincher, korábban Luc Besson, és még sorolhatnám - számomra éppen a kreativitás folyamatos megcsappanása a visszatérő élmény. A struktúrák felduzzadása pedig egyáltalán nem kedvez az esztétika kísérleteknek és a művészi kockázatvállalásnak.

Első élményből csak egy van, a sokadikat kevésbé intenzívnek éljük meg. A legtöbb film hasonlít valamelyik korábbira, ez régebben is így volt, csak nem láttunk olyan sok filmet, így alacsonyabb szinten volt az ingerküszöbünk. Én a mostanában látott filmek nagy részére pár héttel később már nem is emlékszem, régebben még a gyenge filmek is megmaradtak a fejemben.

Ezt is érteni vélem, mert minél többet olvasok-látok, annál inkább tudom, hogy mit nem fogok elolvasni/megnézni - a korral klasszicizálódik az ember. De ez nem (csak) az ingerküszöb emelkedéséről szól, hanem - jó esetben - az ízlés pallérozódásáról, ami futhat akár az aktuális filmes/zenei trendekkel szemben is.
Csak azt akarom mondani, hogy több változó van ebben az egyenletben.

Nem vagyok egy nagy sorozatos, gondolom okkal. Ti biztosan túl vagytok rajta, én tegnap óta nézem az Aranyéletet, és hát egészen, jó kellemes csalódás. Gördülékeny élvezhetőség, erőszak is csak az izgalom fenntartásáig szabott mértékben van jelen, nem öncélűan vagy értelmetlenül. A sztori fordulatos, a szereplők árnyaltak.

Mi most hétvégén kezdtük nézni, 4 részen vagyunk túl. Egész jó / egynek jó. A forgatókönyvíró azért jobban figyelhetett volna a szituációk részleteire - árnyaltságára, mert csomó rettenetesen túlzó és életszerűtlen dolog van benne.

AKkor jó.
Nem vagyok egy nagy sorozatos, gondolom okkal. Ti biztosan túl vagytok rajta, én tegnap óta nézem az Aranyéletet, és hát egészen, jó kellemes csalódás. Gördülékeny élvezhetőség, erőszak is csak az izgalom fenntartásáig szabott mértékben van jelen, nem öncélűan vagy értelmetlenül. A sztori fordulatos, a szereplők árnyaltak.

Nem volt célom megsérteni mást ezzel a véleménnyel, mint írtam, nem nekem készült. Abban sem vagyok biztos, hogy egyről beszélünk.

igen egyről beszélünk. nem én, hanem munkatársam olvasta a könyvet. nem sértettél meg,egyébként is megsértődni pedig a dedóban szokás

Tudja valaki, hogy lesz-e magyar forgalmazása?

Na igen, ha egy film hű marad a könyvhöz, az a baj. Ha pedig nem marad hű, akkor az a baj. A könyv pont ilyen volt, mint a film. Ugyanúgy tele volt ezekkel az egyesek számára hülye, blőd, unalmas poénokkal.
Nem volt célom megsérteni mást ezzel a véleménnyel, mint írtam, nem nekem készült. Abban sem vagyok biztos, hogy egyről beszélünk.

Na igen, ha egy film hű marad a könyvhöz, az a baj. Ha pedig nem marad hű, akkor az a baj. A könyv pont ilyen volt, mint a film. Ugyanúgy tele volt ezekkel az egyesek számára hülye, blőd, unalmas poénokkal.

Stephen King is megcsinálta a Ragyogás-ból a saját verzióját, hiányoztak neki Kubrick feldolgozásából az általa megálmodott "szörnyek". Na persze, hogy olyan is lett...

The Martian: nem tetszett, hogy példás biztonsági játékosok voltak zene terén. Nem tetszett, hogy tele volt blődliségekkel a film, apró kis széles rétegeknek szánt jópofiságok, humorok, lehetett volna egy fokkal, hogy is mondjam, műveltebb ez a rétege a filmnek. Ellenben technikailag voltak nagyon jó pillanatok, 1-2 másodpercek. Melyek azonban kevesek ahhoz, hogy bolddal írjam ki a címét. Egyszer nézhető.

Na igen, ha egy film hű marad a könyvhöz, az a baj. Ha pedig nem marad hű, akkor az a baj. A könyv pont ilyen volt, mint a film. Ugyanúgy tele volt ezekkel az egyesek számára hülye, blőd, unalmas poénokkal.

Ez azt jelenti, hogy évente születik 8-10 klasszikussá váló nagylemez, feldolgozások tömkelegét magával hozó nemzedéki/életérzést megfogalmazó dal?
Lehet, hogy én öregedtem meg, de én nem így hallom.

Ebben is van némi igazság, de a kulturális fősodor befolyása akkor is sokkal nagyobb, mint korábban. Persze, ki lehet lépni, de sokkal nagyobb az elszívó ereje, a financiális nyomása, mint korábban. Itt (is) meglehetősen polarizálódott a (kulturális) tőke elosztása.

Miközben a technológia gyors "elavulásával" a megfelelő minőségű formátumok a filmművészet kísérleti ágai számára is elérhetővé kellene váljanak (lásd pl. a nyolcvanas évek videóművészeti kísérleteit). Vagyis filmet készíteni egyre olcsóbb kellene legyen, mégis - részben a technológiai fetisizmus felpörgetésével, a sztárrendszer túlhajtásával, a terjesztés csatornáinak központosításával, stb. - egyre költségesebb "termékek" jönnek létre, kétséges művészi színvonalon.

Ezzel én is így vagyok valahogy, bár mintha magának az élménynek az intenzitása egyre csökkenne. Ez biztosan kortünet is, mármint az én korosodásomé.

Nemzedéki életérzést már semmilyen zene nem képes okozni és ez nem kizárólag a rock problémája. Fiatal koromban ismertünk 3-4 féle, jól elkülöníthető zene műfajt. Most létezik 3-4 tucatnyi és legtöbben ezt sem tudjuk, mi a különbség köztük. Bár összességében nőtt, közben fragmentálódott is a zenei piac, minden irányzat veszített a befolyásából. Rockzenében hasonló gyakorisággal hallgatok 20-30 éves és 1-2 éves lemezeket, szóval én semmilyen hanyatlást nem érzékelek.

A fősodor valóban erősebb lett (bár inkább csak mi kerültünk közelebb hozzá), de a TV-t manapság is csak egy mozdulat kikapcsolni, minőségi koncertre elmenni pedig pont olyan teher, mint 20-30 évvel ezelőtt.

A filmipar technikai fejlesztéseinél nem az egyszerűség és a költségcsökkentés a fő cél, hanem a kreativitás kiszolgálása és a fogyasztói igények generálása. A filmgyártás egyre drágább, de több pénzt is hoz. Egy mai csúcsprodukció elkészítése évekig tart, de dollár milliárdos bevételt hoz. Egyik sem volt így pár évtizede, a filmet pár hét alatt leforgatták, néhány hónappal később már be is mutatták és kasszíroztak pár millió dollárt vele.

Első élményből csak egy van, a sokadikat kevésbé intenzívnek éljük meg. A legtöbb film hasonlít valamelyik korábbira, ez régebben is így volt, csak nem láttunk olyan sok filmet, így alacsonyabb szinten volt az ingerküszöbünk. Én a mostanában látott filmek nagy részére pár héttel később már nem is emlékszem, régebben még a gyenge filmek is megmaradtak a fejemben.

Star Trek most a legvárósabb, nálam.
Nálam is Már a hangja miatt is, mert nagyon jól meg volt csinálva eddig az új részeken, sőt szerintem az Ep. 7-et üti az Into Darkness.

"Spears művésznő"-vel azonosítani az amerikai mainstream filmipart nem túl elegáns és udvarias, de mondhatnám azt is egyszerűen, hogy demagóg.

Te magad írtad a minap, hogy a film mindig is a pénzcsinálásról szólt...

Mégis milyen különbséget látsz az általam említett hollywoodi fősodor, és a fent nevezett hölgyike között ennek függvényében?

Egyetértek a Martian kapcsán, főzés közben háttérnek ment, nálunk. Megcsinálták hogy sovány legyen, a teste, a feje meg mint egy strandlabda
Kíváncsi lennék idén ki milyen filmet vár. Én még nem néztem utána mik jönnek, amit hallottam azt nem várom.
De csak őszintén.
Ja, A kis kedvencek titkos élete, azt a bemutató alapján várom. Hacsak nem lőtték el az összes poént.

Star Trek most a legvárósabb, nálam.

Vendég

Persze, pl. a rockzenét 30 éve temetik folyamatosan, mégis él és virul a mai napig.

Ez azt jelenti, hogy évente születik 8-10 klasszikussá váló nagylemez, feldolgozások tömkelegét magával hozó nemzedéki/életérzést megfogalmazó dal?
Lehet, hogy én öregedtem meg, de én nem így hallom.

A nyávogás és a lustaság általános emberi jellemző, de ha kilépünk a main streamből, minimális munkával rengeteg értékes alkotás érhető el.

Ebben is van némi igazság, de a kulturális fősodor befolyása akkor is sokkal nagyobb, mint korábban. Persze, ki lehet lépni, de sokkal nagyobb az elszívó ereje, a financiális nyomása, mint korábban. Itt (is) meglehetősen polarizálódott a (kulturális) tőke elosztása.

Hollywood sokkal jobban uralja a filmipart, mint a zenében bármelyik kiadó. Ez leginkább azoknak jelent problémát, akik ragaszkodnak a maximális technikai kidolgozottsághoz, képminőséghez.

Miközben a technológia gyors "elavulásával" a megfelelő minőségű formátumok a filmművészet kísérleti ágai számára is elérhetővé kellene váljanak (lásd pl. a nyolcvanas évek videóművészeti kísérleteit). Vagyis filmet készíteni egyre olcsóbb kellene legyen, mégis - részben a technológiai fetisizmus felpörgetésével, a sztárrendszer túlhajtásával, a terjesztés csatornáinak központosításával, stb. - egyre költségesebb "termékek" jönnek létre, kétséges művészi színvonalon.

Néha én is úgy érzem, kevesebb értékes film születik manapság, mint 20 évvel ezelőtt, de tudom, hogy tévedek, mert míg akkoriban havonta 1-2 filmet néztem meg, most hetente 3-4 et. Ekkora merítésben nyilván több a selejt. Emlékezetes, többször nézős filmből most is 2-3-at találok évente, ez nem változott gyerekkorom óta.
Ezzel én is így vagyok valahogy, bár mintha magának az élménynek az intenzitása egyre csökkenne. Ez biztosan kortünet is, mármint az én korosodásomé.

A virul az azért enyhe túlzás, inkább csak "él". De gondolom kötődsz érzelmileg ehhez a műfajhoz, azért ez az elfogultság.
Nem műfajokhoz, hanem a zenéhez kötődöm olyan módon, mint bárki a kedvenceihez, vagy egykori "szakmájához". Ennek részemről annyi kivetülése van, hogy az átlagnál talán kicsit több infóhoz jutok hozzá, ezek alapján pedig azt látom, igenis virul a műfaj. Az, hogy némileg átalakult, nem azonos a romlással, haldoklással, némi nyitottsággal ez fellendülésként is felfogható.

"Spears művésznő"-vel azonosítani az amerikai mainstream filmipart nem túl elegáns és udvarias, de mondhatnám azt is egyszerűen, hogy demagóg.

Körülbelül akkora szakadékot látok a hollywoodi fősodor és az igényes filmkészítés között, mint a linkelt zene, és Spears művésznő munkássága között.

A Solaris viszont mentes mindattól, ami ebben zavart. Az a filmek között a chilloutok chilloutja (na jó, egyik az legjobb példa rá).

Melyik? Az 1972-es Tarkovszkij, vagy a 2002-es új, "nyugati" változat? Én a régit láttam és félek az újat megnézni... de ha valaki azt mondja, hogy érdemes, akkor nekiállok...

A virul az azért enyhe túlzás, inkább csak "él". De gondolom kötődsz érzelmileg ehhez a műfajhoz, azért ez az elfogultság.

Persze, pl. a rockzenét 30 éve temetik folyamatosan, mégis él és virul a mai napig.

Ki fog megnézni egy 800 MB-os divx mozit 3 méteres vetített képpel? Szóval valamennyire a saját magunk által ásott csapdába sétáltunk be.

Én. A Sztalker 720p-ben nem néz ki sokkal jobban mint egy rendes 700MB-os divx. Sőt. Szerintem rosszabb. Sokszor nézünk divx-eket a gyerekekkel, teljesen élvezhető. Látszik, hogy kicsit "szoft" a kép de nem borzalmas egyáltalán.

Halkan vallom be, hogy VHS-t is pont a minap vetítettem, ha más nem azért, hogy lássam milyen jó dolgunk is van manapság, amikor a "gagyi" divx is drasztikusan jobb mindennél ami pár évtizede elérhető volt. Van eredeti gyári, dobozos StarWars VHS otthon, na, az tényleg durva ekkorában kivetítve. De a divx teljesen nézhető.

Régi kazettákat is meghallgatnak sokan a milliós hangfalakon és kedves a szívüknek amit hallanak, minden technikai hibája ellenére.

Arról amit Fapaci írt, nem tudom miért, de ez jutott hirtelen eszembe. Elképesztő zongora, Hendrix világát megidéző nagybőgő, amen loopokal telepakolt drum'n'bass trackeket állva hagyó dobzuhatag (reverb rules).
Hogy jön ez ide? Körülbelül akkora szakadékot látok a hollywoodi fősodor és az igényes filmkészítés között, mint a linkelt zene, és Spears művésznő munkássága között.

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.